Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-08 / 158. szám

1998. július 8., szerda Kattan 7 ..................—.—u... K incsestár Mikita Gábor Szükségből is lehet erényt kovácsolni. A Magyar Televíziót bizonyára szegénysége vitte rá, hogy egyre nagyobb mértékben az archívumához nyúljon. Új produkciók helyett „konzervet” kínálni alapvetően nem nagy dicsőség. Csakhogy ez az archí­vum fantasztikusan gazdag: a zenés tv- színház operái, a színházi felvételek, a külföldi fesztiváldíjas tévéfilmek az el­múlt évtizedek nagy művészegyéniségei­vel nem szégyellnivaló értékek. A Kin­csestár ezt hirdeti. A naponta jelentkező beszélgetőműsor varázsa abban áll, hogy az aznapi témát - Humor a zenében, A kert, Vonat a művészetben stb. - archív felvételek illusztrálják. Nem is akármilye­nek! Melis György operafelvételeit szájtát- va hallgatja az ember. S bizony rátapad a néző a képernyőre, ha a fiatal Psota Irén és Márkus László közösen énekli az Egy férfi és egy nő híres slágerét. Mondhatni, ez a műsor a régi televízió dicsőségéről szól. Néha nemcsak addig, amíg a régi felvételeket figyeljük. Időn­ként ugyanis a műsorvezetői hozzánemér- tés vagy felkészületlenség ráébreszt: a je­len televízióját nézzük, ahol ami tartal­mas, az már szakmai belügynek számít, s száműzni kell. A nézőnek, a napilapolva­sónak csak a felszín fecsegése jár. így le­hetséges, hogy a Márkus Lászlóra emléke­ző műsor egyre inkább az „intim- pistáskodó” hangot ütötte meg, s a nagy művész szerepei helyett arról esett szó, milyen videokazettákat kölcsönzött neki Koncz Gábor... Rossz volt nézni, hogy szenved Melis György, hogy valami elfo­gadhatót válaszoljon a műsorvezető lehe­tetlen kérdéseire... Érdekes volt viszont a kertről szóló összeállítás, ahol jól megfért egymás mellett a gyógynövényismertető és a kert eszmetörténetéről szóló áttekin­tés. S élvezetes a három szubrett - Galam­bos Erzsi, Lehoczky Zsuzsa, Kovács Zsu­zsa - kellemes társalgása, ahol a régi ope­rettszínházi felvételekre éppúgy rácsodál­kozhattunk, mint a három jókedélyű szí­nésznő életbölcsességére. Arról a kérdésről pedig most ne beszél­jünk, hogy a mai televízió műsoraiból le­het-e egykor majd Kincsestár?! Kórházi évkönyv Miskolc (ÉM) - A mis­kolci Szent Ferenc Kór­ház második alkalom­mal jelenítette meg év­könyvét. A kötet - Hajdú Imre szerkeszté­sében - az elmúlt esz­tendő kórháztörténeti eseményeit gyűjti cso­korba. „Egy kórház históriája - legyen szó egy évről vagy sok-sok évtizedről - sajátos függőségű, ugyanakkor közös felelősséget vállaló emberek története. Igaz, a histó­ria rögzítendő, megörökítendő részét ké­pezik a tárgyiasult dolgok, például egy új műszer beszerzése is, de mindezek eltör­pülnek az ember-ember viszonylatú, min­dennapi gyógyító munka sikere, olykor­olykor kudarca, reménye és kétségbeesé­se mögött. Következésképp idei évköny­vünkben is az ember áll a középpont­ban...” - olvashatjuk az előszóban. Hajdú Imre a kórház legkülönbözőbb beosztású munkatársaival készített beszélgetéseket az igazgatótól a liftesig. A portrék nem csak „belső használatra” valók: sokszor a betegek is szívesen veszik, ha tudják, „kinek a kezébe” kerülnek. í<o u • A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma felvételt hirdet angol-bár­mely; számítástechnika; biológia-kémia sza­kos középiskolai tanári állásokra. Érdeklőd­ni a 47/311-039-es telefonszámon lehet. • Jean-Michel Jarre francia zeneszerző július 14-én koncertet ad Párizsban. Jean- Pierre Chevenement belügyminiszter hét­főn engedélyezte, hogy az „elektronikus éjszakát" megtartsák az Eiffel-toronynál. Az ingyenes látványosság a július 14-i ün­nepségek jegyében zajlik majd. • Ötödik alkalommal rendeznek nyári kép­zőművészeti szabadiskolát július 12-24. kö­zött a Miskolci Galéria alkotóházában. A szabadiskola résztvevői a kéthetes alkotótá­borban személyre szabottan kapnak elméle­ti és gyakorlati segítséget a képzőművészeti főiskola tanárainak vezetésével. Kizökkent(ett) városi emberek A svájci Da Motus együttes - és a koboldok - táncos természetrajza Dobos Klára Miskolc (ÉM) - Sopronban egy kutya egy darabig cso­dálkozva üldögélt, majd el­kezdett vadul ugatni, úgy kellett elrángatni, ő se tudta mire vélni a Da Motus együt­tes produkcióját -, ahogy sok miskolci, hétfőn délután... • A Petőfi Csarnokban láttam először a Da Motus együttest, amint állatokat utánoztak a tes­tükkel - meséli Gerlyák István, az Avellana Táncszínház vezető­je. - Felvettem velük a kapcsola­tot, és azóta minden évben elhí­vom őket valamilyen műsorral. Voltak már Sopronban, Szek- szárdon, Pesten, Egerben... Pro­dukcióikban - amelyek között vannak színháziak és utcaiak - a kizökkent világról beszélnek. Miskolcon koboldokként jelen­tek meg. A koboldok természeté­ről tudni kell, hogy mindig meg­lepték az embereket... □ Szó se róla, elég meglepő volt a Pannónia Szálló előtt, ugrálócsúsz- káló négy> pirosruhás ember... • Ezeket az előadásokat nem kell feltétlenül megérteni. Azt jelzik, hogy az élet nem csak olyan, amilyennek látszik. Na­gyon sokszor érhetik váratlan dolgok az embereket, amelyek el­len nem tudunk tiltakozni, ame­lyekre nem tudunk felkészülni. □ Nem tudom, Svájcban mi a helyzet, de az biztos, hogy itt Miskolcon nem sokan értették e tánc lényegét. • Svájcban gyakoribbak és ré­gebbiek az utcai performance- ok. Ott már felkészültebbek, nyitottabbak erre az emberek, sokszor be is állnak a produkci­óba. Nálunk a modern tánc és a performance „nem fért bele” az elmúlt rendszer táncoktatásába. Néhány éve kezd újra divatba jönni, így még időbe telik, amíg a hazai közönség is „megtanu­lja” ezt a nyelvet... Egy olasz fes­tő, matematikus, először megraj­zolta a bolygók pályáját, aztán a metszéspontokat kifestette, ez adta a kép hangulatát. Ha vala­ki ránéz a képre, lát benne rendszert. De nem mindenki tudja, mi ez a rendszer. □ Ön tudja, mi ebben a produk­cióban a rendszer? • Részben, hiszen tanultam. De én is sokszor találkozom isme­retlen, új dolgokkal ebben a mű­fajban is. Csak nem félek attól, ha nem értem meg. Olyankor azt mondom: vagy nem tudta közölni velem amit akart, vagy olyan ember, aki nem hat rám, egy másik emberre meg igen. Persze az a baj, hogy nagyon so­kan lehetnek kóklerek, akik ál­lítják, hogy ez jó, és mi elhisz- szük, mert nem értünk hozzá. □ Erről az előadásról nem hihet­jük azt, hogy csak bohóckodás, vagy egy nagy blöff?! • Ha megnézzük, hogyan mo­zognak a táncosok, mennyire együtt vannak, érezhetjük a munkát a produkció mögött. Ez akkor is tény, ha amit látok, ne­kem éppen nem mond semmit. A műsor lehet blöff, de maga a tánc, és ahogy ők hisznek ab­ban, amit csinálnak, már sem­miképpen nem az! Tánctalány „Mi ez a hülyeség?” - kérdi hangosan, talán csak önma­gától az idős néni. De lehet, hogy kommunikálni próbál a főutcán sétáló többi ember­rel. Válasz azonban nem ér­kezik... Ám egy másik „néző­pontból”, ahol a „Hozzak nek­tek kényszerzubbonyt?” kér­dés hangzik el, egymásra ta­lál két ember, hiszen a másik válaszol: „Hiába mondja, nem értik, külföldiek...” S ez a vá­lasz már maga is győzelem. Hiszen a táncosok - mint vallják - műsoraikban az elembertelenedett világgal, a közönnyel szállnak szembe, azt akarják, hogy újra figyel­jünk egymásra. S a két isme­retlen ember egymásra fi­gyelt: a négy őrültnek tűnő - mert őrültségeket!?) művelő - táncos összehozta őket. Persze a helyzet nem ilyen egyszerű. Akárhogy is van, be kell valljuk: nem tudjuk, mi ez az egész. Hiába olvas­suk a szórólapon, hogy éljen a természetes élet, pokolba az elidegenedéssel meg az amerikanizálódott, pénzköz­pontú, felületes világgal, mégsem tudjuk, melyik moz­dulat melyik elvet jelenti. Ugyan egyfajta jelzés (lehet), hogy „rámorognak” a zakato­ló villamosra, hogy bebújnak a miskolci főutca betonkoc­kái között - betonkockába foglalt - bokrok közé, hogy belenéznek a járókelők sze­mébe, várják reakcióikat... A kamaszok bugyután ne­vetnek, egy kisgyerek riad­tan kéredzkedik mamája ölé­be, egy idős asszony vállalja a játékot: táncmozdulatokkal halad el a táncosok között. De a legtöbben meg sem áll­nak. átrohannak a furcsa, „égből pottyant” földiek kö­zött. Hát ez az! Minden megy tovább a maga útján... .Koboldok" a főutcán Fotó: Dobos Klára Dumas új regénye? Budapest (ÉM) - Egy olasz ki­adó egy eddig kiadatlan Dumas- nagyregényt dobott piacra - ol­vashatjuk az Élet és Tudomány című folyóirat e heti számában. A Savoyai királyi házat 1854-ben egy torinói újság közölte folyta­tásokban, ám a 2500 oldalas kö­tetet még a Dumas elfeledett mű­vei című kiadványban sem emlí­tik, s hiányzik a Nemzeti Könyv­tár központi katalógusból is. 1851-ben, III. Napóleon decem­ber 2-ai államcsínye után a 49 éves író Piemontba menekült, ahol írásaiból tartotta fenn ma­gát. Ekkor írta A Savoyai kirá­lyi házat is. Az epikus nagyre­gény romantikus volta ellenére közelít a történelmi valósághoz. A lap példányait olvasói közül sokan évfolyamonként bekötve megőrizték. Ezekből ma kettő lelhető fel. A torinói Piemont Könyvesboltban fedezett fel 1985- ben egy példányt két történész. A most kiadott példány erede­tijét egy gyűjtő vásárolta meg nyolcvanötezer frankért a múlt év januárjában. A háromkötetes könyv első részét egyelőre három­ezer példányban jelentette meg a kiadó, de máris tervezi újra­nyomását. A második és a har­madik kötet az elkövetkező két félévben kerül piacra. Domaházi népdalok Putnok (ÉM) - Elek Meny­hért: Az a híres domaházi menyecske... című népdal­gyűjteményt tartalmazó köte­tének bemutatóját tartják ma, szerdán este 6 órától a putnoki Holló László Galéri­ában. Elek Menyhért Domaházán született 1939-ben. Egerben szerzett tanítói oklevelet és matematika-fizika tanári ké­pesítést. 1960-tól tanít szülőfa­lujában. A Magyar Televízió 1970-ben szervezett Röpülj Pá­va című népdalvetélkedője adta az apropóját a helyi nép­dalkor megalakításának. A tagok elhatározták, hogy Elek Menyhért vezetésével a tévés vetélkedő után is - ahol a döntőbe jutottak - együtt ma­radnak, gyűjtik, éneklik a szép domaházi népdalokat, amelyek egy része szex-epei a kötetben is. Az együttes szá­mos sikert ért el az ország­ban és külföldön egyaránt. A domaházi népdalkor a putno­ki könyvbemutatón is meg­szólaltat néhányat a kötetbe gyűjtött dalok közül. Balladamondóból lett „futballista” Hol a labda? (Középen elöl Gömöri Krisztián.) Fotó: Dobos Klára Miskolc, Szeged (ÉM - DK) - Gömöri Krisztián négy évvel ezelőtt országos ballada­mondó versenyt nyert a mis­kolci Debreczeni Márton szakközépiskola tanulója­ként. Most a foci hozza össze ismét lapunk olvasóival: a fi­atalember a szegedi „csapatban" játszik. A kisvái'dai Határon túli magyar színházak fesztiválján láthatták az érdeklődők a szegedi Nemzeti Színház és a temesvári Csiky Gergely Szíixház közös produkci­ójaként a Régi idők focija című előadást, amelyet (a miskolci) Telihay Péter állított színpadra. A darab főszerepét Quintus Kon- rád játszotta (akit a miskolci kö­zönség is jól ismer, hiszen több éven át az itteni színház művé­sze volt). Gömöri Krisztián pedig egy volt a tizenegyből...- Abban az évben érettségiz­tem, amikor megnyertem a bal­ladamondó versenyt - meséli az ifjú színész. - Aztán egy évig különböző helyeken dolgoztam: voltam rakodómunkás, pásztor egy szentendi-ei tanyán, és dol­goztam a szakmámban, villany- szei'előként is. De a nagy álmom továbbra is a színészet maradt... Felvételizett a színművészeti főiskolára, de ez nem sikerült. Felvették viszont a Miskolci Nemzeti Színház tanodájába, ahol másfél évig tanult. Aztán tanáx-ai - Quintus Konrád, Teli­hay Péter, Faragó Zsuzsa - Sze­gedre szei'ződtek, s hívták őt is. A szegedi tanoda azonban csak fél évig működött. Ennek Krisz­tián szerint leginkább társai ér­dektelensége volt az oka. Ezután - három fiú és négy lánytársá­val együtt - a színház gyakoi'la- tos színésze lett.- Sokat tanulunk a többiektől, de dolgozunk külön is. Bemutat­tuk társaimmal Mrozek: A nyílt tengeren című dai'abját, egyelő­re csak szakmai közönség előtt, de van rá ígéret, hogy bekei-ül a jövő évad műsortervébe... Egyre nagyobb lehetőségeket kapunk. Most például a Pinokkióban én leszek a róka, a legnagyobb sze­métláda. Ezt most szabadtéren játsszuk, szeptembertől meg majd a színházban. Ahogy a Ré­gi idők focijának is a jövő sze­zonban lesz az igazi premierje. Benne van a szabadtéri Háry Jánosban is. Ez pici szerep ugyan - első tüzér lesz -, de örül neki. Úgy érzi, megtalálta az ál­mát: a színészet az amit szeret, és - reméli - tud is csinálni.- Jó itt Szegeden, csak az a baj, hogy messze van az otthon­tól... Nem tudom, később merre- felé sodródom majd, de az biz­tos, hogy nem akarok egy he­lyen leragadni. Sok vidéki szín­házban szeretnék játszani, ter­mészetesen Miskolcon is, hiszen a város a szívemben van. És tei'- mészetesen szeretnék felkerülni Pesti'e. Mindeneseti'e két hét múlva hazajövök Miskolcra - pi­henni.

Next

/
Thumbnails
Contents