Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-07 / 157. szám

1998. július 7., kedd Hirdetés / Állás 13 Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy KOVÁCS ANNA hernádkaki lakos életének 78. évében hosszú betegség után 1998. július 3-án elhunyt. Temetése 1998. július 7-én. (kedden) 16 órakor lesz a hernádkaki temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PETRIK IMRE a Mezőkövesd és Vidéke ÁFÉSZ kereskedelmi igazgatóhelyettese, munkatársunk 40 éves korában elhunyt. Szövetkezetünk dolgozó kollektívája mély részvéttel adózik emlékének, családjának. Szövetkezetünk saját halottjának tekinti. 1998. július 8-án, 16 órakor Tárd községben helyezzük örök nyugalomra. Mezőkövesd és Vidéke ÁFÉSZ Vezetősége Megrendülteit tudatjuk, hogy GÁLL LÁSZLÓ volt LKM-dolgozó életének 71. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 1998. július 10-én. (pénteken) 10.30 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben, az umafalnál. Gyászoló család. t A Sajópetri Görög Katolikus Egyházközség és a gyászoló család szomorúan tudatja mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy RÁCZ IMRE az egyházközség kántora életének 71. évében elhunyt. Temetése 1998. július 7-én, 15 órakor kezdődik a sajópetri görög katolikus templomból. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk CSERNÁKNÉ RUTTKAI ÉVA búcsúztatásán megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. 16/1K* A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ZELEN FLÓRIÁN temetésén megjelentek és gyászunkban osztozták. A gyászoló család. • 156319/1U* Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk özv. BÍRÓ ÁRPÁDNÉ sz. Szilágyi Klára 1998. július 5-én elhunyt. Temetése 1998. július 9-én, 12.30 órakor a vasgyári temető ravatalozójából lesz. Fiai, menyei, unokái. „Számunkra Te sosem leszel halon. Örökké élni fogsz, mim a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal. J1ÍR§' akik ismerték és szerették, hogy URSZIN JÓZSEFNÉ sz. Sós Erzsébet életének 83. évében elhunyt. Temetése 1998. július 7-én, 15 órakor lesz a felsőzsoleai temetőben. * 156318/1K* Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik LUKÁCS SÁNDORNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és részvétükkel mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. • 156258/1 k* A gyászoló család. Apróhirdetés-felvétel: Személyesen: Miskolc, Széchenyi u. 15. Telefonon: 46/34 T -893 Nyitva tartás: H.- P.: 7-19 óráig SZo.: 8-12 óráig Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) MMK Kirendeltség Miskolc, Zombori u. 2. T.: 46-346-022 Tanár -angol szakos -főisk.­1 Miskolc 370-087 Kereskedelmi előadó -főisk.­1 Szerencs 47-361-304 Számitástchnikai tanár 1 Mezőcsát 49-352-215 Asztalos -szakm.­2 Miskolc ' 368-721 Tanár-kémia-biológia Klarinéttanár 1 Szerencs 47-362-247 Szövőnő és zsákvarrónö Asztalos -szakm.­1 Alsózsolca 406-122-egyetem­1 Miskolc 370-087 Mezőgazdasági-szakiskola­8 Tiszaújváros 49-343-434 Asztalos-bútorszállító-szakm. 2 Alsózsolca 406-122 Tállaló -szakm.­1 Miskolc 350-524 gépészmérnök-tanár 1 Abaújszántó 47-330-075 Üzletkötő -érettségi­1 Tiszaújváros 49-341-264 AWI Komb.hegesztő-szakm.­10 Miskolc, Debrecen Univerzális kotró- és Német-bármely tanár 1 Legyesbénye06-47-368-210 Üzletkötő -érettségi­2 Tiszaújváros 49-348-060 06-30-681-296 rakodógépkez. -bet.­1 Miskolc 343-315 Néptác oktató -főisk.végz.­1 Szerencs 06-47-361-909 Üzletkötő -érettségi­5 Tiszaújváros 49-341-049 Ács -szakm.­1 Miskolc 342-372 Varrónő -szakm.­5 Miskolc 06-60-303-422 Üzletkötő -érettségi­2 Tiszaújváros 49-341-466 Ács-állványozó 2 Budapest 401-732 Varrónő -szakm.­15 Miskolc 46-397-184 MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2. T.: 49-313-854 Varrónő -8 ált.­30 Mezőkeresztes 49-331-265 Állatorvosi segéd -felcser­1 Muhi 391-523 Vasbetonszerelő 1 342-372 Ápoló,gondozó 6 Mezőkövesd 49-313-854 Varrónő -8.ált.­10 Mezőcsát 60-303-422 Bankbiztosítási tanácsadó Vasbetonszerelő -szakm.­2 Budapest 401-732 Épitésvezető 1 Mezőkövesd 49-313-854 vagy 46-307-481­-gimn., főisk., egy.­4 Miskolc 500-220 Vasszerkezeti lakatos -szakm. 3 Miskolc 364-811 Felszolgáló 1 Mezőkövesd 49-313-854 Védőnő -főisk.­1 Mezőcsát 49-352-444 Cukrász -szakm.­1 Miskolc 365-411 Vasszerkezeti lakatos -szakm. 5 Miskolc 370-615 Festő-mázoló 1 Mezőkövesd 49-313-854 Védőnő -főisk.­1 Tiszatarján 49-352-614 Csőszerelő -szakm.­10 Miskolc, Debrecen Vegyészmérnök -egyetem­1 Miskolc 342-811 Forgácsoló 5 Mezőkövesd 49-313-854 06-30-681-296 Vendéglátó-pultos -szakm.­1 Miskolc 350-345 Lakatos-hegesztő 6 Mezőkövesd 49-313-854 MMK Kirendeltség Gönc, Kossuth u. 47. T.: 46-388-014 Csőszerelő lak. -szakm.­2 Változó 06-30-631-994 Villanyszerelő -szakm.­1 Budapest 06-1-388-2087 Pék 1 Mezőkövesd 49-313-854 Benzinkútkezelő -szakk.­2 Gönc 46-388-014 Eladó -szakm.vaqv qimn.­1 Miskolc 320-294 Víz-, gáz-, közp.fűt. Szakács 1 Mezőkövesd 49-313-854 Jegyző -államig.főisk., tlelmiszer-eladó -szakm.­1 Miskolc 346-800 szerelő -szakm.­5 Miskolc 370-615 Üzletkötő 3 Mezőkövesd 49-412-811 jogi egy.­1 Kéked 46-388-073 Felszolgáló -német nyelvtudás, Varrónő 10 Mezőkövesd 49-313-854 Jegyző -államig.főisk., szakm.­1 Révfülöp 87-464-778 MMK Diósgyőri Kirendeltség Miskolc, Vasgyári u. 43. T.: 370-955 Vasalónő 4 Mezőkövesd 49-313-854 jogi egy.­1 Tornyosnémeti 46-452-204 Felszolgáló 1 Hollóstető 390-163 Acélszerkezeti lakatos -szakm.-5 Miskolc 439-32Ö Zenetanár 1 Mezőkövesd 49-313-854 Mentőápoló -szakk., Festő-mázoló -szakm.­4 Miskolc 340-624 Bankbiztosítási vagy gimn.­1 Gönc 46-388-014 Festő-mázoló -tart.munk.­2 Miskolc 412-274 tanácsadó -gimn.­4 Miskolc 500-220 MMK Kirendeltség Edelény, István K. u. 51. T.: 48-341-846 Programozó -szakk. Festő -tartós munk.-szakm.­2 Miskolc 369-241 CO-hegesztő -szakm.­3 Debrecen 06-52-500-421 Ápoló-gondozó -szakm.­5 Edelény 48-341-433 isk.vagy főisk.­1 Gönc 46-388-042 Fiókvezető CNC esztergályos -szakm.­4 Alsózsolca 406-000, Cukrászsegéd -bet.­2 Edelény 48-341-602 Varrónő -szakm., bet.­20 Encs 46-388-014-biztosítási, főisk., 1 Miskolc 500-220 k 130-as mellék Informatikus-tanár -főisk., egy.-2 Edelény 48-342-852 Vendéglátóipari Fizika-kémia számítástechnikai Főkönyvelő -angol nyelvtudás- főisk.-egyetem Földmérő mérnök -tanár -egyetem- Géplakatos -szakm.- Gépészmérnök növényvé -egyetem- Grill-szakács Gyengeáramú vill.mérnö - főiskola,egytetem Hegesztő -szakm.- Hús-hentesáru eladó -sza Italgyártó -élelmiszer, vegyip.szakm.- Kalander gépkez. -bet.- Konyhai kisegítő Kosárfonó Könyvelő -mérlegképes- Középf. Költség elemző -angol nyelvtudás-főisk-egy. Költségkalkulátor -szakk.- Kömüves -szakm.- Kőműves -szakm.- Környezetvédelmi mérnök -egyetem- Közmüépítő bet.munk. -8ált, Közműépítő művez. 10 év gyak. Lakatos -szakm.­1 Miskolc 413-613 1 Miskolc 353-022 6 Budapest 401-732 1 Sajóvá mos 46-397-184 1 Révfülöp 87-464-778 ■mérnök tanár 1 Miskolc 439-140 3 Miskolc 370-615 n.­1 Miskolc 431-966 1 Miskolc 342-811 2 Miskolc 340-811 2 Révfülöp 06-87-464-778 4 Miskolc 411-245 1 Sopron06-96-238-043 vagy Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc 06-60-365-146 413-613 413-613 304-739 341-680 Miskolc Hernádnémeti 370-087 394-166 394-166 1 Lakatos -szakm.­Lakatos 1 342-372 Lakatos hegesztő -szakm.- 2 Sajólád Marós -szakm,- 1 Miskolc Matek-rajz szakos tanár -főisk.-l Kistokaj Műszaki-cikk eladó -szakm., szakk.- Miskolc 346-634 Művezető -szakm.- 2 Miskolc Nemzetközi fuvarszervező -középf.- 1 Orvos 1 Pultos -szakm.- 1 Pultos -8 ált.- 2 Révfülöp Rendszeradminisztrátor -angol nyelvtudás-főiskola 1 Segédmunkás-ált.isk.- 4 Szerkezeti lakatos -szakm.- 5 Tanár -főisk.- 3 1 Hernádnémeti Balatonfüred 06-20-330-986 10 Miskolc,Debrecen 06-30-681-296 406-542 312-231 404-270 1 346-125 06-30-530-649 Miskolc Miskolc 329-611-2380 mellék Balatonederics 06-87-466-040 87-464-778 413-613 341-680 346-125 450-428 Miskolc Miskolc Miskolc Újcsanálos CNC esztergályos -szakm.- 6 Miskolc 401-033-pályakezdő is lehet­Darus -8 ált.­2 Miskolc 379-768, 208-as mellék Diesel targoncavezető -8.ált.­2 Mályi 319-411 Esztergályos -szakm.­3 Miskolc 370-425 Esztergályos -szakm.­3 Debrecen 06-52-500-421 Élelmiszer-eladó -szakm.­1 Miskolc 439-253 Festő-szakm.­2 Budapest 30-582-531 Fiókvezető -főisk.­1 Miskolc 500-220 Hegesztő -szakm.­1 Gyöngyös 346-634 Horizontesztergályos -szakm.-3 Debrecen 06-52-500-421 Kereskedelmi Szerv, -főisk­1 Miskolc 344-633 Kőműves -szakm.­2 Budapest 30-582-531 Kőmüves -szakm.­5 Miskolc 394-710 Kőműves -szakm.­2 Miskolc 342-372 Központif ütés-szerelő 15 Változó 439-320 Lakatos -szakm.­5 Gyöngyös 346-634 Lakatos -szakm.­3 Debrecen 06-52-500-421 Légtechnika-szerelő -szakm.­5 Változó 439-320 Marós v. NC marós -szakm.­1 Miskolc 379-768, 208-as mellék Marós -szakm­2 Alsózsolca 406-000, 130-as mellék Marós -szakm.- Minősített hegesztő 3 Debrecen 06-52-500-421-AWI-komb.­5 Változó 439-320 Műköves -szakm.­2 Miskolc 332-336 Nyomástartó edény berendzéskez. -lakatos-szakm.­-pályakezdő is lehet­1 Miskolc 401-033 Pék -szakm.­6 Miskolc 344-633 Szakács -szakm.­2 Hévíz 83-340-832 Okl. építőmérnök -egy.- Üzleti munkatárs 2 Miskolc 411-058,411-058-gimn.éretts.­10 Miskolc 374-845 Segédmunkás -8 ált.­2 Budapest 30-582-531 Technológus -főisk., egy.­1 Miskolc 379-233, 208-as mellék Öntődarus -8.ált.- Vfzgazdálkodási üzemm. 1 Miskolc 339-598-főisk.­1 Miskolc 411-058 Varrónő -szakm.­2 Miskolc 376-992 Varrónő -szakm.­5 Miskolc 342-727 MÍVIK K?rendeltség~Szerencs, Kossuth u. 3. T.: 47-361-909 Autőviffarhosségl szerelő 1 Mád 47-348-367 Bankbiztosítási tanácsadó 1 Szerencs 46-500-220 Biológia-kémiatanár 1 Golop 47-356-018 Biztosítási üzletkötő -vállalkozó, vegyes vállalkozó 2 Lakóhely szerint Fiókvezető Fuvolatanár Gépjármű szakoktató Szerencs Szerencs 1 Abaújszántó 47-361-009 46- 500-220 47- 362-247 47-330-075 Magyar-bármely szakos tanár -főisk.- Magyar-bármely szakos tanár -főisk.- Matematika-bármely szakos tanár-főisk- Nemzetkőzi árufuvarozó -szakm.­Ozemegység vezető -Agráregyetem, 1 Borsodszirák 1 Szin 1 Szin 2 Edelény 48-341-846 48-341-846 48-341-846 48-341-241 30-685-947 48-343-034 48-460-015 48-341-227 48-342-727 48-342-482 MMK KirendeteeglLäzincbarcikä, Tóth Árpád ú.XT.: 48713-311 3 KazlhoiaracTkaTS-l 11-422 1 Kazincbarcika 48-320-146 1 Kazincbarcika 48-311-422 1 Kazincbarcika 48-320-146 1 Kazincbarcika 48-420-839 növényvédelmi szakmérnök Tanító -föisk.- Titkárnő -szakköz, német nyelvism. Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Villanyszerelő -szakm.­Hangács Aggtelek Szendrő Rudolftelep Szalonna Változó Angolszakos tanSr" Földrajz szakos tanár Gépírás tanár Hegesztő szakoktató -főisk.- Hivatásos vadász Igazgatási ügyintéző -pályak.jogász- Kőmüves szakoktató -főisk.- Magyar-történelem szakos tanár Nyomdai gépmester Nyomdász szakoktató -főisk. - Ruhaipari szakoktató -főisk.- Testnevelés-bármely szakos tanár 1 Kazincbarcika 48-345-611 1 Kazincbarcika 48-320-146 1 Kazincbarcika 48-312-533 2 Kazincbarcika 48-320-146 1 Kazincbarcika 48-320-146 1 Kazincbarcika 48-320-146 1 Kazincbarcika 48-320-146 MMK Kirendeltséc|~Sátoraljaú]hely, KossuthTér 5. TT Ruhakészítő -szakrrv 60 Sátoraljaújhely Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Varrónö -szakm.­Varrónő -szakm.- ____________ M MK Kirendeltség Mezőcsát/ Hősök teke 11. T.: 49-352-72S- Angol-Német vagy bármilyen tanár 1 Mezőcsát 49-352-215 Biológia-Kémia vagy Földrajz tanár 1 Mezőcsát 49-352-215 Kémia.biológia,rajz,technika, számítástechnika tanár-főiskola- 1-1 fő Igrici 47-321-432 47-322-ZTT 15 Sátoraljaújhely 47-322-343 15 Tiszakarád 47-382-213 40 Sátoraljaújhely 47-342-079 25 Karcsa 47-342-079 20 Sátoraljaújhely 47-326-167 10 Sátoraljaújhely 47-322-044 15 Karcsa 47-342-078 Matematika-Fizika vagy 49-352-928, 49-352-825 eladó -szakk., bet.­1 Hidasnémeti 46-388-014 MMK Kirendeltség Tokaj, Bajcsy-Zs. u. 16. T.: 47-352-042 , . . . Tokaj 4675MÍÍ Asztalos -szakmunkás­Eladó -borkeres­kedelem- szakm.­1 Tokaj 20-553-597 Irodai munkatárs -gimn., szakk., angol nyelvtudás, sz.gép ism.­1 Bodrogkeresztúr 47-396-002 Kosárfonó és kertibútor-készítő -betanított v. szakmunkás­4 Tokaj 46-411-245 Logopédus -főisk., egy.- Matematika-angol 1 Tokaj 47-352-216 szakos tanár -egy.­1 Tokaj 47-352-611 Pszichológus -egy.­1 Tokaj 47-352-216 Tanár -angol szakos -egyetem föisk.- Tanár -német angol 1 Tokaj 47-352-422 szakos -egyetem- Tanár -német bármely 1 Tokaj 47-352-236 szakos -egyetem- Tanár -földrajz történ 1 Tokaj 47-352-236 elem szakos -egyetem- Tanár Környezetvédelmi 1 Tokaj 47-352-236-egyetem­1 Tokaj 47-352-236 MMK Kirendeltség Sárospatak, Rákóczi u. 78. T.: 47-312-710 CNC-gépkezelő -szakm.- Főkönyvelő -kf. 5 Sárospatak 47-311-422 német v. angol, főisk.- Szabász -textilkonfekció 1 Sárospatak 47-311-422-ipari szakm.­Szabó-varrónő-modellkészltő 1 Tiszakarád 47-382-213-bet.munkás- Titkárnő -ff. német 7 Tiszakarád 47-382-213 nyelvtudás, gimn.­1 Sárospatak 47-311-422 Varroda üzemvezető -techn.­1 Tiszakarád 47-382-213 MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. 1. T.: 46-386-410 Bankbiztosítást tanácsadó -éretts.­4 Encs 386-410 Fiókvezető -főisk., egy.- Töltőállomás kéz. 1 Encs 386-410-középf.végz.­1 Encs 386-410 Varrónő -8 ált., bet.­20 Encs 386-410 MfvIK Kirendeltség Szikszó, Kassal u. 18. T.: 46-396-637 Bankbiztosítási tanácsadó -gimn.­4 Szikszó 500-220 Fiókvezető -egy., főisk.­1 Szikszó 500-220 Italmérő -pultos, bet.­1 Felsödobsza 474-498 Italmérő -pultos, szakm., bet. 1 Aszaló 06-20-369-292 Kőműves -szakm.­1 Miskolc 419-310 Kőműves -szakm.­2 Miskolc 333-428

Next

/
Thumbnails
Contents