Észak-Magyarország, 1999. január (55. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-20 / 16. szám
1999. január 20., szerda Aktuális 2 Diáknapok - negyedszer is Miskolc (ÉM - FG) - Negyedik alkalommal rendezi meg a tavaszi diáknapokat április 22-én és 23-án a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház. Ahogy korábban, most is különféle művészeti kategóriákban hirdetnek versenyeket a városban tanuló középiskolás és egyetemista fiatalok számára. De erre az időszakra számtalan, diákoknak szóló, az ő érdeklődésüknek megfelelő programot is szervez az ifiház. Hogy minél több tehetséges diák induljon el a versenyeken, és minél tartalmasabb legyen a diáknapok programja, a szervező Ifjúsági és Szabadidő Ház megbeszélésre hívta a miskolci középiskolák és felsőoktatási intézmények diákönkormányzatait, tanárait. De az idei első diáknapi megbeszélésen mindössze 9 miskolci iskola képviselője vett részt, tudtuk meg Bay Judittól, az Ifjúsági és Szabadidő Ház munkatársától, a diáknapok szervezőjétől. Februárban újabb megbeszélést hívnak össze, akkor talán már a diákok igényeiről is beszámolnak az iskolák képviselői. A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítást a 46/411-747-es telefonszámon kérhetnek az érdeklődők. r fUlfrMHnMBZifl# Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szarka Mária Felelős szerkesztők: Bánhegyi Gábor (sport), Bujdos Attila (aktuális), Csörnök Mariann (kultúra), Méhes László (gazdaság) Rovatok: aktuális: Bujdos Attila (212-es mellék), gazdasági: Méhes László (211-es mellék), Marczin Eszter (230-as mellék), kulturális: Csőrnők Mariann (210-es mellék), Filip Gabriella (220-as mellék), sport: Bánhegyi Gábor (240-es mellék), fotó: Farkas Maya (250-es mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 4144)22 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Jósét Kogler Felelős kiadó: Szarka Mária Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-9589-923) Marketingvezető: Szókéné Kórlk Erika (06/20-9775-596) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó (301-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Macjyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza! Lángok martaléka Még nincs, de már számítanak rá Influenza: megyénk egyelőre vírusmentes, így még nem késő a védőoltás Miskolc (ÉM - PTA) - Eddig egyetlen mintaanyagból sem mutattak ki influenza vírust a megyében - tájékoztatta lapunkat az B.-A.-Z Megyei ÁNTSZ. Az ausztriai járvány hírére azonban sokan most érdeklődnek az oltóanyagokról a patikákban.- Jellemzően év végén jelentkeznek az influenzajárványok, de akad, amikor ez „elcsúszik” néhány hónappal - beszél a tapasztalatokról Porkoláb Györgyné, a Szent Antal Gyógyszertár vezetője. - Bár januárban még mindenki örül, hogy megúszta a dolgot, ám a járvány márciusig még jelentkezhet. Jelenleg már nem kaphatók az ingyenes oltóanyagok, de receptre megvásárolhatók. Ennek tudatában is sokan érdeklődtek mostanában a patikában - valószínűleg az ausztriai influenzajárvány hírére -, hogy érdemes- e még oltóanyagot venniük. Még mindig lehet és érdemes oltással védettséget szerezni az influenza ellen - tudtuk meg Lencsés Katalintól, az ÁNTSZ főorvosától. Az influenza elleni védőoltás mindenkinek javasolt - mivel e betegségre minden ember fogékony a vírus folyamatos változása miatt. A térítésmentes védőoltásokat már tavaly novemberben, decemberben megkapták a legnagyobb kockázati csoport bán azok, akik igényelték. A továbbiakban a szer csak receptre kapható a patikában. A vírus elleni védelem kialakulásához legalább két hétre van szükség.- Tavaly október 15-től él az influenzafigyelő-szolgálat, de eddig az influenza jelenlétét nem mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok, és csoportos megbetegedéseket sem jelentettek a megyéből - tájékoztatta lapunkat a főorvos. A Semmelweiss Kórház Infek- tológiai Osztályán a gyakorlat is alátámasztotta az ÁNTSZ információit. Mikler László részleg- vezető főorvos elmondta: influenzás megbetegedéseket eddig nem észleltek, inkább csak ahhoz hasonló tüneteket produkáló heveny, lázzal járó hűléses betegségeket. Azt is inkább gyerekeknél, és egy-két felnőttnél. Az Ausztriában már tomboló és terjedő járvány azonban már most felkészülésre ad okot: hiszen, ha az ország felé tart, heteken belül megyénkbe is megérkezhet. Ezért az infektológián ha szükséges, 7 kórterem is elkülöníthető az influenzás betegek számára. Nincs trichinellafertőzés Borsodban Hercegkút, Mád, Miskolc (ÉM) - Több tűzesethez is riasztották tegnap a tűzoltókat megyénkben. Elsőként egy má- di családi házhoz épített melléképület padlásán keletkezett tűz miatt. Az elsődleges vizsgálatok alapján gyújtogatás okozta a tüzet. A keletkezett kár nem jelentős. Hamarosan Hercegkúton is leégett egy lakóépület, itt azonban a becsült kár eléri az 1,5 millió forintot. A tüzet a tűzoltóság elsődleges vizsgálata alapján a lakásban működő hőtermelő berendezés okozta. Személyi sérülés nem történt. A déli órákban pedig egy égő Ford Es- cort személygépkocsihoz siettek a tűzoltók Miskolcon, a Széchenyi utca mögötti parkolók egyikébe. - Körülbelül másfél órára hagytam itt az autót, mire visszaértem, már a tűzoltók is elmentek. A testvérem az udvarban dolgozik, tőle tudom, milyen nagy lángokkal égett a motortér. Feltehetően elektromos hiba okozta a tüzet, a tűzoltók is ezt mondták. Az utóbbi időben voltak ugyan problémák az autómmal, sokat hordtam szerelőhöz. Azt azonban nem gondoltam, hogy ez lesz a vége - mondta a szerencsétlenül járt tulajdonos. A tűzoltóság becslése szerint az elektromos hiba okozta kár nem jelentős. Leégett motortér várta a tulajdonost Honatyák a tiszaújvárosi vegyigyárban Az országgyűlési képviselők kérdeztek, az elnök-vezérigazgató válaszolt Miskolc (ÉM - FL) - Horvátországban újabb trichinellával fertőzött sertésállományokat találtak. A kór hazánkban a vaddisznóállományban fordul(hat) elő és csak a nyers hús (kolbász) fogyasztásával juthat az emberi szervezetbe. A megbetegedés elkerülése érdekében ajánlatos, hogy csak az állatorvosi szolgálat által ellenőrzött sertéshúst vásároljunk és fogyasszunk.- A trichineloza megbetegedést egy parazita okozza. Egy fonalféregről van szó, amelynek lárvája a vaddisznó vagy a borz izomzatában telepszik meg. Nem tévesztendő össze a más lapban Borsóka kórként emlegetett betegséggel. Az emberre csak a nyersen, hőkezeletlenül elfogyasztott vad-, vagy a megfertőződött házi sertés húsából fogyasztott termék jelent veszélyt. A megbetegedés hányingerrel, rossz közérzettel jelentkezik, de végső esetben halállal is végződhet. Mindezekre viszont Borsod- Abaúj-Zemplénben emberemlékezet óta nem volt példa - jelentette ki Mészáros István, a megyei állategészségügyi és élelmiszer ellenőrző állomás igazgatója. Sem megfertőződött vadakat, házi sertéseket, sem a (nyers)húsúkat (kolbászt) fogyasztó emberek megbetegedését nem tapasztalták. A horvátországi Vukováron újabb 2000, Eszéken közel 300 sertésben mutatták ki a veszélyes fonalféregfajtát a napokban. Az országos állategészségügyi szolgálattól kapott tájékoztatás szerint igen kicsi az esélye annak, hogy onnan hazánkba parazitával fertőzött hús beérkezzen. Elsősorban azért, mert Horvátországból nem importálunk sertéshúst, másrészt pedig minden, határon túlról beérkező hússzállítmányt szigorú állategészségügyi vizsgálatnak vetnek alá.- Kizártnak tartom, hogy a betegség nálunk is megjelenjen, mégis azt tanácsolom: tartsuk be az előírásokat - javasolja Mészáros István. - A vadászok már tudják, hogy a vadhúst csak állatorvosi vizsgálat után ajánlatos feldolgozni. Aztán következzen a hőkezelés, azaz a finoman feldolgozott kolbász, hús hőkezelése, füstölése, mert csak így előzhetjük meg a bajt. Továbbá azt is ajánlom a háziasszonyoknak, hogy csak olyan helyen vásároljanak húst, ahol az áru megbízhatóan ellenőrzött környezetből származik - javasolja az igazgató. Tiszaújváros (ÉM) - A megye országgyűlési képviselőit látta vendégül tegnap a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Rt. Várhegyi Miklós elnökvezérigazgató tájékoztatta a honatyákat a megye meghatározó cégének helyzetéről és terveiről. A program első részében a meghívottak egy videófilmet tekintettek meg a részvénytársaságról, majd Várhegyi Miklós elnök-vezérigazgató mutatta be a vegyigyár gazdálkodását. A negyven tagvállalatot magába foglaló cég jelenleg hazánk legnagyobb vállalatcsoportja. Az anyavállalat mintegy 3300 embernek ad munkát, a vállalatcsoport pedig összességében több mint 5 ezer dolgozót foglalkoztat. A TVK-nál az átlagkeresetek értéke 1,2 millió forint körül mozog, 1998-ban 24 százalékos béremelést valósított meg a cég. Elsősorban az alacsony nyersolajárak okozták, hogy az rt. tavalyi nettó eredménye elmarad az 1997-estől. Várhegyi Miklós kifejtette, a piac jelenleg arra keresi a választ, hogy 1998 a mélypont éve volt-e vagy esetleg tovább romlik a helyzet. A társaság ezzel együtt az elkövetkezendő két-három évben 50 milliárd forintot szándékozik beruházásokra fordítani. Az olefingyár kapacitásbővítése 9-10 milliárd forintba kerül majd és a jelenlegi 300 ezer tonnás etilén gyártás 50 ezer tonnával bővül. Két új létesítmény épül az elkövetkezendő időszakban a TVK- nál: az egyik az élelmiszer-csomagolóanyag kapacitás megháromszorozódását eredményezi, a másik pedig duplájára növeli a polipropilén gyártást. A találkozón elhangzott az is, hogy a TVK 1998-ban egymilli- árd forint fölötti összeget fordított kutatás-fejlesztésre. Az elnök-vezérigazgató tájékoztatóját követően az országgyűlési képviselők tették fel a cég helyzetével, tevékenységével kapcsolatos kérdéseiket. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke annak lehetőségét firtatta, hogy az edzőhely hiányával küzdő Miskolci Jegesmedvék JSC nem tarthatna- e tréninget a TVK műlyégpályá- ján? Várhegyi Miklós erre nem tett ugyan konkrét ígéretet, de mint mondta: megvizsgálják a kérdést, és nem kizárt ez a lehetőség. Ódor Ferenc (balra) és Várhegyi Miklós a TVK jégpályájánál A borsodi sertések mentesek a kórokozóktól Foto: Informatikai konferencia Sátoraljaújhely (ÉM) - Az I. Zempléni Informatikai Konferenciát január 26-án, kedden rendezik meg Sátoraljaújhelyen, a polgármesteri hivatal dísztermében. A konferencián előadást tartanak a Microsoft Magyarország, a Matáv Rt., az Elen- der Informatikai Rt., valamint az Inter- netker Kft. munkatársai, s ezt követően sor kerül a helyi kommunikációs és oktató központ avatására. Jelentkezés és további információ a BÖKIK sátoraljaújhelyi képviseletén (telefon: 47/322-346). ’^ATESr