Észak-Magyarország, 1999. január (55. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-19 / 15. szám
1999. január 19., kedd Itt-hon 5 Tokai Tokaj és Szerencs környéke HÍRCSOKOR •Tokajban a miniszter. Pokorni Zoltán művelődési és közoktatási miniszter január 20-án délután 4 órától előadást tart a Tokaji Közoktatási Körzet pedagógusai és településvezetői számára a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola aulájában. • Katonák emlékezete. A Doni áttörésre emlékeztek a mezőzorribori hősök emlékművénél. A település egykori lakói közül 84 katona halt hősi halált a Donnál. Az emlékező beszédet Géczi Sándor alpolgármester tartotta. Reményét fejezte' ki, hogy soha többé nem lesz világégés és az emberiséget gyászba borító háború. • Téma: a költségvetés. A tarcali önkormányzat legutóbbi ülésén elfogadta az szervezeti és működési szabályzat módosítását, a ma délután két órakor sorra kerülő testületi ülésen pedig fő napirendi pontként a település 1999-es költségvetését vitatják meg. A siker kovásza az összefogás A Zempléni Településszövetség már az új évezred kihívásaira is készül Bodrogkeresztúr (ÉM - PT) - Az alapítás óta eltelt idő alatt bebizonyosodott: a térségi összefogás valós erőt képviselhet ahhoz, hogy régiónk jövőjének alakulásába tevékenyen beleszólhassanak az önkormányzatok. Erről Májer József, a Zempléni Településszövetség (ZTSZ) alel- nöke beszélt, amikor a szervezet elmúlt évi tevékenységéről és jövőbeni terveiről kérdeztük. A ZTSZ 1994 szeptember 22-én Kupa Mihály vezetésével, 29 település csatlakozásával jött létre Taktaszadán. Kezdetben sokan nem értették, mivégre is ez a közösség - emlékeztet most az alelnök. A rendszerváltás után a „saját vár” elve alapján tagozódó testületek még nem igazán érezték át, mit jelent a tapasztalat, a közös ügyben koncentrált, tekintélyt parancsoló erő. Néhány év alatt azonban - hosszú polemizáló együttlétek után - a tagság elkezdte a programalkotást. A bizonyosságot arra, hogy jó úton haladnak, az 1997-es Eu- rópa-nap szolgáltatta. Onnan egyenesen ívelt fel a szövetség Májer József pályafutása. Az elmúlt év végén már 51 tagot számlált. A ma példaértékűnek számító ZTSZ a helyhatósági választásokon is jól szerepelt. Az évzáró taggyűlésen mindenki elégedetten nyugtázta az elmúlt év teljesítményét. A kérdésre: miből gazdálkodik és tartja el magát a szervezet 1999-ben, a következőket válaszolta Májer József:- A tagsági díjak, és az Európai Unió által kiírt Credo pályázaton elnyert tízmillió forint alkotja majd a szervezet ezévi büdzséjének vázát. De további támogatási összeget is remélünk például a millenniumi rendezvények megvalósításához. Sajnos, a pályázat kiírói csak a napokban küldték meg a feltételekről szóló dokumentumot, pedig a pályamunkát már január végére vissza kell küldeni. Hogy milyen célokat tűztek maguk elé erre az évre? Ezzel kapcsolatban hallhattuk: elkészítik a térség évezredfordulóra szóló gazdasági, humán, idegen- forgalmi, infrastrukturális terveit. Szorosabbra fogják együttműködésüket a szlovákiai Bodrogközi Falvak és Városok Társulásával, melynek Királyhel- mec a központja. Kiemelt rendezvényt szerveznek az 1848-49- es forradalom és szabadságharc méltó megünneplésére. Fővédnökei lesznek az őszi sárospataki országos kutyakiállításnak. Ismét megtartják a szövetség napját, és egy nemzetközi mozgáskultúra fesztivál életre hívását is tervbe vették. Az önkormányzati választások eredményeképpen változott az elnökség összetétele: Örkény Imre lemondott tisztéről, amit Büdi Károly alsódobszai polgár- mester vett át. Kitüntetett lokálpatrióta Mád (ÉM - PT) - A tizennégy éve nyugdíjban lévő tanár, Vaszil József most is láthatóan energiát sugárzó pedagógus. A település vezetése a községért kifejtett munkásságának elismeréseként Mád Közösségéért Díjjal tüntette ki a falu szülöttét a közelmúltban. Vaszil József életútja nem indult sikertörténetnek, hiszen a világháborúban orosz hadifogságba került, ahonnan három év elteltével 1947-ben térhetett haza. A főiskola elvégzése után arra tette fel életét, hogy gyerekeket oktasson és neveljen. Számára azonban nemcsak a fiatalok tudásvágyának kielégítése volt a fontos. Emberré is szerette volna nevelni őket. A tanítás mellett hosszú ideig vezette az iskolai énekkart, s a falu férfi kórusát is dirigálta. Jó néhány felnőttkorú ember tiszteli a tanáraként, hiszen a dolgozók iskolájában éveken át a munka mellett iskolapadba kényszerülőknek is átadta ismereteit. A lokálpatrióta Vaszil tanár úr gyakran publikálja írásait a település újságjában, a Mádi Krónikában. Az 1875-ben alapított állami elemi népiskola történetét ugyanolyan jól ismeri, mint Mád históriáját. A község emlékeinek őrzésén túlmenően megszállottan gyűjti a szülőfalujáról az írott sajtóban megjelenő cikkeket. Az albumba ragasztott újságoldalakon keresztül őrzi meg a bortermelő vidék újkori történéseit. Álmai között szerepel, hogy egyszer a lakosság előtt, akár egy kiállítás keretei között megmutassa a fiataloknak és az időseknek: milyen fontos, ha az ember tisztában van azzal, hol lakik, milyen tájegység, történelmi és társadalmi örökség tulajdonosa. Immár nyugdíjas pedagógusként a szakma ars poétikáját így fogalmazza meg: a tanító, a tanár ne csak a katedrán legyen példakép és felkészült pedagógus. Legyen következetes és igényes arra is, hogy a rábízott gyerekek leikével, formálásával is foglalkozzon, mert a tudás önmagában nem elégséges erény. Fontos az is, hogy a pedagógusnak legyen kisugárzó ereje a közegre amelyben él, amelyet szolgál. Ez a titok, ami mindenkiben benne rejtőzik, csak használni, élni kell vele. Az oldalt szerkesztette: Puskár Tibor Telefonszáma (46) 414-022/217 e-mail: puskárOiscomp.hu A hegyaljai vezetőket érdekli az EU-csatlakozás Tállya (SFL) - A Zempléni Fejlesztési Társaság Alapítványának (ZFT) meghívására a napokban Tállyán találkoztak a történelmi To- kaj-Hegyalja településeinek polgármesterei. Mint azt Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő elmondta, a tanácskozás célja, hogy felkészítse a kistérséget az Európai Unióhoz, való csatlakozásra. Ez felmérés arról, hogy a kistérség részt akar-e venni a vidékfejlesztésben, van-e közös cselekvési akarat azokban a fejlesztési programokban, amelyeket a ZTF elkezdett. Jelenleg már vannak létező pénzügyi alapok, amelyek 2000-ben nyílnak meg, és amelyeket pályázati úton lehet elérni a térség érdekében. Azonban a pályázatokat időben kell előkészíteni. Majoros Endre EU-szakértő megjegyezte, hogy a csatlakozás nem csupán előnyöket, hanem hátrányokat is hordoz magában. Ahhoz, hogy egy térség a pénzügyi forrásokból részesülhessen, ki kell építeni egy olyan rendszert, ami megfelel az EU normáinak, garantálja a pénzek célirányos felhasználását. A szakági támogatásokhoz csak kész, kidolgozott programokkal, szakértői indoklással lehet hozzájutni és ez vonatkozik a kistérségekre is. Jelenleg ott tartunk, hogy meg kell tanulni a támogatások igénybevételeinek módjait. A mezőgazdaság mellett jelentős szerepe van a vidékfejlesztésnek. E program segíti a falvak, a hagyományok, a kulturális örökség megóvását, a lakosság élet- színvonalának emelését. A vidékfejlesztésen belül támogatható minden, jövedelmet biztosító tevékenység létrejötte. A tanácskozáson megfogalmaztak egy levelet, amelynek címzettje Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Az okmányt aláírták a megjelent polgármesterek is. Arra kérik a tárca vezetőjét: járuljon hozzá a tokaj-hegyaljai települések vidékfejlesztési (rövid, közép és hosszú távú) programjának elkészítéséhez, tekintettel a térség átlagon aluli elmaradottságra, a reménytelenségre. Nyertek a sulineten. Az önkormányzat segítségével az elmúlt év végére teljessé vált a mádi általános iskola számítógépes felszereltsége. A szaktanteremben harmadik osztályos koruktól tanulhatják meg a diákok a komputer használatát. A modern eszközöket azonban a község lakossága is használhatja, mert mindenki által igénybe vehető tanfolyamokat szerveznek. Az oktatási intézmény a közelmúltban eredményesen pályázott az úgynevezett sulinet programon, és így egy újabb számítógéphez, továbbá egy lézernyomtatóhoz jutottak, illetve az ineternetcsatlakozást lehetővé tévő modemet nyertek. Fotó: Pukár Tibor ■ Huszonöt munkahelyet garantálnak Új csarnok épül, majdnem félmilliárd forintért Vichor Ödön a majdnem kész csarnoknál Fotó: Puskár Tibor Bodrogkisfalud (ÉM - PT) - Az utolsó simításokat végzik az új gyártócsarnokon a BVM Mibet Kft. bodrogkeresztúri (valójában Bodrogkisfaludon található) gyáregységében. Márciusban elkezdődik a próbaüzem, majd a piacra termelés is - tájékoztatta lapunkat Vichor Ödön gyáregységvezető. A félmilliárd forintos nagyságrendű beruházáshoz az elmúlt év őszén kezdtek hozzá. Az új technológia segítségével maximum százhúsz centiméter széles, negyven centiméter vastag, és százhetvenöt méter hosszóságú betonelemeket is képesek gyártani. Az euroge- rendákat lakás-, vagy híd építésére is fel lehet majd használni. A kész terméket közúton és vasúton juttatják el a hazai megrendelőkhöz. A gyáregységvezető szerint huszonöt munkásnak garantál majd hosszú távra munkát a kft. Tető a házra Tiszalúc (ÉM) - A korábban lapostetővel épített tiszalúci művelődési ház szigetelése elavult és gyakori problémává vált a helyiségek beázása. Az önkormányzat tavaly úgy döntött, hogy sátor-tetővel fedi be az építményt (felvételünkön), amivel hosszú időre megelőzhető ez a gond. A gyönge födém miatt könnyített tetőszerkezetes technológiát alkalmaznak. Flétmillióba került az új tető