Észak-Magyarország, 1998. november (54. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-09 / 262. szám

1998. november 9., hétfő Aktuális 3 hírcsokor • Kupa Mihály irodát nyitott. Képviselői irodát nyitott Kupa Mihály országgyűlési képviselő Bodrogkeresztúrban, a Kossuth utca 55. szám alatt (Tokaj és Vidéke taka­rékszövetkezet kirendeltsége). Személyes megbízottja minden hétfőn reggel 9 és délután 3 között itt várja az érdeklődő­ket. Felvilágosítás telefonon: 06-60-613- 092, vagy 06-1-352-2720. Levélcím: 3917 Bodrogkeresztúr Pf.: 2. • Görög élménybeszámoló. Görög útibe­számolót és táncházat tartanak ma délután fél 5-től a miskolci Csele utcai iskolában a Martintelepi Egyesület szervezésében. Vicces helyezettek Miskolc (ÉM) - Második alkalommal ren­deztek viccmesélő versenyt Miskolcon. Mivel a péntek esti megmérettetés lapzár­tánkkor még nem ért véget, a helyezése­ket most közöljük. Az előválogatók utáni döntőbe került 12 viccmesélő közül harmadik helyen Fe­hér Károly (Miskolc) végzett, a második Varga József (Miskolc) lett. Az első díjat Tóth Andrásnak (Mályi) Ítélte a zsűri. Ő kapta az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. által felajánlott különdíjat is. Gála az évfordulón Fotó: Bódisz Attila Harmincéves a Hegyalja Sátoraljaújhely (ÉM-BSZA) - Fennállá­sának harmincadik évfordulóját ünnepel­te szombat délután Sátoraljaújhelyen a Hegyalja Népi Együttes. A teltház előtt le­zajlott programban fellépett szinte min­denki, aki valamikor is táncolt az orszá­gos és világhírű néptáncegyüttesben. A műsorvezető szerepét Vásárhelyi László, neves táncpedagógus látta el, aki össze­kötő beszédeiben méltatta a Hegyalja ko­reográfusainak, vezetőinek, zenészeinek és táncosainak a munkáját. Halál az úton Miskolc (ÉM) - Előzés közben elvesztette az uralmát a gépkocsi felett az a 21 éves fiatalember, aki péntekről szombatra vir­radó éjszaka Tiszaújváros felől Polgár irá­nyába tartott. A polgári híd után az út bal oldala mellett húzódó árokba rohant, két fának is nekiütközött, majd felborult. Ma­ga könnyen, egyik utasa súlyosabban sé­rült. Másik utasa meghalt. A baleset rész­leteit vizsgálják, hallottuk a rendőrség megyei ügyeletesétől. Sámfával vágta fejbe Miskolc-Sátoraljaújhely (ÉM - PT) ­Életveszélyt okozó testi sértés miatt indí­tott eljárást a rendőrség R. Mihály sáto­raljaújhelyi lakos ellen, aki egy sámfával verte fejbe szomszédját. A sátoraljaújhe­lyi rendőrkapitányságtól kapott informá­ciók szerint S. Gábor a kerítésen átmá­szott cipész szomszédjához, akivel vitába keveredtek. Az idegen portára behatoló kulcscsomót vágott az ingatlan tulajdono­sához, aki ezt nem vette jó néven. Felkap­ta a szakmája gyakorlásához szánt jókora, fémből készült sámfát, és válaszul fejbe vágta vele a hívatlan vendéget, akit a mentők életveszélyes állapotban szállítot­tak az újhelyi kórházba. Innen CT vizsgá­latra továbbvitték a megyei kórházba, ahol az idegsebészeten jelenleg is kezelik. Vasárnap délutáni információ szerint a sérült férfi állapota ugyan súlyos, de az életveszély elhárult a műtétet követően. Kitartanak, amíg csak lehet... Sárospatak (ÉM - PT) - Vasár­nap reggelre a Bodrog árhul­láma elérte a sárospataki Fa­zekas sor házait. Már nem csupán a kertek alatt, hanem a házak falánál és az épüle­tekben is folyt a víz...- Amíg csak lehet kitartunk. Nem akarunk kiköltözni mondta összeszorított ajkakkal Szabó Jánosné. - A szobában téglákra állítottuk a bútorokat, úgyhogy még húsz centiméteres vízszintemelkedést is kibírunk. A lakásba befolyhat a Bodrog, de szekrények, asztalok nem áz­hatnak el. Azt azonban nem ért­jük, hogy miért nem volt képes az önkormányzat a néhány ve­szélyeztetett ház kertjének végé­ben megemelni a talajszintet, mint ahogy azt a többi építmény esetében megtette. Csupán öt ven méternyi töltés kellett volna ah­hoz, hogy bennünket se mosson el a víz - panaszolja, majd egy zsákot még a szekrény tetejére rak. Az utcán hitetlenkedve álldo­gálnak a porták tulajdonosai. Gondterhelt, akinél már bent van a víz, de izgatottan várják a fejleményeket azok is, akik egyelőre szárazon maradtak. A víz pedig vasárnap reggel nyolc­kor már az új aszfaltúira is be­Tégla került a bútorok alá Fotó: Puskár Tibor nyomult. És a vízszint lassacs­kán tovább emelkedik... Kiss István a Sárospataki Körzeti Polgári Védelmi (PV) Parancsnokság parancsnoka va­sárnap délután arról tájékozta­tott, hogy eddig három család költözött el a víz alá került há­zakból, egyet pedig ki kellett költöztetni az erre a célra kije­lölt Móricz kollégiumba. A víz­szint emelkedés miatt várható­an délután további két család kitelepítésére is sor kerülhet Sá­rospatakon. A PV erők egyébként tovább folytatják a felkészülést a Bod­rog és a Tisza védvonalán. A Bodrogon 15 fő dolgozik, és 30 fő áll készenlétben. A Tiszán pedig Zalkodnál 45 fő dolgozik, Kenéz­lőnél ugyanakkor homokzsáko­kat töltenek az odavezényelt erők. Határőrök az ár ellen Budapest (ÉM - SZN) - Két­száz határvadászt vezényeltek a Tisza által veszélyeztetett te­rületekre, akik parancsuk sze­rint kétirányú feladatot látnak el. A határok védelmét cseré­ben a kiáradt folyó is „segíti". A miskolci, a pécsi, az oros­házi és a kiskunhalasi határőr­igazgatóságokról összesen 200 embert vezényelt a Határőrség Országos Parancsnoksága a Ti­sza által veszélyeztetett észak­kelet-magyarországi területek­re a védelmi bizottság felkéré­sére - tájékoztatta lapunkat Krizsán Attila ezredes, sajtó- szóvivő. A határvadászok két­irányú feladatot látnak el: egy­részt homokzsákokat töltenek, másrészt a lakosság élet- és va­gyonbiztonságát védik a ren­dőrséggel és a polgári védelem­mel együttműködve. A határ­őrség nyírbátori igazgatóságán operatív törzs irányítja a tevé­kenységüket. A határátkelők közül egyet árasztott el a víz, a Tiszabecs- Tiszaújlak közötti állomás ezért értelemszerűen zárva van. A bereksurányi, záhonyi forgalom lényegesen kisebb a szokásosnál, de a határátkelő nyitva tart, a két érintett kis- határforgalmi átkelőhely Ló- nya és Barabás szintén nyitva van. Arra a kérdésünkre, hogy az átvezénylések miatt könnyebb-e a dolguk az illegá­lis határátkelőknek, Krizsán Attila azt válaszolta: az elá­rasztott határszakaszon legfel­jebb a jó úszóknak van esé­lyük, másutt mindenütt a szo­kásos járőrszolgálat dolgozik, nem gyengült a határvédelem. A görög „nem" emlékére Miskolc (ÉM - FL) - A görög nép 1940. október 28-án nemet mondott Mussolininek. Nem hajtottak térdet/fejet az olasz fa­sisztavezér országuk független­ségének feladását követelő ulti­mátumára. Metaxász miniszter- elnök felhívására a nemzet füg­getlenségéért szabadságharc kezdődött Görögországban, de a Görögünnep Fotó: Bujdos Tibor hősies harc ellenére sokan kényszerültek szülőfödjük elha­gyására. A menekültek között 18-20 éves fiatalok is voltak, akik közül 220-250-en Miskolcon találtak új otthonra. Erre a tör­ténelmi eseményre emlékezett a Miskolci Görög kisebbségi Ön- kormányzat szombaton este a Bartók Béla Művelődési Ház­ban. Az ünnepségen Ioannis Fu- topulos, Görögország magyaror­szági nagykövete méltatta az év­forduló jelentőségét. A háború és a polgárháború eseményei­nek felidézése után az új hazába szakadt görögök identitásuk megőrzésével kapcsolatos köte­lességeiről szólt. A megemlékezést budapesti görög együttesek ünnepi műso­ra követte, majd kezdetét vette a táncmulatság. A Miskolcon lete­lepült, gyökeret vert, családot alapítóit görögök, a sorstárs bol­gárok és a mindnyájukat barát­juknak tekintő magyarok rész­vételével - egészen hajnalig. Nyolcán sérültek. Frontálisan ütközött két személyau­tó szombaton este a 37-es főúton a sárazsadányi elágazásnál. A balesetben nyolcán sérültek: öt sérültet a mentők a sátoralja­újhelyi kórházba, egyet Miskolcra szállítottak. Két személy nem szorult kórházi ellátásra. Fotó: Puskár Tibor A dicsőséges Dunaflottilára emlékeztek Az erdőbényei ünnepségen felavatták Lucich Károly parancsnok szobrát Tisztelgés a flottila hősei előtt Fotó: Séllei Zsolt Erdőbénye (ÉM - Hl) - A Csá­szári és Királyi Dunaflottila megszűnésének 80. évfordu­lója tiszteletére tartottak ünnepséget szombaton Er- dőbényén. A rendezvényen emlékeztek az Erdöbényén eltemetett Ferenczy Béla és Lucich Károly flottilapa- rancsnokra is.- A kiegyezés után, 1868-ban a bonyolult balkáni helyzet indí­totta a hadvezetést arra, hogy modern hajókat állítson a Duná­ra. Az első páros, a Maros és a Lajta Budapesten épült. A világ- színvonalú hadihajók 1872-ben álltak szolgálatba. A Lajta tech­nikatörténeti ritkaságként ma is úszik a Dunán - kezdte beszédét Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtit­kára. - A tengerészeti alakulatot 1880-tól Budapesti Tengerészeti Különítménynek nevezték, pa­rancsnoka Ferenczy Béla, majd- 1903 és 1905 között - Lucich Károly volt. A Császári és Kirá­lyi Dunaflottila önálló egység­ként 1914-ben kivált a különít­ményből. A parancsnoki tisztet 1914 október 1. és 1917. decem­ber 3. között Lucich Károly töl­tötte be. A Dunaflottila az első világháború alatt a monarchia egyik legsikeresebb alakulata­ként mindig eredményesen har­colt, az ellenség is tisztelte és tartott tőle - emelte ki Homoki János. Mint mondta, a flottila emléke az elmúlt ötven évben méltánytalanul feledésbe me­rült, pedig példájából erőt merít­hetünk ma is. Erdőbénye története szorosan kapcsolódik a Dunaflottila törté­netéhez. Ferenczy Béla ugyanis a falu szülötte, ott is van elte­metve édesapjával, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc honvédhadnagyával, Ferenczy Istvánnal. A pozsonyi születésű Lucich Károlyt pedig 1949-ben - 81 éves korában - Erdőbényére telepítette ki az ÁVH. Omladozó sírját a Lajta Monitor Hajózási Alapítvány találta meg. Minder­re Kupa Mihály, a térség önkor­mányzati képviselője, és Bajnok Imréné, Erdőbénye polgármeste­re is kitért ünnepi beszédében. Az egykori monarchia utódál­lamainak képviselői közül Ér­vül Schatz, az Osztrák Tengeré­szeti Egyesület elnöke a megem­lékezésen arról is szólt, hogy az Erdőbényéről származott, és a határokon túl elesett katonák jelzett vagy’ jeltelen sírjait a ha- disírgondozók rendben tartják, hiszen ők is fontosnak tartják a hagyományok őrzését, ápolását. Az ünnepi beszédek után Ho­moki János felavatta Lucich Ká­roly Erdőbénye főterén felállí­tott mellszobrát, a helyi Búza Béla kőfaragómester munkáját. Majd az emlékezők előbb a kato­likus, majd a református teme­tőbe vonultak, hogy Lucich Ká­roly és Ferenczy Béla altáborna- gyok sírján elhelyezzék az emlé­kezés koszorúit.

Next

/
Thumbnails
Contents