Észak-Magyarország, 1998. október (54. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-14 / 241. szám

1998. október 14., szerda Ktt-Eion 7 Hirdetés Jól választott! Hiszen a Hétfőn meg Üörsoeii flpró-vai 56 oldalon több mint 3500 hirdetéssel hétről hétre Ön lett a befutó! Természetesnek veszi, az első kérdés min­dig: miért? Hívő nagymamája kapcsolat­ban volt szerzetesekkel, később a tévében látta Teréz Anyát és a Szeretet Misszio­náriusait, Gyerek volt, de úgy érezte, más, mint a többiek, számára nem a diszkó, a fiúk a fontosak. Próbált vele egykorú tár­sai életmódjába, divatjaiba belesimulni, de nem érezte jól magát. Gimnáziumban aztán bekerült egy katolikus ifjúsági kö­zösségbe, amelyből kórus lett, s tudta: ez valami nagyon tiszta, nagyon jó dolog.- Plébános atyának 17 évesen meséltem a gondolataimról. A segítségével kijutot­tam Ausztriába a Das Werk rendhez ta­pasztalatot gyűjteni, amikor mái' konduk­tor szakos hallgató voltam, mozgássérült gyerekekkel foglalkoztam a Pető Intézet­ben - emlékszik vissza. A közös imádság, a szentségiinádás, a szolgálat a kórházakban vonzó volt, még­sem ebben a közösségben találta meg a helyét. Szent Ferenc élete, elsősorban a szegénység áll igazán közel hozzá. Az ala­kuló ferences közösségek egyikében érez­te meg: ez a hivatása. Nagyon sok szerete- tet kapott a gyerekektől, döntenie kellett, végül átadta életét Istennek.- Imádság közben kértem az Urat, mu­tassa meg akaratát, ha szeretné a szolgá­latomat. Az igén keresztül kaptam a jelet és jöttem. Ez itt testvér-nővér-családos kö­zösség, mi szerzetesek a szegénységre, a tisztaságra, az engedelmességre teszünk fogadalmat. Egy évig voltam jelölt, két évig novícia, s Szomolyán egy évig foga- dalmas nővér. Itt is egy éve vagyok, szeretem Arlót. Nyitottak az emberek, végre tanulhatok zongorázni, hátrányos helyzetű gyerekekkel, gyakran fogyaté­kosokkal törődhetek. A felnőttcsopor­tokban a hit elmélyülését szolgáló kö­zösséget, lelkigyakorlatot irányítunk. Szívesen vagyok itt kántor. Az örök fo­gadalmamra készülök a közösségben. Megtaláltam az életem értelmét. Az oldalt szerkesztette: Szabó Nóra Telefonszáma: (46) 414-022/215 Maradok...- Két éve. amikor az iskolai csapat alakult, a tagja let­tem - emlékszik a 14 éves, dédestapol- csányi Kasza Krisztina. - Ná­lunk az egész iskola benne van a csapatban, de a falubeli felnőttek közül is sokan tagok­ként segítenek. Iskolaújságot csinálunk, ami faluhíradó is, nemrégiben volt a ki-mit-tu- dunk, Olaszországba kirándul­tunk. Nyolcadikos vagyok, de elhatároztam, hogy középisko­lás ifisként is folytatom. Az a legjobb benne, hogy mindenki összetart és jókedvvel csinálja. Volt, aki sírt- Szeretem az úttö­rőcsapatot, mert annyi helyre el le­het jutni és rengeteg diáktárssal találkoz­hatok - vallja be a „majdnem” 13 éves, nekézsenyi Magyar Noémi. - Voltam sok tábor­ban. Nálunk bárki beléphetett a csapatba. Azóta is szuper programok vannak. Egyesek a magatartásuk miatt nem le­hettek úttörők, másokat meg vallási okokból nem engedtek a szüleik, pedig szeretnének jönni, volt. aki sírt is. Azért a 114 tanulóból így is 104-en va­gyunk a „Mákvirágok”. Arló (ÉM - SZM)- Szibig Mari­anna szereti a közösségben kapott nevét, ami annak a ki­fejezése, hogy az arlói feren­cesek között másfajta életet él, mint korábr ban, más mó­don adja magát Istennek. Beszélge­tés közben gyerekek szaladnak és bújnak hozzá rajongó szemmel, ku- nyerálva a türelmes simogatást. Skatulyába rejtett vértanúk a Bükkben Mákvirágok, Pajkos Diákok, Lurkók, meg a Csipet-Csapat a gyermekszervezeti társulásban Pedig az úttörőszövetség már régen nem a régi, semmi köze a rossz megítéltetésü rendszer­hez. A Horn-kormány idejében például kevesebb támogatást kapott ez a 70 ezer fős. óriási gyermekszervezet, mint az An- tall-kormány alatt. A csillebér­ci központ profi módon koordi­nál, a tagság teljesen önkéntes, a jelképek - nyakkendő, jel­vény - már nem egységesek és nem kötelezőek, mint ahogyan az „úttörő” név sem. Ezért van itt például Csipet-Csapat, Kéz a Kézben Gyermekszervezet. Kiss Éva, a helyi csapatvezető a kissé dagonyás akádályver- seny-pályán irányít. Akad itt gyufaskatulyábá rejtett aradi vértanúk kéréséi se, versírás, képösszerakás, de vetkőzőszám, lövészet, lovaglás és lajhármászás is próbára te­szi a fiatalokat. A csapatok i percenként indulnak, bizako­dóak és nagyon jókedvűek. Aki várakozik tízórait majszol, vi­deózik, barátkozik, felnőtt ve-; zetöiknek is jó házigazdája a nekézsenyi iskola. Szabó Jó- zsefné igazgató és kollégái. A délutáni programban kézmű­ves műhelymunka, tánctanulás is szerepel, s ha nincs karate­bemutató, nem gond, azonnal itt terem a rendőrség kutyák­kal, járművekkel, spontán mű­sorral. Ha este, akkor diszkó, végül pedig a szokásos, kellemes gyermekfáradság. És az izga­tott várakozás a következő ta­lálkozóig. A srácok, lányok már alig várják. ózd Filep Gyula (független), Strohma- yer László (független), Kovács Gé­za (Független Szövetség), Kisqer- gely Lajos (Magyar Igazság és Elet Pártja), Boda István (Magyar Szoci­alista Párt) Putnok Fábri László (független), Farkas Pál (független), Tamás Barnabás (Put­nok Városért) Arló Zsigrai Árpád (független) Bánréve Hajdú Gábor József (független), Kozma Lászlóné (független), Sza­kács Géza (független), Trecskó Im­re (független), id. Babos Béla (függ. kisebbség, cigány) Borsodbóta Gulyás János (Munkáspárt) Borsodnádasd Magócs Zoltán (független), Ma­gyar János (független), Kovács Árpád Gábor (Független Kisgazda- párt), Sárváry Tamás (MSZP-VSZSZ- SZDSZ) Borsodszentgyörgy Kovács Géza (független), Kriston Sándor (független) Bükkmogyorósd Birinyi János (független), Juhász Imre (független), Tóth Árpád (füg­getlen) Csernely Káló Zoltán Pál (függetíenT Csokvaomány Bakos László (független), Borbás János (független), Kovács Attila (független), Lengyelvári Elemér (független). Tótszegi Istvánná (független). Domaháza Elek István (független), Élek Zoltán (független), Holló Bertalan (füg­getlen) Dubicsány dr. Csikász Zoltán (független), Su- sányi Gábor (független) Gömörszőlős f. Kovács Lászió (független), Ma- rozsák Péter (független) Hangony Hangonyi László (KDNP-FIDESZ) Hét Bende György (független), Elek Já­nos (független), Görgei Károlyné (független), Halászi János (függet­len), Nazareczki István (független) Járdánháza Molnár Zoltán (független), Ulrich Attila Béláné (Magyar Szocialista Párt) Kelemér Inklovics János (független), Szala Pál (független) Királd Malinkó Andor (független). Pintér István Lajosné (független), Zupkó Andrásné (független) Kissikátor Forgács László (független), Elek Jó­zsef (Magyar Szocialista Párt) Lénárddaróc Bárdos Jánosné (független), Bár­dos László (független), Debreceni József (független), Papp László (független), Prekup György, (füg­getlen) Nekézseny Füzér Ferenc (független), Magyar Gyula (független), Simon Géza (független), Szilágyi Ferenc (füg­getlen) Sajómercse Ádám Lászió (független), Kovács József (független) Sajónémeti Farkas Jenő (független). Kövér Jó­zsef (független). Suba István (füg­getlen) Sajópüspöki Reményi Lajos (független), Varga Lajos Endre (független) Sajóvelezd Pál István (független), Tóth László (független) Séta Bakos Péter (-független). Mészáros Józsefné Barta Csilla (független), Molnár József (független), dr. Bo- holy András (Független Kisgazda- párt), Barta Gábor (MKDSZ-Fidesz) Serényfalva Szerna Csaba (független) Uppony Demjén Zoltán (független), Kovács László (független) nyezetvédelmi táboruk, rajzpá­lyázatuk, s bár nem jött össze a szuhogyi kerékpáros találko­zó, tavasszal mindenképpen pó­tolják majd.- A társulás 3 éves múltjá­hoz képest igen gazdag a prog­ram - tartja Béres István, az észak-borsodiak elnöke. - Mi 19 úttörőcsapatot tömörítünk, 2500 tagunk van, de Magyaror­szág 500 gyermekszervezete összesen 20 hasonló társulatot alkot. Alapvetően az a cél, hogy a gyerekek ne unatkozza­nak, ismerjék meg környezetü­ket és az ország más tájait, kössenek barátságokat. Érde­kes módon a kisközségekben sokkal több az úttörőcsapat, a városok jobban elzárkóznak. Nekézseny (ÉM - SZN) - Azért választottuk az úttörő- szövetséget, mert ez ad igazi gyermekprogramokat, pá­lyázati és táborozási lehető­ségeket, amit önerőből az is­kolák nem tudnának felvál­lalni - állítják a csapatveze­tők, akik az Észak-Borsodi Gyermekszervezetek Társulá­sa programjain többször is találkoznak évente. A múlt héten például Neké­zseny adott otthont a Bükki Di­áktalálkozónak, hogy a csodá­latos természeti környezetben történelmi akadályjátékokon mérje össze tudását és ügyessé­gét a 13 községből érkezett 15 csapat. De az idén voltak már különböző közös programjaik, ki-mit-tudjuk, életmód- és kör­• Guldenből építkeznek. Közösségi házat alakítanak ki a leromlott állapotú borsod- bótai kultúrházból a magyarországi hol­land nagykövetség támogatásával. Hollan­dia közép-európai segélyprogramja, a KAP 15 ezer guldent - mintegy 1,6 millió forin­tot - ad erre a célra a községnek. • Kút helyett vezetékből. Az utolsó 5 család is vezetékes ivóvizet kap október végéig Sajónémetiben. A Szabadság utca polgármesteri hivatal melletti közén ma még kutakból veszik a vizet a falu lako­sai, ám a kivitelezési munkálatok végez­tével a község vezetékes ivóvízellátottsá­ga 100 százalékossá válik. • Döntésre várva. A megyei területfej­lesztési tanács döntésére vár a sajómer- csei községvezetés: 2,6 millió forintos be­ruházás keretében szeretne felújítani az önkormányzati törzsvagyonhoz tartozó két útszakaszt. Ez mintegy 600 folyómé­ternyi út teljes aszfaltburkolását, csapa­dékelvezetését jelentené. r Aeries nővér Az akadályversenyzők Fotó: Antal István

Next

/
Thumbnails
Contents