Észak-Magyarország, 1998. december (54. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-05 / 285. szám
1998. december t>., szombat Miskolci polgár 6 im\!r JííSÉj # Csarnokmély Bujdos Attila Jószagú félhomály, célirányos pászmákkal. A csarnokmélyi fényben sápadt savanyúságok fürdenek. Minő kontraszt! A zsibongó piac szívében a csendes áhitat. Jó lecke ez: mérhetetlen méltósággal viselhető a sors, ha valaki savanyúságárus. Meg-megállhat, tűnődve nézve a tétova jövés-menést, találgatván, min akad meg végül a rebbenő vevőtekintet, hová téved a vevőgondolat: a vasárnapi étekhez választja a körítést a kedves, vagy ellenkezőleg, a fakó színpompa láttán nyer új értelmet a menü, nóta bene a családi együttlét öröme. A kedélyes kofamosoly a magasból ragyogja be a pillanatot: hordók és rekeszek mögül tán a fejekbe látni, érezni a rettenetes kínt, a vergődést, hogy nincs jó választás, csak választás van. ' Aki ezt tudja, sokat tud. sikerült nyakon csípnie a rohanó időt, sós lébe, ecetbe zárva a múlandóságot. Egy bölcselő nevetne: haszontalan tett az ilyen, a jótékony gyomorsavak úgyis bevégzik, mit a természet rendelt: elenyészik, aminek el kell enyésznie, engedjük meg: bizton igaza van. De időzzünk el a szeletelt cékla halmainál, a nyarat idéző csalamádérakások, a formás uborkák, a hószín- és a vörös káposztahegyek előtt. Szívünket az egyszerű felismerés édes derűje járja át, nem hiábavaló a lét: ember ember örömére savanyított. Savanyúságárus a Búza téri csarnokban „Elhagyott utcza az a Kandia-utcza itt a város központjában. Ha véletlenül arra viszi a sors az útját némely halandónak a sötét estéken, mikor nem süt a holdvilág és nem ég a gázlámpa, bizonyosan betöri az orrát ott a Szinva-partján felhalmozott kövekben, vagy ha azt csupa véletlenségből ki is kerüli, hát nyakig gázol a finom habarékban, pocsolyában. Kovács I. favágó is tapasztalta ezt a rendellenességet a minap, a midőn az esős időben a rövidebb utat választotta és arra igyekezett hazajutni. Sok viszontagság után ki is ért az Alsó-Papszerre nyakig sárban és betört fejjel.“ Szabadság, 1898. október 22. „A Kandia-utcza szabályozása. A Pollák Jakab részéről beépíttetni szándékolt Kandia-utczai telkek építési vonalait feltűntető s Wind Lajos mérnök által készített rajz, a jan. 4-én tartott tanácsülésnek beterjesztetvén, mielőtt a tanács által az építési vonal megállapíttatott volna, az építészeti s szépészeti szakosztály véleménye kéretett ki az egész Kandia-utcza építési vonalának megállapítása és szabályozása tárgyában s a szakosztály felkéretett véleményes jelentése mielőbbi beterjesztésére. Úgy értesülünk, hogy a szépészeti szakosztály, a beterjesztett térkép figyelembevétele mellett, a szabályozási vonal megállapítására vonatkozó véleményes jelentését. immár beadta.“ Miskolcz, 1881. január 20. „Vidrát fogtak. A forgó-hid mellett a Szin- va medrében három gyermek szombaton reggel egy gyönyörű eleven vidrát fogott. A szép állatot Mázán szűcsmester azonnal megvette 3 frtért!“ Szabadság, 1898. november 9. Az oldalt szerkesztette: Bujdos Attila Telefonszáma: (46) 414-022/212 E-mail: bujdos@iscomp.hu Ficsku Pál elbeszélt városrészletei Az író itthon, Miskolcon néhány kedvenc helyéhez kapcsolódó történetét meséli el Ficsku Pál gyakori piaclátogató Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM) - Gyakran hazalátogat Miskolcra, és ki tudja, hogy a neves íróként számon tartott Ficsku Pált vagy a miskolci diákot. Gyulai Csabát ismerik-e jobban az emberek? Mint „író-diák" mutatja be most a megye- székhelyt.- Azt hittem, a készülő regényem érdekli - mondja Ficsku Pál. A most formálódó regény pedig már nemcsak azért köthető Miskolchoz, mert a szerző, Ficsku Pál - született Gyulai Csaba - kisiskolás korától az érettségiig Miskolcon élt, itt érzi itthon magát, és rendszeresen hazalátogat Budapestről, hanem azért is, mert A Mik- száth-vírus - alcíme szerint Avasi keserű történetek - című regény ötletét adó téma is Miskolcról származik. Gyilkosság és öngyilkosság történt az Avasi pincesorok közelében lévő barlanglakások egyikében. Egy fiatalasszonyt nyomorúságos helyzete arra kényszerített, hogy féléves gyermekét megfőzze és kétéves gyermekével közösen elfogyassza az ételt. Tettét azonban nem tudta feldolgozni, így öngyilkos lett - idézhető szabadon a harmincas évekbeli miskolci napilap híradása.- Teljesen természetes dolog volt akkor a kannibalizmus - tompítja és indokolja is a történet morbiditását az író. Akkor bukkant erre a beszámolóra, amikor földesistaként a nagy gazdasági világválság helyi hatásait kutatta a letűnt idők miskolci sajtójában. Az „avasi keserű történet” fontos szerepet játszott az életében, ezt olvasván jött rá: inkább az emberközeli, mindennapi helyeken lehet anyagot gyűjteni. Ilyen hely a piac. Kamaszkorában az akkori Kun Béla út sarkán laktak, a Búza téren keresztül járt a Földes Ferenc Gimnáziumba.- A piacon mindenkivel és minden helyzettel találkozhat az ember. Ehhez fűződő morbid történet volt diákkoromban, hogy az egyik lacikonyhás kutyából süti a pecsenyét - említi. A Vásárcsarnok előtt megállva pedig sajnálkozik, hogy a tervek szerint „hipermodernné” építik majd át a piacot. A szívéhez közeli másik hely, a Miskolc jelképeként emlegetett hegy viszont szerinte változás után kiált. Az Avas lehetőségeit ma nem használják ki. Mintha oda lettek volna az olyan, történeteket termő helyek, mint a Pista Bácsi néven emlegetett zugborkimérés volt.- A tulajdonos, Pista bácsi mindig kint állt a teraszon, úgy nézte a rendőröket. Ha pedig jöttek, akkor a hátranyíló kapun keresztül szaladtak a vendégek. Hatodik óra után ide jártunk fel, szódavizet ittunk, és fél háromra pedig rohantunk vissza a menzára - meséli komoly arccal. Szalonban - a kihalóban lévő szalonról Máger Ágnes: Nem kell erőltetni a polgári hagyományokat, de volna igény rájuk Miskolc (ÉM - NyZ) - Már az országban is alig van polgári hagyományokat életben tartó irodalmi, művészeti szalon. Milyen is az, amikor művészek, tudósok, ismerősök összegyűlnek - erről beszélgetünk Máger Ágnes képzőművésszel, egy miskolci szalon háziasszonyával. Máger Ágnes festőművészt műtermében kerestük fel: a szalon teréül szolgáló szoba ekkor üres. És mivel a szalon nem kívánja a nyilvánosságot, hely- és időmegjelölés nélkül általánosságban beszélgetünk az élményekről, a látogatókról és a tapasztalatokról. Többnyire csak az ismerettsé- gi körből kikerülő „bejárók” vesznek részt ezeken az esti összejöveteleken, meghívottakként pedig művészek és tudósok jönnek: járt már itt többek között Kabdebó Lóránt irodalom- történész, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, Czigány György író, Végvári Lajos művészettörténész, a néhai Nagy Atilla Kristóf író, Péterffy Gergely író, Té- rey János költő, Szőcs Géza költő, politikus. Ha pedig zene szól, a zeneművészeti főiskola-intézet vagy és zenei általános iskola diákjai játszanak. Általában Máger Ágnes és a másik ötletadó, szervező, a Miskolcon élő költő, Zemlényi Attila ismerettségi köréből kerülnek ki az előadók, bemutatkozók, felolvasók. „Ez sem volt még, vagy az sem“ - ötletek alapján szerveződnek a periodikus esték. Nem kell erőltetni Előre meghatározott tematikára nincs szükség, ahogy Máger Ágnes mondja: nem is kell erőltetni. A negyven-ötven megjelenő-érdeklődő viszont azt mutatja, hogy az efféle, kihalóban lévő polgári alkalom életben tartására, felélesztésére van igény. A fővárosból visszajáró vendégek pedig azt igazolják, hogy nemcsak Miskolcon.- A szalonnak van hagyománya az életemben. Még „boldogult úrfi koromban” Pesten Tompa Kálmán műgyűjtő szalonjába jártam. Művészekkel, orvosokkal találkoztam, itt ismerkedtem meg Nagy Lászlóval, Szántó Piroskával, Illyés Gyulával, Vas Istvánnal... Útmutató volt ez az életemben, mert ezek a híres és nagy emberek egyen- rangúként kezeltek - meséli a múltról Máger Ágnes. - Megértettem, hogy a tanítványokkal nem kell „tanítónénisdit“ játszani, az átadás a tanárnak is szükséges, hiszen az ember ilyenkor önmaga számára is fontos gondolatokat fogalmaz meg. Később a barátaimmal is összejöttünk. Úgy hívtak bennünket, hogy „péntekesek”. Óriási zsíros kenyér partik voltak ezek. Átmeneti idők Hogy miért kell - vagy szükségeltetett - a szalon a polgári társadalomban? Erre elsősorban a terembeli történésekből következtethetünk. A felolvasás, bevagy megmutatkozás csak elindítója egy beszélgetésnek, vitatkozásnak. Olykor „gyilkos kritikák” is elhangzanak, „legendás Máger Ágnes sértődések” tanúi a társaságbeliek. Ki-ki kitekinthet a saját művészetéből, kutatási területéről, előkerülnek zenei témák, film, irodalom, képzőművészet, a mindennapok - és a beszélgetés.- Ez az átmeneti időszak nem kedvez a polgári világ kialakulásának, az elmélyülésnek. Hiányzik a társadalom gerincét képező, megbízható, kissé konzervatív, intelligens, olvasott, művelt, szerény és igényes polgári réteg - gondolkozik el Máger Ágnes. Fotó: Séllei Zsolt Utcáról utcára: a főutcai pompa színfalai mögött Miskolc (ÉM - SZ) - Míg Miskolc egy kicsiny utcájának egyik oldalát nagyrészt nevezetes épületek szegélyezik, addig érdekességeként az utca másik oldalát a csobogó Szinva zárja le. Nem más ez, mint a Kandia utca. A ‘30-as évek miskolci fotográfusainak képei még őrzik a mindkét oldalról beépített utcaképet. A ma már nem látható, emeletes épületekben feltehetően a főutca pompája mögé szorult szegényebb rétegek élhettek: a kopott falak, a lomokkal zsúfolt erkélyek és az ott álldogáló emberek legalábbis ezt sejtetik. A „villanyrendőrtől” elindulva a korai Ügyvédi Kamara székházának ablakai az útszélen várakozó taxikra, a szemközti parkoló autóira, a folyóra és a forgalmas buszmegállóra nézA Kandia utca nek. E sarokház tőszomszédja az az egyemeletes, eklektikus homlokzatú épület, mely a XIX. században Csillag vendégfogadóként várta a betérőket. Az 1845- ös árvíz után funkciót váltott az épület. A szomszédos telken álló hatalmas csizmadia áruló színben olyan károk keletkeztek, hogy a csizmadiák megvásárolták a Fehér Csillag fogadót és kávézót. Az első világháborúban katonai szálláshelyként működő épület forgalmas környezete és a közlekedés fejlődése folytán századunk közepén a Fürpasz- testvérek autó-garázs részvény- társaságának adott helyet. A szín, majd garázs épületmaradványait 1964-ben bontották le, s az azóta is beépítésre váró terület jelenleg meglehetősen elhasznált parkolóként funkcionál. Az utcában már a XVIII. században is fogadták a „jókedvű korhelyeket”: „1773-ban a Kan- dia-utczában a Zöldfa vendéglő említtetik, mely megett a város sáncza van“ - irta Szendrei János. A Szinva korlátjaival szegélyezett parkoló helyén kezdődött egykor a Kandia-sziget, melynek épületeiben zsidó emberek működtettek állatvágóhelyeket. De említenek a források valamely lakóházban lévő izraelita elemi fiúiskolát is, melyben a „termek szépek ugyan, de túltö- möttek”, s „a világítást is hibásan eszközölték”. Az utcát, melyből a parkolókat elhagyva mindkét oldalon egy-egy köz nyílik az egykori rendőrségi épület jellegzetes vöröses téglafalai zárják le. Ez napjainkban különböző hivataloknak ad helyet. Forrás: Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben I., 1994
