Észak-Magyarország, 1999. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-14 / 11. szám

1999. január 14., csütörtök Műsor / programok 12 Jazz-koncertek Budapest (MTI) - Oláh Kálmán Pilla­natok az életemből című új lemezét jazz-koncerttel egybekötve mutatják be pénteken este a fővárosi Matáv Zene­házban, a IX. kerületi Páva utca 10-12. szám alatt. A klasszikus átdolgozásokat és jazz- standardokat feldolgozó szólóalbumon található valamennyi dalt Oláh Kálmán komponálta és hangszerelte. A huszonkilenc esztendős zongora- művész, zeneszerző a Bartók Béla Zene- művészeti Főiskola jazztanszakán vég­zett kilenc évvel ezelőtt. A Magyar Rá­dió Emerton-díját 1995-ben nyerte el, és még ugyanebben az évben a Trió Mid- night tagjaként egy belgiumi nemzetkö­zi versenyen is első helyezést ért el. Játszott a No-Spa zenekarban, majd a Tony Lakatos és László Attila féle Things-ben, később a Tomsits Quartet- ben. Öt éve a kibővített formában zené­lő Oláh Kálmán-sextetben muzsikál. A pénteki lemezbemutatóra jegyeket a Pesti Vigadóban lehet váltani. Az 1977-es Ki mit tud-on a Kis Rákfo­gó jazz-rock együttessel országosan is­mertté vált Tony Lakatos, a világhírű jazz szaxofonművész ad koncertet már­ciusban a Pesti Vigadóban nemzetközi hírű barátai társaságában, úgy mint Kirk Lightsey, Marc Abrams és A1 Foster. Jegyek a koncertre elővételben és te­lefonon is válthatók. PROGRAMAJANL MISKOLC „Képeslapok Magyarországról" - a Miskolci Szimfo­nikus Zenekar hangversenye. Ady Művelődési Ház. Délután 3 órától. KAZINCBARCIKA Origami pályázat értékelése és a díjak átadása. Gyermekek Háza. Délután 4 órától. MISKOLC Miskolci évszázadok (várostörténeti ki­állítás), Magyarország ásványai, Mit ránkhagytak a századok (régé­szeti kiállítás), A Miskolci Képtár és benne a Petró-gyűjtemény. A Her­mán Ottó Múzeum kiállítási épüle­te. Miskolc, Papszer 1. Nyitva: dél­előtt 10-től délután 4 óráig. Színháztörténeti kiállítás. Színháztör­téneti és színészmúzeum. Déryné u. з. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5 óráig. A magyarországi és az egyetemes ko­hászattörténet; Ásványok és ércek a Kárpátövezetből. Központi Kohá­szati Múzeum (Felsőhámor, Palota и. 22.) Nyitva: délelőtt 9-től 5-ig. A magyar ortodox egyház művészeti és kulturális öröksége. Magyar Or­todox Egyházi Múzeum. Miskolc, Deák tér 7. Nyitva: délelőtt 10-től délután 4-ig. Feledy Gyula kiállítása. Feledy-ház. De­ák tér 3. Nyitva: délelőtt 9-től dél­után 5 óráig. Szalay Lajos élete és munkássága. Mis­kolci Galéria Szalay Gyűjtemény. Hunyadi u. 12. Kortárs avantgarde művészet. Mission- Art Galéria. Széchenyi u. 14. Nyitva: délelőtt 10-től délután 1 óráig és délután 2-től este 6 óráig. Hermán Ottó élete és munkássága. A Bükk élővilága. Hermán Ottó Em­lékház, Lillafüred. Nyitva: délelőtt 10-től délután 4 óráig. Lóránt János és Lous Stuijfzand kiállí­tása. Miskolci Egyetem galériája. Bábfotó-kiállítás. Csodamalom Báb­színház. (Kossuth u. 11.) Adilov Alim festőművész kiállítása. Montázs Galéria (Széchenyi u. 36. 1/1) Nyitva: hétfőtől péntekig Dél­előtt 10-től este fél 6-ig. Debreczeny Zoltán festőművész kiállí­tása. Mini Galéria (Kossuth u. 11.). CSERÉPFALU Képzőművészeti kiállítás. Gang galé­ria. (Bethlen út 42.) Nyitva: reggel 8-tól délután 5 óráig. Suba-lyuk Múzeum. (Petőfi út 2.) Nyit­va: reggel 8-tól délután 4 óráig. EDELÉNY Népi lakáskultúra a Bódva-mentén a két világháború között. Kovács­műhely. Cipészműhely. Könyv- és könyvtártörténeti gyűjtemény. Borsodi Tájház. A kiállítások a Vá­rosi Könyvtárban bejelentésre lá­togathatók. Bibliakiállítás Ötvös László reformá­tus lelkész gyűjteményéből. A Vá­rosi Könyvtár klubja. FORRÓ Abaúj népéletéből. Abaúji Múzeum (Szent Imre tér 3.) Nyitva: délelőtt 9-től délután 3 óráig. Kép és írás 1848/49-ről. Abaúji Múze­um. KAZINCBARCIKA Építészet és történelem - Bagyinszki Zoltán fotográfus vándorkiállítása Városi Kiállítóterem (Egressy tér). Szerdahelyi Judit festőművész-rajzta­nár tárlata. Kisgaléria (Egressy út 35.) A Dózsa György úti Általános Iskoal tanulóinak kiállítása. Gyermekga­léria (Dózsa Gy. u.). MEZŐKÖVESD A matyó élet. Matyó Múzeum. Szent László tér 20. Nyitva: délelőtt 9-től délután 3-ig. Mezőgazdasági gépek és eszközök. Mezőgazdasági Gépmúzeum. Eöt­vös utca 32: Nyitva: délelőtt 9-től délután 5-ig. Kis Jankó Bori Emlékház. Kis Jankó Bori út 22. Nyitva: délelőtt 9-től déli 12 óráig. MONOK Kossuth Emlékmúzeum. Kossuth út 18. Előzetes bejelentés alapján te­kinthető meg. (Jelentkezés a 47/356-156-os telefonszámon.) A kiállítóhelyek egy része hétfőn zárva tart. A biztonság kedvéért a nyitva tartás idejéről érdemes előre tájékozódni. ÓZD Patchwork - az ózdi foltvarrók folton folt kiállítása. Általános Művelődési Központ galériája (Brassói u. 1.). Nyitva hétköznapkon reggel 8-tól este 6 óráig. PUTNOK Társadalom - természet. Gömöri Múze­um. Nyitva: délelőtt 10 órától délu­tán 4 óráig. RUDABÁNYA Érc- és Ásványbányászati Múzeum kiál­lításai. Érdeklődni a 48/353-151-es telefonszámon lehet. SAJÓSZENTPÉTER Dienesné Munkácsi Mária és Vinkler Ist­ván kiállítása. Lila Galéria. (Kossuth u. 149.) Nyitva: reggel 8-tól délután 3 óráig. SÁROSPATAK A sárospataki vár építéstörténete. A sá­rospataki Rákóczi Múzeum kiállítá­sa. Rákóczi vár. Nyitva: délelőtt 10- től délután 5 óráig. SÁTORALJAÚJHELY Madarak világa, A Zempléni-hegység kőzetei, ásványai, élővilága, Fényes Újhely. Kazinczy Ferenc Múzeum. Dózsa György út 11. Nyitva: délelőtt 9-től délután 3-ig. SZERENCS A szabadságharc csatái Abaújban és Zemplénben; Európa címmel képes levelezőlapokból rendezett kiállítás. Zempléni Múzeum különterme. Rá­kóczi vár. TISZAÚJVÁROS Egy modern város született (Életmód- váltás a Dél-borsodi térségben). Állandó kiállítás a Városi Könyvtár­ban. TOKAJ Béres Béla vallástörténeti gyűjteménye, Szőlészeti és borászati eszközök, Palackozott borok, Telkibányai, re­géd, hollóházai porcelánok és kő­edények. Helytörténeti Múzeum. Bethlen G. u. 7. Nyitva: délelőtt 10- től délután 5 óráig. Előre bejelentett csoportokat bármikor fogadnak. JÁTÉKSZÍN Hamlet (Beavató színházi előadás) 15. A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ MECÉNÁSA MOZI MISKOLC Béke Rajtaütés (amerikai) 11; Ronin (amerikai) 15.30,17.45,20, Béke Kamara Átkozott boszorkák (amerikai) 16,18,20. Kossuth Rajtaütés (amerikai) 14.30,18.30,20.30; Kalózok (magyar) 16.30. Hevesy Lolita (amerikai) 17,19; Kalózok (magyar) 20.45. Ady Mulan (amerikai) 10. Egyetem Nászok Ásza (amerikai) 17. KAZINCBARCIKA Béke Keresd a nőt (amerikai) 18. ÓZD Béke Nincs alku (amerikai) 17,19. SÁTORALJAÚJHELY Béke Lost in Space (amerikai) 17,19. SÁROSPATAK Rákóczi Csenő manók (amerikai) 17,19. TISZAÚJVÁROS Kundun (amerikai) 17.30. MEZŐKÖVESD Petőfi Ámbár tanár úr (magyar) 17,19. 6.00 Szabadság tér 9.05 Bor és hata­lom. Tévéfilmsorozat 9.35 Kincsestár 11.05 Dharma és Greg, avagy kettőn áll a vásár. Amerikai tévéfilmsorozat 11.30 A szerelem jogán. Brazil tévéfilmsoro­zat 12.00 Déli harangszó. Benne: Hír­adó; 12.15 A. K. T.; 12.30 UNI-JÓ 12.35 Derrick. Német bűnügyi tévéfilmsoro­zat 13.40 Tattingers. Amerikai tévé­filmsorozat 14.35 Az ezredvég képző- művészete 15.10 Derült égből egy csa­lád. Német filmsorozat 16.00 Együtt. Velünk élő kisebbs’égek 17.00 Családor­vos 17.20 Kormányváró 17.45 Körzeti híradók 17.55 Bemutatkozik az Evan­géliumi Szabadegyházak Szövetsége 18.20 Hang-szál(l) 18.45 Gyerekeknek! 19.00 A bestia. Tévéfilmsorozat 19.30 Híradó _____________________________________ 20.00 Szomszédok Telereqény, 306. fejezet___________ 20.30 Kincsestár-kabaré 21.00 A Dunai Exodus Dokumentumfilm___________________ 22.05 Aktuális ~~____________________ 23.05 MM 23.15 Az utolsó legjobb év Amerikai tévéfilm___________________ 0.45 Képújság 8.00'Tudóra. Nyitott képzés - tudo­mány - távoktatás 9.00 Aktuális 9.30 Tanoda. Generációk egymás közt 10.30 Szomszédok. Teleregény 11.00 Tanoda Plusz. Generációk egymás közt 12.00 Déli harangszó. Utána: Sportmagazin 12.30 Híradó 12.45 A. K. T. Aktuális, Kultúra, Tudomány 13.00 Tévémagisz- ter/repríz 14.00 Délutáni mozi. Benne: Bor és hatalom..Katalán tévéfilmsoro­zat 15.30 Repeta. Benne: 16.30 Junior híradó 16.40 Holdfényes történet. Né­met tévéfilmsorozat 17.30 Kincsestár 19.00 Magyarország ma 19.30 Mesetár 20.00 Híradó 20.30 Haszontalanok Tévéjáték (ism.) ___________________ 21.55 Második lehetőség Amerikai tévéfilmsorozat, XVI/13. 22.45 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.05 (kis)Mamaklub (ism.) 9.35 Régiók (ism.) 10.10 Táncház (ism.) 10.40 Indi­ák. Az Arany Templom 11.00 Kariye. Török ismeretterjesztő film 11.30 Nép­táncok 11.40 Esti kérdés (ism.) 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó Lapozó - Lapszemle, hírek 12.20 Anziksz (ism.) 12.35 A kis szellem. Francia-né- met-osztrák animációs film, IV/3. (ism.) 13.00 Dollárpapa. Magyar film (ism.) 14.35 Stephen Hawking és a világegye­tem VI/2. (ism.) 15.30 Az óceán lánya. Ifjúsági tévéfilmsorozat 15.55-17.05 Katedra nélkül. Benne: Lyukasóra 16.50 Magyar történelmi arcképcsar­nok 17.05 Szegletkő. Protestáns műsor 17.40 Mese18.00 Híradó 18.20 Váltó 18.55 Hej-hej-helyesírás! _________________ 19.05 Greqory barátnője Angol fTlmvíqjáték__________________ 20.35 Riportré Magyar animációs film_____________ 20.45 EstTkérdés 21.00 Híradó" _____________________ 21.25 Sportpercek 2L4Ó Fehér éjszakák 22.25 Rockersziv ___Dokumentumfilm (feliratos) 23.30 Kolorlokál Dokumentumfilm ___________ 0.25 Híradó Ö.40 Vers (ism.) S2 V J 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00-11.40 Délelőtt a TV2-vel! Benne: 9.00 Egy titokzatos hölgy. Tévéfilmso­rozat 9.45 Édes hármasban. Vígjáték­sorozat 10.15 Satöbbi 10.45 Kakuk! Talk-show 11.10 Mila szupersztár. Ja­pán rajzfilmsorozat 11.35 Mindent tudni akarok 11.40 Közvetlen ajánlat 12.30 Segíts magadon! 13.00 Színkép 13.30 Krokodilfarm. Francia romanti­kus film 15.10 Kedves nővérkék. Kór­házsorozat 15.35 Az Acapulco-öböl. Mexikói filmsorozat 16.00 Kakuk! Talk- show 16.25 A szupercsapat. Kaland­filmsorozat 17.15 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat 17.40 Sunset Beach. Filmsorozat 18.30 Szerencsekerék. Ben­ne: Jokerjáték 19.00 Tények 19.25 Té- nyek plusz 19.50 Szerencsekerék Joker 19.55 Forrónyomon ___Megoldások magazinja____________ 20.45 LégiZsaruk Német akciófilm-sorozat___________ 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.45 Jolly Joker Német kalandfilmsorozat_____ 23.35 Magyarország holnap > 0.05 Szép új világ 0.30 Vers éjfél után RTL Klub, 19.30 Barátok közt 6.30 Jó reggelt! Reggeli információs magazin 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Es- meralda. Mexikói filmsorozat (ism.) 10.00 Megveszem ezt a nőt. Mexikói filmsorozat 10.50 Az első csók. Francia filmsorozat (ism.) 11.15 Pont hu. Számí­tógépes magazin (ism.) 11.45 Barátok közt. Magyar filmsorozat (ism.) 12.10 Lois és Clark - Superman legújabb ka­landjai. Filmsorozat (ism.). Utána: Meri vagy nem meri? 13.10 Élettér 13.20 Re­ceptklub 13.30 Vészhelyzet. Filmsoro­zat 14.20 Klipklub 14.40 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók. Filmsorozat 16.30 Esmeralda. Filmsorozat 17.25 100-ból egy. Vetélkedő 17.55 Lois és Clark - Su­perman legújabb kalandjai. Filmsoro­zat 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Ba- rátok közt. Filmsorozat _______ 20.00 Pensacola - A név kötelez ___Amerikai akciófilm-sorozat, 13. 20.50 Akcióban a rendőrség Amerikai filmsorozat, 4, rész 21.45 Híradó ~ _________I 22.00 Megdöbbentő világ- Riporterek klubja______________ 23.00 Jobb szépnek és gazdagnak lenni _ Magyar-lengyel vígjáték___________ 0.40 Fókusz (ism.) 7.00 Jó barátok 81. - Chandler a do­bozban. Filmsorozat 7.30 Mozimánia: Ingrid Bergman 8.25 Kezedben a sor­sod. Vígjáték 10.10 Értelem és érzelem. Romantikus vígjáték 12.25 Michaei. Ro­mantikus vígjáték 14.10 Raszputyin. Történelmi dráma 16.00 Sztárközeiben: Eddie Murphy 16.30 Kábelbarát. Vígjá­ték 18.10 Szobatársak. Vígjáték_________ 20.00 Dr. Moréau szigete Amerikai fantasztikus horrorfilm 21.35 A végzet hollywoodi asszo­nyai- Siqourney Weaver_______ 22.05 Melrose Piacé 183.- A pajzán professzor Tévéfilmsorozat___________ 22.50 Hófehérke - A terror meséje Amerikai thriller___ 0.30 A hercegnő és az örömlányok 1. Francia szejcfjlm_______ ____ 1.55 Menekülés Absolombóí Fantasztikus film 4.35 Reggeli Krónika 9.05 Napközben 11.06 A Szabó család (ism.) 11.35 A vad gróf tárcái 12.00 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.06 Vendég a háznál 13.20 Gregorián éne­kek 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Klasszikusok 15.07 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni Kroniká 17.06 „Magyar- országról jövök..." 18.00 Esti Krónika 19.30 Mese 19.40 Petőfi Sándor min­den verse 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Könnyűze­ne 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Hangos recept 23.05 Mindenki zeneiskolája 0.10 Himnusz URH: 5.55 Körzeti információs magazi­nok 9.00 Azonos a középhullámú mű­sorral 18.30 Nemzetiségi műsorok 21.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00 A BBC késő esti magyar műsora . ____ 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.38 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 8.05 Zenezóna 9.05 Délelőtti terefere 9.50 Apró-cseprő 10.09 Gordiusz plusz 11.07 Hangalbum 12.00 Jó ebédhez szól a nóta kb. 13.12 Sporthírek - Vízállásje­lentés kb. 13.44 Korkérdés 14.00 Kaba­récsütörtök 17.05 Dobogó - A Petőfi rá­dió koncertfelvételeiből 18.30 Délutáni csúcs 19.03 Észkerék 19.30 Kölyökrádió 20.00 A szerencse mostohafia 21.03 A P. Mobil összes felvétele 22.00 Modem idők 22.30 Menza - Terítéken a felsőok­tatás 23.15 Ennyi... A Petőfi rádió zár­órája 24.00 Éjfél után... KTV Felsőzsolca 1- es csatorna: 9.0Ö Miskolc VTV ismétlé­se 14.00-20.00 Helyi képújság 2- es csatorna: 16.00 Szív Tv ' VTV Edelény 1- es csatorna: 00.00-24.00 Telinform képújság 2- es csatorna: 00.00 Telinform képújság 16.00- 24.00 Szív TV VTVEncs_______________________ 12.00- 22.00 Encsi képújság VTV Kazincbarcika 16.00-24.00 Szív TV VTV Miskolc 17.00 Képújság 18.30 Sportpercek: Tor- nyi Barnabás lemondása; Helyzetkép a diósgyőri focistákról; A GYSEV-elleni rangadó előtt a DKSK; Kong a vészha­rang a kézilabdázók felett; Új tervek előtt a diósgyőri birkózók VTV Szikszó ATV és Szív TV az országos hálózaton meghirdetett kezdési időpontokban. VTV Tiszaújváros 9.00 A Tisza Tv szerdai adásának ismétlése MTV1, 23.15: Az utolsó leg­jobb év Miskolci rádió Adásidő: 5.55-22.00 az 1116 kHz^eS~ középhullámon, 5.55-9.00 a 71,33 a 71,21 a 66,8 MHz-es URH adókon, a 7,74 MHz Duna Televízió hangse­édvivője. Kandó műsorok: 6.00, 7.00, 12.00 Kossuth Krónika 6.30, 7.30, 12.45, 17.30 Észak-Magyarországi Krónika 6.45 Napindító 7.20 Észak-Magyar­országi Lapszemle 7.50 Országos lapszemle 8.00 BRC Híradó 9.00-10.00 Calypso zenés műsora 17.00 Észak-Magyarországi lap­szemle 18.30-22.00 Nemzetiségi műsor Műsorok: 5.55 Hírek, tartalomismer­tetés 6.45 Napindító 10.05 Táj-Szó­lás 13.05-15.00 A körzeti stúdiók zenés műsora (benne óránként hí­rek) 15.10 Éterízesítő City rádió 10.00- 22.00-ig Zenés információs műsor a 96,3 MHz-en 11.00- 20.00 Óránként hírek, időjá­rás-jelentés 15.30, 16.30, 17.30 Köz­lekedési információk 16.50 Sporthí­rek 10.00-22.00 a 60-as, 70-es, 80- as, 90-es évek legnagyobb slágerei 14.00- 18.00 City délutáni műsora Tilles Leával Rádió Top 5.00-18.00; Óránként hírek, időjá­rás, közlekedési információk 6.15, 7.45: Lapszemle 5.10, 6.20, 7.30, 8.20: Az utcán...(Sztorik, anekdo­ták, kérdések - egyveleg Önöktől Önöknek) 6.30, 13.30, 19.00 BBC magyar nyelvű hírek Londonból 6.45, 11.45, 19.15 Sporthírek 18.00: Élő telefonos kívánságműsor 20.00: Előzetes a következő napi lapokból c 20.05: Rögzített telefonos kívánság- műsor 1.31 Éjszakai utazás (Néhány nyu­godt perc - nemcsak éjjeli manók és baglyok számára) 5.01 Ébredjen a Rádió Toppal! Zenés, információs szolgáltatóműsor 9.00 Turmix (a vi­lág legújabb slágerei) 14.01 Koktél (délutáni csevegés mindenről, ami feldob...) 17.00 Lemezbörze - Újdonságok, érdekességek, ma a Sony Music háza tájáról 19.05 SJH AS Óldies 21.31-24.00 Black minu- tes: Fekete muzsikák (nem)csak fe­ketézőknek!

Next

/
Thumbnails
Contents