Észak-Magyarország, 1998. október (54. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-05 / 233. szám

1998. október 5., hétfő ^maisfe# Országban-világban 2 Két év után ismét összejöttek az ufókutatók Debrecen (HBN - N. G. M.) - A földönkívülieken tűi a halál utáni élet, valamint az ufókutatás, a tudomány és a hit kapcsolata is szóba került a hétvégén, a III. nemzetközi ufókongresszuson. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ színháztermében tartott tanácskozáson az egyik legérdekesebbnek Kriston Endre előadása bizonyult: ő korabeli dokumen­tumokkal, filmrészletekkel és fotókkal bizonyította, hogy a II. világháborúban Németország maga épített az ufókhoz hasonlatos repülő szerkezeteket. Az ufológus-újságírő állítása szerint a szövetséges bombázók navigációs rend­szereit megzavaró, 50-60 centiméter át­mérőjű fényes objektumok, az úgyneve­zett foo-fighter-ek nem voltak mások, mint turbólégcsavaros szondák, amelye­ket a náci Németország számára Bécsúj­helyen készítettek. Ráadásul már 1942-ben korong alakú repülőgépeket alkottak a németek, akik - Kriston szerint - az Antarktiszra menekítették az ezen repülő szerkezetek gyártásához szükséges tech­nológiát. így nem kizárt, hogy az 1947-es roswell-i eset néven ismertté vált sze­rencsétlenség valójában egy ilyen korong alakú repülőgép katasztrófája volt. Wrw\m x 1 V ______U • A kormánypártok visszaélve hatalmuk­kal arra törekszenek, hogy elfoglalják az összes fontos pozíciót a politikában, a köz- igazgatásban, a gazdaságban, a kultúrá­ban és a médiában - mondta Kovács Lász­ló pártelnök az MSZP szombati választ­mányi ülésének szünetében; s bírálta azt is, hogy a kabinet 5 százalékos gazdasági növekedés mellett mindössze 2 százalé­kos reálbérnövekedést tervez. • A színikritikusok 19. alkalommal nyil­vánítottak véleményt az előző évad teát- rumi előadásairól, s az általuk odaítélt dí­jakat tegnap este adták át a budapesti Radnóti Színházban: a legjobb új magyar drámáért járó díjat Spiró György Kvartett cimű műve kapja, míg a legjobb előadás­nak járó elismerésben a nyíregyházi Cse­hov: Ványa bácsi előadás részesül, Szász János rendezésében. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szarka Mária Felelős szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Bujdos Attila, Csörnök Mariann, Méhes László Rovatok: aktuális: Csomók Mariann Méhes László gazdasági: Marczín Eszter kulturális: Filip Gabriella sport: Bánhegyi Gábor (210-es mellék), (211-es mellék), (230-as mellék), (220-as mellék), (240-es mellék). Szerkesztőség: 3S26 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése utánkőzvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kit. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szarka Mária Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-9589-923) Marketingvezető: Fekete Józsefné (06/20-9775-596) A kiadó cime: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó (301-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditápa a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hőnapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, Írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft.. 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. “«a nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk viaszai ha TAXI, akkor CITY Az ÉSZAK-MAGYARORSZAG ajándéka 500 Ft feletti viteldíj estén lOOFt kedvezmény Tlfl Tik __ Ha ^mula,ja 2 szelvényt! H l V J A a4®03-3Ö5, JTl TÍTit éjjel-napaf Polgári fejlődés: tervek, célok, lehetőségek Fidesz-politikusok miskolci konferenciáján a jogról, a bűnözésről és a gazdaságról Miskolc (ÉM - NyZ) - A jog­rendszer minősége, a szerve­zett bűnözés elleni harc, a kis- és középvállalkozások támogatásának fontossága, az északmagyarországi tér­ség jelene és Miskolc jövőjé­nek kérdése is felvetődött a Fidesz Magyar Polgári Párt Miskolcon megrendezett konferenciáján. A polgári fejlődés útjai Magyar- országon - eköré a téma köré szervezték a Fidesz politikusai szombaton megrendezett tanács­kozásuk. Hende Csaba, az Igaz­ságügyi Minisztérium politikai államtitkára a törvényalkotás­ról, Fónagy János, a Gazdaság­ügyi Minisztérium politikai ál­lamtitkára a kis- és középvállal­kozásokról és a területfejlesztés­ről, Kobold Tamás Miskolc pol­gármestere pedig Miskolc város- fejlesztési stratégiájáról fejtette Hende Csaba a polgári törvény- alkotásról Fotó: Farkas Maya ki gondolatait. A polgári fejlő­dést lehetővé tévő törvényalko­tás az egységes, közérthető és hozzáférhető jogrendszer megal­kotására törekszik - fogalmazta meg Hende Csaba. Jogszabályok „gyártásával” nem oldhatók meg a problémák, hiszen még a jogászok sem képesek eligazodni az „elképesztő számú” jogsza­bály között. A minőségi és mennyiségi változtatások után Hende Csaba áttért az 1998 és 2002 között ter­vezett feladatok bemutatására. Mint mondta: a Büntető Tör­vénykönyv módosítása a szerve­zett bűnözés elleni harcban szol­gálja majd a bűnüldöző hatósá­gokat és a bíróságokat. A teen­dők közül kiemelte a katonai büntetőjog, a polgári perrend­tartás felülvizsgálatát, és az új Polgári Törvénykönyv kidolgo­zását is. Az országban tevékenykedő mintegy hétszázezer kis- és kö­zépvállalkozás a polgári társada­lom meghatározója gazdasági. foglalkoztatási szempontból egyaránt - jelentette ki Fónagy János. A politikai államtitkár hangsúlyozta: helyzetük értéke­lése után a tapasztalatok birto­kában korrigálni kell a hiányos­ságokat, meggyorsítani fejlődési lehetőségeiket. Fónagy szerint ennek érdekében csökkenteni szükséges a vállalkozók admi­nisztrációs terheit, növekedésü­ket 3-5 millió forintos mikrohi- tellel kellene segíteni, s emellett javítani kell a szakmai és üzleti ismereteiket is - ismertette a terveket Fónagy. A városfejlesztés szorosan összekapcsolódik a területfej­lesztéssel - emelte ki mind Fó­nagy János, mind Kobold Tamás hiszen a „korlátok közé szorí­tott, kényszerpályán mozgó je­len” a jövőben kialakuló, kelet­nyugat irányú tranzitforgalom irányítójává, központjává ala­kulhat. Harckészültségben a légvédelem Fotó: AP Koszovó: készül a NATO-akció Washington (MTI-tud.) - Ha szükség lesz Koszovó ügyé­ben a NATO katonai akciójá­ra, arra két hétnél rövidebb időn belül sor kerül - közölte pénteken Washingtonban William Cohen amerikai vé­delmi miniszter. Cohen egy sajtójelentésre utalt, amely két hétre tette a Slobodan Milosevic jugoszláv elnök rendel­kezésére álló türelmi időt. A mi­niszter szerint amennyiben Belg- rád nem teljesíti a Biztonsági Ta­nács Koszovóval kapcsolatos ösz- szes követelését, a katonai fellé­pés nem várat majd magára a sajtójelentésben említett időhatá­rig. Cohen hangsúlyozta: nem elég, ha a szerb fegyveres erők beszünte­tik a koszovói albánok elleni táma­dásaikat. Emlékeztetett a BT-hatá- rozatra, amely ezen fegyveres erők visszavonása és az azonnali tűzszü­net mellett azt is követelte, hogy haladéktalanul kezdjenek párbe­szédet a politikai rendezés érdeké­ben, valamint mutassanak együtt­működési készséget a volt Jugosz­lávia területén elkövetett háborús bűncselekmények ügyében eljáró ENSZ-törvényszékkel. NATO-elleni készültségben Belgrád (MTI) - Az esetleges NATO-támadások miatt a ju­goszláv hadsereg harckészült­ségbe helyezte légvédelmi erőit. Egy, a neve mellőzését kérő, magas rangú tiszt elmondta: a teljes harckészültség elrendelése mellett egyes légvédelmi egysé­geket áthelyeztek azokba a kör­zetekbe, amelyek az észak-atlanti szövetség célpontjaként szolgál­hatnak. Gyakorlatilag teljes méi'­tékben védtelenek vagyunk az alacsonyan szálló cirkáló raké­ták ellen, azonban komoly vesz­teségeket okozhatunk, ha a NA­TO a harci gépeket is beveti - idézte az AP a jugoszláv tisztet. Meg nem erősített jelentések szerint a jugoszláv légvédelem a hatvanas években épített, bom­babiztos, földalatti hangárokba telepítette át a légierő gépeinek egy részét. Pozsony - A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) országos vezetése szombaton megerősítette tisztségében eddigi veze­tőjét, Vladimír Meciart. Vladimír Meciar nélkül a HZDS fennmaradásának alapjait vesztené el - idéz­te szombaton este a moz­galom közgyűléséről be­számoló Markiza TV hír­adója a Meciarhoz igen közel álló belügyminisz­ter, Gustáv Krajc szavait. Damaszkusz - Szíria diplo­máciai eszközökkel kíván­ja megoldani Törökor­szággal támadt vitáját - tudatták Damaszkuszban, miután Ankara bejelentet­te: a török hadsereg csak a parancsra vár, hogy megkezdje a Szíria elleni katonai akciókat. A török- szíriai viszonyt amiatt mérgesedett el, hogy An­kara a független Kurdisz- tán létrehozásáért harcoló törökországi kurd gerilla­szervezetek támogatásá­val vádolta meg Damasz­kuszi. Alku az uniós tagjelöltekkel Brüsszel (MTI) - Az Európai Unió és a kelet-európai tag­jelölt országok között folyó csatlakozási tárgyalások újabb szakaszának megkez­déséről, illetve egy esetleges koszovói katonai beavatko­zás támogatásáról is várha­tók döntések az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői ülésén. Az EU vezető diplomatái kedden - ugyancsak Luxemburgban - kelet-európai kollégáikkal talál­koznak, hogy a fél éve kezdett Európai Konferencia keretében a nemzetközi bűnözés, a környe­zetvédelem és a regionális együttműködés kérdéseiről tár­gyaljanak. A tagországok állandó brüsszeli képviselőinek hét végi ülése után lényegében biztosra vehető, hogy a miniszterek elfogadják a soros osztrák EU-elnökség.javaslatát ar­ról: november 10-én kezdjék el az alkut öt kelet-európai tagjelölttel - köztük Magyarországgal - és Cip­russal az utóbbiak által kért csat­lakozási könnyítésekről. Az EU az elsőként tárgyalandó legfeljebb hét témakörben nem jelzett könnyítéskérelmet. A miniszterek tanácsa minden bizonnyal felkéri az EU brüsszeli végrehajtó szer­vét, hogy a decemberi kormányfői ülésre készítsen újabb országmi­nősítést a tagságra ismét jelentke­ző MáltáróL A tanács arról is tárgyal, szi- gorltsa-e tovább a Koszovó miatt Belgrád ellen elrendelt szankció­kat. Az RMDSZ koalícióban marad Marosvásárhely (MTI) - A Ro­mániai Magyar Demokrata Szö­vetség (RMDSZ) parlamentje, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati, rendkívüli ülésén Marosvásárhelyen úgy döntött, hatályon kívül helyezi a kormányból való kilépéssel kapcsolatos eddigi határozatait. A Marosvásárhelyen elfogadott négypontos határozat ugyanakkor kimondja: az RMDSZ koalíciós szerepvállalását a kormányprog­ramban foglaltak szellemében az általános reform megvalósításá­tól, a kisebbségi jogok törvénybe iktatásától, valamint a vonatkozó kormányhatározatok gyakorlatba ültetésétől teszi függővé. A koalí­ciós együttműködés elengedhetet­len feltételének tekinti az anya­nyelvű oktatásban szerzett jogok törvénybe foglalását. S továbbra is ragaszkodik saját programja megvalósításához, tehát nem mond le a kolozsvári központú önálló állami magyar tannyelvű egyetem létrehozásáról. HIRDETÉS' Tárt kapukkal Önt a SEAT-ok új szalonja, a SEAT Miskolc, ahol az ismert típusok mellett akciós modellek közül is válogathat. A SEAT Miskolcnál * kedvező hitelfeltételekkel • új és használt gépjárműveket vásárolhat. Sőt, hogy új SEAT-jával minden simán menjen, * teljes körű márkaszerviz-szolgáltatással, valamint • alkatrész- és tartozék-értékesítéssel is foglalkozunk. Látogasson el hozzánk, a SEAT Miskolccal új lehetőségek nyílnak meg Ön előtti

Next

/
Thumbnails
Contents