Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-31 / 178. szám
1998. július 31., péntek Itt-hon 6 Levi, a fotós Sárospatak (ÉM) - Gombos Leventét, közismert nevén Levit Sárospatakon másképp szinte el sem lehet képzelni, mint úgy, hogy fényképezőgéppel az oldalán siet valahová. Fel-feltűnik a város rendezvényein, kattint néhányat, hogy elkészített fotói aztán az utcán, képeslapon vagy esetleg egy újságban köszönjenek vissza. Levente a nyolcvanas évek közepén, a gimnáziumi fakultációs órákon került közel a fotózáshoz, ott szerette meg ezt a foglalatosságot. Innentől kezdve számára mi sem volt természetesebb, mint az, hogy egy fotósiskolában tanuljon tovább. Egy ideig Sátoraljaújhelyen dolgozott egy fotómüterem alkalmazottjaként. A katonaidő letöltése után azonban úgy érezte, hogy valamihez kezdenie kellene, a saját lábára akart állni. Ekkor alakította ki szülei házának egy részéből műtermét, s kezdett bele fotós vállalkozásába. Bevallja azt is, szeret nyüzsögni, a város legjelentősebb rendezvényein mindig ott van, legtöbbször megrendelésre fotókat készít. De nem várja ölhetett kézzel, hogy a megrendelők „beessenek” műtermének az ajtaján, sokszor vállal vidéki munkákat, Cigándtól Abaújszántóig. ' A jövőben szeretné átalakítani, elegán- sabbá, modernebbé tenni műtermét, bővíteni a környéken érvényes építési tilalom miatt nem nagyon tudja, de - mint mondja - a vele együtt dolgozó feleségével jól megférnek ebben a helységben is. Gombos Levente szerint a jó fotós nem rámenős, nem tolakodó. Észrevétlenül dolgozzon, csak utólag derüljön ki, milyen sok kép is készült. Eddigi legemlékezetesebb bakija az volt. amikor egyszer-kétszer film nélkül fotózott. Legszívesebben pedig azokra a munkákra emlékszik, amikor híres emberek álltak a gépe elé. Fotózott már politikusokat, művészeket, sportolókat, de leginkább mégis arra emlékszik vissza, amikor Rolla János vezetésével csaknem az egész Liszt Ferenc Kamarazenekar megjelent nála igazolványképet készíteni. Ugyanis az együttes éppen egy külföldi turnéra készült, s Sárospatakon derült ki, hogy legtöbbjüknek lejárt az útlevele. ú ú i'/ UŐ i', /Aij'/UA • Viss. Öt évre ismét Buchalter Tibort nevezte ki a Vissi önkormányzat a helyi általános iskola igazgatói posztjára legutóbbi testületi ülésen - tudatta lapunkkal Fazekas Gyula, a település polgármestere. • Olaszliszka. Főállású karbantartók, valamint közhasznú munkások végzik az olaszliszkai önkormányzati és oktatási intézmények felújítását, nyári rekonstrukciós munkálatait. Ennek során kicserélik a törött ablakokat, felcsiszolják a parkettákat, és kifestik az épületeke helyiségeit — tudtuk meg Román Mihályné jegyzőtől. • Kenézlő. Ingyen kapják tankönyveiket a kenézlői általános iskolások - mondta lapunknak Hunyadi Tibor polgármester. A községben élő középiskolások és felsőoktatási hallgatók beiskolázási támogatást kapnak, ennek összegéről később döntenek. Komlóska természetvédelmi tanösvénye Évről évre növekszik a szép környezetben lévő településre látogató turisták száma Popovics László, a Magyarországi Ruszinok Szervezetének alelnöke és Köteles László polgármester a tanösvény kezdetét jelző táblánál Fotó: Bódisz Attila Komlóska (ÉM - BSZA) - Komlóska, Zemplén gyöngyszeme - hirdeti egy kétoldalas prospektus. Mint ottjár- tunkkor kiderült, a helyiek sok energiát fordítanak a turizmus fellendítésére. Az alig 500 lelket számláló település csodálatos környezetben fekszik, ráadásul az itteni emberek egy része azt szeretné, hogy egykor megélhessen majd. a helyi turizmusból. A hegyek között megbúvó fal- vacska 1990-ben indult el a fejlődés útján, amikor saját ön- kormányzata lett. 1994-től ez a folyamat felgyorsult. Mivel halmozottan hátrányos térségben laknak, s külső segítségre nem nagyon számíthatnak, ezért a helyiek arra a véleményre jutottak, hogy saját adottságaikat kell kihasználniuk. A turizmus terén tett első lépésük az volt, hogy az önkormányzat kialakított egy 32 fős vendégházat. Az 1996-ban átadott létesítmény a csúcsidőszakokban azóta telt házzal működik - tudtuk meg Köteles László polgármestertől. A falu első embere úgy véli, ez Megindult a visszavándorlás Néhány évvel ezelitt a település egyik legfőbb gondja a fiatalok elvándorlása volt. Mára elérték, hogy megüresedett porta néhány hétnél tovább nem marad gazdátlanul, szinte azonnal elkel. Az önkormányzat a közeljövőben szeretne kialakítani néhány új telket az építkezni kívánó fiatalok számára, ugyanis a felmerülő igények ezt kívánják. kedvező áraiknak köszönhető, valamint annak, hogy a hozzájuk látogató vendégek számára akár háromszori étkezést is tudnak biztosítani. Emellett az ön- kormányzat buszával szállítást is vállalhatnak. Rendkívül fontosnak tartják a csoportok megtartását, hiszen a legjobb reklám számukra az, ha a jó tapasztalatokkal távozó turisták egymásnak is ajánlják Komlóskát. Ennek a csoportmegtartó törekvésnek a része az a természetvédelmi tanösvény, amelyet mintegy két évvel ezelőtt alakítottak ki a település környékén. Ennek segítségével szervezetten vezetik végig a vendégeket egy 11 kilométernyi szakaszon, ahol a környék nevezetességeit mutatják be a helyiek. A tanösvény a vendégháztól indul, s első állomása a Komlóskai ruszin tájház. A továbbiakban fölfestett, a fehér körbe rajzolt piros T-betűt követve érik el a többi állomáspontot az érdeklődők. Ezeken a helyeken láthatóvá válik a zempléni táj igazi szépsége. Az útvonal érinti például az egyedülálló Kalcittelért, a jégkorszak során kialakult sziklatornyokat a Pusztavár romjait, valamint a rendkívül ritka növények megtalálási helyét A környezetvédelmi tanösvény szakmai előkészítését a Kossuth Lajos Tudományegyetem és a Zemplén Tájvédelmi körzet szakemberei végezték eL A polgármester szerint kezdeményezésük jó irányban befolyásolta a község lakóinak gondolkodását is, ugyanis az önkormányzati vendégház beindítása után többen is turisták fogadására rendezkedtek be. Ám törekvéseik hiábavalóak lennének a komlóskai emberek példaértékű vendégszeretete nélkül. Kitűnő közbiztonság A turizmus szempontjából nem elhanyagolható az sem, hogy a községben nagyon jó a közbiztonság. A polgármester szerint az autót bármikor és bárhol nyitva lehet hagyni, senki nem nyúl hozzá. Az egyik nyaralótulajdonos például a közelmúltban tárva hagyta a kamraajtót. Este érkezett a telefonhívás a szomszédtól, be kellene zárni az ajtót, hogy a kutya el ne vigye a sonkát. Betörőre még csak nem is gondolnak errefelé. Köteles László véleménye szerint ennek legfőbb oka az, hogy a komlóskai zárt közösség azonnal kivetné magából azt az embert, aki becsapja a másikat. Számítógépet kapott az iskola Kenézlő (ÉM) - A kenézlői ön- kormányzat jelentős fejlesztést vitt végbe a helyi általános iskolában, ugyanis lecsei'élték az intézmény teljes számítógép parkját. Ezáltal tizenegy vadonatúj komputerre tett szert az iskola. Emellett néhány osztályban a közeljövőben kicserélik a tantermi székeket és padokat is. De nemcsak az intézményekre költenek, a településen hamarosan új aszfaltréteggel látnak el egy nyolcszáz méteres útszakaszt, amelynek költségvetése várhatóan tizenhat-tizennyolc millió forint lesz - tájékoztatott Hunyadi Tibor, a község polgár- mestere. Régi tartozását rótta le a település első és második világháborúban elhunyt áldozatai előtt az erdőbényei önkormányzat azzal, hogy tavaly októberben emlékművet állíttatott a tiszteletükre. A település nehéz anyagi helyzete ellenére méltó körülményeket alakított aki az emléktáblák elhelyezésére. A helyiek nem feledkeztek meg arról sem, hogy erdőhorváti nevében az erdő a természethez való közelséget jelképezi, ezért nem készíttettek az emlékmű talapzatára szobrot vagy más egyéb műtárgyat. Helyette egy - a természet által kialakított - hatalmas követ állítottak fel, ezzel állítottak emléket az egykor háborúban elhunyt erdőhorváti hősöknek. Erdőhorváti pinceprogram áradás ellen Erdőhorváti (ÉM - BSZA) - Az erdőhorváti főútról letérve, a templom mellett jobbra elkanyarodva az ember Komlóska felé veszi az irányt. Az út szélét terméskövek jelzik, a másik oldalon pedig néhány munkás dolgozik: betonlapokat raknak egymás mellé egy kotrógép által kivájt árokban.- Az Egres utca csapadékelvezető árkának rendbetétele egy nagyobb terv része - válaszolta érdeklődésünkre Soltész Árpád polgármester -, bár a teljes projekt befejezéséig még nagyon sok idő telik majd el. A faluvezetőnek az a véleménye, hogy az embernek addig nincs komfortérzete lakókörnyezetében, amig legalább az utak, a padkák és az árkok nincsenek rendben. A közelmúltban befejeziődött gázprogram nyomait pedig még igencsak magán viseli Erdőhorváti. Mint a polgármestertől megtudtuk, a gázvezeték lefektetését végző kivitelezőknek a nyár folyamán rendet kell tenniük maguk mögött, bár munkájukat egyáltalán nem segíti az időjárás. Komoly eredményt várnak a kibetonozott csapadékelvezetőktől A csapadékelvezető rendszer felújítását éppen az esős időjárás teszi egyre indokoltabbá. Az elmúlt időszakban ugyanis számtalanszor előfordult, hogy a község több lakójának a pincéjét elöntötte a víz. Mivel Erdőhorváti a hegyek között fekszik, a lefolyó víz rendszerint a falu közepét árasztja el. Ennek elkerülése érdekében az önkormányzat pinceprogramot dolgozott ki. Soltész Árpád úgy véli, a programot 3-5 éven belül be tudják fejezni. A kivitelezési munkák finanszírozását az elöljárók elsősorban pályázati pénzekből képzelik el. A polgármester úgy látja, a településen élő emberek eddig kevésbé tisztították a házuk előtt húzódó vízelvezető árkokat, ezzel együtt reméli, a kibetonozott csapadékelvezetők kevesebb gondoskodást igényelnek majd. Az erdőhorvátiak költségcsökkentés céljából a betonlapokat is maguk készítik.