Észak-Magyarország, 1998. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-24 / 197. szám

1998. augusztus 24., hétfő itt-iion 5 A kisboltos Nagykinizs (ÉM - SzK) - Nem mond­hatnánk, hogy Bial- kó Bélánét nagyon elvonnánk bolti munkájától a beszél­getéssel, hiszen - sajnos - egyébként sem igen torlódik fól a pultja előtt a sor.- Itt születtem, negyvenkét éve, itt lakom, de nem min­dig itt dolgoztam. A gyerekek születése előtt a szerencsi csokoládégyár adott munkát, a szülési alatt foglalkoztam ide­haza tápértékesítéssel az áfésznél, aztán a felsődobszai boltban kaptam állást. Há­rom évvel ezelőtt pedig idehelyeztek, ebbe a csöpp boltba. Amint panaszolja, a kicsi falu kicsi boltja nem megy valami jól.- A mindennapi tejet, kenyeret veszik inkább, meg némi tartós élelmiszert. Nem is lehet nagy forgalomra számítani, hiszen a 360 fős településen 100 nyugdí­jas család él, igazi munkahelye csak vagy egy tucatnak van. A családi pótlék­ból és a jövedelempótlóból pedig nem igen futja másra. A pénz megérkezése előtti napokban soknak már kenyérre, tejre se futja. Aztán ha megjön a pénz, akkor sem nálam ugrik meg a forgalom, hanem inkább a kocsmárosnál. Ő hitelez­het is, de én nem tehetem meg, hiszen tő­lem tételes elszámolást várnak. Beval­lom, az elején még előfordult, hogy meg­sajnáltam valakit, de aztán hagyon-na- gyon megbántam. Azért mindezek ellenére Bialkó Béláné nem kedvetlen. Nem is lehet az, hiszen két fiút nevel, az egyik 16, a másik 11 éves. Nem is akármilyen fiúkat. Most is épp körülötte vannak, lesik, miben segít­hetnének. Megérkezik a táp, s a két leg­ény, akik külsejükben is anyjukra ütöt­tek, csak annyit kérdez, hová cipelhetik be, hová rakodhatják le az árut. A szikszói katolikus óvoda festett üveg­ablaka Fotó: Farkas Maya •Aszaló. Telefonos segítség. A március­ban alakult 80 fős polgárőrség ténykedé­se óta jóval ritkábban fordul elő mezei lopás a faluban és határában. Munkájuk­hoz nagy segítséget jelentene egy állan­dó telefon a művelődési házban lévő iro­dájukban. Most egy helyi vállalkozó, Papp József magára vállalta a félmilliós beruházás költségét, így aki valami gya­núsat észlel, azonnal értesítheti a polgár­őröket, immár nemcsak mobil telefonon. A fafaragó káníortannló és a tanító Régi használati tárgyak, amelyek visszalopakodtak a való életbe A hangszergyűjtemény egyik darabja Fotó: Bujdos Tibor Gagyvendégi (ÉM - SzK) - Kevés asszony mondhatja el manapság, hogy a kelengye­ládáját maga a férje készí­tette, pingálta. Petneházi Lászlóné, Krisztina, Gagyven­dégi (és Gagybátor) új tanító „nénije" persze egyébként sem egy átlagos embert vá­lasztott párjának.- Debrecenben végeztem a főis­kolát, a férjem is odavaló. Én már egy honfoglalással kapcsola­tos előadáson felfigyeltem rá, ő viszont csak egy nemezelő szak­körön vett észre, amelyet ő és a barátja vezetett - emlékszik vissza közös történetük kezdeté­re Petneházi Lászlóné, Krisztina.- Engem az a barátom tanított meg a nemezelésre - veszi át a szót a férje. - Több kiállításunk volt, megpróbálkoztunk azzal is, hogy szellemi szabad foglalkozású kézművesként tartsuk fenn ma­gunkat, de aztán ugyanolyan köte­lezettségekkel sújtottak bennün­ket, mint az iparosokat, így fel­hagytunk vele. Egyébként a neme­zeléssel sokkal többet kell dolgoz­ni, mint amennyit az emberek haj­landók manapság megadni érte. László hangján keserűség ér­ződik. A barátjával megszakadt a kapcsolata, minthogy elköltö­zött Nyíregyházára, ők pedig itt telepedtek le, Gagyvendé- giben. Krisztina büttösi, ami csak két faluval van odébb, így ami­kor Gagyvendégiből nyugdíjba ment a régi tanítónő, szóltak ne­ki, hogy pályázzon. így már har­madik éve ő az itteni és a szom­szédos gagybátori harmadikosok és negyedikesek tanító nénije. Átvezetnek a szolgálati lakás­ból az egyetlen fallal odébb lévő iskolába. Jóllehet, László nincs alkalmazásban, az osztályterem magán viseli a keze nyomát. A falon saját batikja mellett már ott sorakoznak azok, amelyeket a gyerekekkel közösen készítet­tek. A terem végében három re­gösbot. Arról árulkodnak: Lász­ló megpróbálja feleleveníteni a helyi népszokásokat.- A gyerekek nagyon szeretik „Laci bácsit”, de nem is csoda, mert szinte minden szünetben játszik velük. Az együtt focizás mindennapos, emellett a testne­velés órákon mindenféle régi, ügyességet igénylő, edzettséget fejlesztő népi gyermekjátékokra tanítja őket - mondja Krisztina. - Azt a faragott métaütőt is tőle kaptuk ajándékba - mutatja. Aztán a lakást vesszük szem­ügyre, a férj készítette batikolt függönyöket, nemezszőnyegeket, ágyat, a kelengyésládát, a régi és új faragványokat. És a népi hangszergyűjteményt, amelyek mindegyikét meg is tudja szólal­tatni a házigazda. A felvetésre, miért nem pró­bálja meg eladni, amit készít, csóválja a fejét:- Isten ments, hogy valamifé­le lakkozott dísztárgy legyen be­lőlük, amelyeket giccsek között árulnak. Sokkal többet jelent szá­momra, hogy valami módon visszalopakodnak a való életbe, arra használják, amire valók. Krisztina megtoldja:- Vallásos emberek vagyunk, és hiszünk abban, hogy annyink mindig meglesz, hogy megél­jünk. Laci nemigen viseli a kö­töttségeket, ezért is nem jelent­kezett főiskolára. Bár kiapadha­tatlan forrást jelent számára a népművészet, arra képtelen len­ne, hogy népművészeti mintákat másoljon. Egyébként most be­iratkozott a Nyíregyházi Görög Katolikus Hitoktató Főiskolára, ahol kántornak tanul. Lánczy-legenda és jelenkori látnivaló „ITT FEKSZIK ISTENBE BOL­DOGULT NAGY MÉLTÓSÁGÚ LÁNCZY JÓZSEF ÚR Ö EX- ELLENTIÁJA CSÁSZÁRI KIRÁ­LYI BELSŐ TITKOS TANÁ­CSOS SZENT ISTVÁN KIRÁLY JELES RENDÉNEK KÖZÉP KE­RESZTESSÉ A HÉT SZEMÉLYŰ FŐ ÍTÉLŐ SZÉKNEK EGYIK BÍRÁJA TEKINTETES BÉKÉS V. MEGYÉNEK FŐ ISPÁNYA EZEN SZENT EGYHÁZNAK ÉPÍTŐJE ÉS ALAPÍTÓJA KI IS SZÜLETETT 1763-DIK ESZTEN­DŐNEK MÁRTIUS 20-DIK NAPJÁN MEGHOLT 1841-DIK ESZTENDŐBEN BOLDOG ASZ- SZONY HAVÁNAK 14-DIK NAP­JÁN NYUGODGYON AZ ÚRBAN” - olvashatjuk a hom- rogdi görög katolikus templom bejáratának belső falán elhelye­zett vörösmárvány síremléken. Telenkó Miklós parochus bárki­nek szívesen megmutatja a sír­emlék eredeti helyét, amelyet egyébként könnyű fölfedezni, hi­szen a templom burkolata azon a helyen más színre vált. Való­jában e burkolólapok alatt nyug­szik Lánczy József, akiről máig fennmaradt egy történet. E sze­rint egyszer az Országházban olyan nézeteltérés támadt az urak között, hogy Lánczy képvi­selő jobbnak látta menekülésre fogni a dolgot. Kint várta Kujas- sa nevű kocsisa, aki kifogta az egyik lovat a hintó elől, felültet­te rá urát, minthogy így bizto­sabbnak, gyorsabbnak látta me­nekülését. Ő meg is menekült, ám üldözői ezen való felháboro­dásukban életét vették a kocsis­nak. Lánczy, hűséges kocsisa családját értékes csereháti tel­kek adományozásával igyekezett kárpótolni. A Kujassák leszár­mazottai még ma is fellelhetők ezen a vidéken. Lánczyról fenn­maradt az is: nőtlen volt, s bár nem e tájról származott, a leg­szívesebben itt tartózkodott, s végakaratának tettek eleget, amikor az ország különböző te­rületein általa építtetett hét templom közül éppen a homrog- diban helyezték nyugalomra. Aki kíváncsi rá, hogyan is néz­hetett ki Lánczy József, meglát­hatja a síremlékkel szemközti falon, amelyen ott lóg az egyko­ri rajz alapján róla készült fest­mény. Az is leolvasható róla: Kőszeghy Ferenc festette, 1899- ben. (Ha zárva találnák a temp­lomot, a kulcsért nyugodtan be­kopogtathatnak a közeli, Kos­suth u. 83. szám alatti plébánia­hivatalba.) Fotó: Vajda János Épülőfélben Javában folyik a Csereháti Településszövetség tulajdo­nában lévő gagyvendégi kúria részét képező régi bolt (korábbi magtár) át­alakítása, amely során a 110 négyzetméter alapterü­letű épület alaposan megú­jul. A Bátori utca 9. szám alatti ingatlan sarkán Gasztrofol étterem és bár lesz ezentúl - részben a szomszédos, egyszerre 15 fő elszállásolására alkalmas turistaház vendégei, rész­ben az átutazók, részben pedig a helyiek szolgálatá­ra. A kivitelezésre egy ede- lényi vállalkozóval kötöt­tek szerződést. Az üzemel­tetésre pályázatot írnak ki szeptemberi kezdéssel. Fotó: Bujdos Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents