Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-20 / 168. szám
1998. július 20., hétfő v % DokufRentum 6 Főiskolai és egyetemi felvételi pontszámok Budapest (MTI) - A felsőoktatási intézmények vezetői pénteken meghatározták az ez évi felvételi ponthatárokat - tudatta az Országos Felsőoktatási Felvételi iroda (OFFI). A felvételi ponthatárok a felvételi eljárások és pontozási rendszerek különbözősége miatt még egy felsőoktatási intézményen belül sem hasonÁllamigazgatási főiskola líthátók össze. Azok a jelentkezők, akik a ponthatárt elérték, felvételt nyernek a választott szakra, szakpárra, tagozatra. Akinek az eredménye ponthatár alatti, az érintett szakra, szakpárra, tagozatra nem vehető fel. A felvétel a pályázók által meghatározott sorrendben történt, vagyis mindenkit az elért eredményei alapján a számára legkedvezőbb (legkisebb sorszámú) helyre vettek fel. Az OFFI által közzétett ponthatár oszlopában két szám szerepel. Az első az államilag finanszírozott képzés, a második a költségtérítéses képzés ponthatára (a két számot per jel választja el). Jelmagyarázat: Tagozatuk: N nappali tagozat; E esti tagozat: I, levelező tagozat; T távoktatás; Képzésformák: A alapképzés; D felsőfokú végzettségűek számára hirdetett; S szakirányú továbbképzés; K kiegészítő képzés. (Az adatok tájékozta tó jellegűek) igazgatásszervező N A igazgatásszervező E A igazgatásszervező L A igazgatásszervező L D Állatorvostudományi Egyetem 105/- 80/- 81/75 -/ 99 alkalmazott zoológus NA 97/- áílatorvos-doktor NA 105/95 Bárczi G. Gyógyped. Tanárképző Főiskola Általános szociális munkás N A 72 /- általános szociális munkás EA 86/- általános szociális munkás E D -/90 gyógypedagógiai tanári NA 100/90 gyógypedagógiai tanári EA 79/72 gyógypedagógiai tana ri ED - / 72 gyógyped. tanári (pedág) ED -/' 82 Bessenyei György Tanárképző Főiskola angol nyelvtanári NA 87/angol nyelvtanári L D-/88 angol-ének-zene N A 94 / angol-francia N A 100/angol-gyors- és gépírás N A 92/angol-hittan N A 99/angol-könyvtár N A 74/angol-magyar angol-matematika N A 94/N A 93/angol-német N A 81 /angol-orosz N A 92/angol-számítástechnika NA 96/angol-szoci.il pedagógus N A 74/angol-történelem N A 96/angol-ukrán N A 105/biológia LA-/ 96 biológia-fizika N A 84/biológia-földrajz N A 116/biológia-házt.ök.-élelvit N A 90/biológia-kémia NA 75/biológia-körnv. védelem N A 108/98 biológia-számítástechnika N A 1 18/biológia-szociálpedagóg jsN A 92/biológia-technika N A 92/biológia-testnevelés N A 90/81 ének-zene L D-/ 72 ének-zene. karvezetés N A 84/ének-zene, népzene NA 88/88 ének-zene-hittanár NA 108/ének-zene-könyvtár NA 89/ének-zene-magyar N A 1 10/ének-zene-matemntika NA 94/ének-zene-történelem N A 108/fizika LA 92/fizika-hittanár N A 92/fizika-matematika N A 98 fizika-számítástechnika N A 92/fizika-technika N A 110/fizika-testnevelés N A 91 / földrajz L A 1 12/földrajz L D-7104 földrajz-kémia N A 88/földrajz-matematika NA 104/94 földrajz-rajz N A 72/földrajz-testnevelés NA 96/87 földrajz-történelem NA 120/108 francia nyelvtanári N A 95/francia-földrajz N A 112/ 101 francia-hittanár N A 108/98 francia-kémia N A 120/francia-könyvtár NA 95/francia-magyar N A 86/francia-matematika N A 104/francia-művelődéssz. N A 75/75 trancia-német N A 120/francia-rajz N A 86/francia-szociálpedagógus N A 111 /francia-történelem NA 98/gyors- és gépírás-magyar NA 92/gyors- és gepirás-német NA 99/házt. ökon., életv.-tech NA 88 /házi. ökonómia-életvitel L A 80/házi. ökonómia-életvitel L D-/9b hittanár-magyar NA 82/hittanár-német N A 106/hittanár-rajz N A .96/hittanár-történelem N A 86/kémia L A-/ 104 kémia L D- / 72 kémia-matematika N A 86/kémia-német N A 103/kémia-számítástechnika N A 106/komm.-magyar N A 115/104 kommunikációmagyar L A 1 14/103 kommunikáció-német N A 89/könyvtár LA 104/könyvtár L D-/9b könyvtár-magyar NA 102/könvvtár-matematikd NA 114/könyvtár-német N A 106/könyvtár-orosz N A 1 14/könyvtár-számítástechnika N A 87/könyvtár-töténelem N A 102/magyar LA 7b/magyar 1 D-/ 104 magyar-mű velődéssz. N A 1 14/magyar-német N A 100/magyar-orosz N A 120/magyar-történelem NA 22/110 magyar-ukrán N A 118/matematika LA 88/matematika-német NA 109/matematika-rajz N A 102/matematika-számítástech. N A 20/ 108 matematika-szociálped. N A 98/matematika-technika N A 87/matematika-testnevelés N A 72/m ű ve 1 ód éssz ervező LA- / 999 művelődésszervező-orosz N A 104/művelődésszervező-tört. N A 106/német nyelvtanári N /V 92/német-orosz N A 120/német-rajz NA 87/ném et-szoc iái pedagógus N A 87/német-történelem N A 1 14/nemzetközi kapcsolatok N A 108/98 orosz-rajz N A 1 14/orosz-szocialpedágógus NA 74/orosz-testnevelés N A 95/orosz-történelem N A 114/orosz-ukrán NA 104/rajz L A-/108 rajz L D-/ 84 rajz. vizuális komm. N A 100/számítástechnika L A 116/számítástechnika L L>-7 112 számítástechnika-technika N A 08 / 98 számítastechnika-testnev. N A-/ 102 szociál pedagógus LA 9 .) / szociálpedagógus L D-/ 104 szociálpedagógus-ukrán N A 102/tanító N A 74/történelem L D-,/88 Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar építészmérnöki építészmérnöki építészmérnöki Építőmérnöki Kar építőmérnöki építőmérnöki NA 133/120 ND -/ 999 LK -/ 72 NA 98/89 ND -/999 építőmérnöki LK- / 999 pedagógia ND-795 földmérő és térinform. N A 92 / 85 pedagógia E A 86/ földmérő és térinform. L K- / 999 pedagógia ED- /84 Gépészmérnöki Kar pedagógia EK- / 84 energetikai N A 75/72 pedagógia (speciális) ED- / 80 energetikai LA 75/72 politikaelmélet ED- / 72 gépészmérnöki N A 90/81 pszichológia NA 107/97 gépészmérnöki N D-/999 pszichológia N D-/ 103 gépészmérnöki N K 999 / 999 gépészmérnöki L K - / 999 gépészmérnöki(főisk.szint) NA 78/72 gépészm. (termékterv.) NA 109/99 Villamosmérnöki és Informatikai Kar műszaki informatika műszaki informatika villamosmérnöki villamosmérnöki villamosmérnöki NA N D N A N D N K 115/104-/99 106/96-/900 105/96 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazda Ikodási gazdálkodási gazdálkodási közgazdasági közgazdász közgazdász (Király közgazdász tanár közgazdász tanár szociálpolitikus-közg. Comenius Tanítóképző Főiskola óvodapedagógus LA 72/óvoda pedagógus ID -/100 tanító NA 87/tanító LA 82/taníto LD — /10 tanító (Kassa) LA 78 / N A-172 N K 120/L A- /120 N K 120/N A 111/N A 72/N A 108/E K-/100 N K 83/E K-/ 200 N K 61/N K 63/N K 67/Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdági Főiskolai Kar mezőgazdasági mérnöki NA 98/89 mezőgazdasági mérnöki LA 88 / 80 mezőgazdasági mérnöki TA -/72 Mg-i Víz- és KörnyetgazdáIkodási Kar körny. gazdáik, agrárm. NA 104/94 környezetgazdáik, agrárm. LA 95 / 86 meliorációs mérnöki NA 95/- növénytermesztési mém. N A 97 / 88 növénytermesztési mérn. LA 86/78 Mezőgazdaságtudományi Kar agrármérnöktanári NA 113/agrármérnöktanári I. D -/999 agrármérnöki NA 117/ — agrármérnöki LA -/ 72 agrármérnöki L K - / 999 gazdasági agrármérnöki NA 124/- körnv. gazdáik, agrármérn. NA 116/105 mezőg.szakig.szerv.mérn. NA 116/105 mezőg.szakig.szerv.mérn. LA -/72 Debreceni Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar általános szociális munkás N A 86 ' - általános szociális munkás LA 89/81 diplomás ápoló N A 80 / diplomás ápoló L A 94 / egészségügyi ügyvitelsz. N A 100 / - egészségügyi ügyvitelsz. ND — / 72 egészségügyi ügyvitelsz. LA 95 / 86 egészségügyi ügyvitelsz. L D - / 120 orvosdiagnoszt.labor.analit. NA 74/védőnő NA 101/Orvostudományi Kar általános orvos N A 110/fogorvos NA 109/gyógyszerész N A 105 / 95 Eötvös Lóránt Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász N D jogász E D jogász L D jogász (Budapest) N A jogász (Győr) N A politológus N A társadalombiztosítás L A Bölcsészettudomány i Kar amerikanisztika N A amerikanisztika N D amerikanisztika-esztétika N A amerikanisztika-komm. N A angol N A angol N D angol N K angol (ELTE-s) N K angol nyelvtanári N A angol nyelvtanári N D angol-esztétika N A angol-kommunikáció N A egyiptológia N A egyiptológia N D esztétika-filozófia N A esztétika-francia N A esztétika-magyar N A esztétika-művészettörténet N A esztétika-német esztétika-olasz esztétika-orosz esztétika-spanyol esztétika-történelem filozófia filozófia francia francia francia-kommunikáció iníormatika-komm. kommunikáció-magyar kommunikáció-német kommunikáció-olasz kommunikáció-orosz kommunikáció-spanyol NA N A N A NA N A N A ,N D ;n a ND NA N A N A NA N A NA NA kommunikáció-történelem N A könyvtár könyvtár könyvtár, latin latin latin latin levéltár levéltár magyar magyar magyar művészettörténet művészettörténet német német német német (ELTE-s) német nyelvtanári német nyelvtanári néprajz néprajz olasz olasz orosz orosz pedagógia NA N D ED NA N D N A N D N A N D NA N D E K N A N D NA N D N K N K NA N D N A N D N A N D NA N D NA- /102- ' 500- / 400 109/107/100 102/92- / 600 100/90 _ / 72 100/- 106/- 99/90 -/90 96/- 999/- 90/81 -/ 80 105/- 106/- 96/87 -172 116/- 107/- 110/- 104/- 1 14/- 102/- 112/- 108/- 112/- 106/96- ! 98 95 / 90 -/90 108/- 100/- 106/- 109/- 106/- 999/- 102/- 106/- 102/92-172 -/S0 104/IO0- / 72 104/ 100-172 100/90-172 106/96-197- /103 104/94- / 94 108/98-199 85/- 999/- 94 / 85 -/ 88 107/97 -172 102/92 -/ 92 97/88 -172 104/94 pszichológia pszichológia régészet régészet spanyol spanyol történelem történelem történelem EA ED 103/- -/ 107 NA 118/107 N D NA N D-/102 95/86 -172 NA 102/92 ND -/102 EK -/ 80 Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet NA LK NA N D ED LD szociális munkás szociális munkás szociálpolitikai szociálpolitikai szociológia szociológia szociológia szociológia Természettudományi Kar alkalmazott matematikus N A biológia biológia-kémia biológia-környezettan biológus csillagász fizika fizika fizika-környezettan fizikus földrajz földrajz földrajz-környezettan geofizikus geográfus geológus informatika informatika informatika kémia kémia kémia kémia-környezettan matematika matematika matematika matematika matematikus meteorológus programozó matematikus N A programozó matematikus E A programterv, matematikus N A technika N A technika technika térképész N A vegyész N A NA 86/LK* -/92 87/- -f 92 91 / 82 -/ 60 —/91 — / 91 72/72 91 /- 72/72 105/- 96/- -/ 999 73/- -1999 72/- 72/72 94/- -/999 89/- 81 /- NA 114/103 NA 72 / 72 72/- -/999 LK -/999 NA 74/- -172 -/90 75/- 72/- -172 NA NA NA NA LD NA LK N A NA NA EK NA N A NA LD N D LK NA NA N D NA NA NK -1999 EK - / 999 98/89 91 /- 79/72 -/ 999 72/- 999/- LD -172 LK -1999 78/- 76/72 vegyes/ ND -i 999 Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola angol (am. spec.}—biológia NA 94/angol íam.spec.Mizika NA 82/angol (am.spec.)-földrajz NA 102/angól (am.spec.)-francia NA 72/angol (am.spec.)-gazd.ism NA 87 /angol (am.spec.)-komm. N A angol (am.spec.)-magyar N A angol (am.spec.)-mat. angol (am.spcc.)-német angol (am.spec.)-számt. angol (am.spec.)-tört. angol nyelvtanári NA NA NA NA 79/91/72/102/82/93/angol nyelvtanári angol nyelvtanári angol nyelvtanári angol-biológia angol-ének-zene angol-fizika angol-földrajz angol-francia angol-gazdaságismeret angol-hittanár angol-kémia angol-kommunikáció angol-magyar angol-matematika angol-német angol-számítástechnika angol-történelem biológia biológia biológia-fizika biológia-földrajz biológia-francia biológia-kémia biológia-környezetvéd. biológia-magyar biológia-német biológia-testnevelés ének-zene ének-zene ének-zene-írancia ének-zene-hittanár ének-zene-magyar ének-zene-német ének-zene-történelem fizika fizika fizika-kémia fizika-magyar fizika-matematika fizika-német fizika-számítástechnika földrajz-francia földrajz-magyar földrajz-matematika földrajz-német föl d ra j z-test ne velés földrajz-történelem francia nvelvtanári NA 82/80 E A ED L D NA N A NA NA N A NA 72/72 -172 ~/72 72/72 83/75 102/- 81 /- 84/- 98/89 NA LA 103/-172 LD -/ 88 NA 791N A NA NA N A 78/72/76/82/N A 83 / 75 NA SÓZNA LA LD NA NA N A NA NA 79/- -/ 83 — / 78 92/- 84/- 102/- 97/- 81/LA -/72 LD -/120 1027N A NA N A N A NA NA NA NA NA NA N A NA 96/- 88/- 72/- 90/- 32/- 83/- 82/- 84/- 73/- 9 71- 80/francia-gazdaságismeret NA 101/francia-kémia francia-kommunikáció francia-magyar francia-matematika francia-német NA N A NA NA NA francia-számítástechnika N A NA LA L D N A NA NA NA NA francia-történelem gazdaságismeret gazdaságismeret gazrJaságismerel-komm. gazdaságismeret-német gazd.ismeret-számtechn. gazdaságismeret-tört. hittanár-magyar hittanár-német hittanár-történelem kémia kémia kémia-magyar kémiamatematika kommunikáció-magyar kommunikáció-német kommunikáció-számtech. NA 91/82 kommunikác ió-történelem NA 99 / 90 kommunikáció-történelem LA 75 /könyvtár LA 72/ magyar LA 72/114/- 76/- 91/- 112/- 79/- 112/- 90/- 72/- -/104 91 /- 98/- 106/- »10/- 82 / 82 NA 72/900 NA 74 / 72 -/ 78 - / 88 90/- 9/ 9/90 97/88 LA LD NA NA NA magyar I D - / 72 magyar-matematika NA 88/80 magyar-német NA 89/81 magyar-számítástechnika N A 86 / 78 magyar-történelem NA 100/92 matematika LA -/84 matematika-német NA 84/- matematika-számítástech. NA 92/- matematika-testnevelés NA 77/- művelődésszervező NA 78 / 72 művelődésszervező LA 73/- német nyelvtanári NA 89/81 német nyelvtanári E A 72 / 72 német nyelvtanári ED -/84 német-számítástechnika NA 94/- némét-történelem NA 97/pedagógia LA 108/pedagógia-számítástech. NA 87 / 79 pedagógia-történelem NA 107/- rajz, vizuális komm. NA 107/97 számítástechnika EA 88/számítástechnika LD -/96 számítástechnika-tört. NA 77/- szoc iái pedagógus NA 87/szociálpedagógus LA 78/szociálpedagógus LD -/120 testnevelés NA 82/75 testnevelés LA 80/testnevelés L D - / 72 történelem LA 78/72 történelem LD -/80 Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gazdasági- és Társadalomtudományi Kar gazd. agrármérn.(hat.túli) LA 95 /- gazdasági agrármérnöki NA 119/— gazdasági agrármérnöki LA - / 84 gazdasági agrármérnöki LD -/84 humánerőforrás menedzser TA -/93 mérnöktanári LD — /110 munkavállalási tanácsadó NA 103/- munkavállalási tanácsadó LA -/84 műszaki tanári L D - / 110 szakoktatói LA 90/Kereskedelmi és Vállalkozási Akadémia vállalkozásszervező N A — / 105 vállalkozásszervező LA -/95 Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös gazdasági mérnöki NA 124/112 gazdasági mérnöki LA 114/ — gazdasági mérnöki TA ~/7 8 gazd. mérnöki (hat.túli) LA 96/87 mezőgazdasági mérnöki NA 108/- mezőgazdasági mérnöki LA 100/90 mezőgazdasági mérnöki TA -/93 Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Mezőtúr mezőgazdasági gépészm. LA 78 / 72 mezőgazdasági gépészm. NA 91/82 mezőgazdasági mérnöki N A 98 / 89 mezőgazdasági mérnöki LA 90/81 Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Nyíregyháza gazdálkodási NA 118/107 gazdálkodási LA 109/99 mezőgazd. gépészmérn. NA 88/- mézőgazd. gépészmérn. LA 73/- mezőgazdasági mérnöki NA 701/- mezőgazdasági mérnöki LA 81/- repülőmérnöki NA 126/114 Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar gépészmérnöki NA 94/gépészmérnüki LA - / 72 komm.-technikai mérnöki NA 99/- komm.-technikai mérnöki LA ~/72 mezőgazd. gépészmérnöki N A 85 / .- mezőgazd. gépészmérnöki N D -/84 mezőgazd. gépészmérnöki LA - / 79 mezőgazd. gépészmérnöki L D - /120 mg.gép.mérn.,pánc.gj.m.tiszti ND - /120 Mezőgazdaságtudományi Kar agrármérnök NA 112/101 agrármérnök NK ~/7 2 körny.gazdálk. agrárm. NA 120/108 Vezető- és Továbbképző Intézet agrármenedzser NA 88/80 agrármenedzser EA -/72 Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskola NA 84/óvodapedagógus NA 87/79 NA 82/74 óvodapedagógus LA 120/120 N A 103/93 óvodapedagógus L D-/72 N A 91 /szociálpedagógus NA 104/94 NA 91 /szociálpedagógus LA 104/102 N A 93/szociálpedagógus L D-/83 Jászberényi Tanítóképző Főiskola könyvtár LA 74/72 könyvtár-műv.szervező NA 106/96 művelődésszervező NA 108/98 művelődésszervező LA 80/72 szociá I pedagógus NA 104/szociálpedagógus LA 72/72 szociálpedagógus LD-/999 tanító NA 87/Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola NA 94/85 LA-172 L D-172 NA 96/87 LA 115/104 L D-17 2 r a-172 K NA 104/94 LA 117/106 I D-17 2 NA 84/79 LA 113/102 LD-172 kereskedelmi ■ kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi külgazdasági külgazdasági külgazdasági vendéglátó és szálloda vendéglátó é^ szálloda vendéglátó és szálloda Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegen- forgalmi Főiskola háztartásokon, életvitel LD — / 120 idegent, és száll.ip. angol NA 77 /- id.forg. ős száll.ip. néni. NA 75/- idegenforgalmi és szálloda NA 103/93 idegenforgalmi és szálloda LA 101/91 idegenforgalmi és szálloda L D - / 120 kereskedelmi NA 104/94 kereskedelmi LA 100/90 kereskedelmi LD — / 120 kereskedelmi szakoktatói L A 73 / - közgazdász tanári L D - /120 közgazdász tanári L K - / 120 vendéglátó és szálloda NA 100/90 vendéglátó és szálloda L A 78 / 72 vendéglátó és szálloda L D -/ 120 vendéglátószakoktatói LA 74/Kertészeti és élelmiszeripari Egyetem Eemiszeripari Főiskolai Kar élelmiszeripari gépészm. élei m iszer i pa ri gépészm. élelmiszeripari gépészm. élelmiszeripari gépészm. élelmiszertechn. mérnök élelmiszertechn. mérnök élelmiszertechn. mérnök élelmiszertechn. mérnök műszaki tanári LD-/72 NA 91 / 86 N D-17 2 LA 121/120 NA 105/95 N D-/120 LA 121/120 LD-/120 LK — /120 NA 107/97 N D-/120 vállalk. menedzser mérnök LA 121/120 vállalk. menedzser ‘mérnök LD — / 120 Kertészeti Főiskolai Kar kertészmémöki N A 86/78 kertész mérnöki N D-/72 kertészmérnöki LA 72/72 K kertészmérnöki L D-/90 kertészmérnöki T A-/999 kertészm. (Révkomárom) Élelmiszeripari Kar LA 1 /900 élelmiszermérnök NA 101 / 91 élelmiszermérnök LK — 12 élelmiszertechn. mérnök LA-172 élelmiszertechn. mérnöki NA 96/87 Kertészeti Kar kertészmérnöki NA 108/93 kertészmérnöki LA 72/-K kertészmémöki LK-/ 999 kertészmérn.thazai képz. LA-/999 Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar általános szociális munkás L A-/100 általános szociális munkás L D-/100 angol NA 91 /angol nyelvtanár L D-/100 filozófia NA 111/filozófia L D-/7 2 francia N A 94/francia L K-/ 100 latin N A 08/lengyel NA 72/magyar NA 97/magyar L K-/100 műv. (és telnöttk.) men. NA 105/művelődési menedzser L K-/100 német N A 95/német L K-/100 német nyelvtanár N A 87/néprajz NA 113/néprajz L D-/100 olasz N A 76/orosz N A 109/pedagógia L D-/100 politológia NA 113/pszichológia NA 111/pszichológia L D-/100 szociálpolitika N A 107/szociológia N A 106/szociológia L D — /100 történelem NA 105/történelem L K-/100 Jog- és Államtudományi Intézel jogasz NA 105/jogász L A-/ 105 jogasz L D-7104 Közgazdaságtudományi és Üzleti Képzés gazdálkodási L K-/90 gazda Ikodási-kózg. Műszaki f őiskolai Kar N A 106/építészmérnöki N A 4M / 100 építészmérnöki N D- / 900 építészmérnöki L A-/ 80 építőmérnöki N A 90/építőmérnöki N D-/90Ü gépészmérnöki NA 95/86 gépészmérnöki N D-/900 gépészmérnöki t A 87/85 gépészmérnöki L D-/900 mérnöktanári N A 85/mérnöktanári N D- / 900 mérnöktanári L K- / 800 műszaki menedzser N A 104/94 műszaki menedzser N D-/900 településmérnöki N A 91 /településmérnöki N D- / 900 Térmészettudományi Kar ábrázológeometria N D-/888 biológia N A 100 / biológia N D- / 888 biológia N K 120/biológia L K-1888 biológia-környezettan N A 95/biológus N A 112/biológus N D-/888 fizika N A 85/fizika N D-/ 888 fizika N K 120/fizika L K-/888 fizikus N A 76/fizikus N D-/888 földrajz NA 93/földrajz N D- / 888 földrajz N K 120/földrajz L K- / 888 földrajz-környezettan N A 84/geográfus NA 104/geográfus N D-1888 informatika N A 86/informatika N D- / 888 informatika N K 120/informatika L D-1888 informatika L K-1888 informatikus Könyvtáros NA 86/informatikus Könyvtáros N D- / 888 informatikus Könyvtáros L D-/883 informatikus Könyvtáros L K- / 888 kémia NA 81/kémia N D- / 888 kémia N K 120/kémia L K-1888 kémia-környezettan N A 81 /matematika N A 72/matematika N D — / 888 matematika N K 120/matematika L K-/ 888 matematikus NA 76/matematikus N D-/ 888 programozó matematikus NA 105/programozó matematikus N D ~/888 programtervező mat. N A 105/vegyész NA 77/vegyész N D-/888 Külkereskedelmi Főiskola külgazdasági NA 76 / 69 külgazdasági LA 70/63 külgazdasági E D — / 90 külgazdasági L D-/90 nemzetközi kommunikációN A 87/81 nemzetközi kommunikációE D-/90 nemzetközi kommunikációL D-/90 Magyar Iparművészeti Főiskola design menedzser NA 10/építész NA 34/31 építész N K — / 44 formatervező N A 44 / 40 formatervező N K ~/30 szilikáttervező NA 40/37 szilikáttervező N l< ~/30 tanár N A 25/tanár L D — / 32 tanár (MIF) 1 D-128 textil tervező N A 45/44 textiltervező vizuális kommunikáció N K-/30 tervező vizuális kommunikáció NA 44/43 tervező N K-/ 30 Magyar Képzőművészeti Főiskola intermédia-vizuálisnév.. NA 59/képgrafika-vizuális név.. NA 40/múz.ésközgy.tárgyrest.műv LA 41 /szobrász-vizuális névtan. NA 41/ — szobrászrest.-vizuálisnév. NA 50/terv.grafika-vizuális név. NA 41/Magyar Táncművészeti Főiskola festő-vizuális nevelőtanári NA 39/festőrestaur.-vizuálisnév. NA 48/balettművész NA 9/9 táncelméleti szakíró L D-/32 táncped. (néptánc) (Szh.) L D- / 34 táncped. (néptánc)(Spatak) L D-/34 táncped. (balettoktató) E A-/31 táncpedagógus (néptánc) E D-/ 38 táncpedagógus (néptánc) LA-/ 34 Magyar Testnevelési Egyetem edzői (férfi torna) LA 86/edzői (női torna) LA 88/edzői (ökölvívás) LA 78/edzői (öttusa) LA 92/83 edzői (röplabda) LA 80/edzői (sakk) LA 98/89 edzői (sportakrobatika) LA 91 /edzői (tenisz) 1 A 90/82 edzői (úszás) NA 84/edzői (vitorla) LA 96/edzői (vívás) N A 86/78 egészségtan tanár L D-/84 gyógytestnevelő L D ~/7 2 humánkineziológia N A 90/81 sportmenedzser LA 108/98 tesnevelőtnnár (2 féléves) L K-/ 18 tesnevelőtanár (4 féléves) L K-/7b testnevelőtanár NA 106/96 Miskolci Egyetem Álkim- és Jogtudományi Kar jogász N A 108/jogász LA-/ 106 jogász L D- / 102 Bányamérnöki Kar bánya- és geötechnikai NA 77/előkészítéstechnikai NA 76/geográfus N A 90/örnyezetmémöki NA 88/műszaki földtudományi NA 77/olaj- és gázmérnöki N A 97/Bartók Béla Zeneművészeti Intézete fagott N A 180/fuvola N A 190/fuvola E A- / 160 fúvószenekari karnagy N D- / 180 gilár NA 200/gordon N A 183/gordonka F. A-/ 170 harsona N A 190/harsona E A-/ 160 hegedű N A 170/klarinét N A 180/klarinét E A — / 170 kürt E A- /180 magánének N A 190/magánének E A-/155 mélyhegedű N A 170/oboa N A 180/szolfézstanár N D-/15 trombita N A 180/trombita E A-/ 180 tuba N A 190/tulw E A- / 180 ütőhangszer N A ISO/ütőhangszer E A- / 180 zeneelm., szolfézs, karvez N A 180/zeneelm., szolfézs, karvez. E A-/ 180 zongora N A 190/zongora E A- / 160 Bölcsészettudományi Kar angol nyelvtanár N A 94/85 angol nyelvtanári L A- / 104 angol nyelvtanári L D — / 93 filozófia N A 84/84 kulturális antropológia N A 106/96 kulturális antropológia L A- / 96 magyar N A 95 / 86 magyar L K- / 80 német nyelvtanár L D- / 84 német nyelvtanári N A 73/72 német nyelvtanári L A- / 80 politológia (NA 117/106 szociológia N A 115/114 történelem NJ A 101 / 91 történelem — l K- / 76 Dunaújvárosi Főiskolai Kar anyagmérnöki N A 72 / gazdálkodási N A 87/79 / gazdálkodási l A 76/76 gépészmérnöki N A 77/gépészmérnöki l A-/72 kohómérnöki N A 72/kohómérnöki L A-172 mérnöktanári N A 75/műszaki informatika N A 80/72 műszaki informatika L A-/ 72 műszaki menedzser N A «2/műszaki menedzser 1 A-/72 műszaki szakoktatói L A-172 Gazdaságtudományi Kar gazdálkodás N K 721gazdálkodás L K-! 80 gazdálkodási NA 104/gazdálkodási L A 89/81 Gépészmérnöki Kar gépészmérnöki NA 85/gépészmérnöki L K-1900 gépészmérnöki (főisk.szint) N A 85/gépészmérnöki (főisk.szint) L A-ni műszaki informatika N A 104/műszaki informatika N K 950/műszaki informatika L K-/900 műszaki menedzser N A 110/műszaki szakoktatói L A-/ 72 villamosmérn. (főisk.szint) N A 99/villamosmérn. (főisk. szint) LA-ni Kohómérnöki Kar anyagmérnöki N A 86/kohómérnöki N A 84/kohómérnöki L D-/120 mérnök-fizikus NA 75/Pénzügyi és Számviteli Főiskola Budapest közgazdász NA 89/közgazdász T A-/70 közgazdász T D-/100 Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televízió operatőr N A 100/film- és televízió producer N A 100/film- és televízió rendező N A 100/film- és televízió vágó NA 100/színész N A 100/színháztudománvi NA 100/-