Észak-Magyarország, 1998. október (54. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-02 / 231. szám
1998. október 2., péntek siiMIr ■ISi" fegfcí »*!»««* • Ortopéd-kongresszus. A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kórház Ortopéd-sebészeti Osztálya fennállásának 35. évfordulója alkalmából rendeznek tudományos ülést október 2-án 15 órától a lillafüredi Palotaszállóban. • Élő gombák kiállítását rendezi meg október 4-én és 5-én a miskolci Tudomány és Technika Házában a Miskolci Gombász Egyesület. Bemutatják a Bükk és a Zemplén legfontosabb ehető és mérgező gombafajait, gombákról megjelent bélyegeket és mikroszkopikus gombák segítségével előállított élelmiszereket, vegyi anyagokat. Az érdeklődők vasárnap 10-17 óra között, hétfőn pedig 8-17 óra között tekinthetik meg a kiállítást, melyre díjtalan a belépés. • Véradónaptár. Megyénkben október 5- től 9-ig az alábbi települések biztosítják a betegellátáshoz szükséges vérmennyiséget: hétfőn Hidvégardó, szerdán Sáta község, pénteken Mezőkövesd. Elhelyezték az alapkövét annak a háromcsillagos üdülőhaznak és három- csillagos kempingnek, és kapcsolódó létesítményeinek, amelyek az alsóhámori Idegen- forgalmi és Rekreációs Centrum részét képezik. Az alapkövet Kobold Tamás polgár- mester helyezte el (képünkön) a Fridolin Vendéglő előtti építési területen. Fotó: S.Zs. Az ezredfordulós Ózd Ózd (ÉM - BTGY) - Mit kínál, mit tud nyújtani Ózd és térsége az ezredfordulón a hazai és külföldi befektetők számára? Erre a kérdésre igyekszik választ adni az a PR-kiadvány, melynek ünnepélyes bemutatóját tegnap tartották az Üzleti Inkubátorház tanácstermében.- Évtizedes mélyrepülés után manapság örvendetes változásoknak lehetünk szemtanúi a megye második legnagyobb városában - hangoztatta a bemutatón Gúr Nándor, a B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. - A térségbe - a General Electric lobogója alatt - behajózott az első zászlóshajó, melyet remélhetőleg újabbak is követnek. A ma bemutatott többnyelvű, igényes kivitelű brosúra - emelte ki végezetül - sokat segíthet abban, hogy Ózd az országnak-világnak megmutathassa szebbik arcát, hogy a befektetni szándékozókat meggyőzze arról: Ózd a tengerjárók fogadására is alkalmas, biztonságos és perspektivikus kikötő. Gyárfás Ildikó, a megyei közgyűlés s egyben a területfejlesztési tanács elnöke előbb az USA Munkaügyi Minisztériuma magyarországi igazgatójának mondott köszönetét a kiadvány finanszírozásáért, majd az integrált szerkezet-átalakítási program eddigi eredményeit összegezte.- Számos jel, többek között a munkanélküliség mérséklődése, a beruházási kedv élénkülése is arra mutat - emelte ki, hogy kezdenek beérni az eddigi erőfeszítések eredményei. Mindezen kedvező folyamatoknak a vállalkozói övezetté nyilvánítás újabb lendületet adhat, s jó okunk van azt remélni, hogy Ózd pár éven belül újból a megye meghatározó ipari centrumává válhat. Maria T. Heidkamp, az USA Munkaügyi Minisztériumának magyarországi igazgatója - aki az elmúlt években gyakori vendég volt Ózdon - a térségfejlesztés műhelytitkaiba avatta be a jelenlévőket. A jó ötletek kidolgozásának és megvalósításának egyetlen titka van - szögezte le: az egység, az együttműködés, a kooperáció. Nem árt persze, ha az összefogáshoz kellő elszántság és önbizalom is társul, hiszen kishitű emberekkel nem lehet nagy dolgok megvalósítását elérni - hangoztatta. Az idősek (és a szociális rendszer) világnapja Családok, munkanélküliek és gyermekek gondjai az idősekről szóló tanácskozáson Miskolc (ÉM - NyZ) - A város alapvető célkitűzése, hogy a szociális hálózatot javítani kell - ezzel a következtetéssel nyitotta meg Kobold Tamás polgármester tegnap az Idősek világnapja alkalmából rendzett tanácskozást. A tanácskozást Kobold Tamás polgármester és Káli Sándor alpolgármester, a szociális ügyek felelőse nyitotta meg. Az elmúlt évek tapasztalatainak, a szociális rendszer erős és gyenge pontjainak kiemelése után mindketten szóltak a város legfiatalabb szociális intézményéről, az Avasi Szociális Decent- rumról. Kobold Tamás szavaiban az ellátottak növekedését arányosan kísérő szociális rendszer átalakítását (az utóbb években mind a gyermekjóléti, mind a családsegítő, mind a területi gondozószolgálat intézményeiben vagy az idősek házában is nőtt az ellátottak száma), az avasi mintára kialakított komplex intézmények folyamatos és fokozatos létrehozását hangsúlyozta. Káli Sándor alpolgármester pedig a szociális intézmények rendszerszerűségét, a valós civil szervezetek szerepét emelte ki. Az Idősek napja alkalmából rendezett szakmai tanácskozáson az idősek mellett a hátrányos helyzetű családokról, a fiatalokról, a munkanélküliekről is szó volt: a városban működő szociális intézmények vezetői számoltak be működésükről.' Fodor Ottó, az Őszi Napsugár Otthon igazgatója a család és a helyi közösségek szerepvállalását üdvözölte. Elmondta, hogy a szociális érzékenység felelősséggé való alakulása, a szociális munkások tudása meghatározza az ellátottak érdekeinek érvényesítését. Tóth Anna, a Területi Gondozószolgálat igazgatója a korszerű idősgondozásról beszélve az anyagi feltéteket hiányolta. A kísérleti jelleggel működő Avasi Szociális Decentrum vezetője, Ádámné Dunai Irén mondanivalóját a családsegítés, a gyerekjóléti szolgálat és az idős- gondozás köré csoportosította. Önsegítő csoportokról, nyári napköziről, ifjúsági klubokról,valamint a megelőzés fontosságáról beszélt. Az időseket érintő feladatokat pedig pontosabban az elkészített szociális térkép elemzése után - várhatóan a jövő héttől — fogják majd kijelölni. Kísérletek a méltó öregkor biztosítására Az idősek otthonokban való elhelyezésének lehetőségei igen szűkösek Intézményesített védőernyő kell az időseknek Fotó: Séllei Zsolt Bodrogkeresztúr, Tokaj, Miskolc (ÉM - SZ) - Az ellátásra szoruló idős emberekről való gondoskodás egyik módja a tartósan bentlakásos szociális intézményekben való elhelyezés. Bár egyre bővül az ilyen intézmények férőhelyeinek száma, az igényeket teljességgel kielégíteni nincs mód. Tükrözi ezt az elhelyezést megelőző várakozási idő, mely nem ritkán években is mérhető. A szociális helyzet, vagy az egészségügyi állapot hirtelen leromlása indokolttá teheti a szinte azonnali elhelyezést - tudtuk meg Wassermann Gyulánétól, a tokaji Szociális Otthon vezetőjétől. Az önkormányzati intézményekbe való bekerülés módját Balogh Dezsőné, a bodrogkeresz- túri Időskorúak Szociális Otthonának gazdasági vezetője foglalta össze: a lakóhely szerinti illetékes önkormányzat polgármesteri hivatalánál kell a kérelmet előterjeszteni, itt születik döntés a beutalás kérdésében, melyet azután eljuttatnak a megfelelő otthon számára, ahol felveszik a beutaltat a várakozók listájára. Ezen időszakban az intézmények, így a Miskolc Megyei Jogú Város Őszi Napsugár Otthona is, előgondozást végeznek, ami a várakozóval való megismerkedés és a családdal való együttműködés lehetőségét adja - tudtuk meg Fodor Ottó igazgatótól. A költségekről elmondható, hogy Tokajban egy gondozott havi 12 ezer forintot fizet a teljes ellátásért, Bodrogkeresztúrban 16 200 forintot, Miskolcon pedig 18 500 forintot. Ha valaki ezt nem tudja fedezni, úgy nyugdíjának maximum 80 százalékát tekintik havi személyi díjnak. Mások a lehetőségek és a feltételek is az egyházi vagy magán fenntartású otthonokban. A miskolci Szent Erzsébet Szeretetotthon vezetője, Sedon László plébános elmondta: náluk az egyszeri bekerülési összeg 800 ezer forint, havonta pedig 20 ezer forint fedezi a teljes ellátást és az önálló lakásokban való elhelyezést. A jelentkezés itt is jócskán felülmúlja a lehetőségeket. A miskolctapolcai Napház Gondozó Centrum Kht. az igényelt komfortfokozatnak megfelelően kér 500 ezer - 700 ezer forintot „beugróként”, majd 37 500 forintot havonta az ugyancsak teljes ellátásért. Az egyágyas szobákban való elhelyezésre itt is hónapokig kell várni - mondta el Tóth Józsefné ügyvezető igazgató. Amennyiben a gondozott olyan elhelyezésben részesül, amelyért tőle az intézménybe történő beköltözéskor egyszeri hozzájárulást kértek, esetleges kiköltözéskor az irányadó jogszabályok előírják, hogy - a beköltözést követő 10 éven belül - az egyszeri hozzájárulásnak a fennmaradó évekre jutó időarányos részét vissza kell téríteni. Ennek fedezeteként az intézmény a befizetett hozzájárulás 10 százalékát köteles elkülönítetten kezelni - tudtuk meg Nagy Józsefnétől. a Közigazgatási Hivatal osztályvezetőjétől. Göncz Árpád látogatása Miskolc (ÉM) - Megyénkbe látogat Göncz Árpád államfő; programja szerint ma, pénteken a Miskolci Egyetemet és a Hernád- vécsgj Gyermekotthont látogatja meg. Az intézmények megismerése és megtekintése után a köztársasági elnök délután fél 1-től a hernádvécsei lakásotthonokat, délután 3 órától pedig a novajid- rányi lakásotthonokat avatja fel. Tiszaszederkényi szüreti vigasságok Tiszaszederkény (ÉM) - Hagyományos szüreti vigasságot rendeznek Tiszaszederkényben október 2-án, délután három órai kezdettel. A rendezvény lovaskocsis, gyalogos és gólyalábas felvonulással kezdődik, melyet fél négykor szőlő- és borköszöntő vidám műsor követ a Művelődési Ház nagytermében. Ezután játékmesterek vezetésével vidám, szabadtéri, játékos program lesz a Művelődési Ház udvarán. Hét órától tűzijátékot is láthatnak az érdeklődők, melyet fél kilenctől szüreti bátyus bál követ. A 200 forintos báli belépők elővételben megvásárolhatók a tiszaszederkényi Házban. Közös gondok Első Szakmai Napok címmel háromnapos konferenciát tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézet Mályi- ban. A több mint harminc településről érkező intézetek képviselői azokat a közös gondokat beszélték meg, amelyek minden, az idősek illetve a fogyatékos emberek gondozásával foglalkozó intézetet érintenek. Függetlenül attól, hogy vállalkozásként működik, állami vagy egyházi tulajdonban van. A rendezvény első - tegnapi - napján a Szociálpolitikai Fejlesztési Központ igazgatója tartott előadást a szervezet munkájáról, de szó esett a jelenlegi képzési lehetőségekről is. Fotó: Vajda János Pályázati felhívás roma fiatalok részére Budapest (ÉM) - Az Oktatási Minisztérium Közoktatási és Kisebbségi Kapcsolatok Főosztálya pályázatot írt ki roma fiatalok számára. Olyan, felsőfokú intézményekbe járó tanulók pályázhatnak, akik a képzési költségtérítéshez kötött szakok hallgatói. A sikeresen pályázó roma hallgatók részleges vagy teljes képzési költségtérítési támogatásban részesülhetnek. A támogatás felső határa nappali, levelező és esti tagozatos, illetve előkészítő tanfolyamon tanuló hallgatók számára 60 000 forint. Az államilag elismert, felsőfokú végzettséget nyújtó oktatási programok résztvevői esetében maximum 40 000 forint. A pályázatot a következő címre kell eljuttatni október 15-ig: Oktatási Minisztérium Közoktatási és Kisebbségi Kapcsolatok Főosztálya, „Képzési költségtérítési pályázat”, 1054 Budapest, Szalay u. 10-14. Bővebb felvilágosítás a 06/1 30-20- 600 (1324-es mellék) telefonszámon kérhető. I