Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-29 / 176. szám

1998. július 29., szerda ii í v ö'fe;f j$íj| I;Ii Műsor / Programok 14 Nyári tánckurzus Budapest (MT) - Nyári nemzetközi tánc­kurzust rendez a Magyar Táncművészeti Főiskola augusztus 3. és 15. között, Buda­pesten. Idén több mint száz résztvevőt vár­nak a szakmai rendezvényre. Ezúttal angol, észt, holland, német, román, svájci, svéd, török, valamint hazai növendékek tökélete­síthetik tudásukat a klasszikus balett, a dzsessz, valamint a néptánc területén, ne­ves mesterek segítségével. A nemzetközi oktatói csapatban tevékenykedik például Flora Kajdani Oroszországból, Simon Mott- ram Hollandiából. A hazai táncpedagógu­sok közül például Egerházi Attila foglalko­zik a fiatalokkal. A résztvevők az esemény zárásaként bemutatót tartanak augusztus 15-én a főiskola VII. kerületi, Kazinczy utca 42-46. szám alatti épületében. I nj:: I® : ifif i/I f; \,%\ MISKOLC Legyetek jók, ha tudtok. Diósgyőri vár. Este fél 9-től. Bubus. Miskolctapolcai Akropolisz Szabadtéri Szín­pad. Este fél 9-től. BOGÁCS ___________ H angverseny. Művelődési Ház. Este 8 órától. Hónap vége lévén ismét „közérzeti" magazinnal je­lentkezik a Magyar Televízió Miskolci Stúdiója. Az 1-es csatornán 17 óra 15 perckor kezdődő műsorban szó lesz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kábítószer- helyzetről, és arról, hogy milyen indulatokat gerjesz­tett egy óvodabezárás Nyíregyházén. Tudósítást lát­hatnak a nézők a Heves megyei Pétervásáráról, ahol rejtélyes körülmények között tűnnek fel félig kész házak. A magazin foglalkozik Eger csatornahelyzeté­vel, választ keres arra', miként fordulhat elő egy-egy rendesebb eső alkalmával, hogy velencei hangulat uralkodik a hevesi megyeszékhely sétálóutcáján. Nyáron két tragédia is felhívta a figyelmet a játszó­terek és a szórakoztató létesítmények elkeserítő ál­lapotéra. A nézők a műsor segítségével bepillant­hatnak a Miskolcon uralkodó „játszótér helyzetbe". A magazin után háromnegyed hatkor a Regionális Híradó következik. MISKOLC A Diósgyőri vár története. Déryné és kora. Diósgyőri vár és Déryné-ház. Nyitva: délelőtt 10-től délután 5 óráig. Színháztörténeti kiállítás. Színháztörté­neti és színészmúzeum. Dényné u. 3. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5 óráig. Korok és kalapok. Színháztörténeti és színészmúzeum. A diósgyőr-hámori vasmű története (1770-1870) őskohó, vasverőhámor, skanzen. Újmassa. Nyitva: délelőtt 9- től délután fél 5-ig. A magyar ortodox egyház művészeti és kulturális öröksége. Magyar Or­todox Egyházi Múzeum. Miskolc, Deák tér 7. Nyitva: délelőtt 10-től délután 4-íg. Eeledy Gyula kiállítása. Feledy-ház. Deák tér 3. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5 óráig. Kortárs avantgarde művészet. Mis- sionArt Galéria. Széchenyi u. 14. Nyitva: délelőtt 10-től délután 1 óráig és délután 2-től este 6 óráig. Herman Ottó élete és munkássága. A Bükk élővilága. Herman Ottó Em­lékház, Lillafüred. Nyitva: délelőtt 10-től délután 4 óráig. XIX. Országos Grafikai Biennálé. Mis­kolci Galéria Rákóczi-ház. Nyitva: Délelőtt 9-től délután 5 óráig. Lévay Jenő, a XVII. grafikai biennálé nagydíjasának kiállítása. Miskolci Galéria, Petró-ház (Hunyadi u. 12.). Nyitva: délelőtt 9-től délután 5 óráig. Kortárs román grafikák. Herman Ottó Múzeum papszeri épülete. Molnár Irén festőművész kiállítása. Megyeháza Galéria. Nyitva: reggel 8-től délután 4-ig. Hologramkiállítás. 29. Sz. Általános Is­kola (Miskolctapolca, 2-es busz végállomásánál.) Nyitva: délelőtt 10-től este 6 óráig. BOLDOGKŐVÁRALJA Móser Zoltán fotóművész Párbeszéd a fáról című kiállítása. Boldogkő vára kiállítóterem. EDELÉNY Népi lakáskultúra a Bódva-mentén a két világháború között. Kovácsműhely. Cipészműhely. Könyv- és könyvtártörténeti gyűjtemény. Vertcsipkék a Kachel­mann gyűjteményből. Fülöp Tibor né­pi iparművész kiállítása. Borsodi Táj­ház. Nyitva: délelőtt 10-től este 6 óráig. ENCS Az encsi képzőművészeti alkotótábor résztvevőinek kiállítása. Városi Ki­állítóterem. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5 óráig. FORRÓ Abaúj népéietéből. Abaúji Múzeum (Szent Imre tér 3.) Nyitva: délelőtt 9-től délután 3 óráig. Kép és írás 1848/49-ről. Abaúji Múzeum. HOLLÓHÁZA Hollóházi Porcelánmúzeum. Károlyi út 11. Porcelánfestészeti bemutató és tárlatvezetés biztosított. Nyitva: délelőtt fél 10-től délután fél 5-íg. JÓSVAFŐ Jösvafői tájház, barlangtörténeti és használati tárgyak kiállítása. Dó­zsa Gy. út 3. Előzetes bejelentke­zés alapján tart nyitva, bejelent­kezni Balda Jánosnál (Jósvafő, Rá­kóczi út 1.) lehet. Barlangi tárgyú és a környéket ábrá­zoló festmények. Baradla Galéria. Szabadság u. 3. Előzetes bejelent­kezés alapján tart nyitva. MEZŐKÖVESD A matyó élet. Matyó Múzeum. Szent László tér 20. Nyitva: délelőtt 9-től délután 3-ig. Mezőgazdasági gépek és eszközök. Mezőgazdasági Gépmúzeum. Eöt­vös utca 32. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5-ig. Kis Jankó Bori Emlékház. Kis Jankó Bori út 22. Nyitva: délelőtt 9-töl déli 12 óráig. A kiállítóhelyek egy része hétfőn zárva fart. A biztonság kedvéért a nyitva tartás idejéről érdemes előre tájékozódni, MONOK Kossuth Emlékmúzeum. Kossuth út 18. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5 óráig. PUTNOK Társadalom - természet. Gömöri Mú­zeum. Nyitva: délelőtt 10 órától délután 4 óráig. Máger Ágnes festőművész kiállítása. Holló László Galéria. SAJÓSZENTPÉTER Bacsó István és ifj. Bacsó István kiállí­tása. Lila Galéria. (Kossuth u. 149.) A Paál László Képzőművészeti Kör ki­állítása. Tájház-Lévay szülőház. SÁROSPATAK Andrássy Kurta János szobrászművész kiállítása, „Házad ékessége" egyháztörténeti gyűjtemény állandó kiállítás. Sá­rospataki Képtár. Nyitva: délelőtt 10-től délután 4 óráig. A sárospataki vár építéstörténete. A sárospataki Rákóczi Múzeum kiállí­tása. Rákóczi vár. Nyitva: délelőtt 10-től délután 6 óráig, Szathmáry Lajos Kossuth gyűjteménye. Rákóczi vár. Nyitva: délelőtt 10-től délután 6 óráig. Templomok Csík- Gyergyó-, Kászon- és Háromszéken. Rákóczi vár. Nyit­va: délelőtt 10-től este 6 óráig. SÁTORALJAÚJHELY B. Szabó János grafikusművész gyűjteményes kiállítása. Kazinczy Múzeum. Madarak világa, A Zempléni-hegység kőzetei, ásványai, élővilága. Fé­nyes Újhely. Kazinczy Ferenc Mú­zeum. Dózsa György út 11. Nyitva: délelőtt 9-től délután 3-ig. TOKAJ _________ B éres Béla vallástörténeti gyűjteménye, Szőlészeti és borá­szati eszközök. Palackozott borok. Telkibányai, regéd, hollóházai porcelánok és kőedények. Helytör­téneti Múzeum. Bethlen G. u. 7. Nyitva: délelőtt 9-től délután 3-ig. Előre bejelentett csoportokat bár­mikor fogadnak. HIRDETÉS . ATLASZOK, TÉRKÉPEK ÉS ÚTIKÖNYVEK 4AGY VÁLASZTÉKBAN BIBLIOFIL KFT. Kazinczy Könyvesboltja Miskolc, Széchenyi u. 33. Tel.:46/342-908 K 1 1 H-fe MISKOLC Béke: Blues Brothers 2000 (amerikai) 15.30, 18, 20.30 MISKOLC Béke Kamara: Életre-halálra (amerikai) 16,18.15, 20.30 MISKOLC Kossuth: Mr. Magoo (amerikai) 10,14.30, 16.30, 18.30, 20.30 MISKOLC Hevesy: Képtelen képregény (amerikai) 17, 19, 20.45 SÁROSPATAK Rákóczi: Tűzhányó (amerikai) 20 ENCS Kertmozi: Hercules és Sherlock (francia) 21 5.50-9.30 Nap-kelte 9.35 Bor és ha­talom. 10.10 Repeta - Nyár 11.15 Vannak vidékek legbelül. Sárköz 11.30 Szélkiáltó dalok 4. rész 11.40 Textilezó. Textilfestés 12.00 Déli harangszó 13.05 Forma-1. tévé- filmsorozat, XIII/4. rész (ism.) 14.00 Sprski Ekran Szerb nyelvű nemzeti­ségi magazin 14.25 Ecranul nostru Román nyelvű nemzetiségi maga­zin 14.50 Hrvatska krónika Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 15.15 Örökségünk Csongrád-Belsőváros . (ism.) 15.30 Titkos küldetés. Auszt­rál filmsorozat, 13. rész 16.00 Erdőjárók. Nekünk a munkát az erdő adja. (ism.) 16.30 Öregberény. Történetek vidékről, 10. rész: Szü­ret (ism.) 17.00 Alfa szolgálat 17.15 Körzeti magazinok 17.45 Körzeti híradók___________________ _ T OO'Kommentár _______ 18 ,20 A jóságos fogtündér egerek. 18.35 A nagykövet asszony_______ 19 .27 Európai időjárási körkép 19.30 Híradó 20.00 Trópusi hőség. ___________ 2 1-00 A kulcs Játékos show 21.45 Bohózatalbum ~~ 22.00-23.05 Aktuális_____________ 2 2.05 Aktuális 22.30 Kenő 22.35 Világkép Nemzetközi kitekintő___________ 2 3.05 A Dreyfus-ügy Francia-olasz-cseh-belga tévé- film, 11/1. rész '■ i iiiimiitpiilip? 6.55 Műsorismertetés 7.00 Híradó 7.10 Időjárás-jelentés 7.15 Aktuális (ism.) 7.40 Képes műsorajánlat 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda 10.00 Szomszédok Telere- gény, 92. fejezet 10.30 Kincsestár (ism.) 12.00 Déli harangszó. Híróra 13.00 Tévémagiszter/Repríz 14.00 Kémek. Amerikai dokumentum- film-sorozat, XXVI/11. rész: Az atomkémek elleni hajsza 14.25 A pampák királya. Brazil tévéfiimso- rozat, 130/51-52. rész 16.05 Repeta - Nyár Benne: 17.00 Hírek ________ 17 .30 Indaba. Francia filmsorozat, XXV/15. rész: Az emberiség bölcsője_____________________ 1 8.00 Magyarország ma. És lett __egy templom, (ism.)___________ 1 8.30 Kincsestár 20.00 Mesetár __ 2 0.20 Magyarok cselekedetei. Ä modern nő (ir,m.) _________ 20.30 Híradó - Sporthírek - •dőjárás-jelentés 21.00 Thalassa, a tenger magazinja Francia természet­__film-sorozat____________ 2 1.30 A nagy umbulda. Amerikai bűnügyi film________ 2 3.15 A. K. T. Aktuális, kultúra, tu- domány (ism.)_______________ 2 3.30 Napbúcsúztató 5.30-9.00 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.05 Szünidei matiné 9.55 Gazdakör 10.30 Makacs Kata 11.50 Vers 12.05 Lapozó 12.20 Lóverseny 12.35 Esti kérdés 12.45 Heuréka! Megtaláltam! 13.15 Apa és fia 13,55 Miénk a gyár 14.55 India 15.20 Kövek, várak, emberek 15.50 A kincses sziget térképe 16.15 Ka­tedra nélkül 17.00 (kis)Mamaklub 17.30 Mese_____________________ 18 .00 Híradó____________________ f 05~Regi6k 19.00 Bolondos vakáció 20.20 KélemenTSarnabás hegedűT" 2Ö145 Esti kérdés 21.00 Híradó ________ 2 1.25 Sportpercek 21.40 Wight-sziget 23.05 Híradó 2.3.20 Vers ­23.25 Kiadatás VTV Miskolc 16.00 Képújság 18.30 Műsorismertetés 18.35 Esti mese 18.50 DW Top-40 19.20. Műsorismertetés 19.30 Érdekessé­gek - kisfilmek 20.00 Film KTV Felsőzsolca 1- es csatorna: 14.00 Helyi képújság 17.00 Helyi adás 18.00 Miskolci VTV műsora 2- es csatorna: 16.00 Szív Tv VTV Edelény 1- es csatorna: 00.00-24.00 Telin- form képújság 2- es csatorna: 00.00 Telinform képújság 16.00-24.00 Szív TV VTV Kazincbarcika 14.30 Szív Tv 18.30 A saját adás ism. 20.00-24.00 Szív TV TV2, 20.45: A hegyi doktor J..ni—,......... 6 .30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk 9.55 Rajzfilm Klub 11.10 Klip Klub 11.30 Az első csók 12.05 Sli­ders 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klip Klub 14.45 Rajz­film Klub 16.10 Az első csók 16.35 A farm, ahol élünk 17.25 100-ból egy 18.05 Sliders 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Cobra 11 20.55 Brooklyn South 21.45 Hírek, időjá­rás-jelentés 22.00 Kész átverés 22.30 Harley 23.50 Fókusz 7.00 Alf 7.30 Egyről a kettőre 8.05 National Geographic 9.00 Töketle- nek 10.30 Az ügynök bosszúja 12.15 Jack, a villám 13.50 Phila­delphia 15.55 Úton hazafelé 17.30 Az élet megy tovább 19.00 Alf 19.30 Egyről a kettőre 20.00 Egyik kopó, másik eb _ 21.40 Hazug igazság ______~ 2 3.30 Norma Jean és Marilyn 1.50 Füst _________ 3 .40 Egy füst alatt - Beindulva 0.05 Magyar Requiem 6.00 Hűséges az Isten 6.30 Jó reg­gelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a TV2-vel 9.00 Bölcs törpék a világ körül 9.25 Aki bújt, aki nem 9.50 Frankie 10.15 Magnum 11.05 Sze­rencsekerék 11.35 Satöbbi 12.30 Nótaszó 13.05 Csupa, csupa élet 13.30 Közvetlen ajánlat 14.00 Stá­dium 14.10 Titokzatos természet 14.40 Satöbbi 15.40 A tegnap cso­dái 15.50 Szemtanú 16.15 A következő áldozat 17.05 Baywatch 18.25 Mindent tudni akarok 18.30 Gazdagok és szépek 19.00 Tények 19.30 Szerencsekerék 19.55 Miért éppen Alaszka? 2Ó.45 A hegyi doktor ___________ 2 1.30 Családi kötelékek 22.00 Tények___________________ 2 3.00 Herkules 24.00 Stádium___________________ 0.15 Hajnaltól napestig 0.40 Tények____________________ 0 .05 Közvetlen ajánlat ~ A műholdas és a kábelcsatornák programját a péntekenként megjelenő heti műsormeliékletünkben közöljük. 4.30 Reggeli Krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 7.19 Körzeti időjárás-jelentés 7.37 Műsorszemle 8.00 Krónika - Sport 8.15 Műsor­szemle 8.17 Mindennapi tudomány 8.30 Hírek - Lapszemle - Időjárás 8.37 Paragrafus 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról 9.05 Napközben (elő). 11.05 Slágerfilmek - filmslágerek 11.35 Tom Jones. 11.54 Műsor­ajánlat 12.00 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Zsol­tárok 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok minden­kinek 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.06 Bolgár György anyanyelvi műsora 15.55 '98. Ma­gyarország. 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Házimu­zsika. 17.05 „Magyarországról jö­vök." 18.00 Esti Krónika 19.06 Sport- világ 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Most jelent meg 20.05 Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből 20.30 Határok nélkül 21.05 Könnyűzene 21.25 Kossuth-klub 21.55 Szóló 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Mérleg 23.00 Hírek - Kenő 23.05 Nagy mes­terek - világhírű előadóművészek 24.00 Hírek - Időjárás 0.10 Himnusz URH: 5.55 Körzeti információs ma­gazinok 9.00 Azonos a középhullá­mú műsorral 18.30 Nemzetiségi műsorok 21.00 Azonos a középhul­lámú műsorral 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. 4.30 Hírek - Időjárás 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.38 labdarúgó-magazin 8.00 Petőfi- délelőtt 8.05 Slágermúzeum 9.04 Délelőtti terefere 9.50 Apró-cseprő 10.08 Gordiusz plusz 11.04 Sporthí­rek 11.07 Nosztalgiaparádé 11.52 Manapság 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Naprakész 13.04 Zöld jelzés. 13.12 Sporthírek 13.20 Víz­állásjelentés 13.44 Korkérdés. 14.00 Nosztalgia-délután. 15.00 Hí­rek - Körzeti időjárás 16.30 Könyv­ről könyvért. 16.40 Korhatár nélkül 17.05 Apukám világa. 18.30 Dél­utáni csúcs. 19.03 „Számít a techni­ka". 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Zsö- tem - hangjáték 21.03 Blues 22.00 Szent Lajos király hídja 23.00 Hír­percek - Sporthíradó 23.15 Korzó 24.00 Éjfél után 2.23 Kocsonya Mi­hály házassága 3.04 Slágerstaféta 4.04 Csárdásmuzsika. Miskolci rádió Adásidő: 5.55-22.00 az 1116 kHz-. es középhullámon, 5.55-9.00 a 71,33 a 71,21 a 66,8 MHz-es URH adókon, a 7,74 MHz Duna Televí­zió hangsegédvivője. Állandó műsorok: 6.00, 7.00, 12.00 Kossuth Krónika 6.30, 7.30, 12.45, 17.30 Észak-Magyarországi Krónika 6.45 Napindító 7.20 Észak-Magyar­országi Lapszemle 7.50 Országos lapszemle 8.00 BBC Híradó 9.00- 10.00 Calypso zenés műsora 17.00 Észak-Magyarországi lapszem­le 18.30-22.00 Nemzetiségi műsor 6.45 Tudósítóink jelentik 8.10 Egészségünkért 10.05 Táj-Szólás. 13.05-15.00 A körzeti stúdiók ze­nés műsora (benne óránként hírek) 15.10 Aranyősz Rádió Top 5.00- 18.00; Óránként hírek! időjárás, közlekedési információk 6.15, 7.45: Lapszemle 5.10, 6.20, 7.30,8.20: Az utcán...(Sztorik, anekdoták, kérdések - egyveleg Önöktől Önöknek) 6.30,13.30, 19.00 BBC magyar nyelvű hírek Londonból 6.45,11.45,19.45 Sporthírek 18.00: Élő telefonos kívánságműsor 20.00: Előzetes a következő napi lapokból 20.05: Rögzített telefonos kívánságműsor 0.01 Polygram lemezbörze (ism.) 1.00 Éjszakai utazás. 5.01 Ébred­jen a Rádió Toppal! Zenés, infor­mációs szolgáltatóműsor 9.00 Tur­mix (a világ legújabb slágerei) 14.00 Koktél (délutáni csevegés mindenről, ami,feldob...) 17.00 Lemezbörze - Újdonságok, érde­kességek, ma a Record Express há­za tájáról 19.05 A DL Stúdió műsora 22.31 DJ Service (ism.) 23.01-01.30 Slágerlista (ism.) City Rádió 10.00- 22.00-ig Zenés információs műsor a 96,3 Mhz-en 11.00- 20.00 óráig óránként hírek, időjárásjelentés 11.30,13.30, 15.30.16.30.17.30 Közlekedési in­formációk 10.50,13.50,16.50, 19.50 Sporthírek 10.00-14.00 Zenés délelőtt Gál Lajossal Benne: 12.00- 13.00 Kívánságműsor 14.00- 18.00 City dzsúz - a City vi­dám, frissítő délutáni műsora Do- vák Zsuzsannával 18.00-19.00 Pre­mier - a City filmezeni magazinja 19.00- 22.00 Zene, zene, zene... Kecskés Ákossal

Next

/
Thumbnails
Contents