Észak-Magyarország, 1998. szeptember (54. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-05 / 208. szám
1998. szeptember 5., szombat ABtflláliS 5 Csemege Szabó Nóra Hirtelen „csemege" lett a Rudapithecus- ásatás tulajdonjoga. Az államé, az ügyészségé és a sajtóé is. Ez önmagában nem baj, ha jogtalanság történt, derüljön rá fény. Sokkal nagyobb probléma, hogy egy rendszer- és két kormányváltás szükségeltetett ahhoz, hogy a tudósokon kivül azokat a hivatalokat is érdekelni kezdje az értékes őstörténeti lelőhely sorsa, életben maradása, amelyek - noha leginkább tehettek volna - eddig nem sokat tettek a vandálkodás, a tolvajlás ellen. Márpedig jószerivel ami mozdítható volt, ez eltűnt, amire most az államtitkár 700 ezret Ígért, már elvitték. Az Országos Érc- és Ásványbányák Rt. sem tudta megoldani az őrzés-védelmet, később a felsötelekesieknek sem nyújtott segítséget senki. Naponta 6 közhasznú alkalmazottal akarták óvni a területet, de a dolog nem volt túl népszerű.. Nem csoda: olyan megyében, ahol a működő vasúti váltót is lelkiismeret-furdalás nélkül lelopják, egy elhagyatott ásatás veszélyes lehet. A terület elővásárlási jogával élni kívánó Aggteleki Nemzeti Parknak sincs sokkal szerencsésebb ötlete, a 24 órás őrzést csak helyi lakosokkal tudja megoldani. Ez a költségvetésén túl évente 2 millió forintjába kerülne, amire egyelőre nincs állami garancia. A szakszerű, 24 órás fegyveres őrzés-védelem pedig - amiért számos ezzel foglalkozó vállalkozás kezét-lábát törné - ennek az összegnek a sokszorosába kerülne. Kérdés tehát: a hirtelen gondoskodóvá lett minisztériumnak mostantól ér-e ennyit a mindeddig csak papíron természetvédett terület. S legalább ilyen nagy kérdés: vajon ki fogja visszaadni a „kótyavetyéléssel", ugyanakkor milliós nyerészkedéssel is meghurcolt helyi önkormányzat és vállalkozás lelkesedését, az idegenforgalomba, mint kilábalási lehetőségbe vetett hitét? ___:<()•/, >! a i) >; ;<u ................-.rshi&fr. • Majláth-nap. Vidám Majláth Nap címmel negyedik alkalommal rendeznek szeptember 6-án, vasárnap egész napos szabadidős programot a miskolci településrészen, melynek helyszíne a Hegyalja és Csóka utcai bérházak közötti sportpálya. A rendezvény támogatója a körzet önkormányzati képviselője. • Ingyenes jogsegély. A Keresztény Szak- szervezetek megyei szövetsége minden hét keddjén délután 3 és 6 óra között ingyenes jogsegélyszolgálatot tart. Sorszámot délután 2 órától lehet kérni a helyszínen, a Szakszervezetek Házában (Miskolc, Mindszent tér 3.). Rendőrök az iskolák környékén Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Hét százalékkal nőtt az elmúlt év hasonló 'döszakához képest megyénkben a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma. A hét százalékos adat tegnap derül ki Bik- ki János alezredesnek, a megyei rendőrfőkapitányság közlekedési osztályvezetőjének beszámolójából a megyei balesetmegelőzési bizottság Sátoraljaújhelyen megtartott ülésén. A legtöbb baleset még mindig a 3-as főúton történik. Berta László megyei rendőrfőkapitány az elhangzottakhoz hozzátette: egyre több a kerékpárosbaleset, ami jórészt abból ered, hogy a járművezetők nem fordítanak kellő figyelmet a kétkeréken közlekedőkre. Mint kiderült a megye megnövekedett forgalmú útjain az útkereszteződéseket körforgalmú csomópontok váltják majd fel, amelyek csökkentik a balesetveszélyt. Az elsőt a 37-es főúton Gesztely mellett még az éven elkészíti a Közútkezelő Közhasznú Társaság. Személyi változások is történtek, a bizottság vezetését ugyanis - egy országos rendelkezés nyomán - Berta László vette at Sárközi Ferenc ezredestől, aki ezután e helyettesi feladatokat látja el. A rendőrfőkapitány azt is bejelentette, hogy az oktatási intézmények környékén gyakrabban tűnnek majd fel rendőrök. Feladatuk elsősorban azt lesz, hogy kiszűrjék az iskolák környékén veszélyesen közlekedő autóvezetőket, javítsák a közlekedési morált, ám jelenlétükkel megvédhetik a gyerekeket más bűncselekményektől is. Az ép testben még nem marad épen a lélek A feszültség- és a stresszhelyzet kezelésének bizonytalansága erősen befolyásolja a munkavégzést Fotó: MTI Sárospatak, Miskolc (ÉM - NyZ) - Több gyermeket és felnőttet is megsebesített tegnapelőtt a hajdúhadházi Földi János Általános Iskola pedagógusa. A pedagógusjelöltek pszichológiai alkalmasságát eddig nem vizsgálták a felvételi vizsgán, a lelki állapot ellenőrzése pedig más foglalkozásoknál sem kötelező - derült ki lapunk érdeklődése nyomán.- Fontos, hogy a jelölt pszichológiailag alkalmas legyen a pedagóguspályára. Ez az eset is abban erősített meg bennünket, hogy a felvételi vizsgán a későbbiekben hangsúlyosabb legyen a pszichológiai vizsgálat - fogalmazza meg Feróné Komolay Anikó, a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola Neveléstudomány és Társadalomismereti Tanszékének tanszékvezetője. Konkrét pszichológiai vizsgálat eddig nem volt Az alkalmassági vizsgán csak a pedagógiai képességeit - testi, zénei és kommunikációs képesA hajdúhadházi „végeredmény"... ségeit, a vizuális látását - vizsgálták a jelöltnek, a szóbeli vizsga kinált lehetőséget arra, hogy a feleletből, a magatartásból a jelentkező lelki állapotára is következtessenek.A jövőben teszteket kell majd kitölteniük a tanítóképző főiskolára felvételizőknek: az empátiát, a tűi'őképessé- get, a kudarctűrést, a terhelhetőséget, az együttműködő és a kommunikációs képességet állapítják majd meg ennek segítségével a vizsgáztatók.- Az alapok támpontokat adnak. Meghatározzák azokat a területeket, amelyeket fejlesztenünk kell. Önismereti és konfliktuskezelő tréningek eddig is tartottunk. de egyre több gyakorlati foglalkozást tervezünk - folytatja Feróné Komolay Anikó. Az ép idegrendszer eddig is feltétele volt a felvételnek, ezt viszont az orvos igazolta. A kompetencia, a képességek hiányának felismerésében viszont a főiskola ütemterve is segített: az első félévekben tanulják a hallgatók a pszichológiai tárgyakat. Volt már í'á példa, hogy időközben ismerte fel valaki az alkalmatlanságát, és abbahagyta a főiskolát. Feszültségkezelés- nincs minta- Az emberekkel kapcsolatos foglalkozások egyikében sem vizsgálják a dolgozó pszichológiai állapotát - tájékoztat Erős Mária, a Megyei Munkaügyi Központ humán szakszolgálatának vezetője. - Meghatározott időnként kötelező az orvosi vizsgálat, a lelki egészségi vizsgálatot viszont semmi nem írja elő. Erős Mária hangsúlyozza, hogy mivel a magyar társadalom felkészületlen a gyors változásokra, nincs megoldási készlet a feszültség és a stressz kezelésére. így a lelki megterheltség általános jelenség. Vezetők számára szoktak vezetői tréningeket tartani, közvetítőknek is szerveztek már kiégést megelőző foglalkozásokat, ezek azonban nem rendszeresek.- Az esetlegesség mellett a rövid idő és a változatlan körülmények gátolják a foglalkozások hatékonyságát. Öt nap után vissza kell menni a feszültségekkel teli munkahelyre - jellemzi a körülményeket Erős Mária. - A rendszeres lelki karbantartás, tréningek, a megelőzésben segítő intézményesített szűrési rendszer kínálhat megoldást. Nem etnikai konfliktus Nem etnikai konfliktus, ami Hajdúhadházán történt - állította Aradi Pál, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat tagja. Az esetnek a társadalom számára messzebbre mutató tanulságai is vannak. Ugyanígy foglalt állást a balajti esettel kapcsolatban. Mint lapunk is megírta: a közeli falunapon egy férfi borotvával ment a polgármesternek. A sértett, Kiss Ferenc is úgy látja, ahogy Aradi Pál: a támadásban nem volt szerepe az illető származásának, sokkal inkább esetleg alkoholos befolyásoltságának. Már elegük van az ásatási vizsgálódásból Az önkormányzat szerint a jó szándékon „csemegéznek”, de segítséget sosem adtak Felsőtelekes, Rudabánya (ÉM - SZN) - Vigyék az ásatást és hagyjanak bennünket békén! - Veres Imre, a Ruda- Gipsz Kft. igazgatója továbbra is állítja: nem követték el a szabálytalanságot, ami miatt a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára, Tardy János és a megyei ügyészség vizsgálatot indított. A felsőtelekesi önkormányzat két éve 21 ezer forintért vette meg az Országos Érc- és Ásványbányák Rt.-től az utóbbi időben reflektorfénybe került, letrésszel bővült a halmaji óvoda. Az ünnepélyes átadásra tegnap került sor, ekkor tartották a tanévnyitót is. Az ünnepi beszédre Pethö Ágnest, az oktatási minisztérium főtanácsosát kérték föl. Három évvel ezelőtt az óvoda még csupán három csoporttal működött, helyszűke miatt sok óvodáskorú gyermek felvételét el kellett utasítani. Idővel ugyan újabb csoportot indítottak, de elhelyezésüket csak a központi óvodától távol, egy szükségteremben tudták biztosítani. Végleges megoldás gyanánt az önkormányzat elkészíttette az óvoda bővítési terveit, majd az engedélyek birtokában kiaknázták a pályázati lehetőségeket. A Megyei Területfejlesztési Alapból humán infrastruktúrafejlesztés címén 4 millió forint, egy tárcaközi alapból - a Nemzeti Kisebbségi Hivatal segítségével - 3 millió 500 ezer forint támogatást kaptak. Mindezt 500 ezer forint saját forrással egészítették ki. A közmunkaprogram keretében végzett szak- és segédmunkával mostanra 130 négyzetméterrel, azaz egy csoportszobával, egy tornaszobával és több kiszolgálóhelyiséggel bőaz őstörténeti lelőhelyet is magába foglaló, valamivel több mint 2 hektárnyi külterületet. Valószínűleg nem tartottak be egy szabályt, amit azóta nem is tarttattak be velük: nem kérték a környezetvédelmi tárca engedélyét. Sosem titkolták: az ásatással szomszédos hévízforrást szerették volna hasznosítani, ez jelentett csupán kitörési lehetőséget a község ínséges helyzetéből. Noha minden szakhatósági engedély megvolt, nem sikerült pénzt szerezni sem vállalkozóktól, sem az államtól. Ekkor hallottak a Ruda-Gipsz Kft. kompvült az intézmény. A nyolcvan óvodás boldogan vette birtokba az új épületrészt, amelynek belex idegenforgalmi pályázatáról és adták át a területet 42 ezer forintért. mert bár ragaszkodtak a területhez, nagyobb lehetőséget láttak ebben. Káló János polgármestert elkeseríti, hogy olyan problémán csemegézik a tárca, amivel éveken át nem foglalkozott, s nem látja be, hogy a jószándékért az önkormányzatot felelősség terhelné. A Ruda-Gipsz nem követett el szabálytalanságot - állítja Veres Imre. Amikor a 110 hektáros terület idegenforgalmi hasznosítását megpályázták, éppen a környezetvédelmi tárca akkobútorozására immár egy német alapítványhoz nyújtottak be pályázatot. ri államtitkára. Szilvássy György írta elő. hogy szerezzék ■be az ásatási területet is, mert csak a komplex hasznosításról lehet szó. A programjukkal, mint minden szakhatóság, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség is egyetértett.- Ha nem mondják, meg se vesszük a területet. Megoldottuk volna az őrzés-védelmet is, hiszen komoly bemutatóhelyet akartunk, de nem érdekel tovább bennünket. „Viheti” az ANP - bár soha nem volt az övé. Nekünk elég volt ebből az ügyből. 60 millió utakra Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Főként a város északi területeit érinti az a nagy útépítés, ami feltehetően október végére már be is fejeződik a városban. A B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán nyert a város mintegy 37,7 millió forintot útépítésre. Ehhez az önkormányzat költség- vetéséből 26 és fél millió forint önerőt irányoztak elő, de ez még kevésnek bizonyult volna ahhoz, hogy megkezdődhessenek a munkálatok - derült ki a testületi legutóbbi ülésen, ahol már a kivitelezők által benyújtott pályázatokról is döntöttek a városatyák. így a képviselők saját, egyéni képviselői keretükből tettek felajánlásokat, hogy a megvalósításhoz hiányzó két és fél millió forint is „összejöjjön”. Mindez azt jelenti, hogy a város Északi tehermentesítő útjain, az Északi Hadas részen, és a Harsá- nyi Kálmán úton kezdődnek meg napokon belül az útépítési munkálatok, de megoldódik végre a Széchenyi úton a sportpálya melletti vízelvezetés, ahol parkoló is készül. Tágabb térben játszhatnak ezentúl Halmaj (ÉM - SzK) - Új épüA kicsik tegnap már birtokukba vették az új épületrészt Fotó: V.J.