Észak-Magyarország, 1999. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-28 / 23. szám

1999. január 28., csütörtök HÍRCSOKOR • Nyolcadik és huszadik. A Szlovákiában zajló Téli Universiade negyedik napján az Európa-bajnoki ezüstérmes Czakó Krisztina nyolcadik helyen végzett a női műkorcsolya­versenyben, míg Zarándy András a 20. lett a hódeszkázók óriásműlesikló számában. • Közös bajnokság? A Román Jégko­rong-szövetség vezetői azt szeretnék, ha román és magyar együttesek részvételé­vel közös bajnokság indulna. Az elképze­lés szerint a bajnokság első szakaszában a román és a magyar együttesek két külön sorozatban szerepelnének, majd az alap­szakasz után a két győztes mérkőzne az aranyéremért. A román és a magyar szö­vetség között szerdáig nem került sor hi­vatalos megbeszélésre, ám a magyar fél nem zárkózik el a lehetőségtől. Bűre harmadik triplája New York (MTI) - Az NHL legutóbbi já­téknapján, Philadelphiában idénybeli har­madik mérkőzésén mesterhármast ért el a Vancouver Canuckstól a Floridához iga­zoló Pavel Bűre, akinek utolsó góljával rabolt pontot a Panthers a Flyers otthoná­ban. Az orosz játékos - képünkön csapat­társával, Ray Whitneyvel éppen egyik gól­ját ünnepli - a Panthers mezében ezidáig lejátszott három mérkőzése alatt hat gólt szerzett. Az észak-amerikai profi jégko­rongliga legutóbbi játéknapjának eredmé­nyei: Buffalo Sabres - Phoenix Suns 1-1, Tampa Bay Lightning - Montreal Canadi- ens 1-2, Washington Capitals - New York Rangers 1-4, New Jersey Devils - Ottawa Senators 4-1, New York Islanders - Bos­ton Bruins 4-1, Philadelphia Flyers - Flo­rida Panthers 3-3, Pittsburgh Penguins - Carolina Hurricanes 3-5, Nashville Préda- tors - Detroit Red Wings 1-4, San Jose Sharks - St. Louis Blues 0-3. Sebestyén továbbjutott Prága (MTI) - Póth Diana és Sebestyén Júlia is továbbjutott a nők selejtezőjének A-csoportjából a prágai műkorcsolya Eu- rópa-bajnokság szerdai versenynapján. Póth Diana - az Eb-címvédő és világbaj­noki bronzérmes orosz Butyirszkaja, vala­mint honfitársa, Viktorija Volcskova mö­gött - a 3., Sebestyén Júlia pedig a 7. he­lyen végzett. A rövidprogramot pénteken, a kúrt pedig szombaton rendezik. Cap a harmadik Tiszaújváros (ÉM) - A Tiszaújvárosi SC tegnapi, DFC elleni edzőmeccsén új arcot lehetett felfedezni a csapat védelmében. A 29 esztendős ukrán Valerij Cap az elmúlt napokban két tréningen és a szerdai fel­készülési találkozón vett részt Tiszaújvá- rosban, s teljesítménye kapcsán az az ál­talános vélemény alakult ki a klubvezetés körében, hogy érdemes lenne szerződtet­ni. Mile Lajostól, a TFC Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk: a klub és a játé­kos egyesülete, a Nyírség-Spartacus FC már korábban megállapodtak, és ugyanez szóban megtörtént tegnap kora este Cap és Mile Lajos között is. A söprögető a fen­tiek szerint 1999. június 30-ig kölcsönben szerepel a Tisza-partiaknál. A csapat háza tájáról származó hir az is, hogy a két pró­bajátékon szereplő futballista, Kotula László és Závoda Gábor hétfőn aláírta szerződését. A játékosokat a TFC végleg megvette: Kotulát a Sárvártól, Závodát a Kiskőröstől. A korábban szabadlistára tett Kovács Richárdnak viszont úgy néz ki sikerül új gárdát találnia, Kőrössy Pál vezető edző ugyanis szívesen látná őt az NB Il-es Borsod Volánban. iuiji pú x 133ÉM Sport 10 Jól döntött Aronné: győzött a csapategység Női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntő, 1. mérkőzés: DKSK-BC - BSE-Esma 83-63 (36-33) Miskolc (ÉM - BCS) - Bro- sovszky a találkozó végét jelző dudaszó pillanatában szerzett triplájával, húsz­pontos előnnyel várhatja a jövő hét szerdán sorra ke­rülő Magyar Kupa vissza­vágót a DKSK-BorsodChem csapata. Miskolc 1500 néző. Vezette: Hár­tyám, Simó. DKSK-BC: Ciupe (12/3), Veres M. (7/6), BROSOVSZKY (27/9), CSÁVÁS (21), VOJNICS (12). Csere: Iványi (4), Túróczi (-), Bu- kovszki (-). Edző: Áron Balázsné. BSE: Németh (7), Csákány (13), Mészáros (3/3), NAGY D. (24/6), Bakai (10). Csere: Újhelyi (6), Andó (-), Eperjessy (-). Edző: Já- nossy Ervin. Kipontozódott: Ciupe a 40. percben. A találkozó előtt két érdekesség­re derült fény. Az egyik: a ven­dégeknél az edzői tisztet csak­úgy, mint a szombati bajnokin és az egy héttel ezelőtti Ronchet- ti Kupa meccsen is, a korábban az ifjúsági csapatnál tevékeny­kedő Jánossy Ervin töltötte be, aki a furcsa körülmények között távozott Glatz Árpád helyét vet­te át. A másik érdekesség az volt, hogy a DKSK frissen iga­zolt centere az amerikai Frett nem lépett pályára, mert a haza­iak edzője Áron Balázsné úgy gondolta, hogy a mindössze egy Áldatlan állapotú diósgyőri futballpályák Az önkéntes pályamunkások munka nélkül maradtak tegnap délelőtt \ hogy tegnap az egyik salakos pá­lyát - amelyet Karácsony és az újév első napja között gépekkel letakarítottak, de a pályán ma­radt 1-2 centis hóréteg felolvadt, majd megfagyott - megszórták sóval, s remélhetőleg ma délu­tánra játékra alkalmas állapot­ban lesz. Azonban gondot jelent, hogy bizonyos részeken fűrész­porral kellene leszórni a pályát ma délelőtt, de ez azért ütközik nehézségekbe, mert nincs aki ezt a munkát elvégezze. Mindettől függetlenül a csa­pat és szurkolók várják a soros ellenfelet, amely ma 14 órától a Hajdúszoboszló együttese lesz. Miskolc (ÉM - BCS) - Négy szurkoló ácsorgott tegnap délelőtt tíz óra után néhány perccel a diósgyőri klubház előtt, akik szándékaik szerint a jeges, havas diósgyőri cen­terpálya letakarításában se­gédkeztek volna. A társadal­mi munka azonban elmaradt - eszköz hiányában. A diósgyőri szurkolók a hét első két napján látott pályagondok miatt döntöttek úgy, hogy fela­jánlják segítségüket és letakarít­ják a pályát a hőtől, jégtől. Az önzetlenül segédkezők száma kedden délután, a Bocsi KSC el­leni felkészülési meccs időpont­jában még több volt, és elmon­dásuk szerint tegnap 10-kor is többen lettek volna, ha addigra ki nem derül, hogy a DFC csa­pata a szerdai mérkőzését az előzetes tervekkel ellentétben mégsem hazai környezetben, ha­nem ellenfele otthonában, Tisza- újvárosban játssza le. A négy lelkes drukker azon­ban munka nélkül maradt teg­nap délelőtt, mert nem volt, aki eszközöket adjon nekik a pálya letakarításához.- Nekem nem szólt, nem jel­zett senki, hogy vannak a csa­patnak önfeláldozó drukkerei, akik a segítségünkre lennének - mondta Bém Gábor, a DFC tech­nikai igazgatója, majd mondan­dóját kiegészítve hozzátette: - Pontosabban fogalmazva nem szóltak időben, mert csak teg­nap délelőtt tudtam meg - ami­kor a szurkolók már itt voltak -, hogy segítenének. Mivel itt csak két lapát és vagy három seprő van sajnálkozva közöltük a drukkerekkel, hogy nem tudnak munkához látni. Bém Gábor elmondta, hogy ha időben értesül erről a tervről, akkor biztosan tudott volna szer­számokat kölcsönkérni. A tech­nikai igazgató arról is beszámolt, Brosovszky Bakaival a hátán is a mezőny legeredményesebbje volt edzést a háta mögött tudó játé­kos miatt ma még nem bontja meg a csapategységet. A mérkő­zés a hazaik mesterét igazolta... A találkozó elején a DKSK - amelyben a sérüléssel bajlódó Balogh nem szerepelhetett - egyenletes teljesítményt nyúj­tott, s két triplájával az ötödik perc végére három ponttal veze­tett (15-12). Persze ebbe nem tö­rődtek bele - a szalagszakadást szenvedett standard irányítójuk, Szumnyikova nélkül felálló - vá­rosmajoriak, akik tiszta dobó­helyzetig szőtték akcióiakat, s kísérleteiket jó százalékkal érté­kesítették, ennek jutalmaként a 9. percben átvettek a vezetést (19-20). Ez viszont a DKSK-t sar­kallta nagyobb lendületre, s a hazaiak játékosai, akik csapat­ként játszották a kosárlabdát egymást kisegítve lelkesen kosa­raztak, s egy perc múlva már a piros-fehéreknél volt az előny. Ezt a félidő végéig meg is őriz­ték, és a hőemelkedéssel játszó Csávás, és az ujjsérülése ellené­re a játékot újra vállaló Vojnics fontos pontjaival triplányi előnyt szereztek a szünetre. A 23. percben 39 pontnál érte utol a hazaiakat a BSE, majd nagy meglepetésre egy center triplát láthatott a publikum, amelyet Nagy D. szerzett. A sző­ke vendégjátékos remekül ját­szott, s félidő első tíz percében csapata 16 pontjából egymaga 14-et szerzett. A másik oldalon viszont nem volt olyan játékos, aki ne hozta volna a formáját és különösen Brosovszky és Csá­vás volt elemében (55-49). A ta­lálkozó utolsó negyedében a já­tékvezetők - a hazaiakat sújtó - hibáit nehezen viselte a publi­kum, az egyik alkalommal, a 34. percben percekig állt a játék, amelyből végül a DKSK jött ki jobban (72-55). Ekkor már a di­ósgyőri közönség is transzban szurkolt csapatának és örömmel nyugtázta, hogy Brosovszky utolsó másodpercben esett trip­lájával 20 pontos előnnyel vár­hatja a visszavágót a DKSK-Bor- sodChem csapata. ÁRON Balázsné: - Nagyon re­mélem, hogy ez az előny elég lesz a visszavágóra, amelyet a közönség támogatásával sikerült megszereznünk. Nagy csata előtt állunk és nem szabad el­hinnünk, hogy továbbjutottunk. JÁNOSSY Ervin: - Úgy érzem, hogy a második félidőre fejben és fizikailag is elfáradtunk. Hoz­záteszem: a Diósgyőrnek szeren­cséje is volt... A DFC Kft. tegnap fizetett a labdarúgóknak Molnár Zsolt: „Február 5-én hatvan nap haladékot kérünk” Miskolc (ÉM - Ml) - Molnár Zsolt, a Diósgyőri Kft. ügyveze­tő igazgatója tegnap délelőtt a csapat öltözőjében járt ahol bejelentette: a tiszaújvárosi edzőmérkőzés után a játéko­sok felvehetik decemberi fize­tésüket. Ez kora estére realizá­lódott. □ Ez a momentum nem kis öröm lehet a játékosoknak! • A decemberi alapfizetéseket ki­fizettük egy szponzor támogatásá­nak köszönhetően - jelentette ki Molnár Zsolt. □ Megtudhatnánk kiről, mely cég­ről van szó? • Még nem mondanék nevet. Mindezt péntekre tervezzük. Sze­retnénk megadni ennek a módját, úgyhogy sajtótájékoztatón hozzuk nyilvánosságra a szponzor nevét. □ Cáfoljon meg amennyiben rosszul tudom: vagy a Borsod Vo­lán, vagy a Miskolci Kábeltévé Kft az, aki pénzt adott. • Utóbbi talált. □ Szintén meg nem erősített infor­máció, hogy a labdarúgók szeret­nék megkapni januári fizetésüket is mielőtt Porecsbe utaznának edzőtáborba. • Valóban szóba került ez a té­ma is, viszont nem tudtam ha­tározott igennel válaszolni, ugyanis az ehhez szükséges összeg még nincs a szám­lánkon. □ Mit mondott még az öltözőben? • Annyit, hogy a fellebviteli bi­zottság február 5-i ülésén kérni fo­gunk további hatvan nap fizetési haladékot. □ Ehhez biztosítékok is kellenének... • Olyan garanciákat kívánunk benyújtani, ami valós, amit el fog­nak tőlünk fogadni. Ennek tartal­máról azonban egyelőre nem kívá­nok nyilatkozni. □ A futballistákat sikerült meg­nyugtatnia? • A hangulat feszült volt, ám a já­tékosok bíznak abban, hogy a vá­ros szerepvállalásával egy új élet kezdődik. □ A fizetésekről már beszéltünk. Prémiumok? • Erről mindenkivel egyénileg el fogok beszélgetni. Már tegnap délután a fizetések után is voltak ilyen kezdeményezések, azokkal a játékosokkal, akik az MLSZ-hez fordultak jogorvosaltért. □ Az országos sportnapilag szer­dai számában napvilágot látott: egy magánszemély - aki Szabó Ti­bor játékjogával rendelkezik - a BVSC-nél és a Videotonnál járt. Ön bízta meg? • Én nem, a saját útja volt. Bizo­nyára tájékoztat majd ha jut vala­mire, hiszen Szabó játékjoga a DFC Kft.-nél van. □ Hétfőn Miskolcon tartózkodott Bérces László, a Videoton FCF el­nöke. Miről beszélgettek? • Játékoscseréről. Kulcsembereket kértek tőlünk, akikért persze aján­lottak másokat. Előttük is ismertek problémáink, így az is, hogy febru­ár 5-én lehetnek szabadon igazolha­tó futballistáink. A tárgyalások azonban a fenn említett garanciák szóba kerülésénél megrekedtek, hi­szen nekünk nem az a célunk, hogy a csapat szétszéledjen. * Kora délután Tiszaújvárosban e heti harmadik edzőmérkőzését ját­szotta a DFC: Tiszaújvárosi FC - Diósgyőri FC 3-2 (1-1) Tiszaújváros, 300 néző. Vezette: Kiss. TFC: Sinescu (Molnár Z.) - Varga S. , Farkas A., Cap, Loós - Horváth I. (Sípos), Szirtesi (Szabó L.), Závo­da (Bocsi), Forgó (Kovács T.) - Ko­tula (Pap), Ruskó (Mészáros). DFC I. félidő: Rácz - Földvári, Kuttor, Szmiljanics, Kovács T. - Turóczi, Téger, Szabó, Kákóczki - Szabados, Kulcsár. DFC II. félidő: Rácz (Molnár T. ) - Lipták, Szmiljanics, Kuttor (Scholtz), Kovács (Tósa) - Babos, Téger (Dizmatsek), Buliga, Farkas J. - Domokos, Kulcsár (Lója). Gólszerző: Farkas A. (34.), Závo­da (50.), Varga S. (88.), ill. Szaba­dos (37.), Babos (80.).

Next

/
Thumbnails
Contents