Észak-Magyarország, 1998. október (54. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-19 / 245. szám
1998. október 19., hétfő II ;jß/ .gíj || |í| t-j JiiÍ/~s _J iSá/áÉv y.ÍJ 4É ■ Országban - világban 2 Két halál A MIÉP és a KDNP által delegált választási bizottsági tag váratlan halála miatt később kezdhették meg a szavazást Budapest XI. kerületének 116. számú választó- körzetében. A 70 év körüli férfi a szavazókörzet megnyitása előtt lett rosszul, a rövidesen kiérkezett mentők már csak a halálát tudták megállapítani. A Baranya megyei Drávacsepely község egyik önkormányzati képviselő-jelöltje elhunyt. A választás a szomorú eseménytől függetlenül érvényes, és eredményes lehet. Bombariadó Bombariadót jelentettek 14 óra 10 perc körül a Fejér megyei Csősz helyi szavazóhelyiségéből vasárnap. A rendőrség kivonult a helyszínre, és mivel mindent rendben találtak, a szavazás később folytatódott. Elutasított kifogás Választási kifogást nyújtott be a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottsághoz a Fidesz térségi elnöke, mert szerinte a régió napilapja, a Kelet-Magyar- ország szombati számában megsértette a kampánycsendet. Az újság idős emberek helyzetével foglalkozó rovatában megjelent három írás szerintük valótlanságokat tartalmaz, s a nyugdíjemeléssel kapcsolatos vitával összefüggően alkalmas a választópolgárok megtévesztésére és befolyásolására, következésképpen sérti a kampánycsendet. A Területi Választási Bizottság többségi szavazásáéi elutasította a kifogást. Kampánycsendsértés Megsértette egy ismeretlen a kampánycsendet a Hajdú-Bihar megyei Ebesen. Az ismeretlen(ek) szombaton hajnalban, a kampánycsend idején a település egyik polgármester-jelöltjét lejárató röplapokat terjesztettek közterületen. A költségvetés sarokszámai Budapest (MTI) - A kormány szombati rendkívüli ülésén a minisztereknek sikerült megállapodniuk a jövő évi költségvetés tervezetének sarokszámairól. Borókai Gábor szóvivő elmondta: a kabinet továbbra is 11 százalékos inflációval, 5 százalékos gazdasági növekedéssel, valamint 4 százalékos hiánnyal számol. Hangsúlyozta: inkább a tárcák engedtek igényükből a pénzügyminisztériumi előterjesztéssel szemben. JZ' ,v‘ 1J ■’ f / q mim m ál# n Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szarka Mária Felelős szerkesztők: Bánhegyi Gábor (sport), Bujdos Attila (aktuális), Csőrnök Mariann (kultúra), Méhes László (gazdaság) Rovatok: aktuális: Bujdos Attila (212-es mellék), gazdasági: Méhes László (211 -es mellék), Marczin Eszter (230-as mellék), kulturális: Csőrnök Mariann (210-es mellék), Filip Gabriella (220-as mellék), sport: Bánhegyi Gábor (240-es mellék), fotó: Farkas Maya (250-es mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postaclm:,3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető Igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szarka Mária Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-9589-923) Marketingvezető: Fekete Józsefné (06/20-9775-596) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pl.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó (301 -es mellék) ESZ Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők reszere terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesitőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezeteti 11993001 -02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel. írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! ha TAXI. akkor CITY Az ÉSZAK-MAGYARORSZAG ajándéka | 500 Fi feletti viteldíj estén 100 Ft kedvezmény j Ha felmutat ja ezt a szelvényt! i Minden párt erősítene a testületekben Budapest (MTI) - Este hét órakor országszerte bezártak a szavazóhelyiségek, befejeződtek az önkormányzati választások. A szavazásra jogosult több mint 8 millió állampolgár 3153 településen adhatta le voksait a 10 527 szavazókor valamelyikében. Összesen több mint 101 ezer jelölt indult a megmérettetésen. Közülük 41 ezren a helyhatóságokban, illetve a kisebbségi ön- kormányzatokban tölthetnek majd be különféle tisztségeket. Kisebbségi választásokat 1300 településen tartottak. Öt településen nem volt polgármester-jelölt, ezeken a helyeken legkorábban fél év múltán tarthatnak időközi választásokat. Tizenegy településen pedig ugyanekkor választhatnak képviselőtestületet. Az alábbiakban a pártok képviselőinek első nyilatkozataiból idézünk. Kiss Péter, az MSZP ügyvezető alelnöke az előzetes felmérések alapján azt várja, hogy pártja meghatározó befolyással lesz jelen az önkormányzatokban. A Független Kisgazdapárt meggyőződése szerint a párt megkétszerezi 1994-es választási eredményét az idei helyhatósági választásokon - közölte Bernáth Varga Balázs, az FKGP országos főtitkára. Közölte: helyi közvélemény-kutatás alapján biztosra vehető, hogy Csopaknak kisgazda polgármestere lesz.- Nagyon sajnálom, bogy a négy évvel ezelőttinél nem volt nagyobb a részvétel az idei ön- kormányzati választásokon. Ez ugyanis a demokrácia fejlődését jelentette volna - nyilatkozta Csurka István, a Magyar Igazság és élet Pártjának elnöke. A politikus nem kívánta számszerűsíteni, milyen voksarányt vár pártja számára, azt azonban biztosra vette, hogy legalább megismétlik májusi eredményüket. A szabaddemokraták azt várják az önkormányzati választásoktól, hogy hivatalban lévő polgármestereik 70-80 százaléka folytathatja tevékenységét - nyilatkozta Horn Gábor szabaddemokrata ügyvivő. Pozitívumként említette, hogy az ország keleti régióiban, ahol májusban igen alacsony volt a részvételi arány, láthatóan megnőtt a választópolgárok voksolási kedve. Az önkormányzati választáson Magyarország lesz a győztes - közölte Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. Bízik abban, hogy komoly keresztény, polgári áttörés lesz. Kellemes meglepetés a számára, hogy nem csökkent a szavazási kedv a kistelepüléseken, sőt a halmozottan hátrányos vidékeken a részvétel meghaladta a korábbiakat. Élelmiszer Világszalon: a csomagolás nem minden Párizs (MTI) - Vasárnap délután a Párizs melletti Villepin- te-ben megnyitotta kapuit a 18. Élelmezési Világszalon, a SIAL, amely az egész világ, de különösképp Európa számára meghatározó kereskedelmi fórum, nagyban befolyásolja a következő évek kereskedelmi kapcsolatainak alakulását. Az idei ötnapos seregszemlén a világ 85 országából - küztük Magyarországról - közel ötezer kiállító-kereskedő vesz részt, 70 százalékuk külföldről érkezett a SIAL százezer négyzetméteres óriáscsarnokába. A fórum elsősorban a szakmának - kis- és nagykereskedőknek szól, akik közül szerte Európából most 120 ezret várnak e kétévenkénti párizsi rendezvényre. Az élelmiszeripari termékek teljes körét felölelő kiállítás gazdag választékával arról is tanúskodik, hogy a fejlettebb térségekben a fogyasztókat mindinkább az érdekli, hogy milyen minőségű, eredetű és összetételű az, ami tányérukra kerül. Az élelmiszerek csomagolása helyett most izgalmasabb kérdés lett a kergemarha-kór, s következményei, továbbá a génkezelt tengerentúli mezőgazdasági-élelmiszeripari termékek megjelenése. A nyugat-európai fogyasztók számára ez elsősorban úgy csapó- dott-csapódik le, hogy bolti vásárlásainál az elsődleges szempontok közé lépett az adott áru eredetének, lehetőleg a legkevesebb kémiai elemet tartalmazó összetételének igazolt volta - s csak utána következik a konkrét minőség: az íz-zamat, a minőségi csomagolás és persze az ár. Idén a SlAL-on az illetékes magyar tárca kiemelt támogatásával közel félszáz kisebb és nagyobb magyar cég jelent meg jó minőséget és számos esetben e térségben különlegességeket kínáló választékával. X: 7 ' IÍ5 «1: LwJít ll ' .<» V Tombolt a Zeb. Az özönvízszerű esőzésekkel, földcsuszamlásokkal és áradásokkal kísért, óránként 300 kilométeres sebességgel haladó Zeb tájfun összesen 83 ember életét oltotta ki a Fülöp-szigetek északi részén. A Vöröskereszt adatai szerint az ítéletidő 787 127 embert érintett, 7273 házat döntött romba és 22 572 lakóépületet megrongált. A trópusi ciklon, amely szerdán és csütörtökön söpört át a Fülöp-szigeteken, pénteken Tajvanon tombolt és szombaton elérte Japán partjait, ahol máris két áldozatot szedett. Fotó: AP Tiltakozás, ünnepély Augusto Pinochet egykori chüei diktátor mintegy 500 híve tüntetett szombaton Nagy-Britannia és Spanyolország santiagói nagy- követsége előtt, az örökös szenátor londoni előzetes letartóztatásba helyezése miatt tiltakozva. Ugyanakkor Chilei Kommunista Párt eközben bejelentette, hogy Santiagóban nagy népünnepélyt szervez az egykori diktátor letartóztatásának megünneplésére. Pinochet tábornokot pénteken este vették őrizetbe Londonban egy spanyol letartóztatási parancs alapján. A spanyol igazságszolgáltatás népirtással és terrorizmussal vádolja Pinochetet. A letartóztatás diplomáciai viszályt robbantott ki: Chile már szombaton hivatalosan tiltakozott Londonnál emiatt. Fotó: AP Havel jobban van Prága (MTI) - Javult Václav Havel cseh elnök állapota a hétvégén, s orvosai úgy látják: egészségügyi problémái nem veszélyeztetik hétfőn kezdődő nagy-britan- niai látogatását. A 62 éves, légzési problémákkal küzdő államfő az elmúlt napokban fáradtnak tűnt. s hörghurutja is súlyosbodott. ✓ Az Ev Asszonya Budapest (MTI) - Grigássy Éva költő-műfordítónak ítélte az Év Asszonya címet 1998-ban az Ame rican Biographical Institute Inc - ezt ő maga közölte. Az ismerte tés szerint az amerikai irodalmi intézet a nemzetközi Ki Kieső dákban megjelent életrajzok alap ján választotta ki a díjazottakat Grigássy Évára eddigi munkássá ga alapján esett a választás. YTTT7T k iiaiwiiiwayacafl3«;i*wijri. Hí V J A ä46/3(MB. ITT-líi^ejjel-ttapal Hirdetés I Szőlőfelvásárlás „ ____, a Rátkai Pincénél A G00DMAYER ITALPOR és KERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhely: Izsák, alapítás éve: 1989.) Szőlő felvásárlás árai 1998.10.19-től Min.osztály lll/B lll/A ll/B II/A l/B l/A A szőlő osztályozása, kirakodás ill. billentés előtt történik, súlylevonás minőségi kifogás miatt nincs. A fel nem sorolt minőségű szőlő átvételét külön megállapodással biztosítjuk. A szüret tervezett időpontja előtt legalább egy nappal leadott származási bizonyítványért +1 Ft/kg felárat fizetünk. SZÁLLÍTÁS és KONTÉNER biztosítása 25 q fölötti mennyiségnél INGYENES, Rátkán és 30 km-es körzetében. Átvétel és a konténer rendelésének helye: Hátka, volt Tsz Major mázsaház Telefonok: 06 20/9313-780 (Fazekas János), 06 30/9251-681 (Judit), Konténer szállító: 06 60/612-421 (Lajos). Fizetési mód: 50 % 15 napon belül, 50 % 1999.01.31-ig. Készpénz fizetés kizárólag 10 q alatti mennyiségnél 3 napon belül. _ osztályos ár - 3 Ft/kg. M ax.roth.% Mfok Ar Ft/kg 30 14-16 30 30 16- fölött 32 20 14-16 34 20 16 fölött 36 10 14-16 38 10 16 fölött 40