Észak-Magyarország, 1998. december (54. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-30 / 304. szám
1998. december 30., szerda Megyei körkép 3 • Újévi tűzijáték. Tűzijátékkal köszönti a város lakóit és az új esztendőt a miskolci önkormányzat január 1-jén, pénteken este 8 órától. Az ünnepi ajándékot valószínűleg a Városház térről láthatják majd legjobban az érdeklődők, ha viszont az idő kedvezőtlenül alakul január 3-án, vasárnap kerül sor az ünneplésre. • Orvosi ügyeleti rend. Szilveszterig a miskolci háziorvosi és házi gyermekorvosi körzetek rendelési ideje a következők szerint alakul Miskolcon: a gyermekorvosi rendelőkben reggel 8 óra és délután 3 óra között, a háziorvosi rendelőkben reggel 8 óra és délután 4 óra között fogadják a betegeket. A gyermekügyelet délután 3, a felnőtt pedig délután 4 órakor kezdődik. • Kézenfogva az ónodi iskolásokért. Alapítványt hozott létre az ónodi Loránffy Zsuzsanna Általános Iskola azzal a céllal, hogy javítsák az iskola felszereltségét, támogathassák a tanulmányi kirándulásokat, színház- és múzeumlátogatásokat. Az alapítvány - amelynek alaptőkéje 25 ezer forint - az új befizetéseket, illetve azok kamatait kívánja felhasználni céljaira. Szívesen vennék minden, Ónod ügyét szívén viselő ember támogatását. Az alapítvány számlaszáma: 1010277036704116-00000008, melyet a Budapest Bank tiszaújvárosi fiókja kezel. Védelmet kémek a történelmi Avasnak Szándéka lenne a városnak megóvni Miskolc jelképét, de. pénze nemigen van hozzá Elhagyatva Fotó: Séllei Zsolt Miskolc (ÉM - BA) - A történelmi Avas sorainak, utcáinak védetté nyilvánítását kezdeményezte a városházán a helyi polgárok egy csoportja. Elképzelésük szerint így lehetne elejét venni a város jelképének számító hegy további romlásának. A napokban átadott kérelmet ugyanis .éppen az indokolja, hogy az említettek szerint (is) elhanyagolt a történelmi Avas, több helyen megbomlott az utcák és a sorok burkolata, nem világítanak a megrongált kandeláberek. Ha a környék helyi védelmet élvezne, a helyhatóság biztosan rangján értékelné az Avast - ez a logika fogalmaztatta meg a javaslatot, amelyet elsősorban az egérlyuk pinceszínházat üzemeltető Tatár Iván gitárművész jegyez. Az Avas bizonyos részei már most is védettek - tájékoztatott a polgármesteri hivatalban a főépítészi osztály illetékese, Albert Ágnes. Tőle tudjuk: előkészületben van a helyi védelemmel kapcsolatos rendelet. Az ezen munkálkodók álláspontja szerint azt érdemes védetté nyilvánítani, aminek a rendben tartására akad pénz is. Előfeltétele-e a védettség annak, hogy a város jó gazda módjára rendben tartsa az útjait, például az Avason? Erre a kérdésre Gyarmati Pétertől vártuk a választ. A városháza beruházási szakértője arról tájékoztatott: a helyhatóság már felmérte, mibe kerülne rendbe hozatni az Avast. Nagyjából százmilliót kellene a történelmi részekre áldozni. A közgyűlés dönthetne arról, hogy' biztosítja-e a forrást a költségvetésben. Gyarmati Péter szerint ez a következő esztendőben kevéssé valószínű, hiszen a jelek szerint egyetlen új beruházásba sem kezdhet bele fedezet híján a megyeszékhely. Mivel az 1999-es költségvetés csak ez után készül majd el, így azt sem tudni, hogy' a történelmi Avasra akar-e költeni a büdzsé. Ez az információ Juhász Gézától, a polgármesteri hivatal pénzügyü osztályvezetőjétől való. Hogy mik az önkormányzat szándékai az Avassal, erről Ju- ga Györgyöt, a fejlesztéseket is felügyelő alpolgármestert kérdeztük. Ami rajta múlik, azt mind megteszi az Avasért, amelynek sorsát szívügyének tekinti. Az Avas óriási érték, és óriási lehetőség a város számára, mint ahogy óriási pazarlás, ahogy most bánik vele a város - mondta el lapunknak. Kobold Tamás évbúcsúztató kívánságai Miskolc (ÉM) - A város javára munkálkodik a miskolci képviselőtestület. Erről újévi köszöntőjében biztosította a megyeszékhely lakóit Kobold Tamás polgármester. „Képviselőtársaimmal együtt felelősségteljesen dolgozunk azért, hogy az elért eredmények megszilárduljanak, pozitív hatásuk széles körben legyen érezhető és az elkövetkezendő feladatokat közös erővel tudjuk megoldani” - olvasható a köszöntőben. Jókívánságait pedig így fogalmazta meg a települési vezető: „ne legyenek olyan családok, amelyeknek le kell mondaniuk kitűzött céljaikról, reális vágyaikról, gyermekeink továbbtanulása legyen elérhető lehetőség, s azoknak, akik tenni és becsületesen élni akarnak, tudjunk megfelelő munkát biztosítani.” Időben rendelkeztek a közbeszerzésről Miskolc (ÉM) - A közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt már idén rendelkezett a jövő évi közbeszerzési eljárás hatálya alá tartozó ügyekről a miskolci közgyűlés. A képviselőtestület lekötötte a forrást az útburkolati jelfestésre, a kátyúzásra, a Bajcsy Zsilinszky utca burkolatának felújítására, a parkgondozásra, a kaszáltatásra, a játszóeszközök karbantartására, a gépi és kézi takarításra. így maga a közbeszerzés nem lehet akadálya, hogy jövőre időben elkezdődjenek a felsorolt munkák. Megérkezett az új jegy Miskolc (ÉM) - Megérkeztek az új vonaljegyek a Miskolc Városi Közlekedési Rt- hez. Az MVK a megyeszékhely önkormányzatának döntése értelmében januártól drágábban szállítja az utasait. Az új díjszabásnak megfelelő vonaljegyeket ma juttatják el az elárusító helyekre. A biztonsági papírra készült bilétákért 75 forintot kérnek majd (a villamos- és buszvezetőknél 90 forint lesz a jegy ára). A közlekedési társaság illetékese, Szamos Emil azt is elmondta: a régi, vagyis a jelenlegi áron kínált jegyek 1999 áprilisáig maradnak forgalomban. Ezeket az elárusítók csak a mostani áron kínálhatják, vagyis nem kérhető a régi jegyért új ár. Szerkezetváltás Péteren Sajószentpéter (ÉM) - Az 1999-es költség- vetési koncepciót tárgyalták Sajószentpéter önkormányzatának decemberi képviselő-testületi ülésén. Az önkormányzat gazdasági szerkezetváltásra kényszerül - hangzott el -, mivel számításaik szerint a jövő évre tervezhető bevétel nem elegendő a működés finanszírozásához: 80 millió forint forráshiánnyal számolnak. Drágul a kéményseprés januártól Miskolc (ÉM - Hl) - Emelkednek a BORSODKOMM Kft. tevékenységi területén a kémény- seprés díjai. Erről a napokban döntött a megyei közgyűlés. A hír igen sokakat érint: a BORSODKOMM Kft. ugyanis Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 193 településen 137 745 kéményt seper (ebből 120 959 a lakossághoz tartozik). A szolgáltatásért a következő év január 1-től átlagosan 15,8 százalékkal kell majd többet fizetni. é A ;< 088 A <} í i) (Jt' >:':•! i', ;< Kémény megnevezése (típusa) Ft/év Fláztartási hagy. fűtésű kémény tisztítása (HH) 750 Háztart. hagy. fűtésű tart. kémény ellenőrzése (HT) 375 Központi hagy. fűtésű kémény tisztítása (KH) 1075 Központi hagy. fűtésű tartalék kéménytisztítása (KHT) 535 Thermophor hagy. fűtésű kémény tisztítása (TH) 2070 Thermo, h.agy fűtésű tart. kémény ellenőrzése (TTH) 1035 Közp. háztart. gáztüz. kémény ellen., tisztítása (KHG) 940 Gáz egyedi kémény ellenőrzése (GE) 670 Csak az ára változik Fotó: V.J. Tele az ingyenes és a fizetős hajléktalanszálló Miskolc (ÉM - FL) - Munka- nélküliség, válás, alkohol. Külön-külön, vagy mindhárom együtt - az általunk megszólaltatottak szerint ezek jelölik ki a hajléktalanok szállásába vezető utat. A miskolci otthon zsúfolásig megtelt a családi meleget karácsonykor kiváltképpen hiányoló emberekkel. A rend szerint csak este hatkor, mostanában a hidegre való tekintettel már ötkor beengedik szálláshelyükre a hajléktalanokat. Tizenéves fiatalokat éppúgy, mint nyugdíjas korban járókat, alig valami iskolát végzetteket és érettségivel, szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezőket. A kazincbarcikai Kiss József huszonkét évi házasság után került néhány napja a szállóba.- Saját hibámból jutottam ide. Huszonkét évi házasság után elváltam. A feleségem talált egy nálam jobbat. Huszonkét és tizenhét éves gyerekeim hiányoznak a leginkább. Cipőm a lábamon szétszakadt, belefolyik a hóié. De majdcsak lesz valahogy - mondja az ötvenes éveiben járó férfi. A szálló gondnoka, Tóth Zoltán már nemcsak látásból, névről is ismeri a régi lakókat. Mint meséli, vannak, akik már tíz éve járnak a szállásra, mások csak néhány napja. Reggelit, forró teát kapnak hat órakor, tízóraiként zsíros kenyeret, délben egytál ételt, délután uzsonnát és este már ötkor-hatkor beengedik őket a hálóba.- Alkoholista vagyok - jelenti ki magáról az emeletes ágyon lefekvéshez készülődő Kapi György. - Tiz éve itt lakom, kukázásból élek. A kenyérmaradékot eladom a malacot nevelőknek, az üvegeket visszaváltom, kerül néha fémhulladék is... Majdcsak meghalok egy idő után - mondja szomorún. A 61 éves Szajkó György ugyancsak a régi itt lakók közé tartozik, a Rákosi- és a Kádárérában elszenvedett sérelmekkel magyarázza helyzetét. A húszéves Béri András Sándor Szabolcsból került a szállóba, érettségi bizonyítvánnyal a zsebében házvezetőként dolgozott, aztán munkanélküli lett. Egyébként nigériai állampolgár, apja bizonyára segíthetne rajta, de ö nem keresi. A felsőbb szinten, a fizető szállórész elején öten éppen magyarkártyák fölé hajolnak. Du- rákost játszanak, hogy jobban teljen elalvásig az idő. Jól öltözött, ápolt emberek Tiszafüredtől, Miskolcig. Jövedehnpótlóból fizetik a magasabb színvonalú szállást. (A minimális összeg havi 800 forinttól kezdődik, tudjuk meg a Vöröskereszt megyei vezetőjétől).- Törvényszerűen kerülünk a hajléktalanok szállására. Munka nélkül maradunk, aztán jönnek a pénztelenség miatti családi viták, végső esetben a válás. A ház, a vagyon a feleségé, a gyerekeké marad, mi pedig idejuA többi embernek adni „Alig van boldogítóbb, mint az, hogy az ember a többi embernek valamit létével adhat" - fogalmazta meg jelmondatát Mucsi József, a Vöröskereszt megyei titkára.- A hajléktalanok miskolci gondozó központja az idei fejlesztéseknek köszönhetően negyven férőhellyel bővült, összesen kétszáz fő befogadására alkalmas. Az éjjeli menedék mellett a télre való tekintettel nappal is ellátjuk a rászorulókat, s fizető szállót is üzemeltetünk a némi jövedelemmel rendelkezők anyagi helyzetétől függően - nyilatkozta Mucsi József. A Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó központjában megtörtént, hogy éjszakánként még a folyosóra kihelyezett fotelokba is jutottak lakók. A szervezet kocsijai napközben is járják a várost és megállnak a hajléktalanok által leginkább „lakott” városrészekben, a Majális parkban, a Búza téren, a Bükk Áruház előtt. Nemcsak szendvicset, forró teát osztanak, hanem felkínálják jogi, egészségügyi segítségüket. Összeü’ják azt is, kinek lyukadt ki a cipője, kinek kell egy pokróc és másnapra elviszik. Nemcsak karácsony másnapjára. tunk. Ha ehhez hozzájön még az alkohol is, akkor még nagyobb a baj - mondják a hajlékban élő hajléktalanok. Este a szállón Fotó: Vajda János