Észak-Magyarország, 1998. december (54. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-28 / 302. szám

1998. december 28., hétfő itt-hon 5 jyjßSääläBHBS • Virágos különdíj. A Virágos Magyaror­szágért címet viselő országos környezet­szépítő versenyen a Környezetvédelmi Minisztérium különdíját nyerte el Hejce, hallottuk Lévai Csaba polgármestertől. A megmérettetésen ebben az évben több mint 400 település indult. A kiváló ered­ményt tanúsító különdíját, amely egy bronz emléktábla, Asszonyi Tamás Mun- kácsy-dijas szobrászművész készítette. • Időseket köszöntöttek. A település idő­seit köszöntötte a telkibányai önkor­mányzat december 4-én. Az ünnepségen mintegy 230 vendég vett részt. A vacsora mellé a meghívottak a kassai színház mű­sorát is ajándékba kapták. • Uzsonna a szépkorúaknak. Uzsonnával várták az idős embereket Vizsolyba is, ott december 22-én tartották az ünnepséget a Művelődési Házban. A 150 meghívott­nak a helyi általános iskolások és a hitta- nosok műsorral kedveskedtek. • Minden ház külön-külön ünnepel. Eb­ben az évben először karácsonyoznak kü­lön házakban, a két vécsei, a garadnai és a novajidrányi új családotthonokban a hernádvécsei Gyermekotthon lakói. De azért közös ünnepséget is tartottak, de­cember 19-én gyűltek össze a központi épületben, bábelőadást láttak, és meg­hallgatták a Boldvárói érkezett baptista hívek műsorát, mondta lapunknak Lónárt Attila, a Gyermekotthon igazgatója. A gyerekek a baptista egyház jóvoltából Angliából csomagot kaptak, minden cso­magban egy kis üdvözlő levél is lapult. A vendéglátó Mogyoróska (ÉM ­Hl) - El akarta adni a szülői házat, de nem sikerült. Megtartotta, és ha már megmaradt, Miczán Ferencné fér­jével fogadót nyitott. A Napkelte Vendég­ház vezetője 1974-ben kezdett felszolgáló-ta­nulóként dolgozni az encsi Hernád étterem­ben. Ott ismerkedett meg leendő férjével, aki üzletvezető volt ugyanott. Ilona, aki 1979-ben lett Miczán Ferencné, 1982-től már üzletvezető-helyet­tesként tevékenykedett az étteremben.- Közben megszületett a fiunk, majd a lányunk. Az encsi étteremből Forróra mentünk, ott vezettünk kocsmát. Egy vé­letlen folytán alapítottunk vállalkozást Mogyoróskán, a szülőfalumban. Az tör­tént, hogy a szüleim házát szerettem vol­na eladni, vevő is jelentkezett rá, a barát­nőm. Végül mégsem vette meg, és ha már megmaradt, gondolkozni kezdtünk, mit is kezdhetnénk vele. Végül a házat - és két másik épületet - vendégházzá alakítottuk. A gyerekeik folytatják- Ma már egész évben érkeznek hozzánk vendégek, télen is jönnek. De a szállás, a meleg étel és a helyben nyújtott pihenési, tárázási lehetőségek mellett lovagolhatnak, sétakocsikázhat- nak is a Mogyoróskára kirándulók.- A település idős embereinek is főzök, az önkormányzat autója hordja szét na­ponta a tíz adag meleg ételt. A fiunk sza­kácsszakmát szerzett, üzletvezetői tanfo­lyamot is végzett, ha majd letölti a kato­naidejét, ő is csatlakozik a családi vállal­kozáshoz. A lányunk is, aki most gimna­zista, szívesen dolgozik majd itt, legalább is így halljuk tőle. Tulajdonképpen min­dent a gyerekeknek csinálunk. Az oldalt szerkesztette: Halmos Ildikó telefonszáma: (46) 414-022/214 e-mail: halmos@iscomp.hu Elkezdődhet a regéd vár feltárása Az önkormányzatok összefogását a maga eszközeivel a műemlékvédelem is támogatja Díszek a falu fáján. Sárga papírba csomagolt Medve sajtos doboz, kartonbólkivágott pörgő figurák, színes, csillogó szalagok, és formába öntött, festett vízből fagyasztott díszek ékesítik a hejcei önkormányzat előtt álló fenyőfát, a falu kará­csonyfáját. A díszeket, a dekorációt a helyi gyerekek készítet­ték, novemberben indult játszóházukban. Mint azt Lévai Csa­ba polgármestertől megtudtuk, Homonnainé Kaposi Beáta kez­deményezésére alakult a játszóház, és a gyerekek mellett a szülők is kedvet kaptak az alkotómunkához. Fotó: V.J. Encs (ÉM) - Beszámoló köz­gyűlést tartott az encsi Köz­oktatási Ellátási Körzet de­cember 16-án. A tanácskozá­son a tavaly alakult társulás­hoz csatlakozott 78 telepü­lés képviselői vettek részt. Juhász Zsolt főtanácsos az el­múlt évben végzett munkáról, valamint a rendelkezésükre állt pénzek felhasználásáról tájékoz­tatta az együttműködő önkor­mányzatok polgármestereit, jegyzőit. A beszámolóból kide­rült: a tapasztalatok tanúsága szerint jól döntöttek, amikor csatlakoztak a társuláshoz, ugyanis az oktatással kapcsola­tos kötelező feladatoknak a kis­települések önállóan nem tudná­nak eleget tenni. A társulásos forma azonban biztosítja, hogy az előírásoknak ők is megfelelje­nek. A rendezvényen részt vett Czimmer László, az Oktatási Mi­nisztérium főtanácsosa is, aki hangsúlyozta: a hasonló kezde­ményezések mind a pedagógu­sok, mind a gyermekek, mind az önkormányzatok érdekeit szolgálják - kaptuk a tájékozta­tást az encsi polgármesteri hiva­taltól. Regéc (ÉM - Hl) - Rég óta foglalkoztatja a környékbeli önkormányzatokat Regéc vá­rának a sorsa. A több száz éves műemléken még sosem végeztek régészeti feltárást, állaga évről évre romlik. Most úgy tűnik, nyáron el­kezdődhet a munka.- A regéci vár olyan emlék, amelynek a pusztulása az egész országra nézve veszteség lenne. Évek óta a szemünk előtt válik egyre rosszabbá az állapota. Amit tenni tudtunk, az annyi volt, hogy közhasznú munkások­kal rendben tartattuk a felveze­tő utakat - kezdte Kormos Ist­ván, Regéc polgármestere. - Most azonban, úgy tűnik, meg­indul valami. Összejött néhány lelkes ember, és megvitattuk, mit tehetnénk. Mogyoróskával közösen pályáztunk, és nyer­tünk 4,5 millió forintot a megyei területfejlesztési alapból. A pénzből felvezethető a villany­áram, ez feltétlenül szükséges a régészeti feltáráshoz. Ebből az összegből szeretnénk ismertető­táblákat is készíttetni, amelyek­ről a látogató képet kaphat a vár történetéről. Mindemellett a polgármester már tárgyalt az országos műem­lékvédelmi és restaurálási köz­ponttal is, a hivatal támogatja a kezdeményezést - derült ki ezeken a megbeszéléseken.- ígéretet kaptam arra, hogy jövő márciusban ingyen elkészí­tik a vár feltárásának 5-6 éves tervét, és ezen tervek szerint a Az omladék alatt ép falak is rejtőzhetnek Fotó: Vajda János nyáron induló munkához bizto­sítanak régészt. Mi pedig diák­csoportokat szerveznénk, ame­lyek a nyári szünetben segíte­nék a szakembereket. Az erődít­mény többszintes lakóvár volt, az omladék alatt ép falak, fal­részletek is rejtőzhetnek. A tel­jes feltáráshoz és állagmegóvás­hoz szükséges pénzt közalapít­vány létrehozásával teremte­nénk elő. Ünnep a felújított házban Telkibánya (ÉM - Hl) - Fenyő­ünnepet tartottak december 18- án Telkibányán. A rendezvény­nek a felújított közösségi ház adott otthont. A karácsonyi ren­dezvényre a falu lakóit, mintegy 300 embert hívott meg az önkor­mányzat. A műsort a telkibá­nyai óvodások és általános isko­lások adták. Verses köszöntő - bottal Regéc (ÉM - Hl) - Kendős néni szaladt utánunk, amikor búcsút vettünk a regéci polgármestertől. „Aki kocsival van, nem késik!” - mondta ellentmondást nem túró­én, és botjával széles mozdulato­kat téve hívta vissza az indulófél- ben lévő látogatókat. Megállt a polgármester előtt, és erős hang­ján kántálni kezdett. Névnapi kö­szöntőt mondott, derült ki a töbl versszakos rigmus felénél. Bá Kormos Istvánnak, a falu els emberének névnapjáig még j néhány nap volt hátra, de Kai manóczi Gyuláné ezt cseppet ser bánta. Amikor befejezte, ugyar azzal a lendülettel még egysze elmondta a versbe foglalt jók: vánságokat. Köszöntő és köszöntött Fotó: Vajda János V ártörténet Regéc az oklevelek szerint 800 éves. A település történe­te évszázadokon át összefo­nódott a vár történetével. A vár éredetét, építésének pontos időpontját nem ismer­jük, de az Aranybulla emlí­tést tesz róla. Az biztos, hogy az 1285. évi második tatárjá­rás idején már állt. A forrá­sok szerint a vár falai alatt vívtak győzelmes csatát a ta­tárokkal a Baksa nemzetség tagjai. Feltehetően ez a nem­zetség vetette meg az erődít­mény alapjait. A regéci vár biztosította annak a fontos országúinak az őrzését, amely Tokajtól Abaújszán- tón, Göncön, Zsujtán és Kas­sán át Eperjes felé vezetett. 1644-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelem csapatai foglalták el a vá­rat. Az emlékezet a Rákó- czi-családhoz köti a vár tör­ténetét: I. Rákóczi Ferenc és felesége, Zrínyi Ilona helyreállítatták, szépítet­ték. Férje halála után Zrí­nyi Ilona itt nevelte 5 éves koráig a kis Ferencet, és itt tartotta esküvőjét Thököly Imrével. Thököly csillagá­nak hanyatlása után a csá­szári seregek elfoglalták és lerombolták Regéc várát. II. Rákóczi Ferenc 5 évvel ké­sőbb kapta vissza birtokai­val együtt a kincstártól. Meghívás a Parlamentbe Hemádvécse (ÉM - Hl) - Göncz Árpád is részt vett a hernádvécsei Gyermekotthon őszi ünnepségén, a fiatalok tőle vehették át öt új családotthonuk kulcsait. Később a köztársasági elnök hívta meg az otthon lakóit a Parlamentbe. Mind az ötven gyermeknek és fiatalnak szólt a meghívás, Göncz Árpád két órán keresztül csak velük foglalkozott. Megmu­tatta nekik a dolgozószobáját, és azokat a termeket, ahol a magas rangú vendégeket fogadják. Mindenkivel külön-külön váltott néhány szót, számolt be a közel­múltban tett látogatásról Lónárt Attila, a Gyermekotthon igazga­tója. Mint mondta, Göncz Árpád a szívébe zárta a gyerekeket, és megígérte, hogy máskor is sze­rét ejti a találkozásnak. Közoktatásról tanácskoztak

Next

/
Thumbnails
Contents