Észak-Magyarország, 1998. november (54. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-18 / 270. szám

1998. november 18., szerda Or&ágban-világban 6 írcsokor • Helyreállították a vízvezetéket. Keddre virradó éjszaka a budapesti Baross utca és a Szabó Ervin tér sarkánál befejezték a hétfőn délután eltört 200 milliméter át­mérőjű víznyomóvezeték helyreálltását. A vízellátás még hétfőn este megindult, mert sikerült kerülőúton ellátni a kör­nyék lakóházait. • Kevesebb a bikavér. Az idén az átla­gosnál mintegy 20-25 százalékkal keve­sebb bikavérnek való szőlő termett az eg­ri borvidéken. A gyenge közepes termés oka a csapadékos időjárásban keresendő. • Kecskeméti sortűzper-tárgyalás. A Leg­felsőbb Bíróság keddi jogerős végzésével megszüntette az eljárást a két halálos ál­dozatot követelő 1956-os kecskeméti sor­tűz két vádlottjával szemben. Torgyán menye: kompromisszum? Budapest (MTI) - A Malév Részvénytár­saság gazdálkodását alapvetően meg kell változtatni, ennek érdekében a cégnek erőteljes kormányzati támogatás mellett új üzletpolitikát kell kialakítania - jelen­tette ki Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. el­nök-vezérigazgatója a hét elején. Arra a kérdésre, hogy milyen megfontolások alapján javasolta az ÁPV Rt. Torgyán Jó­zsef fiának feleségét a Malév igazgatósá­gába, az elnök-vezérigazgató leszögezte: a légitársaság új igazgatóságának összeállí­tása során hajlandó volt olyan kompro­misszumokra, amelyek azt szolgálták, hogy a kormányzatot egységesen a cég megújítása mögé állítsák.- Ha az volt a cél, hogy a Malév igazga­tótanácsába szakember kerüljön, akkor helyesen döntöttek menyem beválasztásá­val - nyilatkozta Torgyán József földmű­velési és vidékfejlesztési miniszter, FKGP- elnök. - Az én menyem egy valóságos lég­ügyi dinasztiából származik. Édesapja a Canada Air France belföldi igazgatója volt, édesanyja pedig oktatta a jelenlegi teljes Malév-garnitúrát. Ő a légikis­asszonytól egészen a legmagasabb polcig betöltött minden lehetséges polcot, és gyermekét is így nevelte. A menyem 12 éve oktatja a magyar légiforgalom külön­böző rendű-rangú személyiségeit, anya­nyelvi szinten beszél angolul - tette hozzá. Kassai Vasmű: majd lépnek a bankok Pozsony (MTI) - Nincs előrelépés a Kelet-szlovákiai Vasmű Holding (VSZ) helyzetének rendezésében. Cérnák szlovák gazdasági miniszter sze­rint ha a VSZ óriási pénzügyi válságát a vasmű tulajdonosai nem tudják megolda­ni, akkor majd lépnek a gyáróriásnak hi­telező bankok, amelyek a fizetésképtelen­ség miatt gyakorlatilag immár a vasmű tényleges tulajdosainak tekinthetők. Ä fizetésképtelenséggel küzdő - a Vla­dimir Meciar vezette Demokratikus Szlo­vákiáért Mozgalomhoz (HZDS) szorosan kötődő - VSZ Holding a Dzurinda-kabi- nettől válságkezelő ajánlatot kapott, de ezt nem fogadta el. Jóllehet a vasmű helyzete igen nehéz és bonyolult, Cérnák mégsem feltételezi, hogy a Diósgyőri Acélműveket is privatizáló szlovák acél­ipari konszern kalapács alá kerül. Olajömles. Mintegy 20 köbméter kő­olaj ömlött ki a Csongrád megyei Deszk határában, mikor kilyukadt egy, a MÓL Rt. kezelésében lévő csővezeték a Maros árterében. Képünkön: összetolják az ola­jos sarat az elszállítás előtt. Fotó: MTI Elfojtották a zalai gázkitörést Gellénháza (MTI) - Elfojtot­ták tegnap több mint 84 órá­nyi gigászi küzdelem és min­den lehetséges emberi, tech­nikai erő bevetésével a gáz­kitörést a nagylengyeli olaj- mező 282/A jelű olajkútján. Ennyi idő alatt, ilyen technikai megoldású kútkatasztrófa-elhá- rítás még nem történt sehol Eu­rópában - kommentálta a sikert a hazai olajipar és kitörésvéde­lem nagy öregje, a 78 éves Buda Ernő nyugdíjas olajmérnök. A beavatkozás emberi és technikai bravúr volt a javából - tette hozzá. A veszély ugyan megszűnt, de még sok napi helyreállító mun­ka van hátra az olajkút újbóli termelésbe állításáig. A soron következő első művelet a kút fo­lyadékkal való feltöltése, majd technológiai-biztonsági teszteket kell elvégezni. A szombaton hajnalban kelet­kezett kitörés közvetlen okait ezután kezdik vizsgálni. Bencsik István, a kitörésvé­delmi csoportok közvetlen irá­nyítója arról szólt, hogy lélek­ben többhetes küzdelemre ké­szült fel, volt, amikor szomba­ton kiderült, hogy a kútaknához nem lehet hozzáférni, s így felül­ről nem zárható el a kitörés. Másfél órával a kútkitörés si­keres elfojtása után, délután 1- kor megkezdődött a veszélyhely­zet miatt kitelepített csaknem háromezer ember visszaköltözt- etése Zalaegerszegről - jelentet­te be a városi védelmi bizottság ülését követő sajtótájékoztatón Gyimesi Endre polgármester, a testület elnöke. Bak, Bocfölde és Sárhida lakói szervezetten, Vo­lán-buszok és saját járműveik alkotta konvojokban, rendőri felvezetéssel tértek vissza a késő délutánig. Feszült várakozásban Milliárdos adóparadicsomi adócsalás Győr (MTI) - Több mint egy- milliárd forintos adócsalás és jogtalan gazdasági előny- szerzés bűntette ügyében be­fejezte a nyomozást a rend­őrség, és a dokumentumokat vádemelési javaslattal átad­ta a győri ügyészségnek. A rendőrség négy győri bejegy­zésű kft. ügyvezetőjét gyanúsítja azzal, hogy 1993 és 1996 között jogosulatlanul exporttámogatást vettek fel és nagyértékű társasá­gi adót titkoltak el. A hazai gyártású élelmiszer- ipari termékeket - köztük para­dicsomitalt, bort - valóban ex­portálták, a vevőknek reális áron adták el, ám a tényleges értékesítési árnál jóval maga­sabb árat tüntettek fel azokon a számlákon, amelyek alapján az exporttámogatást az adóhivatal­tól megigényelték. Igyekeztek a jogszerűség lát­szatát kelteni, ezért a hazai ter­melő és külföldi vevő közé adó- paradicsomokban off-shore cége­ket iktattak. Olyan pénzügyi körforgást eszeltek ki, amellyel az üzlet minden résztvevője jól járt, az államot azonban alapo­san megrövidítették. Az elkövetett kár bizonyos há­nyada megtérült, mivel a gyanú­sítottak vagyonából több tízmilli­ós értéket vettek zár alá, köztük értékpapírt, gépkocsit, ingatlant. Csúcstalálkozó Moszkva (MTI) - Aktív és jól informált orosz elnökkel folytattam eszmecserét Jelcin személyében - jelentette ki az orosz fővárosban kedden, kétnapos tárgyalásait követő­en Gerhard Schröder német kancellár. Látogatásán konk­rét megállapodások nem szü­lettek, hiszen moszkvai vizit­je - egybehangzó vélemények szerint - inkább ismerkedő jellegű volt. Beiktatták a lordmajort. Beiktatták az új londoni főpolgármestert. Levene lordmajor (balra) ebből az alkalomból adott fogadást, amelyen felesége oldalán megjelent Tony Blair brit miniszterelnök is. A jobb szélen a főpolgármester hitvese áll a csoportképen. Fotó: AP Megnyílt Nápolyban a NATO-összekötő irodánk Róma (MTI) - Magyar NATO- iroda nyílt Nápolyban. Öttagú tiszti csoport tevékeny­kedik a NATO-csatlakozásig Ná­polyban, a szövetséges erők dél­európai parancsnokságán, ahol magyar összekötő-iroda nyílt kedden. James O. Ellis tengernagy, a dél-európai erők főparancsnoka és Szenes Zoltán tábornok, a NATO magyarországi katonai képviselője is részt vett a dél­előtti megnyitó ünnepségen. A már október óta Nápolyban dolgozó tisztek feladata a NATO vezető szerveivel való együttmű­ködés kiépítése, a NATÓ-eljárá- sok, -szabványok és -szabályok átvételének segítése, a Magyar Honvédség és a dél-európai pa­rancsnokság napi együttműkö­désének megszervezése. Magyar professzorok találkozója Budapest (MTI) - A hazai és a szomszédos országokban folyó magyar nyelvű felsőoktatás a té­mája a hét végén Nyíregyházán megrendezendő Kárpát-meden­cei Magyar Professzorok II. ta­lálkozójának. A kétnapos talál­kozón előadások hangzanak el a tudományos munka és az okta­tás kapcsolatáról, az erdélyi ma­gyar felsőfokú képzésről, vala­mint a székelyföldi főiskolai há­lózat kialakításának koncepció­járól. Rosszul lettek a védőoltástól Budapest (MTI) - Feltehetően védőoltás okozta ájulásos rosszullét miatt több mint 20, kőbányai általános iskolás gyermeket kellett ellátniuk a mentőknek kedden délelőtt. A Harmat utcai Fekete István Általános Iskolában az ötödik osztályosokon a tbc elleni vé­dettséget ellenőrző Mantu-pró- bát végeztek. A hatodikosok dif- téria és tetanusz elleni Di-Te kombinált oltást kaptak, míg két első osztályos gyermek difté- ria és szamárköhögés elleni Di- Per kombinációt kapott. A rosszullét okát és a vakci­nákat tovább vizsgálják. Martonyi a vajdaságiakról Róma (MTI) - A nemzetközi közösség a koszovói kérdés megoldása mellett nem feled­kezhet meg a többi nemzetiségi probléma, így a vajdasági ma­gyarság helyzetének rendezésé­ről sem, jóllehet a koszovói vál­ság és a vajdasági problémakör eltérő sajátosságaiból fakadóan nem hasonlítható egymáshoz - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter kedden a Nyu­gat-Európai Unió Rómában zaj­ló tanácsülésén. Vita a költsegvetesrol. Járai Zsigmond pénzügymi­niszter expozéjával Kezdődött meg az 1999-es költségvetés vitája a parlamentben. A tárca vezetője kijelentette: jövőre a világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága lesz a magyar. Fotó: MTI

Next

/
Thumbnails
Contents