Észak-Magyarország, 1998. október (54. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-12 / 239. szám
1998. október 12., hétfő Országban - világban 2 iíhtO-'JOKOit • Bezár a Grundig sárvári üzeme. A Grundig Austria Sárváron be akarja zárni televízió-összeszerelő üzemét, s még azt sem döntötte el - írja hétvégi számában a Wirtschaftsblatt osztrák gazdasági lap. Az üzembezárás tervét azzal indokolták: a szórakoztató elektronikai eszközöket gyártó cég az eddigieknél jobban ki tudja használni a kapacitást a bécsi és a nürnbergi üzemében. • Otthon erősödő magyarok. A magyar kormánynak az a törekvése, hogy a határon túli magyar közösségek szülőföldjükön erősödjenek - hangsúlyozta vasárnap Kolozsvárott Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára. • Több pénz a hallgatóknak. Az elmúlt négy évben az egyetemek és főiskolák költségvetési forrásai 30 százalékkal csökkentek és az egy hallgatóra jutó támogatás a felére apadt - jelentette ki Po- korni Zoltán oktatási miniszter, a Professzorok Batthyány Körének Budapesten tartott közgyűlésén. Reményét fejezte ki, hogy a közvetlenül hallgatói támogatásra fordítandó összeg az idei 12 milliárd forintról jövőre 22 milliárd forintra nőhet. • Orbán: nem lesz új irány. Az önkormányzati választások nem szabnak új irányt az ország életének, az a parlamenti választások feladata. A polgárok most azokat a testületeket választhatják meg, amelyek közvetlenül befolyásolják mindennapjaikat - mondta Orbán Viktor kormányfő a Magyar Rádiónak adott interjújában. A NATO kéri a magyar légteret Budapest (MTI) - A NATO hivatalosan is bejelentette igényét a magyar légtér használatára egy esetleges Jugoszlávia ellen irányuló légi akció támogatása érdekében. A szervezet ugyanakkor védelmet ígért hazánknak. Erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt az MTV1 A Hét című műsorának tegnapi adásában. A kormányfő hozzátette: felkéri Áder János házelnököt, hogy keddre hívja össze a parlamentet. A magyar törvényhozás zárt ülésen dönt arról, hogy megnyitja-e légteret. A hírhez tartozik, hogy Románia és Bulgária már döntött: engedélyezi légtere használatát. Miskolc és Borsod-Abaijj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szarka Mária Felelős szerkesztők: Bánhegyi Gábor (sport), Bujdos Attila (aktuális), Csörnök Mariann (kultúra), Méhes László (gazdaság) Rovatok: aktuális: Bujdos Attila (212-es mellék), gazdasági: Méhes László (211-es mellék), Marczin Eszter (230-as mellék), kulturális: Csörnök Mariann (210-es mellék), Fllip Gabriella (220-as mellék), sport: Bánhegyi Gábor (240-es mellék), fotó: Farkas Maya (250-es mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezésé után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szarka Mária Hirdetési vezető: Qszterman Ferenc Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-9589-923) Marketingvezető: Fekete Józsefné (06/20-9775-596) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3, Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178 Telefon: 414-022 Hirdetési fax:501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó (301-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamin! megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 torinl. negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel. írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357, Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem örzunk meg és nem küldünk vissza! LETESZ AJÁNDÉKA j 500 Ft feledi viteldíj estén I00 Ft kedvezmény j Ha felmutatja ezt a szelvénVi! j a46.G03-303.3Í1 -TÍIü.éjjel-napal ! Miniszteri kastélymentés Edelényben A szaktárca vezetője szerint kormányzati segítségre van szükség a helyreállításhoz Edeiény (MTI) - A kormány a tervek szerint jövőre az ez évinél mintegy 20 milliárd forinttal többet kíván kulturális célokra fordítani - mondta Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere Edelényben, a Co- burg-kastély megmentése érdekében összehívott fórumon, vasárnap. Tájékoztatása szerint a szaktárcán belül 2-3 milliárd forinttal létrehozzák a Nemzeti Örökség Alapítványt, továbbá a Művelődési Alapítványt. A szakminiszter kifejtette, hogy a központi költségvetésből származó összegek mellett az örökség alapítványtól is jut majd pénz a műemléki kastélyok helyreállítására, a művelődési alapítvány forrásaiból pedig kifejezetten a könyvtárakat kívánják támogatni.- Eltökélt szándékunk Nyugat- és Kelet-Magyarország között a kultúra területén is meglévő színvonalbeli különbségek felszámolása. Ehhez már az új A megmentendő épület költségvetés is előteremti a szükséges forrásokat - mondta Hámori József, aki miután megtekintette az edelényi kastélyt, kifejtette: minden körülmények között szükség van kormányzati segítségre, hiszen a helyreállítás becsült költsége eléri a kétmilliárd forintot. A miniszter szerint a kastélyban az ország egyik Fotó: Farkas Maya legszínvonalasabb multifunkcionális centrumát lehetne kialakítani, oktatási, kulturális és konferenciaközponttal, szállodai részleggel. Megbíznak Magyarországban Járai, Orbán Viktor tengerentúli útjáról Budapest (MTI) - Teljes mértékben sikerült meggyőznünk az amerikai befektetőket arról, hogy Magyarország nem tartozik az orosz gazdaság vonzáskörzetébe, ezért nem fenyegeti az ottani válság - jelentette ki vasárnap Járai Zsigmond pénzügyminiszter. A pénzügyi tárca vezetője azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy egyhetes hivatalos egyesült államokbeli látogatását befejezve hazaérkezett Budapestre Orbán Viktor miniszter- elnök és a kíséretében lévő kormánydelegáció. Járai elmondta: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éves jelentésébe is beiktatták azt a passzust, miszerint Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban stabil a gazdaság. Járai beszámolt arról, hogy a Világbank elnökének véleménye szerint - az oroszországi és latin-amerikai pénzügyi válság ellenére - Magyarországon és Lengyelországban jövőre valószínűleg nagy mértékben nő a gazdaság. Konkrét befektetésekről az egyesült államokbeli tárgyalások során nem esett szó, de Járai szerint több, Magyar- országon már jelenlévő amerikai nagyvállalat képviselője jelezte: újabb befektetésekre készül hazánkban. A miniszter külön kiemelte a General Electric-et, amelynek vezetői a tárgyalások során hangsúlyozták, büszkék Ózdon megkezdett beruházásukra. Esetleges hitelekről szólva a pénzügyminiszter kifejtette: Magyarország az európai uniós normáknak megfelelő átalakításokhoz szükséges fejlesztések, illetve az infrastruktúra modernizálása ügyében kéri majd a Világbank finanszírozási segítségét. Vesszőfutás. Sikeresnek ítélte hétvégi vesszőfutási akcióját a Kisvállalkozók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Együttműködési Társulása. A tiltakozó figyelemfelkeltő megmozduláson a kisvállalkozókat képviselő szorgalmatosi ultramarato- nista ikerpár, Tóth Béla és Ferenc körbefutotta a megyét, s eközben az érintett negyven településen a pártokat, az adóterheket és a kamarát megtestesítő három boszorkány fenyegette, ütlegelte a demonstrálókat. Fotó: MTI rV-rrr. r"7~T^r-rnCT:' r-r Szentté avatták Edith Steint Duray a kormányalakításról Vatikánváros (MTI) - A nemzetközi zsidó közösség neheztelése ellenére II. János Pál pápa vasárnap délelőtt a Szent Péter téren sok ezer hívő előtt ünnepélyesen a szentek sorába emelte az auschwitzi haláltáborban elpusztult, katolikus apácává megtért Edith Stein filozófust. A már 1987-ben boldoggá nyilvánított Stein az első zsidó az apostolok óta, akit szentté avattak. A szertartáson jelen volt Helmuth Kohl leköszönő német kancellár és Jerzy Buzek lengyel miniszterelnök is. Királyhelmec (MTI) - Szlovákiában a győztes ellenzéki pártok alakítanak stabil kormányt, s ebben, valamint a kormányhivatalokban a Magyar Koalíció Pártjának a posztok egyhatodát. kell kapnia - jelentette ki Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának tiszteletbeli elnöke. Amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom nem képes kormányt alakítani, akkor a négy ellenzéki párt alakít stabil kabinetet - mondta Duray. Feketében, ütőkkel támadtak Budapest (MTI) - Saját otthonában bántalmazott egy családot egy tíztagú társaság szombaton. A Soroksári út 93. szám alatt élő család barátokat és ismerősöket fogadott otthonában. Arra lettek figyelmesek, hogy a folyosón tartózkodó egyik ismerősüket egy társaság ütlegeli. A tanúk elmondták: a fekete ruhába öltözött tetteseknél vasruPOLITIKAI HIRDETÉS-----------------------------------------dák és baseball-ütők voltak. Betörték a lakás ablakait, bezúzták az ajtót, majd ütlegelni kezdték a lakásban lévőket. A rendőrök érkezése előtt a támadók elmenekültek. A mentők egy embert agyzúzódással, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Két ember súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett. HIRDETÉS