Észak-Magyarország, 1998. október (54. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-03 / 232. szám

1998. október 3., szombat Műhely 8 Péti Sándor Korfui képeslap A Ion-tengeren Szürke vonal mentén szabadul meg a tenger az égtől. Dór anyaföld. barlangjaiból kiszökött, tovahömpölygö hullámkaraván. Ölnyire nőtt púpok tetején virgonc szinuszok lovagolnak (Huygens elve szerint), mialatt percnyire elbóbiskol a szél, az amúgy szorgos tevehajcsár. Sétahajóról nézem, amint vasalatlan csipketerítők végtelenített változatát hurkolja magára Poszeidon. Távolkép Nagy levegőt vesz a tenger. Kialudt fáklyák fanyar illata lengi körül szigetét. Innen a távolból heverészö f istenalaknak vélem. Vándorokat babonázó nimfák fontak rá koszorút, s ágyéktakarót olajágból. Észreveszem, hogy a lábánál ott szunnyad a másik. Domború orra hegyére a. Nap buja formákat tetovált. Benicesz I. Ez lenne a hely, ahová - száz évvel előbb - Sissi fenséges lábával a partra kilépett? Vajh, sziromillatú bor, vagy a kínai törpenarancsból préselt, hús illatok ízét érezte először? ACHtLLEON Cédrusok őrzik a domb tetejére varázsolt, kastélyt. Idebújt, ha megunta az undok Bécs fondorlatait. A halálos nyílvesszőt még megragadó isten szobrát kedvelte leginkább. Merthogy Achillesz volt ábrándjai hőse. Innen a tündérkert neve is. Parkot a vízzel összekötő hídnak pillére maradt csak. (Part mentén bérelt, kocsival rohanó idegen haladásának volt gátja.) tiszta időben látszik a Pantokrátor, de a tengerhez citadellával lapuló Kerkyra már kifakult, a királynő nélkül. Benicesz El. Most minimarkettektől habzik a sétány. A fajákok szent szigetén ezidőtájt száz drachmáért édes a. víz. Korfu, 1998. július Szabó Bogár Imre Ez az a kői* Ez az a kor, mikor szétnyílnak az ágak, szeme elöl, s csöndben a lombok elhajolnak. Közeli pusztákról enyhe szellő árad, lomha, nagy madarak hangtalan fölszállnak, és mintha ma lenne látszik tegnap-holnap. Tanyázom fönn, az égig érő fámon: egy göthös akácon, vásott, rossz gyerek. Fotocellás ajtó nyílik ki: a távol. Kunhalom tövében, innen a halálon, katángkóró gyér hősében szuszog egy vén, szendereg. Álmodik. És látom álmát: göthös akácon vásott, rossz gyerek kémleli a távolt, a jövőbe láb (igyekszem hát, hogy éppen ott legyek, mikor rámdöbbennek nagy, kerek szemek) fölismerve saját, de későbbi mását. ______________________________________ Köveseitől az olümposzi költők köréig Cseh Károly négy verssorához négy oldal magyarázatot mellékelt Cseh Károly Fotó: Vajda János Filip Gabriella Mezőkövesd (ÉM) - Cirk Olimp - mindez cirill betűk­kel. Olümposzi cirkusz? - ta­lálgatjuk a jelentést. De a „nyersfordítás" tévútra visz. Az oroszországi Szamarában megjelenő Cirk Olimp - némi groteszk felhanggal - inkább olümposzi kört jelöl. Ebbe a körbe felvétetett a Mezőkö­vesden lakó Cseh Károly is.- Ez a lap olyasmi, mintha ná­lunk ötvöződne az Élet és Iroda­lom meg a Nagyvilág - mutatja be a lapot Cseh Károly. - Első­sorban modern orosz művészek kapnak itt publikálási lehetősé­get, de figyelemmel kísérik a vi­lág irodalmi életét is. így jelen­tek meg a lap augusztusi számá­ban az én verseim is. Ennél persze mélyebb gyöke­rű a kövesdi és az orosz írók kapcsolata. Évek, évtizedek óta olvassa, népszerűsíti műveiket. Sőt, jól ismeri a kisebb keleti népek irodalmát is. A saját ver­seit tartalmazó kötetekben min­dig találunk műfordításokat is. Két éve pedig a Barbaricum Könyvműhely Keleti öröksé- günk-sorozatának 4. részeként jelent meg a török, tatár és csu- vas költők verseit tartalmazó Kihunyó augusztus című kötete.- Még kövesdi gimnazista vol­tam, amikor éppen Puskin Csaa- dajevjét fordítottam Lukács Ga­zsi bácsi megállt felettem, és azt mondta: „írjad. Johannes!” Na­gyon sok biztatást kaptam tőle, de Csendes Bandi bácsitól is. aki a németet tanította nekünk. Már akkor megpróbáltam Heine sorait átültetni magyarra. A ta­nár úr sokszor mondogatta: „Neked fordítanod kell!” A köl­tők közül pedig Garai Gábor volt az, aki - ha szabad így fo­galmaznom - felfedezett... Zá- dory Károly a városi könyvtár igazgatója rendszeresen hívott ismert írókat, költőket Kövesd- re. Ő mutatta meg a verseimet Garainak. Amikor megtörtént a személyes találkozás, azzal foga­dott az akkor már ismert költő, engem a végzős gimnazistát, hogy tegezzem: „A költők egy­más között tegeződnek...” Ekkor­tól kezdve gyakran leveleztünk, elküldtem neki a verseimet. So­kat jelentett számomra a baráti kritikája, de az elismerése is. Nagyon jólesett amikor azt írta: „belemagasodsz napjaimba, mint tornyok, fák a ragyogásba...” A ragyogásra, a Cseh Károly költészetére jellemző tiszta fény­re figyelt fel Cs. Varga István irodalomtörténész is. „Cseh Ká­roly létszerelmes költő, lírájá­nak egyik jellegzetessége az arany-ezüst szín és világlátás. Itt a férfikor augusztusi délután­jának aranylása és a benne már- már felcsillanó ezüstlés tipiku­san keleti, távlatosan végtelenbe nyúló jellegzetesség...” - írja az irodalomtörténész a költő Kihu­nyó augusztus című. éppen tö­rök, tatár és csuvas szerzők ver­seit tartalmazó „96-os fordítás­kötetéről. Ebben a kötetben külön feje­zetben mutatja Gennadij Ajgi verseit. Nem véletlen tehát, hogy ma őt tartják a csuvas iro­dalom egyik legjobb fordítójá­nak, és az sem. hogy a csuvas irodalom népszerűsítéséért ki­tüntették a nemzetközi Vaszlej Mitta-díjjal. De az ő verseit is szívesen fordítják más nemzeti­ségű költők. így például az orosz-tatár Kazány Fényei című lap is bemutatta. Most pedig Sztella Morotszká- ja és Alexandr Makarov-Krot­kov fordította oroszra Cseh Ká­roly verseit, pontosabban fogal­mazta verssé a prózává oldott gondolatokat.- Mivel nem ismerik a nyel­vünket, így nyersfordításra volt szükségük. Végül magam készí­tettem el saját verseim nyersfor­dítását. Volt olyan, hogy egy négysoros vershez kénytelen voltam négy oldal magyarázatot írni. Aztán amikor megkaptam a kész verset, magam is elcso­dálkoztam: minden árnyalatot értettek, és érzékeltetni tudtak... Hogy jobban értsük, miről is van szó, mindjárt két nyelven muzsikál a vers. Egymás után olvassa, amit tőle fordítottak, majd amit ő fordított....- Nem könnyű fordítani, de a saját versek mindig nehezeb­ben. vagy inkább úgy monda­nám, hogy hosszabb érlelési idő után születnek. Számomra fel­töltődési jelent minden ilyen irodalmi kirándulás. Vannak német, osztrák, svájci kedven­ceim is. Éppen most fejeztem be Kutyahűség című kötetemet. Ez 33 szerzőtől 99 - 33 német, 33 osztrák, 33 svájci - verset tar­talmaz. Németből is szívesen és sokat fordítok, de az orosz, ta­tár, csuvas szerzőket talán azért gyakrabban, mert úgy ér­zem. a modernség az ö esetük­ben nem jelent kiüresedést. Rendkívül képszerűen fogal­maznak. Van valami öserö a költészetükben. Meg aztán azt is szeretném, ha minél többen tudnának róluk. Sajnos nem is­merjük őket. Rab Zsuzsa írta nekem egyszer, hogy Doszto­jevszkij és a mai politikusok nevén kívül nem nagyon tu­dunk többet felsorolni... rr r> n r» r> icKMM no öt' Kapón Hex poauncH b |jty. Cuoe nepBoe cTHXOT»opeHHe uiOBaJi b 1970 roay. Kpoiwe lajiBHoro TBopuecxBa saKMMaeTCíi yaaivm pyecKOH, iiojilckoh, Hewemtor !hckok, lUBettuapcKOH, xaTapcKOH CKOM 11093HH. ceMií KiíJir CTiixoTBopemni h i;job. JlaypeáT npeaiHií mieHM ;ji Mwrxbi (1998) sa nepenOA. CKOÜ H033MJI. C 1998 r, - H JCKMx nKCaTe.TéJí. ÍKiiise sjsema­Gyarmati Béla Szószólóban ■ maguk csak amolyan protokolláris új- l\ /Jságirók - monda Cseterki Lajos egy- I v I koron szegény Cs. Annamáriának, meg nekem, miközben borsodi híveihez kísértük a nagy embert. Bosszantott a minősítés, de hát ki mert volna vitatkozni az Elnöki Tanács elnöké­vel, vagy volt elnökével. Aki persze egyetlen sort sem olvasott tőlünk. Különben tudta volna, hogy kolléganőm például nemcsak hírlapíró, hanem igen jól felkészült filosz és perfekt francia. Vajon miket olvasott Cseterki? Ez is titok marad. Valódi olvasmány talán a beregszászi preparandumban került kezébe utoljára. Hát, ilyesmi jutott eszembe, mikor Göncz Árpád a megdőlt kéményü tardi tájház udvarának körtefája alatt Szabó Zoltánról beszélt. Azért csak változott itt valami, Csűri! - szólítom magamban egykori munkatársam - tapasztalhatnád, ha nem mentél volna el közülünk oly korán... De rövidre kell fognom. Nos, Tardon min­denki megfeledkezett a protokollról. Göncz Árpád jelenlétében ez szinte természetes. És nem azért, mert felröptették a hírt, hogy a bükkalji községben, mint Író lesz jelen köztár­saságunk elnöke. Hát ez mit jelent? Bosszankodom, mert egyre többször olvasom, hallom, hogy ki - mi­lyen minőségben... Vagyis: nem mint író volt jelen, nem mint politikus nyilatkozott... Mint­ha egy-egy személyiség felbontható, részekre szabdalható volna. Hála Istennek, Göncz Árpád csak egy van. Aki persze köztársaságunk elnöke, meg aztán író, férj, családapa, nagyapa. 5 ez mind egy, oszthatatlan személyiség - nem pedig ennyi szerep. Persze, nem kis dolog, ha valaki min­dig, minden körülmények között azonos tud lenni önmagával. Akkor is, ha díszelgő század sorfala előtt kell elvonulnia, valamely állam­vagy kormányfő vendéglátója, illetve vendége­ként, s akkor is ha a tardi parasztház eresze alatt egy fiatal énektanárnővel vált szót, s a találkozást még egy atyai csókkal is megpe­csételi. (Nem tudom, miért jut most eszembe Brezsnyev és Kádár csókja...) Ja, az az önazo­nosság! Szóval pláne azonos önmagával, Göncz Árpád, ha meg kell szövegezni valamit. (Az írás akkor is magányos munka, ha zsúfolt és zajos kávéház asztalánál ülünk, s akkor is, ha kormányőrök és párnázott ajtók védenek.) Hogy tulajdonképpen mit akarok mondani? Hát csak azt, hogy a mai szerepváltó és sze­repkereső világban különösen tiszteletreméltó, ha valaki megtalálja önmagát és képes betöl­teni hivatását. Magyarán: tudja, hogy mivégre van a világon. És azt is, hogy mivégre voltak mások Például az a Szabó Zoltán, akinek most a tardiak szobrot emeltek. Az eseményre a tévéhíradó másfél percet szánt (ez ugyebár valamivel kevesebb, mint a Chlinton-botrányra hetek óta fordított adás­idő), Göncz Árpád viszont egy egész napot. És hát meg kellett írni azt a beszédet is, ami ott a körtefa alatt elhangzott szeptember 26-án. Mert azt más nem írhatta meg. Még akkor sem, ha pápáknak, elnököknek, kormányfők­nek, minisztereknek szükségképpen kell, hogy legyenek beszédíróik. De lehet-e egy Írónak beszédírója? Ez bizony Ízlés, egyéniség, tartás, önbecsülés dolga. Legfőképpen pedig arról van szó, hogy mennyire tiszteljük közönsé­günket. (Jaj, de útálom, ha piti funkcik nagy történészek és/vagy filozófusok, szociológu­sok, politológusok, közgazdászok tollaival ékeskednek a szónoki pulpituson.) Göncz Árpád ott Tardon meghitten beszélt arról, hogy miként épült be életébe, gondolko­dásába a Szabó Zoltán-i életmű fehéren izzó szenvedélyével, keserű, kopogó, igaz szavaival. Hogy a Tardi helyzet nem száraz elemzés, ha­nem egy fiatal alkotó valóságkutató szenvedé­lyének - művészileg is rangos - alkotása a tör­ténelem alá szorított szegényparasztságról. Meglehet, hogy a tardiak közül többen csak most értették meg, hogy nem becsvágyból, ha­nem értük született az a monográfia hatvankét évvel ezelőtt, s hogy mit jelentett a harmincas évek végén a SZELLEMI HONVÉDELEM. A két parasztház között ezernyi ember a gyepes udvaron, dél felé már simogat az őszi napsütés. Az iskolások rigmusa: TARDIAK VAGYTOK, KÉT PART KÖZÖTT LAKTOK HA A KÉT PART ÖSSZEMENNE, TARDNAK AKKOR VÉGE LENNE! A két paid persze nem megy össze, mint ahogyan a „tardi harmat" (árvíz) sem sodorja el a falut. Most már Szabó Zoltán megszentelt szobra (az ifjú művész, Borbás Márton ihletett alkotá­sa) is őrzi. És emlékeztet arra a régi-régi sze­mérmes szegénységre. Kérünk, Uram, álld meg ezt a szobrot, mely a falu hitéből és kegyeletéből állítatott - imád­kozik a plébános. Az emberek levett kalappal mondják a Miatyán kot. Kórus: SERKENJ FEL, KEGYES NÉP... Aztán még együtt maradunk, csak úgy csa­ládilag - mellőzve minden protokollt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents