Észak-Magyarország, 1998. szeptember (54. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-22 / 222. szám
1998. szeptember 22., kedd WHWw SÉ ■JJjuZ Országban-világban 2 • Napirend előtt - Az Országgyűlés hétfői ülésén Frajna Imre (Fidesz) az Egészségbiztosítási Pénztárnál történt kétes kifizetésekre hívta fel a figyelmet napirend előtti felszólalásában. A képviselő sürgette, hogy az Orbán-kormány tegyen azonnali intézkedéseket a pazarlás megállítására és a felelősök megnevezésére. Bogár László államtitkár válaszéban megerősítette a felelőtlen gazdálkodás tényét, és bejelentette, hogy Selmeczi Gabriella államtitkár már kezdeményezett egy soron kívüli vizsgálatot. Horváth Béla (FKGP) frakcióvezető-helyettes az erdélyi önálló magyar egyetem ügyében szólalt fel. Elmondta, hogy pártállástól függetlenül mindenkinek támogatnia kell a jövendő erdélyi állami vagy multikulturális egyetem ügyét. A politikus egyhavi képviselői illetményét ajánlotta fel, a határon túli magyar oktatási intézményeket támogató Apáczai Csere János Alapítványnak. • Közraktározás - Az Országgyűlés megkezdte a két évvel ezelőtt elfogadott közraktározási törvény módosításának általános vitáját. Fónagy János, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára expozéjában elmondta: a törvénymódosítás - az európai uniós jogharmonizáció és az OECD-megállapodás követelményeinek megfelelően - lehetővé teszi, hogy a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiken keresztül is foglalkozhassanak közraktározással. Közhangulatról - kötetlenül A közjogi méltóságok közös reggelije az Országházban Áder János, Göncz Árpád és Orbán Viktor Fotó: MTI Budapest (MTI) - Rendszeresen, a tervek szerint kéthetente tart találkozót a jövőben a három legmagasabb közjogi méltóság. Erről Göncz Árpád köztársasági elnök beszélt, miután hétfőn együtt reggelizett az Országházban Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder Jánossal, az Országgyűlés elnökével. A találkozóra közös kezdeményezés alapján került sor. Az államfő a kötetlen megbeszélést követően elmondta: elsősorban az ország hangulatáról, valamint a kormány előtt álló teendőkről esett szó hármójuk között.- Úgy gondolom, hogy ez a konzultációs forma működni fog a jövőben, hiszen ez az előző kormány idején is így volt - jelentette ki Göncz Árpád. Hozzátette: a kormányzati kérdésekbe nem szólhat bele, de véleményét szívesen elmondja. Az államfő Orbán Viktorral és Áder Jánossal megállapodott arról, hogy a találkozó konkrét témáiról nem tájékoztatják a sajtót, mivel szubjektív beszélgetésről van szó. Kérdésére válaszolva Göncz Árpád elmondta: nem beszéltek arról, hogy ki, mikor lesz házigazdája ezeknek a találkozóknak. Újságírói érdeklődésre az államfő úgy vélte, az önkormányzati választás nem elsősorban pártpolitikai megmérettetés. Politikai következtetést a választásból levonni a nagyvárosok esetében lehet - mondta ezzel kapcsolatban. Az elnök szerint túlságosan közel esik egymáshoz a parlamenti és az önkormányzati választások időpontja. A hármas találkozókra várhatóan ezentúl is az Országházban, reggeli keretében kerül sor. Diákok és a drogmegelőzés Budapest (MTI) - A jövő év elején felállítandó Ifjúsági és Sportminisztérium a kábítószerellenes szervezeteket és a drogproblémára fordítható költségvetési forrásokat összefogó új projekt-iroda léü-ehozá- sát tervezi - mondta Wootsch Péter, a Diákok és a drogmegelőzés című programot bemutató tájékoztatón. Az előző kormányzat mintegy egymilli- árd forintot fordított a kábítószerprobléma megoldására. Ez a pénz a továbbiakban is elegendő lenne a hatékony drogellenes politika megvalósításához, de az összegnek az elosztását központosítani kell - tette hozzá. Veér András, a Mentálhigiénés Programiroda vezetője rámutatott: a teljes drogmentesség elérése illúzió, de a kábítószer fogyasztása és terjesztése ellen mindenképpen egy jól összehangolt nemzeti drogstratégiát kell kidolgozni. Hozzátette: egy jól működő prevenciós program 10-15 év alatt látványos eredményt hozhat. A NATO előtti hármak Budapest (MTI) - Lengyelország, Csehország és Magyarország gazdasági, politikai helyzetéről, az euroatlanti ratifikációs folyamatról és az országukban folyó törvényelőkészítő munkálatokról tárgyalt hétfőn, Budapesten a három állam honvédelmi minisztere. Megegyeztek abban, hogy csatlakozási dokumentumokat együtt terjesztik a washingtoni kongresszus elé. Megállapodtak, hogy az országaikon belüli ratifikációs feladatokat hasonló időpontban folytatják le - mondta Szabó János honvédelmi miniszter. Megbeszélésükön megvitattak regionális biztonsági kérdéseket is, valamint kifejezték akaratukat, hogy országaik NATO-csatlakozása után továbbra is aktívan részt vesznek az Euroatlanti Együttműködési Tanácsban, és a Partnerség a Békéért programban. ’t^KV'1 v’Ai hí f\]- J J-'XL' JILL D-L.'-AJ ■> Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja Főszerkesztő: Görömbölyl László Föszerkesztő-helyetles: Filip Gabriella Szerkesztők: Csörnök Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Csörnök Mariann, Méhes László (aktuális), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport). Szerkesztőség: 3526 Miskolc. Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. SzerkesztőségUax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázható mellékek: Titkárság: 201, Rovatok: aktuális: 210,211, gazdasági: 230, kulturális: 220, sport: 240. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI). Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler A kiadó vezetője: Szarka Mária Felelős kiadó: Görömbölyl László Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-9589-923) Marketingvezető: Fekete Józsefné (06/20-9775-596) A kiadó cime: 3526 Miskolc. Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az aruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó (301-es mellék) '^ATESZ Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előlizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52)413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó óimén. Az előlizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telelőn: (52)413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza! Ha nem kapta meg lapunkat, vagy egyéb terjesztési észrevétele van, hívja a 06-80/305-305-ös üzenetrögzítős telefonszámot! \ Ügyintéző: Kálmán Mária y A hívás a megyéből ingyenes! Európa Tanács - magyar elnökség Párizs (MTI) - Az Európa Tanács soros elnöki tisztét fél évre Magyarország veszi át november 4-től - jelentették be hétfőn Strasbourgban a 40 tagországot tömörtő páneurópai szervezet őszi ülésszakának megnyitóján, így a magyar fővárosban kerül sor számos, az Európa Tanács tevékenységének, szerkezetének és működésének megújítását célzó döntés meghozatalára is. Az Európa Tanács elnöki tiszte egyúttal azt is jelenti, hogy a páneurópai szervezet operatív vezető testületé, a miniszteri bizottság üléseit az adott ország külügyminisztere, azaz Martonyi János vezeti majd. Nos, a legilletékesebb, Füzesi Kristóf professzor, a két erdélyi kislányon műtétet végző szegedi orvoscsoport vezetője elmondta: a mintegy 600-700 ezer forintot a külföldön élő magyarok Magyarországon történő műtétéit lehetővé tevő Segítő Jobb Alapítvány fedezi. A professzor azzal egészítette ki az információt: mintegy 100 ezer szülésre jut átlagosan 1 sziámi ikerszülés a világon. E szerint Magyarországon évente egy ilyennel kellene találkozni. Hogy ez még sincs így, annak oka, hogy az ilyen terhesség jobbára halvaszületéssel végződik, illetve a képalkotó rendszer fejlődésének köszönAz ikerpárt tegnap már meglátogathatta családja hetően az ilyen terhességeket többnyire megszakítják. Az utóbbi 25 évben hazánkban 3 sziámi ikerpár-műtét történt, a mostanin kívül egy - viszonylag könnyű műtétet igénylő - esettel Fotó: szintén a Szegedi Gyermekklinika birkózott meg. Egy másik sziámi ikerpár műtétjéhez Pécsett láttak hozzá, de aztán egy müncheni klinika is besegített a szétválasztásba. Sziámiak szétválasztása - támogatással Szeged (ÉM - SzK) - Vajon ki fedezi a nem magyarországi születésű sziámi ikrek szegedi szétválasztásával kapcsolatos költségeket - kérdezte egyik olvasónk. Clinton: a csábító, a bűnbánó, a megszégyenített A filozófus az amerikai elnök szexuális afférjának erkölcsi vonatkozásairól Miskolc (ÉM - BA) - A gazdasági, vagy az erkölcsi - s az ebből fakadó jogi - megfontolások nyomnak-e többet a latban? - ez az igazi kérdés a Clinton-ügyben. Erről Hell Judit filozófus, a Miskolci Egyetem etikaoktatója nyilatkozott lapunknak a „cipzár- gate" fejleményeit elemezve. Az amerikai elnök szexuális kalandja Lewinsky kisasszonnyal többféle mérce alapján is megítélClinton-mozi Washington (MTI) - Hétfőn Washingm&r, W tonban közév**' * zétették azt a Pf: videofelvé: . telt, amely Bili Clinton augusztus 17én tett, Monica Lewinskyhoz fűződött viszonyával kapcsolatos vallomását őrzi. A videofelvételtől senki nem várt olyan drámaian új információt, ami teljesen más irányba terelné az eseményeket. Az viszont jelentősen befolyásolhatja a közvélemény Clintonról alkotott - és most már a felmérések szerint némiképp gyorsuló ütemben romló - véleményét, hogy az elnök miként viselkedett a vallomástétel alatt. hető. így például a valláserkölcsi normarendszer alapján azt mondhatjuk: Clinton protestáns családból származik. Hogy a feleségétől és vallási személyiségektől is bocsánatot kért - ez jelzi, hogy egyházi áldással útjára bocsátott - a kölcsönös bizalmon alapuló és teljes - frigyben él. A keresztényi értelemben vett házastársi hűséget mindenképpen megszegte. Azonban megbánta ezt a bűnét és az egyházi vezetők szerint megbánása őszintének mutatkozott. Eddig ez magánemberi probléma, s mint ilyen, a helyzet feloldása a családra és Istenre tartozik. Ez az eset viszont az Amerikai Egyesület Államokban, egy igen puritán szemléletű országban történt. E puritanizmushoz még hozzáadódik, hogy épp a liberálisok kezdeményezésére elfogadottá vált az igény az úgynevezett politikailag korrekt magatartásra, ennek nyomán a szexualitás szigorúbb megítélésére. Clinton tehát hiába mondA világ közvéleménye előtt megszellőztetett részletek ízléstelenek, ezek nyilvánosságra hozatala az adott jelenség lényegi megítéléséhez semmit sem adott hozzá, tehát ezek feleslegesek, ráadásul egy embert - az elnököt - megszégyenítettek. S ez morálisan teljesen védhetet- len. Nem lehet csodálkozni ja, hogy ami történt, magánéletének a része, ez nehezen védhető állítás. A legtöbb társadalomban pedig ma már a közszereplők magánélete politikai témává lehet. Továbbá Clinton nem egyszerűen közszereplő, hanem az egyetlen szuperhatalom első embere. Az elnöki hivatalnak mindig is egyfajta aurája volt az amerikai nép szemében. S ha egy ilyen poszton valaki emberileg hiteltelenné válik, más minőségében is azzá lehet. Kérdés: a magánéleti kisiklás - és az ennek folyományaként emlegetett állítólagos hamis tanúzás - miatt le kell-e mondania az egyébként gazdasági értelemben sikeres Clintonnak, vagy a nyomósabb gazdasági érdekre hivatkozva („ha a dollár beteg, az egész világgazdaság beteg”) az erkölcsi megfontolások ismét a háttérbe szorulnak (mondván: ezek fontos, de mégiscsak szerényebb szabályozói az életünknek) - így Hell Judit. azon sem, ha a média felelősségét sokan felvetik az ügy kapcsán. Látnunk kell: a tengeri kígyóvá növelt ügy, és az Amerikán kívüli közvélemény számára érthetetlen, hisztérikus hangulatkeltés kiváló eszköz és ürügy a gyakran szemforgató republikánusok számára - fogalmaz Hell Judit filozófus. Felmentik, elítélik A helyzet megítélése szempontjából fogódzót jelenthet, ha tudjuk: a hagyományos (zsidó-keresztény) erkölcsi szabályok és értékek érvényessége a XVII-XVIII. századtól kezdve, a szekularizálódott világban igencsak megkopott. Az erkölcsi ember eszményét ugyanis a nyugati világban akkor váltotta fel egy új ideál, a gazdálkodó emberé. Mind a mai napig a gazdasági érték és a gazdasági haszon az életünk szervezésének legfontosabb szempontja: a társadalom meghatározó része ez alapján ítéli meg a világ jelenségeit. (Nem jelenti ez azt, hogy a gazdálkodói tevékenységnek nem lennének szigorú, kodifikált etikai szabályai.) Ez azzal jár, hogy miközben jelentős tömegek életvezetésében sajnos egyre kevésbé játszanak fontos szerepet az erkölcsi szabályok, bizonyos élethelyzetekben mégiscsak fel- horgad bennük az erkölcsi lény - magyarázza a filozófus. E kettősség érhető tetten a Clinton-affér megítélésében is: vannak, akik mentegetik (Clinton sem rosszabb az átlag amerikaiaknál), ugyanakkor mások a közélet szereplőinek példaadásban megnyilvánuló felelősségét emelik ki. Felesleges részletek, erkölcsi tanulságok