Észak-Magyarország, 1998. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-01 / 179. szám

1998. augusztus 1., szombat ::'r- #£» 15 í < (! i ! í \ í |^- ------------,.....................-fc Jm T alányos kérdés - pályázóknak Egy észak-déli irányba haladó tengeri ha­jón egy matróz a korláthoz dőlve, és kelet felé nézve szemléli a tengert. A hajó má­sik oldalán ugyancsak a korlátnak tá­maszkodva nyugat felé néz egy matróz. Állandóan a megadott irányba nézve azt mondja a kelet felé néző matróz a másik­nak: „Hallod-e, mitől kormos az orrod?” Megszólal erre a másik: „ A te inged eleje is csupa korom!” Hogyan látták meg egy­máson, amikor az egyik mindig kelet felé, a másik mindig nyugat felé nézett? Előző heti feladványunk: A gyerekek tánc közben kört alkotnak. Mindenki kap egymás után egy számot: 1, 2, 3, 4... A Ki­es sorszámot, kapott gyerekkel szemben a 43-as számú gyerek áll. Hány gyerek tán­col a körben? Megoldás: Két gyerek között mindkét fél­körön ugyanannyi gyerek áll. A 10-es és a 43-as sorszámú között 32 gyerek van. Ugyancsak 32 gyerek van a másik félkörön is. így összesen (a két kiválasztott gyerek­kel együtt) 66-an táncolnak a körben. Üzenet a Kuckóból Még nyugodtan vakációzhattok, nem felejtettétek el, amit az iskolá­ban tanultatok. Ha táncolni kell, még a párokat is ki tudjátok szá­molni. o' SZERENCSÉS NYERTESÜNK: Jutalmát, a Magyar Könyvklub gondozásában megjelent Az idő című kötetet szerkesztőségünk titkárságán veheti át. (Miskolc, Zsolcai kapu 3., III. emelet) De van még egy könyvünk! Aki helyesen válaszol „talányos kér­désünkre”, megkaphatja a bemutatott könyvet. Beküldési határidő: augusztus 6. Címünk: Észak-Magyarország szerkesztősége, Miskolc, Pf.: 351. 3501. A borítékra vagy levelezőlapra írjátok rá: Kuckó. Tudod-e? Ki volt Ikarosz? Az ember mindig szeretett vol­na repülni, mint a madarak. Az ősi mítoszok és legendák gyak­ran emlegetnek olyan embere­ket, akik tudtak repülni. Egy görög mítosz egy Daidalosz nevű férfiról és fiáról, Ikarosz­ról szól. Daidalosz és Ikarosz úgy próbált repülni, hogy viasz- szal madártollakat ragasztott a karjára. Ikarosz nem engedel­meskedett az apjának, és túl kö­zel repült a naphoz, amelynek a heve megolvasztotta a viaszt, a tollak leváltak, és Ikarosz lezuhant. A Magyar Könyvklub gondozásában megjelent könyvet azok között sorsoljuk ki, akik helyesen válaszolnak talá­nyos kérdésünkre. Az érdeklődők pedig megtalálják a Magyar Könyvklub mis­kolci boltjában (Bajcsy-Zsilinszky u. 16.). Találós kérdések Üt-vág, maga útját járja, de csak egy csöpp vaskamrába,,. Éjjel-nappal folyton jár, mégis mindig helyben áll. Nálunk otthon a falon van valaki, folyton üt. Fecske Csaba Sára gyűrűje T úl a kerek erdőn, ahol a kunkori farkú kismalac vi- sítozik, ha jól számolom, ép­pen a hetvenedik faluban élt egy­szer egy szegény legény, Jancsi. A bírónál szolgált. Volt ennek a nagyhasú, fösvény bírónak egy gyönyörűséges lánya, Sára. Haja úgy csillogott, mint az esőáztatta szén, szája olyan volt, mint júniu­si reggelen a meggy. Dereka, mint a darázsé. Nem csoda, hogy meg­akadt rajta a Jancsi szeme, elvégre nem káposztalé folyt az ereiben. Hanem a bíró jobban vigyázott a lányára, mint a szeme világára. Történt egyszer, hogy a bíró a szomszéd faluba ment a vásárba, és egész nap odamaradt. Jancsi szokás szerint ellátta a jószágot, épp lefeküdni készült, amikor meglátta a grádicson Sárát keser­ves zokogás közepette.- Miért sírsz, Sára? - kérdezte a legény.- Jaj, hogyne sírnék - szipogott a lány -, amikor elvesztettem a gyűrűt, amit édesanyámtól örö­költem. Gombát szedtem az erdőn, leesett az ujjamról, hiába keres­tem, nem találtam.- Sose búsulj, megkeresem én azt a gyűrűt, meglásd! Csak azt mondd, merre jártál. Jancsi másnap hajnalban neki­vágott az erdőnek, hogy megke­resse az elveszett gyűrűt. Kereste délig, kereste estig, hiába. Mintha a föld nyelte volna el. Már indulni készült, amikor a holdfényben megcsillant előtte valami. A gyűrű volt. Egy kígyó tartotta a szájában.- Hallod-e te, kígyó, add ide azt a gyűrűt! Fejét ingatta a kígyó: - Nem adom szépszerével. Ha.kell, hát vedd el erővel, de azt nem aján­lom! Hanem ha elhozod nekem a Sziklamanó parazsát, megkapod a gyűrűt, s kapsz jutalmat is rá­adásnak. Ahogy ezt kimondta, el is tűnt a sűrű bozótban. Mintha ott se lett volna. Hej, nekibúsult Jancsi nagyon, úgy szerette volna Sárát megör­vendeztetni. Nem maradt más hátra, nekivágott a világnak, hogy megszerezze, amit a kígyó kért. Ment, mendegélt, mígnem egy­szer találkozott egy földagadt képű emberrel, aki jajgatott fáj­dalmában.- Hát téged meg mi lelt, atyafi?- Jaj, jaj, fáj a fogam, nem segí­tenél rajtam?!- Már hogyne segítenék! - mondta Jancsi, avval madzagot kötött a fájós fogra, és egy mozdu­lattal kirántotta. Hálálkodott is a dagadt képű: - Mit adjak neked, aranyat, ezüstöt?- Se egyiket, se másikat - mondta a legény. - nekem a Szik- lamanó parazsára van szükségem, azt keresem.- Avval ugyan nem szolgálha­tok, de adok neked egy sánta sza­marat. Kérlek, ne utasítsd vissza, mert ez túltesz bármelyik táltos paripán. Megköszönte Jancsi a sánta ge­bét, felült a hátára, s az repült ve­le, mint a gondolat. Hát ahogy így száguldanak, egyszer csak azt ve­szi észre, hogy egy törpe meg egy óriás dulakodik az országúton. Fogta az óriás a törpét és odavág­ta a földhöz, hogy csak úgy nyek­kent szegény. Medühödött erre Jancsi, s így szólt: - Hallod-e te mélák, ne bántsd azt a kis embert, mert megkeserülöd!- Hallgass, te csipás, mert rög­tön kupán váglak! - fenyegetőzött az óriás. Jancsi erre fölkapott egy jókora követ, és úgy hókon találta vele az óriást, hogy azt se mondta, fa­papucs, élettelenül terült el a földön. Örült a törpe: - Megmentetted az életemet, fogadd cserébe ezt a sípot. Ha bajba jutsz, csak fújd meg, és én menten ott termek. Elbúcsúzott Jancsi a törpétől, folytatta útját, míg a világ végére nem ért. A Sziklamanó épp a tűz mellett üldögélt. Amikor megpillantotta Jancsit, rikácsolni kezdett: - Tu­dom miért jöttél, nagyon jól tu­dom. De nem kapod meg, ördög- fattya! Három kívánságomat kell előbb teljesítened. Ha sikerül, tiéd a parázs, ha nem, halál fia vagy! Hát úgy vigyázz! Jancsi belement.- íme az első. kívánságom: Jó­komámnak, a hétfejű sárkánynak fáj a foga, eredj és húzd ki neki, hogy megszabaduljon a fájdalmak­tól! Nekibúsult Jancsi, lehetetlent kértek tőle. Éjszaka álmatlanul forgolódott, amikor eszébe jutott, hogy a zsebében van egy lyukas fog. Reggel, amikor a Sziklamanó számon kérte tőle, mit végzett, odaadta neki avval, hogy most már nem kell szenvednie a hétfejű sárkánynak. Méregbe gurult a Sziklamanó: - Ez a próba semmiség volt a máso­dikhoz képest. Elvesztettem egy arany mákszemet, azt kívánom, hogy holnap reggelre meglegyen. A mákszem nélkül ne is kerülj a szemem elé. Ezt bizony nem lehet teljesíte­ni, gondolta szomorúan Jancsi. Egyész éjjel Sára járt az eszében, arra gondolt, hogy soha többé nem fogja látni ebben az életben, amikor eszébe jutott a síp. Gyor­san belefújt, ott termett a törpe. Föltette varázspápaszemét, egy perc se telt belé, és előkerült az arany mákszem. A Sziklamanót majd a guta ütötte meg. - Csak az­tán el ne bízd magad! Hátra van még a fekete leves, a harmadik kí­vánság. Facsarj a parazsamból vi­zet, puszta kézzel! Lehajolt Jancsi a parázs fölé, föl­kapott egy marék hamut és a Szik­lamanó szeme közé vágta. Jajveszé- kelt az istenadta, nem tudta kinyit­ni a szemét. Ezalatt Jancsi fölpat­tant a szamár hátára. Illa berek, nádak, erek, hazáig meg sem állt. Az erdőben a kígyó már várta. Amint megpillantotta Jancsinál a parazsat, kikapta a kezéből. Lás­satok csudát! Világszép királyfi lett belőle. Örömében megölelte Jancsit: - Köszönöm barátom, ez a parázs törte meg a Sziklamanó gonosz varázslatát rajtam. Ő átko­zott el valaha, mert a tüzénél me­legedtem. Hanem most már fogd ezt a gyűrűt, megszolgáltad. Kérj tőlem annyi kincset, amennyit csak akarsz. Szabódott Jancsi hosszan, de végül egy tarisznya aranyat még­iscsak elfogadott. Boldogan vitte a gyűrűt Sárának, aki hirtelen olyan cuppanós csókot nyomott a képére, hogy ijedtükben a mala­cok visítozni kezdtek, a bíró kaka­sa pedig átrepült a szomszédba óriási kalamajkát okozva. Elvörö­södött a legény a csóktól, elpirult bizony Sára is. Még a vak is lát­hatta, hogy fülig szerelemesek egymásba. A tarisznya arany a bí­ró szívét is meglágyította. Csap­tak is olyan lakodalmat, amilyen még nem volt azon a vidéken. Bor folyt a patakban, mazsolás kalá­csot ettek a kutyák is. Még most is boldogan élnek, ha le nem es­tek az uborkafáról. \ Ki mint veti... Folytasd a mondatot, és keresd meg a két rajz közötti négy különbséget! Molnár János rajza Lábam nincs, de járok folyton, nyelvem sincsen, de megmondom: mikor feküdj, mikor egyél, a munkához mikor kezdjél. Kettő kereng középen, tizenkettő áll szélen. (vuo zd púim Z3)

Next

/
Thumbnails
Contents