Észak-Magyarország, 1998. december (54. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-18 / 296. szám
1998. december 18., péntek Ézmim yjiu djí í£9kks y Ü Az ÉM ajándéka. Kobold Tamás miskolci polgármester adta át lapunk 20 ezer forint értékű könyvutalványát - más ajándékokkal együtt - tegnap az And- rássy utcai óvodában Riba Istvánná óvodavezetőnek. Lapunk további 30 ezer forint értékű utalványt a Kazinczy iskola kapja. Fotó: Farkas Maya Fiatalokat támogattak Miskolc (ÉM) - A Sorsokért Alapítvány kuratóriuma - tegnapi döntése alapján - 30 rászoruló fiatalt részesített pénzbeli támogatásban. A hozzájuk eljuttatott pályázatokra jutó támogatás összértéke 100 ezer forint volt. Helyreállt az ivóvíz-szolgáltatás Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Tegnap reggelre sikerült az Észak-magyarországi Regionális Vízmű (ÉRV) szakembereinek megjavítania a várost ellátó sérült vízvezetéket. Mint arról már beszámoltunk, szerdán megsérült a mintegy húszezer lakost számláló város fő vízvezetéke, amely Kácsról szállítja a karsztvizet a matyó településre. Mintegy ezerötszáz köbméter víz folyt el a szántóföldre, és le kellett zárni a fővezetéket. A meghibásodás miatt kialakult helyzetben a Dél-Borsodi Víz és Csatornamű Kft. három fúrt kútjából pótolták az ivóvizet, és így nem alakult ki komoly vízhiány. Igaz kisebb nyomással, kevesebb innivalót engedhettek az emberek a csapból. Pap Zoltán, az ÉRV üzemvezetője lapunk érdeklődésére tegnap délután elmondta, hogy embereik egész éjszaka dolgoztak a tűzoltók által „vízmentessé” tett helyen, és így reggelre helyreállhatott a vízszolgáltatás a városban. Mint kiderült, a meghibásodást nem csőtörés okozta, mint ahogy azt előzetesen feltételezték, hanem egy több méteres cső két végén lazult meg a csatlakozás. Nyolcszázmillió környezetvédelemre Miskolc (ÉM - ME) - A Borsod- Chem magas sótartalmú technológiai vizeinek leeresztéséről tartott tájékoztatót tegnap Kovács F. László, a kazincbarcikai cég elnök-vezérigazgatója. A rendezvényen részt vettek a környezetvédelmi szakhatóság, valamint az Évi- zig szakemberei is. Közép-Kelet-Európa legnagyobb PVC-gyártója, a BorsodChem termelési értéke az év első három negyedévében 52 milliárd forint volt, az üzemi eredmény 8 milliárd forint volt. Az 55 milliárd forint piaci értékű cég a fejlesztések eredményeként 40 ezer tonna PVC és 10 ezer tonna MDI gyártására képes évente. Kovács F. László hangsúlyozta: a barcikai vegyigyár az elmúlt években nagy figyelmet fordított a környezetvédelemre. A társaság törekvése az, hogy a termelés során minél kisebb mennyiségű, környezetkárosító hulladék keletkezzék. A cég környezetvédelmi stratégiájának fontos része az egyes technológiákban képződő, magas sótartalmú szennyezett vizek kezelése. Amíg korábban ezt tározó medencékben gyűjtötték, addig mára már a sós vizek egy részét újrahasznosítják, illetve betömé- nyítik, jelentősen csökkentve ezzel a kibocsátott mennyiséget. Mindezek mellett a jövőben az említettek miatt csökkent sós szennyvizet bepárolják majd. A bepárlási technológiához szükséges berendezéseket a BorsodChem már megrendelte és a mintegy 800 millió forint értékű beruházás 1999 végén, 2000 elején megkezdi üzemszerű működését. Aktuális 2 Történelem, fotókon. Magyar kastélyokat, történelmi épületeket ábrázolnak Bagyinszki Zoltán színes fotói, amelyek tegnap óta a kazincbarcikai városi kiállítóteremben láthatók. A tárlatot Sajó Attila, az Eg- ressy Művelődési Központ igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Fotó: Szathmáry-Király Ádámné A B3NAP előfizetője december hónap előfizetőjét 1998. január 5-én sorsoljuk Érvényes előfizetéssel rendelkező régi olvasóink között új előfizetőink között vásárlási utalványt sorsolunk ki. 1 db 3000 Ft-os 1 db 2000 Ft-os Becsed Zöldért Rt. Kertész Áruház-lánc kertfedaitja. Miskolc, Búza tér 10. T.: (46) 328-288 MA ZÖLDÉRT Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szarka Mária Felelős szerkesztők: Bánhegyi Gábor (sport), Bujdos Attila (aktuális), Csörnök Mariann (kultúra), Méhes László (gazdaság) Rovatok: aktuális: Bujdos Attila (212-es mellék), gazdasági: Méhes László (211-es mellék), Marczin Eszter (230-as mellék), kulturális: Csörnök Mariann (210-es mellék), ’ Filip Gabriella (220-as mellék), sport: Bánhegyi Gábor (240-es mellék), fotó: Farkas Maya (250-es mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szarka Mária Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési vezető; Seszták Ottó (06/20-9589-923) Marketingvezető: Fekete Józsefné (06/20-9775-596) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó (301-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditápa a Magyar Terjesztes-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, tél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52)413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza! ^matesz’ ha TAXI. akkor CITY Az ÉSZAK-MAGYARORSZÁG ajándéka 500 Ft feletti viteldíj estén 100 Ft kedvezmény tttt 7 í i Ha felniillatja ezt a szelvényt! HÍVJA a 46/303-303,311-111-et, éjjel-napa! Kukaméret alapján fizetnénk a szemétért Az új kukásautónál Fotó: Puskár Tibor Miskolc (ÉM - PT) - Keresik a megoldást, hogy ne a lakó- helyiségek után, hanem a „termelt" szemét alapján fizessék a szemétszállítási díjat a miskolciak. i A privatizált REM-Miskolci Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. másfél éves tevékenysége beváltotta a hozzá fűzött reményeket - erről Kobold Tamás polgármester beszélt egy tegnapi sajtótájékoztatón. A cégvezetés azért hívta meg a sajtó munkatársait, hogy számot adjon a német többségi tulajdonban lévő társaságban történt közelmúltbeli fejlesztésekről és várható jövőbeni intézkedésekről. Kardos Marianna ügyvezető igazgató elmondta: két új, nagy teljesítményű kukásautót vásároltak, melyek rakterében háromszor annyi hulladékot lehet összetömöríteni, mint az elavult szállító járművekében. Ennek következtében kevesebb forduló is elég lesz majd. A tervek szerint a jövőben heti két-három alkalomról helyenként át lehet térni az egyszeri szemétszállításra is. Új hulladékgyűjtő konténereket vásároltak, melyek könnyebben üríthetők, és kisebb kukák is kerekeken guríthatok az ürítési helyig. Az igazgató rámutatott, hogy a városvezetéssel keresik annak a lehetőségét, hogy ne a lakóhelyiségek száma, hanem a használt kuka méretének és az ürítés gyakoriságának alapján számlázzák a szolgáltatás díját. Szóba került még Miskolc hosszú távú szemételhelyezési gondjának megoldása is, melyről a polgármester és az ügyvezető hasonlóképpen vélekedett. Mindketten egy a megyeközponttól mintegy húsz kilométer távolságban létrehozandó depó megépítését tartanák helyesnek. A jelenlegi szeméttelep azonban az elhangzottak szerint még évekig üzemeltethető, mert az üzembe állított tömörítő gépezet egy köbméternyi térfogatba majd két tonnányi szemetet képes összesűríteni. Sokallja a börtönbüntetést Miskolc (ÉM - PT) - A kazincbarcikai azbesztszennyezés néven elhíre- sült ügy másodrendű vádlottja nem érti, miért ítélte első fokon a bíróság két és fél évi börtönbüntetésre. Gavallér István úgy érvel: a környezetkárosítás vádja alól felmentették, és a vesztegetést sem sikerült bizonyítani. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség egykori vezetője nem tartja vesztegetésnek, hogy évekkel ezelőtt az egyik államtitkár megyénkben töltött négy napi szállásköltségét (a miniszteriális tisztviselő kiegyenlítetGavallér István Fotó: P.T. len számlája miatt) az Északmagyarországi Hulladékgazdálkodási Kft. fizette ki a most elítélt ÉKF vezetőnek szívességet téve. „Ezzel senki nem akart előnyt vagy kárt okozni senkinek” - állította a csütörtökön délután megtartott sajtótájékoztatón Gavallér István, aki mindvégig azt bizonygatta, hogy nem követett el olyan bűncselekményt amiért ekkora büntetést érdemelne. Elismerte ugyanakkor, hogy a kisvárdaiak azbesztszállltása ügyében alaposabban tájékozódhatott volna a várható következményekről. Bár váltig hangoztatta: az engedélyt helyettese adta ki, amikor ő nem dolgozott. Gavallér István bejelentette: fellebbezett a bíróság döntése ellen. Végül utalásokat tett arra, hogy sokkal veszélyesebb környezetszennyezések történtek Bükkszécsen, ahol kadmi- umot helyeztek el a szeméttelepen, illetve az Epres-tanyánál, ahol a sóderban 400 ezer tonna vegyileg szennyezett anyagot tártak fel, de erről senki nem beszél. Saját szemszögéből értelmezte a rászabott ítéletet. Váddal illetett szervezetet és vádlott társat azért, mert szerinte: „nem a valóságnak megfelelően adták elő, sőt esetenként megmásították a konkrét tényeket”. Új vámvezetők Miskolc (ÉM) - Személyi változások történtek a Vám- és Pénzügyőrség Borsod-Abaúj- Zemplén és Heves Megyei Parancsnokságán, illetve a felügyelete alá tartozó vám- és nyomozóhivatalok élén. Új parancsnokot, illetve parancsnok-helyettest kapott a hidasnémeti vámhivatal Soltész István főhadnagy és Varga László hadnagy személyében. A tiszaújvárosi vámhivatal parancsnokává Kovács István hadnagyot nevezték ki. A megyei parancsnokság nyomozati és szabálysértési előadójává Asztalos András hadnagyot nevezték ki, míg az ellenőrzési osztály vezetésével Boros László hadnagyot bízták meg. Zene szemeinknek. A Zene szemeinknek című vándorkiállítást tegnap délután Alakszainé Oláh Annamária Miskolc alpolgármestere (középen), Dobrik István galériaigazgató (jobbra) és Sztahura László, a Miskolci Távközlési Igazgatóság első embere (balra) ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Miskolci Galéria Rá- kóczi-házában. A Matáv tavasszal hirdetett pályázatára - amelynek témája a zene volt - 472 alkotás érkezett be. A zsűri által kiválasztott művek indultak „vándorútra” az ország nagyvárosaiba. Fotó: F.M.