Észak-Magyarország, 1998. november (54. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-18 / 270. szám
1998. november 18., szerda Munkaerőpiac / állás 4 A szakképzés átváltozásai Debrecen (MTI) - Az elmúlt évek társadalmi változásai alapjaiban rengették meg a gazdaságot, amely a szakképzés nélkül nem tud létezni - mondta Benedek András Debrecenben az Esély 99 elnevezésű Hajdú-Bihar megyei pályaválasztási szakmai fórum megnyitóján. A magyar iskolarendszer nehezen, de rádöbbent, hogy váltania kell. A helyettes államtitkár úgy ítélte meg, hogy mára változott a helyzet, a fiatalok jó eséllyel vehetnek részt a megváltozott képzési struktúrában. Amíg 1990-ben a tanulók 60 százaléka szakmunkásképzőbe járt, addig mára ez az arány alig több mint 30 százalék. Ezzel szemben más területeken - mint például a vendéglátás, kereskedelem vagy a szolgáltatások terén - nőtt a beiskolázottság. Világtendencia is, hogy a kis- és középvállalkozások igénylik a középiskolai végzettséget és azzal együtt egy komplex szakmai fel- készültséget - mondta Benedek András. Munkástanácsok az uniós csatlakozásról Budapest (MTI) - Az eddigi tárgyalásokon beigazolódott, hazánk teljesítheti az uniós jogi elvárásokat, megvan a lehetőség arra, hogy a tárgyalások lezárását, a ratifikációt követően 2002-ben hatályba lép a csatlakozási szerződés - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára a Munkástanácsok Országos Szövetségének legutóbbi rendezvényén. A szakszervezeti szövetség elnöke, Pal- kovics Imre arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabad munkaerő-áramlást nyilván nem lehet azonnal érvényesíteni, a csatlakozást követően egy bizonyos átmeneti időre lesz szükség. A szakszervezetek viszont a magyar kormánytól elvárják, hogy ez alatt is hathatós, foglalkoztatást javító intézkedéseket érvényesítsen. Képzéssel, átképzéssel új munkahelyért A számítástechnika, a nyelvi képzés és a csúcstechnológia iránt van igény Faragó Lajos Miskolc (ÉM) - Óriási volt az érdeklődés idén az Északmagyarországi Regionális Munkaerő-fejlesztési és Átképző Központ (ÉRÁK) tanfolyamai iránt. A résztvevők zöme 20-30 év közötti, de 40 feletti munkanélküliek is reménykednek még abban, hogy átképzés révén munkahelyhez juthatnak. Az átképzőközpontok ez év október végéig összesen 123 tanfolyamot szerveztek Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Nógrád megyében 2013 fő számára. A résztvevők zöme (1473 fő) munkanélküli volt, a többiek egyéni fizetősként, vagy gazdasági szervezet által finanszírozottan vettek részt a képzésben. Az igény egyre inkább a komolyabb és ennek megfelelően hosszabb idejű, egyéves tanfolyamok irányába tolódik el - tudtuk meg Soós Rolandtól, az ÉRÁK főigazgatójától. Mint elmondta: legnagyobb érdeklődés az informatikai, számítástechnikai képzés iránt nyilvánul meg, ezután sorrendben a nyelvi tanfolyamok következnek. Elsősorban az angol, kisebb mértékben a német, illetve a francia nyelvet tanulják a jelentkezők. Az ipari képzés sorában is a csúcstechnológiát jelentő szakmák vezetnek. Nagy számban készítenek fel számítógéppel vezérelt forgácsológépek használatára szakembereket, de van A számítástechnikához kapcsolódnak az átképzőközpontok sikerszakmái Fotó: Vajda János igény az építő- és faipari, a hegesztő és a gépszerelő szakmák elsajátítására is. A minél több emberhez, munkanélkülihez való közelebb kerülés érdekében távoktatást szerveztek Cigándtól egészen Balassagyarmatig. A korszerű technika, a számítógép segítségével képeznek vállalkozókat - falusi turizmusban, fizető vendéglátásban gondolókat éppúgy, mint akik gyógynövények gyűjtésével, tárolásával, feldolgozásával kívánnak foglalkozni például Mezőkövesd vagy Sátoraljaújhely környékén, a dél-borsodi rónán, vagy a Bodrogközben. Mindezt annak érdekében, hogy még közelebb kerüljenek azokhoz, akiknek helyzete a leghátrányosabb, akik a munkahelyüket már régebben elveszítették és helyben más megélhetési lehetőséget nem találnak. Az ÉRÁK tanfolyamain résztvevők zöme, mintegy 60 százaléka 20-30 év közötti. A 30-40 évesek aránya 25, a 40 éven felülieké pedig 15 százalék. A választható szakmák kínálata az életkor növekedésével ellentétes arányban csökken. Soós Roland tapasztalatai szerint az ÉRÁK tanfolyamairól kevesen morzsolódnak le. Azok hagyják félbe tanulmányaikat, akik rájönnek, hogy nem „testükre szabott” új szakmát választottak, vagy időközben sikerült elhelyezkedniük. A végzetteknek viszont 40-90 százaléka - szakmától függően - azonnal, vagy hamarosan munkahelyet talál. ■m ÁLLÁSKERESŐK FIGYELMÉBE! MUNKALEHETŐSÉGEK A B.-Á.-Z. MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT ADATAI ALAPJÁN Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) MMK Kirendeltség Miskolc, Zombori u. 2. T.: 46-346-022 Hegesztő CO -szakm.1 Miskolc 346-433 Automatizálási üzemmérnök Hivatásos tiszthelyettes-főisk.- 2 Miskolc 412-080-érettségi3 Miskolc 344-937 Autófényező -szakm.- 1 Miskolc Kazánfűtő -8.ált.2 Miskolc 344-937 06-30-9988-531 Konyhafőnök -vend.szakk.1 Miskolc 329-611, Autószerelő -szakm.- 1 323-453 2265-ös mellék Autóvillamossági szerelő Kőműves -szakm.1 Miskolc 352-033-autószerelésben jártas- 1 Miskolc 06-30-9728-422 Kőműves -szakm.1 Változó 340-624 Autóvillamossági szerelő Kőműves -szakm.4 Változó 327-329-szakm.- 1 Miskolc 307-060 Kőműves-burkoló -szakm.5 Változó 466-113 Ács-állványozó -szakm.- . 2 Változó 340-624 Kőműves -szakm.2- Változó 411-342 Ács-állványozó 2 Miskolc 412-724 Kőműves -előny kemence4 Változó 370-168 Ács-állványozó -szakm.- 5 Változó 466-113 Kőműves -szakm.3 Miskolc-Változó i Általánol ápoló -szakir.végz.- 5 Miskolc 352-033 06-30-633-387 Ápolónő -szakm.- 5 Miskolc 352-033 Könyvelő -középf.1 Miskolc 413-070 Bádogos 2 Miskolc 412-724 Középisk. tan. matek Belső ellenőr -pü.-számv.főisk.-1 Alsózsolca 406-211, számtech. egyet. 1 Miskolc 332-545 108-as mellék Biztosítási üzletkötő 5 Biztosítási üzletkötő -kf.- 5 Miskolc 360-673 -délután- Miskolc 06-20-9622-653 MMK Diósgyőri Kirendeltség Miskolc, Vasgyári u. 43. Tel370-955 Autófényező-szakm.- 1 Kazincbarcika 48-311-533 Bolti eladó -ruházati, cipő Ács-állványozó -szakm.5 Miskolc 401-662-szakm.- . 1 Miskolc 413-070 Csőszerelö 1 Miskolc 46-319-751 Bútorasztalos -szakm.- 1 Mályi 06-30-9259-231 Csúcsesztergályos -szakm.2 Miskolc 46-379-419 CNC marós -szakm.- 5 Esztergom 06-33-313-542 Bankbiztosítási tanácsadó Cipőbolti eladó-női szakm.- 1 Miskolc 06-30-9254-529-gimn.4 Miskolc 500-220 Cukrász -szakm.- 1 Miskolc 351-704 Bútorasztalos -szakm.6 Pomáz 30-546-824 Csőszerelő -szakm.- 8 Németország CNC esztergályos -szakm.4 Alsózsolca 406-000, 06-60-483-480 130-as mellék Eladó -női szakm.- 2 Miskolc 365-160 CNC esztergályos -szakm.6 Miskolc 401-033 Eladó -pályakezdő- 1 Miskolc 364-027 pályakezdő is lehetEladó-pénztáros -szakm.- 1 Miskolc 345-724 CNC esztergályos -szakm.5 Tatabánya 34-316-822 Elektrikus-szakm.- 1 Mályi 319-411 Esztergályos -szakm. 1 Miskolc 372-393 Elektroműszerész -pályák., NC esztergályos -szakm.2 Miskolc 401-211 vill.ip.szakk.- 1 Miskolc 411-351 NC horizont -szakm.2 Miskolc 401-211 Esztergályos -szakm.- 2 Budapest 06-20-9725-007, Darus -szakm.1 Orosháza 68-413-711 419-553 Élelmiszer-eladó -szakm.1 Miskolc 439-253 Édesipari termékgyártó Felvonószerelő -szakm.1 Miskolc 370-279-szakm.- 1 Miskolc 405-626 Festő -szakm.2 Budapest 30-582-531 Élelmiszer-eladó-szakm.- 1 Alsózsolca 406-903 Fiókvezető -főisk.1 Miskolc 500-220 Élelmiszer-eladó-szakm.,bet.- 2 Miskolc 342-721 Fizika bármely szakos Élelmiszer-eladó -szakm.- 1 Miskolc 48-310-133 tanár-főisk.1 Miskolc 379-168 Élelmiszer-eladó -szakm.- 1 Miskolc 06-30-9458-555 Formázó -szakm.4 Orosháza 68-413-711 Élelmiszerip. v. vegyip. Gépkezelő szakm. 3 Változó 53-310-922szakmunkás 2 Miskolc 342-811 12 mellék Épületasztalos -szakm.- 1 Miskolc 311-315 Hegesztő -szakm.1 Gyöngyös 346-634 Épületgépész v. Hegesztő -szakm.5 Miskolc 06-20-9730-110 hűtőszakmérnök 1 Miskolc 439-320 HorizontÉrtékpapír-forgalmazó -kf.- 3 Miskolc 06-20-9518-457 és karuszeresztergályos Felvonókarbantartó -szakk.- 2 Miskolc 412-080-szakm.20 Tatabánya 34-316-822 Fodrász -szakm.- 1 Miskolc 344-069 Karosszéria-lakatos Forgalomtechnológus -szakm.1 Miskolc 323-211 főiskola- 1 Miskolc 349-211Kereskedelmi szerv, -főisk.1 Miskolc 344-633 154 mellék Kőműves -szakm.2 Budapest 30-582-531 Földrajz-rajz szakos tanár -főisk.1 Hejőpapi Kőműves -szakm.5 Miskolc 394-710 Fűtésszerelő -szakm.- 1 Miskolc 515-036 Kőműves -szakm.2 Miskolc 342-372 Gyengeáramú vili.mérnök Kőműves -szakm.5 Miskolc 401-662 tanár-főiskola, egyetem- 1 Miskolc 439-109-22 mellék Központifűtés-szerelő 15 Változó 439-320 Gépészmérnök -gépésztechn. Központifűtés-szerelő 5 Miskolc 20-9730-110- német nyelvism. Miskolc 333-212 Kútfúrási kiszolgáló sm. 4 Változó 53-310-922Gipszkartonszerelő -szakm.- 5 Miskolc-Változó 12 mellék 06-30-633-387 Marós -szakm.2 Alsózsolca 406-000, Gyógypedagógus -ált.isk.tanár, 130-as mellék főis Gyógytestnevelő Mélyfúró szakmunkás 5 Változó 53-310-922tartós munkán.- 1 Gyógymasszőr -tartós Miskolc 411-389 Minősített hegesztő 12 mellék munkán.- 1 Miskolc 411-389 AWI-komb.5 Miskolc 439-320 Hálózatirányító-vezető okt. Műköves -szakm.2 Miskolc 332-336- főiskola, egyetem- 2 Miskolc 405-460 Művezető - kohász, Háztartási felsz.eladó -középf.-2 Miskolc 06-20-9253-889 vagy gépész, kf., vagy ff. Hegesztő -CO-szakm.- 5 Miskolc 411-991 végzettséggelOrosháza 68-413-711 Hegesztő -AWI komb. NC esztergályos -szakm.5 Miskolc 379-308 saválló, hőálló, szakm.- 8 Németország i Olvasztár -szakm.1 Orosháza 68-413-711 06-60-483-480 | Pék -szakm.6 Miskolc 344-633 I Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel Szakács -szakm.- 2 Hévíz Oki. építőmérnök -egy.- 2 Miskolc Üzleti munkatárs-gimn.éretts.- 10 Miskolc Üzletkötő -középisk.- 3 Miskolc Üzletkötő menedzser -gimn.- 1 Miskolc Segédmunkás-8 ált.- 2 Budapest Szakács -szakm.- 1 Miskolc Technológus -főisk., egy.- 1 Miskolc Területi képviselő -főiskola- 2 Miskolc Vasszerkezeti MEO-s -gépip.szakk.- 1 Miskolc Vízgazdálkodási üzemm.-főisk.- 1 Miskolc Varrónő -szakm.- 2 Miskolc 83-340‘832 411-058, 411-058 374-845 351-505 321-233- 109 mellék 30-582-531 401-944 379-233, 208-as mellék 22-333-036 MMK Kirendeltség Szerencs,Kossuth u. 3. T.: 47-361-909 AWI hegesztő AWI hegesztő 2 Változó 46^398-141 5 Németország 20-9468-061 1 Megyaszó 47-350-031 2 Változó 46-398-141 Általános iskolai tanító Csőszerelő lakatos Felsőfokú műszaki végzettségű munkatárs 1 Erdőbénye 47-336-023 Gépészeti technikus 1 Erdőbénye 47-336-023 Gépjárművill. szerelő 1 Mád 47-348-356 Gyermekotthoni nevelő 1 Megyaszó 47-350-031 Izometriás csőszerelő 5 Németország 20-9468-061 Lakatos 4 Mád 47-348-356 Ragasztó 5 Bekecs 47-368-125 Tűzőnő 5 Bekecs 47-368-125 Vegyésztechnikus 1 Erdőbénye 47-336-023 Villamosipari technikus 1 Erdőbénye 47-336-023 Villanyszerelő 1 Erdőbénye 47-336-023 MMK kirendeltség MezőköveicÉDózsa Gy. u. 2. T.: 49-313-854 Ács-állványozó -szakm.- 3 Mezőkövesd CNC esztergályos -szakm.- 2 Mezőkövesd Csőszerelő lakatos -szakm.- 1 Mezőkövesd Esztergályos 3 Mezőkövesd Kotró-gépkezelő - nehézgépkez.- Kőműves -szakm.- Üzletkötö Varrónő szakm. Villanyszerelő Üzletkötő 1 Mezőkövesd 2 Mezőkövesd 3 Mezőkövesd 10 Mezőkövesd 2 Mezőkövesd 3 Mezőkövesd 49-313-854 49-313-854 49-313-854 49-313-854 49-313-854 49-313-854 49-412-811 49-331-265 49-313-854 49-412-811 MMK Kirendeltség Edelény, Ángol-szám.techn. szakos tanár -főisk.- Egészségügyi szakápoló -szakk.Főkönyvelő -ff.- Matematika-bármely szakos tanár-főiskMezőgazdasági boltvezető -szakk.Mezőgazdasági eladó -szakm.Műszakvezető -ff.- Oligofrén pedagógialogopédia szakos tan. Öntő -szakm. v. bet.- Számítógép-operátor -ff.- Szerviz-technikus -ff.- Technika-szám.techn. szakos tanár -ff.- Testnevelő tanár főisk. Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.István K. u. 51. T.: 48-341-846 1 Szendrő 1 Edelény 1 Edelény 1 Szin 1 Edelény 1 Edelény 1 Edelény 48-460-047 48-341-433 48-342-852 48-341-846 46-348-845 46-348-845 48-342-852 1 Szendrő 48-460-047 2 Dunaharaszti 1-284-6323 1 Edelény 48-342-852 1 Edelény 48-342-852 1 Szendrő 48-460-047 1 Szendrő 48-460-047 5 Rudolftelep 48-341-227 4 Szalonna 48-342-727 MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. T.: 48-313^311 48-320-146 48-345-422 48-311-422 48-320-146 370-425 411-058 376-992 Offszet síknyomó gépmester 2 Kazincbarcika Szobafestő-szakoktató 1 Kazincbarcika Tanár -magyar-bármely szakos -egy.- 1 Kazincbarcika Vegyipari szakmunkás 5 Budapest MMK Kirendeltség Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. T.; 47-321-432 Rühakészítő'-szakm.- 60 Sátoraljaújhely 47-322-211 Varrónő szakm. 15 Sátoraljaújhely 47-322-343 Varrónő-szakm.- 40 Sátoraljaújhely 47-342-079 Varrónő -szakm.- 25 Karcsa 47-342-079 Varrónő-szakm.- 20 Sátoraljaújhely 47-326-167 Varrónő-szakm.- 10 Sátoraljaújhely 47-322-044 Varrónő-szakm.- 15 Karcsa 47-342-078 MMK Kirendeltség Mezőcsát, Hősök tere 11. T,: 49-352-725 Kémia,Ríölógia, rajz, technika, számítástechnika tanár-főiskola- 1-1 fő Igrici Üzletkötő -érettségiüzletkötő -érettségiüzletkötő -érettségi- Varrónő -8 ált.- Varrónő -8.ált.Védőnő -főisk.- Védőnő -főisk.49-352-928, 49-352-825 49-341-264 49-348-060 49-341-049 1 Tiszaújváros 2 Tiszaújváros 5 Tiszaújváros 30 Mezőkeresztes 49-331-265 10 Mezőcsát 60-303-422 vagy 46-307-481 - 1 Mezőcsát 49-352-444 1 Tiszatarján 49-352-614 MMK Kirendeltség Gönc, Kossuth u. 47.' Általános isk. tanító -főisk.- 1 Kéked Biológia földr. szakos ált isk. tan. főisk. 1 Kéked Kiszolgáló-eladó - ker.vendégl.eladóVarrónő -szakm., bet.1 Gönc 20 Encs : 46-388-014 46-388-073 46-388-073 46-388-559 46-388-014 MMK Kirendeltség Tiszaújváros, Bartók BélaüTTl. T.: 49-341 -357 Bolti eladó-szakm.- 1 Tiszaújváros 49-341-732 Kőműves, festő-szakm.- 3 Tiszaújváros 49-341-732 Pultos-szakm., nő- 1 Tiszaújváros 49-341-732 Temetői munkás-8 ált.- 2 Sajószöged 49-341-732 Vasipari szakmunkás 3 Tiszaújváros 49-341-732 MMK Kirendeltség Tokaj, Bajcsy-Zs/ul 16. 1:4/ 352 042 Kosárfonó és kertibútor- készítő -betanított v. Szakmunkás- Malomipari munkás -szakm. Nevelőtanárnő -főisk.- Tanító -főiskolaüzletkötő -gimn.4 Tokaj 1 Tárcái 1 Tokaj 1 Taktabáj 2 Szerencs 46- 411-245 47- 380-145 47-352-044 47-386-045 47-361-009 í MMK Kirendeltség Sárospatak, Rákóczi u.78. T.: 47-312-710 CNC-gépkezelő -szakm.- 5_Sárospatak 47-311-422 Főkönyvelő -kf. német v. angol, főisk.- 1 Sárospatak 47-311-422 Szabász -textílkonfekcióipari szakm.- 1 Tiszakarád 47-382-213 Szabó-varrónő-modellkészítő bet.munkás- 7 Tiszakarád 47-382-213 Titkárnő -ff. német nyelvtudás, gimn.- 1 Sárospatak 47-311-422 Varrodai üzemvezető-techn.-1 Tiszakarád 47-382-213 MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. i. Ált.isk.tanár -angol szakos- Ált.isk.tanár -ének szakos -főisk.- 1 Ináncs Normatechnológus -techn.- 1 Encs Varrónő -szakm.- 20 Encs T.: 46-386-410 Baktakék 386-410,440-145 386-410,456-104 386-410 46-386-410