Észak-Magyarország, 1998. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-01 / 179. szám

1998. augusztus 1., szombat Aktuális 3 Válság és váltás Mehes László Hozzáértő legyen a talpán, aki a mezőgaz­daság '98 nyarára csúcsosodó nagy bajaiban kiisme­ri magát. És nemcsak megállapítja, miről Is lenne pil­lanatnyilag szó, de képes Is arra, hogy megoldást ta­láljon a bábeli válsághalmazra. Mert bizony az, aki az agrártermékekkel csu­pán mint fogyasztó találkozik, csak kapkodja a fe­jét, ha az eladhatatlan gabonáról, a raktárban álló cukorhegyek mellett emelkedő árakról, a tej csa­tornába öntésével fenyegetőző tehéntartókról hall. Bortermelő vidéken élőként pedig eszébe jut: az idei szőlőszürettel egyidőben vajon természetszerűen most is beköszönt-e a szokásos szőlőmizéria - a minimálárak miatt szentségeid kistermelőkkel, a gondok enyhítésére még csak- csak, megoldására viszont képtelen hegyközsé­gekkel? S vajon a szabolcsi alma ősszel a fán ma- rad-e, netalán szezonban is drágább lesz, mint a déligyümölcs? És vajon terem-e idén elég krumpli a tavalyi dömping után? A piaci sor ezzel még korántsem véges. De annyi oldala sem a Pénzügy-, sem pedig az ag­rárminisztérium épületének nincs, ahány felől a problémás mezőgazdasági ágazatok termékeik­be öntött követeléseikkel „megtámogathatnák" a föhivatalokat. A lázas hangulatnak idén különös felhangot ad, hogy az éppen aktuális válság egybeesik a váltással - mármint a kormányváltással. Ez pedig alkalmat adhat arra, hogy a maga számára ki-ki értékelhesse az előző kormánynak a mezőgazdaságot érintő tevékenységét. A döglött oroszlánt persze nem illik rugdosni. Tegyen bár a szocialista Kovács László sanda megjegyzéseket az ágazatért felelős Torgyán mi­niszternek a gabona-gond felszínen mozgó, s a tűzoltás okán nyilván kívánnivalókat maga után hagyó intézkedéseire, kisgazdaság-barát elkép­zeléseire, azt épphogy nem vetheti a szemére, hogy a jelen helyzetért akár ő, akár az őt megbí­zó kormány lenne felelős. Az agrártárca előző vezetésétől pedig fölös­leges lenne a mea culpa (nem mintha gondoltak volna erre), minthogy az az agrárszektort aligha húzza ki a gödörből. Az ágazatra viszont aligha­nem ráfér, hogy vezetését a múltban megszo­kottnál kevésbé irányítsa a politika a jövőben. Emlékérmet kérhetnek Miskolc (ÉM) - A II. világháborúban részt vettek emlékének ápolása és a magyar ka­tonaeszmény továbbvitelének érdekében a vitézi rend II. világháborús emlékplakett alapítását határozta el. Vizát Gálfalvy Gal- lik Bélától, a rend B.- A.-Z. megyei székka­pitányától tudjuk: azok a magyar állampol­gárok. akik 1938-1945 között katonák, mun­kaszolgálatosok vagy tábori kórházi alkal­mazottak voltak, és ezt igazolni tudják, a vitézi rend megyei irodájában - Miskolc, Kőporos utca 6. 1/2. alatt - kérhetik az em­lékérem kiadását (félfogadás szerdánként 9-12 között, de információt a 46/347-581 te­lefonon is lehet kérni). Az emlékérem előállításának ára 2000 forint, az ehhez tar­tozó oklevél pedig 300 forint, amit az igénylőnek kell megtérítenie. A vitézi rend tagjainak szokásos negyedévenkénti talál­kozója október 3-án, szombaton délután 2 órától lesz a Győri kapu 48-50. szám alatt. .......... :..-.... A nna-bál a Palotában. Második Anna-báiját tartotta tegnap este a lillafüre­di Palota Szállóban a polgári hagyomá­nyok újjáélesztésére és ápolására létrejött Polgárok Miskolcért és a Nemzetért Egye­sület. A rendezvény díszvendége Dávid Ibolya igazságügy-miniszter volt. (A ren­dezvényt életre hivó egyesület vezetőjével a polgárosodás esélyeiről készült interjúnk a 7. oldalon olvasható) Fotó: Vajda János Viszik a cukrot, mint a cukrot A 15 százalékos áremeléstől talán „nem kékül be annyira” a vásárlók feje Uv;-. AirCUKOfi 1 11«^«* . !g»< SO< rafóAmsitüí vimiimm* 1 nwtCiuv k:x í Kx :§ j'ivrm-íiu vsisriiyruKftO soinjAms'iix | : KRtsmrcujíos v/j k i :r< ..................i___m«.. F otó: Farkas Maya Faragó Lajos Miskolc, Mezőkövesd (ÉM) - Ha nem is egészen annyira vi­szik a cukrot, mint a cukrot, de a várható áremelés hírére nagyon kapós árucikk lett. Nem csoda, hiszen a cukorigé­nyes befőzések idényének előtt vagyunk. A boltok többsége elegendő készlettel rendelkezik és még a régi áron adja a cuk­rot, de ki tudja, mit hoz a hol­nap - kérdezik a vásárlók? Az Országos Cukor Termékta­nács elnöke, Domonkosi Imre szerint a cukorgyárak azt sze­retnék elérni még az új cukor megjelenése előtt, hogy legalább az infláció mértékének megfelelően emelhessék a termelői árat. A területünkön leginkább ille­tékes Szerencsi Cukorgyár Rt. műszaki vezetője, megbízott igazgatója Pallai Miklós a fran­cia tulajdonos nevében nem nyi­latkozhatott a cégüknél várható áremelésről. Osvay György, a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. ve­zérigazgatója, a Szerencs és Vi­déke Cukortermesztök Szövetsé­gének elnöke 15 százalékos ár­emelést tartana reálisnak. Véle­ménye szerint ez egyformán fe­dezné a termelők és a feldolgo­zók megnövekedett költségeit. Ennek hiányában viszont vesz­teségessé válik a termelés külö­Ahol nincs cukorból hiány nősképpen azért, mert a belvíz­károk miatt megyénkben jelentős területen kipusztult idén a cukorrépa. A Mezőkövesd és Vidéke Áfész elnöke, Eperjesi József szerint ugyancsak „megkékült” az emberek feje a 20 százalék körüli áremelés hallatán. Min­denki tudja, hogy van költségnö­vekedés, de ilyen nagy mértékű , drágulást semmiképpen nem tartanak indokoltnak. Reménye­ik szerint a cukorgyárak szán­dékát a 15 százalék „megállítja’'. Egyébként az áfész boltjaiban a saját árrés terhére kedvezmé­nyes cukorvásárt tartanak. Több száz tonna van raktáraik­ban, így kedvezményes akcióju­kat mindaddig folytatják, amíg készletük tart. A miskolci Unió Áfész „bírja” a cukorvásárlók roha­mát - közölte Tóth László el­nök. Mint elmondta: szerdától A vásárló mondja • Harcsik István rokkant- nyugdíjas. Mint mondja nyugdíja kézhezvétele után járnak be Boldváról rendsze­resen Miskolcra bevásárolni. Ilyenkor veszik meg a következő hónapra való lisz­tet és a cukrot is. Az utóbbi­ból a befőzés miatt vesznek most többet, az áremelés miatti bespajzolásra nem gondoltak. • Poráczkiné Király Noémi gyesen lévő kismama. Sajó- vámosról jár bevásárolni Miskolcra, mert otthon a cu­kor 127, itt pedig csak Í09 forint. Negyven kilót pakolt fel, amiből anyósának is jut. tapasztalják a fokozott felvásár­lási lázt. amikortól 20-50 kg-os tételekben veszik a cukrot. Hi­ány egyelőre nem fenyeget: bőséges készlettel rendel­keznek. Az áfész miskolci Árucsarno­kában ugyancsak nagy keletje volt a cukornak. Mint Papczun Ernő boltigazgató elmondta: töb­ben mázsányi cukrot toltak ki a boltból, de a targoncával folya­matosan biztosították a készle­tet és adták 109 forintért kilo­grammonként. JÓSVafŐ napjai — és díszpolgára. Látványos felvonulással kezdődött meg tegnap délután a Jósvafői falunapok vasárnapig tartó rendezvénysorozata. A település utcáin az Ózdvidéki Bányász Fúvószenekar ritmusos muzsikájára a rudolftelepi mazsoretek felvezetésével érkezett a csapat a Ba- radla-barlang bejáratához. A hely szelleméhez híven zenés rövidtúra keretében az út folytatódott a föld alatt is. A falunap bővelkedik a zenés és szórakoztató programokban, de a jeles eseményhez kapcsolód­va adták át, szintén hagyományosan, a tegnap esti ünnepélyes megnyitó után a Jósvafő díszpolgára cí­met. Az idén Gereguly Ferenc vehette át a címmel járó oklevelet és emlékplakettet. A képviselő-testü­let azért ítélte a 79 éves Gereguly Ferencnek a kitüntető címet, mert a helyi népdalkörben és települé­sért végzett munkáját, valamint tisztes családi életét is elismerésre méltónak, a fiatalok előtt példaként felmutatliatónak ítélték - tudtuk meg Varga László polgármestertől. Fotó: Vajda János Még tail a készültség a Bodrogon Miskolc (ÉM) - Elsőfokú kárel­hárítási készültséget rendelt el csütörtökön a Bodrog teljes ma­gyarországi szakaszára az Eszak-magyarországi Környezet - védelmi Felügyelőség (ÉKF) a víz oldott oxigéntartalmának drasztikus csökkenése miatt. A jelenség elsődleges előidézője- ként a július eleji árhullámot és az annak visszahúzódása során a folyóba került szervesanyagot emlegetik a szakemberek. Emel­lett feltételezik azt is, hogy a hirtelen megemelkedett magas hőmérséklet is kqzrejátsz- (hat)ott az oxigénhiány kialaku­lásában. A helyzet tegnapra né­mileg javult. Mint azt Hojdákné Kovács Eleonórától, az ÉKF víz­védelmi osztályvezető-helyette­sétől megtudtuk: a víz oxigén- tartalma időközben csaknem megduplázódott, de még mindig nem érte el a kívánatos szintet. Változatlanul nem tapasztaltak halpipálást. vagyis azt, hogy a halak oxigénhiánnyal küzdené- nek. Az elsőfokú kárelhárítási készültséget továbbra is fenn­tartják. ami a vízminőség folya­matos vizsgálatát jelenti. A borsodbótai ünnep nyolc község ünnepe A kész szennyvízhálózat egy nagyberuházás vége és egy újabb kezdete Borsodbóta (ÉM - SZÍNI) - Közel 10 éves fejlesztési időszak csú­csát jelenti Borsodbóta számá­ra az Upponnyal közös szenny­vízberuházás, amely ugyan már hónapok óta próbaüze­mei, de az igazi átadási ünnep­séget tegnap rendezték. Gulyás János polgármester nem kis büszkeséggel mondta el a tegnapi átadási ceremónián, hogy a mintegy 355 millió forint értékű, négy éve kezdődött szennyvízberuházás sikeres vé­get ért. Borsodbóta és Uppony községek családjai és a környe­zetvédelemért aggódók elége­dettségére. A szennyvíztisztító telepre 1992 végén nyújtották be első pályázatukat. ’94-ben pedig átad­ták a létesítményt, ahová ezután még tehergépkocsik szállították a folyékony kommunális hulla­dékot. Újabb állami céltámoga­tások és megyei pályázatok után 1996 októberében indult a szennyvízvezeték kiépítése, a műszaki átadás tavaly decem­berben volt. A kész rendszer azóta kiállta próbát, s ha a két községnek a 20 százaléknyi ön­rész előteremtése nem kis ne­hézséget okozott is. megérte. A munkálatokat az Országos Fog­lalkoztatási Alap is támogatja, így a nagyszabású, teljeskörű szennyvízrendszer kiépítése a lázbérci vízgyűjtő terület, illetve a Hegyhát további községeiben - Lénárddarócon, Csernelyben, Nekézsenyben, Csokvaomány- ban. Bükkmogyorósdon to­vább folytatódik, illetve Sátán már elkezdődött. Az alkotók tehát nem pihen­nek, tegnap azonban ünnepel­tek. A beruházás előkészítésé­ben, támogatásában, tervezésé­Ünnep Borsodbótán Fotó: V. J. ben és kivitelezésében részt vál­lalt valamennyi intézményt, szervezetet, segítő személyt meghívták a néhány éve átadott líj általános iskolában rendezett ceremóniára. A vendégek között volt Thürmer Gyula, a Munkás­párt elnöke, aki rövid beszédé­ben kiemelte az összefogás ér­tékteremtő erejét a települési önkormányzatok és a lakosság vonatkozásában is. Nagyszerűnek nevezte, hogy az iskola átadás után harmadik al­kalommal is egy újabb siker kapcsán hívták meg a községbe, de leszögezte: még sok munkára és kitartásra van szükség a tér­ség és az ország lakosságának teljes boldogulásához. A helyi iskolások kulturális műsora és a vendéglátás után az ünneplés Borsodbótán ma to­vább folytatódik: a hétvégén ven­dégül látják szlovákiai testvérte­lepülésük delegációját és a két község futballistái is összecsap­nak egy barátságos mérkőzésén.

Next

/
Thumbnails
Contents