Észak-Magyarország, 1999. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-15 / 12. szám

1999. január 15., péntek Műsor / programok 12 AJÁNLATUNK Nemzetközi rendezők, francia filmek Budapest (MTI) - A Nemzetközi rendezők, francia filmek című, pénteken kezdődő és február 25-éig tartó sorozatban több mint húsz alkotást vetítenek a budapesti Francia Intézetben, készítői táborában van görög, lengyel, magyar, grúz, spanyol és olasz mű­vész is. Az érdeklődők többek között megtekinthe­tik Costa Gavras A vallomás című, 1970-ben készült munkáját, amelynek főbb szerepeit Yves Montand és Simoné Signorét játssza. Marco Ferreri olasz rendező filmjei közül a Milyen jóízűek a fehérek! (1987), valamint az Ezüstnitrát (1996) címűt tűzik műsorra. Joseph Losey-tól a Klein úr című alkotás szerepel a válogatásban. A II. világháború idején játszódó történet főszereplői Alain De- lon, Jeanne Moreau, Suzanne Flon, Michael Londsdale, Juliette Berto. A postakocsi, Ettore Scola munkában is­mét találkozhatnak a nézők Marcello Mast- roiannival és Jean-Louis Barrault-val is. Vetítik Andrzej Wajda 1983-ban készült Danton filmjét, amelynek címszerepét Gé- rard Depardieu alakította. Helyet kapott a mustrán Pilissy József Kisdarázs (1981), Jancsó Miklós Hajnal (1986), illetőleg Szabó László 1974-ben készült filmje, a Zig-Zig. Látható még Otar Joszeliani Lepkevadá­szat, illetőleg Luis Bunuel A nap szépe című alkotása is az I. kerületi, Fő utca 17. szám alatti intézményben a 19 órakor kezdődő ve­títéseken. PRQ6RAMAJANL MISKOLC ____________ Bibliai ünnepek - a Bibliaiskolák Közösségének elő­adása. Füzes u. 5. Este 6 órától. Francia kulturális est. Kossuth mozi. Este fél 9-től. TISZAÚJVÁROS A Borsod vármegye régi képeslapokon című kiállí­tás megnyitója. Városi Kiállítóterem. Délután 5 órától. MISKOLC EDELÉNYPUTNOK Miskolci évszázadok (várostörténeti kiállítás), Magyarország ásványai. Mit ránkhagytak a századok (régé­szeti kiállítás), A Miskolci Képtár és benne a Petró-gyűjtemény. A Her­Népi lakáskultúra a Bódva-mentén a két világháború között. Kovácsműhely. Cipészműhely. Könyv- és könyvtártör­téneti gyűjtemény. Borsodi Tájház. A kiállítások a Városi Könyvtárban be­jelentésre látogathatók. Bibliakiállítás Ötvös László református lelkész gyűjteményéből. A Városi Könyvtár klubja. FORRÓ Társadalom - természet. Gömöri Múze­um. Nyitva: délelőtt 10 órától délu­tán 4 óráig. RUDABÁNYA mán Ottó Múzeum kiállítási épüle­te. Miskolc, Papszer 1. Nyitva: déle­lőtt 10-től délután 4 óráig. Színháztörténeti kiállítás. Színháztör­téneti és színészmúzeum. Déryné Érc- és Ásványbányászati Múzeum kiál­lításai. Érdeklődni a 48/353-151-es telefonszámon lehet. SAJÓSZENTPÉTER u. 3. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5 óráig. A magyarországi és az egyetemes ko­hászattörténet; Ásványok és ér­cek a Kárpátövezetből. Központi Kohászati Múzeum (Felsőhámor, Abaúj népéletéből. Abaúji Múzeum (Szent Imre tér 3.) Nyitva: délelőtt 9- től délután 3 óráig. Kép és írás 1848/49-ről. Abaúji Múzeum. KAZINCBARCIKA Dienesné Munkácsi Mária és Vinkler István kiállítása. Lila Galéria. (Kos­suth u. 149.) Nyitva: reggel 8-tól délután 3 óráig. SÁROSPATAK Palota u. 22.) Nyitva: délelőtt 9-től 5-ig. A magyar ortodox egyház művészeti és kulturális öröksége. Magyar Or­todox Egyházi Múzeum. Miskolc, Deák tér 7. Nyitva: délelőtt 10-től délután 4-ig. Feledy Gyula kiállítása. Feledy-ház. Deák tér 3. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5 óráig. Szalay Lajos élete és munkássága. Miskolci Galéria Szalay Gyűjte­mény. Hunyadi u. 12. Kortárs avantgarde művészet. Mission- Art Galéria. Széchenyi u. 14. Nyit­Építészet és történelem - Bagyinszki Zol­tán fotográfus vándorkiállítása. Vá­rosi Kiállítóterem (Egressy tér). Szerdahelyi Judit festőművész-rajztanár tárlata. Kisgaléria (Egressy út 35.) A Dózsa György úti Általános Iskoal ta­nulóinak kiállítása. Gyermekgaléria (Dózsa Gy. u.). A sárospataki vár építéstörténete. A sá­rospataki Rákóczi Múzeum kiállítá­sa. Rákóczi vár. Nyitva: délelőtt 10- től délután 5 óráig. SÁTORALJAÚJHELY MEZŐKÖVESD Madarak világa, A Zempléni-hegység kőzetei, ásványai, élővilága. Fényes Újhely. Kazinczy Ferenc Múzeum. Dózsa György út 11. Nyitva: délelőtt 9-től délután 3-ig. SZERENCS A matyó élet. Matyó Múzeum. Szent László tér 20. Nyitva: délelőtt 9-től délután 3-ig. Mezőgazdasági gépek és eszközök. Me­zőgazdasági Gépmúzeum. Eötvös ut­ca 32. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5­va: délelőtt 10-től délután 1 óráig és délután 2-től este 6 óráig. Hermán Ottó élete és munkássága. A Bükk élővilága. Hermán Ottó Em­lékház, Lillafüred. Nyitva: délelőtt 10-től délután 4 óráig. Lóránt János és Lous Stuijfzand kiállí­ig. Kis Jankó Bori Emlékház. Kis Jankó Bori út 22. Nyitva: délelőtt 9-től déli 12 óráig. MONOK A szabadságharc csatái Abaújban és Zemplénben; Európa címmel képes levelezőlapokból rendezett kiállí­tás. Zempléni Múzeum különterme. Rákóczi vár. Kossuth Emlékmúzeum. Kossuth út 18. Előzetes bejelentés alapján tekinthe­tő meg. (Jelentkezés a 47/356-156-os telefonszámon.) ÓZD TISZAÚJVÁROS tása. Miskolci Egyetem galériája. Bábfotó-kiállítás. Csodamalom Báb­színház. (Kossuth u. 11.) Adilov Alim festőművész kiállítása. Egy modern város született (Életmód- váltás a Dél-borsodi térségben). Állandó kiállítás a Városi Könyvtár­ban. Borsod vármegye települési képesla­pokon. Városi kiállítóterem. TOKAJ Montázs Galéria (Széchenyi u. 36. 1/1) Nyitva: hétfőtől péntekig Déle­lőtt 10-től este fél 6-ig. Debreczeny Zoltán festőművész kiállí­Patchwork - az ózdi foltvarrók folton folt kiállítása. Általános Művelődési Központ galériája (Brassói u. 1.). Nyit­va hétköznapkon reggel 8-tól este 6 óráig. tása. Mini Galéria (Kossuth u. 11.). CSERÉPFALU Béres Béla vallástörténeti gyűjtemé­nye, Szőlészeti és borászati eszkö­zök, Palackozott borok, Telkibá­Képzőművészeti kiállítás. Gang galé­ria. (Bethlen út 42.) Nyitva: reggel 8-tól délután 5 óráig. Suba-lyuk Múzeum. (Petőfi út 2.) Nyitva: reggel 8-tól délután 4 óráig. A kiállítóhelyek egy része hétfőn zárva tart. A biztonság kedvéért a nyitva tartás idejéről érdemes előre tájékozódni. nyai, regéd, hollóházai porcelánok és kőedények. Helytörténeti Múze­um. Bethlen G. u. 7. Nyitva: délelőtt 10-től délután 5 óráig. Előre beje­lentett csoportokat bármikor fo­gadnak. NAGYSZÍNHÁZ Bánk bán (Kossuth ifj. bérlet) 17. KAMARA Három nővér (Bérletszünet) 19. A A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ MECÉNÁSA MOZI MISKOLC ____ Béke Rajtaütés (amerikai) 11; Ronin (amerikai) 15.30,17.45,20. Béke Kamara Átkozott boszorkák (amerikai) 16,18,20. Kossuth Rajtaütés (amerikai) 14.30,18.30,20.30; Kalózok (magyar) 16.30; Kát apának mennyi a fele? (francia) 18.30. Hevesy Lolita (amerikai) 17,19; Kalózok (ma­gyar) 20.45. Ady Mulan (amerikai) 10. KAZINCBARCIKA Béke Keresd a nőt (amerikai) 18. SÁTORALJAÚJHELY Béke Lost in Space (amerikai) 17,19. SÁROSPATAK Rákóczi Csenő manók (amerikai) 17,19. SZERENCS Rákóczi Nászok ásza (amerikai) 18. MEZŐKÖVESD Petőfi Ámbár tanár úr (magyar) 17,19. NYÉKLÁDHÁZA Művelődési Ház Furcsa pár 2. (amerikai) 17. 6.00 Szabadság tér 9.05 Bor és hata­lom. Tévéfilmsorozat 9.35 Kincsestár 11.05 Dharma és Greg, avagy kettőn áll a vásár. Amerikai tévéfilmsorozat 11.30 A szerelem jogán. Tévéfilmsorozat 12.00 Déli harangszó. Benne: Híradó; 12.15 A. K. T. 12.40 Szenzáció. Kana­dai tévéfilmsorozat, 52/17. rész 13.30 Teljes biztonsággal. Amerikai tévéfilm­sorozat, XIII/2. rész: Egy esküvő, egy te­metés (ism.) 14.15.Terra X. Ősi kultúrák nyomában. Ismeretterjesztő filmsoro­zat. Karaván Petrába 15.00 Fűben-fá- ban 15.30 Pillangósziget. Ausztrál tévé­filmsorozat, VIII/2. rész 16.00 Körzeti magazinok 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 17.45 Körzeti híradók 18.00 Ablak 19.00 A Mézga család. Rajzfilmsorozat 19.30 Híradó_____________________________ 20.00 A nyakék románca Tévéfilmsorozat, XIV/2, rész ___ 20.45 harminc VOLT Hírek a múltból______________________ 21.00 Az öt zsaru Tévéfilmsorozat __________________ 21.45 Extrém koktél ____ 22.05Aktuális 22.25 Kenő 22.35 Mr és Mrs Bridge Amerikai film_______________________ 0.35 Képújság 8.00 Tudóra 9.00 Aktuális 9.30 Tanoda. Generációk egymás közt 10.30 Szom­szédok. Teleregény, 189. fejezet 11.00 Tanoda Plusz. Generációk egymás közt. Iskolatárs 12.00 Déli harangszó. Utána: Világkép. Nemzetközi kitekintő 12.30 Híradó 12.40 A. K. T. 13.00 Tévé- magiszter/repríz 14.00 Délutáni mozi. Benne: Bor és hatalom Katalán tévé­filmsorozat 15.30 Repeta. Benne: 16.30 Junior híradó 16.55 Holdfényes törté­net. Német tévéfilmsorozat 17.40 Energia-ábécé 17.50 Európa Galéria 18.15 Magyar Ház 18.45 Lyukasóra 19.30 Mesetár _________________ _________ 20.00 Híradó 20.30 Magyar Ház Palackposta__________________________ 20.55 Magyarország 2000 Jézus és Európa. Beszélgetés He- qedűs Lóránt püspökkel___________ 21.25 Mastroianni emlékére Meddig jutott az éj? Olasz tévéfilm,JI/2. rész _ 23.15 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Váltó (ism.) 9.45 Indiák. Magyar is­meretterjesztő film, 2.10.05 Bolondos ládafiák - nagy nevettetők. Nagypapa szeme fénye. Amerikai burleszkfilm (ff.) 10.25 Fekete gyémántok. Magyar játékfilm, II/2. (ism.) 11.40 Esti kérdés (ism.) 11.50 Vers 12.00 Déli harangszó, Lapozó - Lapszemle, hírek 12.20 Lóver­seny. Összefoglaló 12.35 Kedves (ism.) 13.15 A! Manach - kortárs művészeti magazin (ism.) 14.00 Különböző he­lyek. Magyar dokumentumfilm 14.40 Duna Karnevál '97 II/2.15.00 A kis szel­lem. Francia-német-osztrák animációs film IV/4. (ism.) 15.30 Pop-sa-rock 16.05 Adrián Mole újabb kínszenvedései. Filmsorozat 16.30 Miénk a tér - Fiata­lok egy órája 17.30 Mese 18.00 Híradó 18.20 Közép-európai magazin 18.55 Hej-hej-helyesirás! 19.00 Összkép 19.35 Wydiffe Bűnügyi tévéfilmsorozat, XIV/2. 20.25 Késmárk Szlovák ismeretterjesztő film (ism.) 20.45 Esti kérdés__________________ 21.00 Híradó __________________ 21.40 Folytassa, Henry! Avagy: ne veszítsd el a fejed! _ Angol filmvígjáték__________________ 23.05 Híradó 23.20 Vers (ism.) 23.25 Feketelista Francia bűnügyi játékfilm 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00-11.40 Délelőtt a TV2-vel! Benne: 9.00 Egy titokzatos hölgy. Tévéfilmso­rozat 9.45 Édes hármasban. Vígjáték­sorozat 10.15 Satöbbi. Életmódmaga­zin 10.45 Kakuk! Talk-show 11.10 Mila szupersztár. Japán rajzfilmsorozat 11.35 Mindent tudni akarok 11.40 Köz­vetlen ajánlat 12.30 Follow Me! 13.00 Kuk@c 13.30 Míg a halál el nem vá­laszt. Vígjáték 15.10 Kedves nővérkék. Kórházsorozat 15.35 Az Acapulco-öböl. Mexikói filmsorozat 16.00 Kakuk! Talk- show 16.25 A szupercsapat. Kaland­filmsorozat 17.15 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat, 329. rész 17.40 Sun- set Beach. Amerikai filmsorozat 18.30 Szerencsekerék. Vetélkedő. Benne: Jo­kerjáték 19.00 Tények 19.25 Tények plusz 19.50 Szerencsekerék Joker _______ 19.55 Dáridó Szórakoztató este___________________ 21.45 Jó estét, Magyarország! TV3, 20.00 Walker, a texasi kopó 22.45 Szeszélyes éjszakák Férfiálmokról, autókról, moto­rokról, sportról, akciókról, nők­ről, koktélokról; Benne: Rosa Roth - Szerelem és halál. Német akciófilm 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Esmeralda. Filmsorozat (ism.) 10.00 Megveszem ezt a nőt. Filmsorozat 10.50 Az első csók. Filmsorozat (ism.) 11.15 Bibliai kalandok 11.45 Barátok közt. Filmsorozat (ism.) 12.10 Lois és Clark - Superman legújabb kalandjai. Amerikai filmsorozat (ism.) 13.10 Élettér 13.20 Re­ceptklub 13.30 Vészhelyzet. Filmsorozat 14.20 Wow! Slágerlista 14.40 Rajzfilm­klub 16.00 Az első csók. Francia filmsoro­zat. Utána: Meri vagy nem meri? 16.30 Esmeralda. Mexikói filmsorozat 17.25 100-ból egy. Vetélkedő. Utána: Meri vagy nem meri? 17.55 Lois és Clark - Su­perman legújabb kalandjai. Filmsorozat 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt. Filmsorozat __________________________ 20.00 Kvízshow Amerikai film 22.20 Híradó ~_________________ 22.35 Életveszélyben- Hétköznapi hősök 23.35 RTL Night Klub Benne: 23.35 Ellen Amerikai komédiasorozat 24.00 Kiéhezve. Horrorsorozat 0.30 Vágyak háza Amerikai erotikus filmsorozat 1.00 Fókusz (ism.) 7.00 Melrose Piacé 183. Tévéfilmsoro­zat 7.45 Mozivarázs 11/1. 8.35 Boszorká­nyok pedig léteznek. Romantikus vígjá­ték 10.20 Eg a ház! Filmdráma 11.50 Retúr. Magyar társadalmi dráma. 13.20 Spitfire Grill. Életrajzi dráma 15.15 Csa­limadarak. Vígjáték 16.50 Mennyi? 30! 17.25 Egyről a kettőre. Filmsorozat 17.55 Jó barátok. Filmsorozat 18.25 Árnyoldalak. Krimi ________________ 20.00 Kazaam, a szellem Amerikai vígjáték ___________________ 21.35 Mozi! Mozi! Mozi! II/3. 22.00 Gyilkos zsaru Amerikai thriller_________ 23.35 Hasznos holmik Amerikai horrorfilm________________ 1.35 El Mariachi - A Zenész Spanyol kalandfilm 4.30 Reggeli Krónika 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 A vad gróf tárcái 12.00 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 13.06 Vendég a háznál 13.30 Hall­jad, Izrael! 14.05 Klasszikusok minden­kinek 14.35 Mayta története 15.06 Sze­rintem 16.00 Délutáni Krónika 16.25 Talpalávaló 17.06 „Magyarországról jö­vök..." 18.00 Esti Krónika 19.00 Sport­világ 19.30 Mese19.40 Petőfi Sándor minden verse 20.05 Magyar daloskert 20.30 Határok nélkül 21.05 Könnyűze­ne 21.25 Fórum 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Szellemtörténetek 23.05 Hang­versenymúzeum. 0.10 Himnusz URH: 5.55 Körzeti információs magazi­nok 9.00 Azonos a középhullámú mű­sorral 18.30 Nemzetiségi műsorok 21.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00 A BBC késő esti magyar műsora 6.03 Reggeli csúcs 7.38 Zöld/sport/reg- gel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.05 Délelőtti terefere 9.50 Apró-cseprő 10.09 Gordi- usz plusz 11.07 Hangalbum 11.52 Ma­napság... Faragó Judit jegyzete 12.00 Jó ebédhez szól a nóta kb. 13.04 Hírpercek kb. 13.44 Korkérdés 14.00 Péntektől péntekig 17.05 Dobogó 18.30 Délutáni csúcs 19.03 Kölyökrádió 21.03 Garázs 21.30 „Füst a víz felett..." A rockzene klasszikus felvételeiből 22.00 Dzsesszkoncertek 23.00 Hírper­cek 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... Helyi televízió VTV Miskolc _____ 16.00 Képújság 18.30 Kínáló: Stú­dióbeszélgetés Kovács Bertalan­nal, a Miskolci Egyetem kultúrá­jáért felelős rektor helyettesével; Interjúk Dobrik Istvánnal (Újdonságok 1999-ben); Film- ajánó 19.00 Hold lánya, nap fia II. rész (norvég sorozat) 20.22 Képújság 20.30 Karnoszaurusz (amerikai sci-fi) KTV Felsőzsolca 1- es csatorna: 16.00 Miskolc VTV képújsága benne: 14.00-15.30 Helyi képújság 18.00 Miskolci VTV műsora 2- es csatorna: 16.00 Szív Tv VTV Edelény 1- es csatorna: 00.00-24.00 Telin- form képújság 2- es csatorna: 00.00 Telinform képújság 16.00-24.00 Szív TV VTV Kazincbarcika 16.00- 24.00 Szív TV Benne 17.00- 20.00 Dance zóna VTV Szikszó ATV és Szív TV az országos háló­zaton meghirdetett kezdési idő­pontokban. VTV Tiszaújváros 9.00 Á Tisza Tv saját szerkesztésű műsora MTV1, 22.35: Mr. és Mrs. Bridge Helyi rádió City Rádió 10.00- 22.00-ig Zenés információs műsor a 96,3 MHz-en 11.00- 20.00 Óránként hírek, idő­járás-jelentés 15.30,16.30, 17.30 Közlekedési információk 16.50 Sporthírek 10.00-22.00 a 60-as, 70-es, 80-as, 90-es évek legna­gyobb slágerei 14.00-18.00 City délutáni műsora Gál Lajossal Miskolci rádió Adásidő: 5.55-22.00 az 1116 kHz- es középhullámon, 5.55-9.00 a 71,33 a 71,21 a 66,8 MHz-es URH adókon, a 7,74 MHz Duna Televí­zió hangsegédvivője. Állandó műsorok: 6.00, 7.00, 12.00 Kossuth Krónika 6.30, 7.30, 12.45,17.30 Észak-Magyarországi Krónika 6.45 Napindító 7.20 Észak-Magyarországi Lapszemle 7.50 Országos lapszemle 8.00 BBC Híradó 9.00-10.00 Calypso zenés műsora 17.00 Észak-Magyarorszá­gi lapszemle 18.30-22.00 Nemzeti­ségi műsor Műsorok: 5.55 Hírek, tartalomis­mertetés 8.15 A kultúra világa 10.05 Táj-Szólás 13.00-15.00 A körzeti stúdiók zenés műsora (benne óránként hírek) 15.10 Rádió Top 5.00- 18.00: Óránként hírek, időjá­rás, közlekedési információk 6.15, 7.45: Lapszemle 5.10, 6.20, 7.30, 8.20: Az utcán...(Sztorik, anekdo­ták, kérdések - egyveleg Önöktől Önöknek) 6.30,13.30,19.00 BBC magyar nyelvű hírek Londonból 6.45,11.45,19.45 Sporthírek 18.00: Élő telefonos kívánságmű­sor 20.00: Előzetes a következő napi lapokból 20.05: Rögzített te­lefonos kívánságműsor 0.01 Warner-Magneoton lemez­börze (ism.) 1.00 Éjszakai utazás (Néhány nyugodt perc - nemcsak éjjeli manók és baglyok számára) 5.01 Ébredjen a Rádió Toppal! Ze­nés, információs szolgáltatóműsor 9.00 Turmix (a világ legújabb slá­gerei) 14.00 Koktél (délutáni cse­vegés mindenről, ami feldob...) 17.01 Lemezbörze - Újdonságok, érdekességek, ma a Hungaroton- Gong háza tájáról 19.05 A DL Stú­dió műsora 22.31-24.00 Disco-Exp- ress (egy sodró műsor a táncoslá- búaknak)

Next

/
Thumbnails
Contents