Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-16 / 165. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG $ 1998. július 16., csütörtök SPORT 3:26.00 percre javította a marok­kói Hisam el-Guerrouj (balra) a férfi 1500 méteres síkfutás világcsúcsát az atlétikai Golden League-sorozat római versenyén. A korábbi rekordot az algériai Noureddi- ne Morceli tartotta 3:27.37 perccel, amit 1995 július 12-én Nizzában ért el. Fotó: AP Volán-hírek Miskolc (ÉM - PA) - Bár a felkészülés az új idényre már megkezdődött a Borsod Volán NB II Keleti csoportjában szereplő labdarúgócsapatánál, a gárda kedden tar­totta az előző idény évzáróját. Az össze­jövetelen Sárközi György, a sportkör el­nöke megköszönte a csapat munkáját, hi­szen újoncként jól teljesítettek, valamint további támogatásáról biztosította a lab­darúgókat. Balázs András elnök elmond­ta, hogy az új bajnokságra végig hazai környezetben készül föl a csapat, és sok edzőmérközéssel fogják kiegészíteni az edzéseket. A Borsod Volán - amíg a népkerti pá­lya teljesen „használható” nem lesz - minden valószínűség szerint a felsőzsol- cai Siegel SE pályáján fog játszani, így a július 29-i, Nyíregyháza elleni Magyar Kupa találkozót is ott rendezik meg. A csapatnál egyelőre négy új arc talál­ható az edzéseken. Regős a Siegel SE-ből, Bocsó és Császári Mezőkövesdről és N. Varga a DFC tartalékból. Ügyükben foly­nak a tárgyalások. A távozók eddig öten vannak: Dósa, Hanyecz, Ihos és Szűcs egyelőre még nem tudni hova távozik, míg Boros valószínű­leg a Tiszaújvárosi FC-ben folytatja pálya­futását. Akasztón a Gázszer FC Budapest (MTI) - A július 25-én kezdődő professzionális bajnokságban érdekelt Gázszer FC Kft. labdarúgócsapata az akasztói stadionban játssza őszi hazai mérkőzéseit - jelentette ben Májer József, az agárdi klub szakosztályigazgatója. - Si­került mindenben megállapodnunk a mű­ködését átmenetileg szüneteltető akasztói egyesület vezetőivel a stadion használatá­ról, s így a bajnokság első felében Akasz­tón fogadjuk ellenfeleinket. Természete­sen nem zártuk ki annak a lehetőségét, hogy akár már fél év után ismét Székesfe­hérváron játsszuk hazai mérkőzéseinket. Tudomásunkra jutott, hogy a jövőben esetleg, a korábbiakkal ellentétben térí­tésmentesen használhatjuk a Sóstói-stadi­ont - mondta Májer József, majd hozzátet­te: - A Gázszer FC Kft. székhelye tovább­ra is Székesfehérváron lesz, s a profibaj­nokságban szereplő felnőttek kivételével valamennyi csapatunk Székesfehérváron fogadja ellenfeleit. Focitoborzó Szikszó (ÉM) - A Szikszó-Szatev NB III-as labdarúgócsapata 1980. január 1., és 1985. január 1. között született fiúk részére foci- toborzót tart 1998. július 17-én, pénteken délután 14 órától a helyi sportpályán. Je­lentkezés Kertész Tamás utánpótlás edzőnél. Fejvédőben, fürdőnadrágban, mezítláb Legközelebb a rakamazi EFOTT-on lehet majd részt venni vízifoci-bajnokságon Kapuközeiben a tapolcai vízifoci-bajnokságon Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - Ml) - Amióta Angliában feltalálták a lab­darúgást, azóta folyamato­san növekszik a népszerűsé­ge. Ugyanezen tézist azon­ban el lehet mondani a fut­ball azon műfajáról is, amit manapság vízifoci néven em­legetnek. Maga a sportág a mediterrán or­szágokból származik. A legtöbb művelője Olaszországban akad, de ott is inkább azokban a váro­sokban, ahol jelentős szerepet játszik a víz. • A híres üdülőközpontban, Je- solóban van egy Aqualandnak nevezett hely, és a barátaimmal itt találkoztunk először a vízifo­cival - mondja Rajnai Sándor, a szakág miskolci főszervezője. - Magyai’országon két éve állítot­ták fel az első pályát, mégpedig Budapesten a Palatinus stran­don. A vízifoci a kajakos ber­kekben terjedt el leginkább, ám ma már létezik egy külön ezzel foglalkozó kft. is. □ Mit kell tudnunk róla? • Egy kimért, 25x11 méteres pá­Ózd (ÉM - TJ) - Fél évszáza­dos történetének legna­gyobb sikerét érte el az Ózd- vidéki Bányász-Orient KC fér­fi kézilabdacsapata, amikor megnyerte az NB II északkele­ti csoportjának ez évi küzdel­meit, ezzel jogot szerzett az NB l/B-ben való induláshoz. A piros-feketék magabiztosan utasították maguk mögé vetély- társaikat, s a pontvadászat so­rán végig vezetve, nyolc pont különbséggel hagyták maguk mögött az üldözőket. • Hosszú évek munkájának gyü­mölcse érett be - mondta La- bancz Pál, a gárda ügyvezető el­nöke, aki több évtizede szolgálja a csapatot. - Korábban sokat „lifteztünk” az NB II és a megyei bajnokság között, míg az évtized elején egy kiesést követően ál­landósítottuk helyünket a har­madik vonalban. Ezt a bajnoksá­got már az észak-keleti csoport­ban kezdtük el, ahol az erőviszo­nyok alapján esélyesnek számí­tottunk a bajnoki címre. Hamar kiderült, hogy jól erősítettünk, és a sérülések ellenére magabiz­tosan meneteltük végig az őszt, s lyán játsszák, amelynek az anyaga tulajdonképpen ponyva, csak üvegszállal meg van erősít­ve. Az oldalakat az egy méter magas úgynevezett hurok hatá­rolja, ami levegővel van tele. Ez gátolja az ütközéseket, és meg­akadályozza azt, hogy játék köz­ben bái'ki is kiessen. a pontban gyengébb tavaszi pro­dukciónk ellenére is nemcsak megtartottuk, hanem növeltük is a különbséget, s elsők lettünk. □ Ráfért a csapatra egy kis „lazítás”... 9 Játékosaink jól megérdemelt □ Szabályok? 9 Megpróbálnak, megpróbálunk a kispályás labdarúgás szabálya­ihoz alkalmazkodni annyi kiegé­szítéssel, hogy nem veszünk mindent olyan szigorúan. A fel­tételeket igazából a helyszín szabja meg, no és az, miben tud megállapodni a két csapat. pihenőjüket töltik, de nekünk ilyenkor kell elvégezni azokat a feladatokat, amelyek minden szezont megelőznek. Nem szeret­nénk retúrjegyet váltani az NB I/B-be, ezért igyekszünk meg­erősíteni a csapatot. Elnöksé­Ugyanúgv van viszont játékve­zető. aki a játéktéren kívül he­lyezkedik el a középpályánál. □ Felszerelések? 9 Először is kell víz. Nem sok, csak éppen annyi, amennyi egy pár centis filmréteghez elég. So­kan a hecc kedvéért még fel is szappanozzák a pályát, mond­ván jobban csúszik. A 3+1 fős csapat minden tagjának az egyetlen védőfelszerelése a fej- védő, ezen kívül nincs más raj­tuk csak fürdőnadrág. Az összecsapások közönséges gumi­labdával folynak, természetesen mezítláb. A sérülésveszély azon­ban mindezek ellenére nem na­gyobb. mint akármilyen más fo­cimeccsen. □ Miskolcon az elmúlt hétvégén rendeztek egy vízifoci-bajnoksá- got. Mikor lesz a következő? 9 A terveink szerint három hét múlva. A vízifoci szerelmesei­nek azonban nem kell olyan so­káig várniuk, hiszen július 22-26. között ott leszünk az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozó­ján (EFOTT) Rakamazon. FIFA-ranglista Zürich (MTI) - A magyar válogatott hat helyet javítva két hónappal ezelőtti hely­zetén, az 56. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség (FIFA) szerdán köz­zétett világranglistáján. A vasárnap véget ért francia- országi világbajnokság után az ezüstérmes brazilok meg­őrizték vezető helyüket, míg a vb-győztes franciák 15 he­lyet javítva korábbi helyezé­sükön a 2. helyre jöttek fel. A másik nagy előrelépő a vb-bronzérmes Horvátor­szág, amely a 19-ről a 4. helyre ugrott. A magyar vá­logatott Európa-bajnoki se­lejtező ellenfelei közül a leg­előkelőbb pozícióban Romá­nia áll. a vb nyolcaddöntőjé- ben elbúcsúzott együttes a tizenharmadik. Szlovákia a 32., Portugália a 42.. Azer­bajdzsán a 109., míg Liech­tenstein a 163. a sorban. günk legutóbbi ülésén állást fog­laltunk az Ózdi KC-val való együttműködés szorosabbá téte­lére, hiszen mindkét együttes elemi érdeke a másik kölcsönös segítése. Megegyezés született, hogy két kettős játékengedéllyel rendelkező fiatal, György és Papp csapatunk rendelkezésére állhat abban az időben, amikor hosszabb szünet lesz az NB I- ben, illetve az első osztályú baj­nokság végét követően. Emellett folyamatban vannak átigazolási ügyeink is, s eldőlt, hogy csak Bialaszek távozik, ő éppen az ÓKC-ban folytatja szereplését. □ Mi lesz a további program? 0 Augusztus 4-én kezdjük az alapozást, onnantól kezdve heti 3-4 edzést tartunk, s edzőtáborba is mennek majd a játékosok. □ Ki irányítja majd a szakmai munkát? 0 Felkérésünkre igent mondott Nagy B. József, így továbbra is az együttest bajnoki címre ve­zénylő tehetséges szakember irányítja a munkát. Mellette Ivády Csaba vállalta az ifjúsági és serdülő csapataink irányítá­sát, de a felnőttek mellett is fog tevékenykedni. Az ÓBOKC bajnokcsapata (balról jobbra). Felső sor: Miller B. tech­nikai vezető. Mészáros, Galambos, Kovács G., Scheili, Makó, Koós, Ivády Cs. pályaedző. Középső sor: Nagy B. edző, Tarr, Pirint, Barta, Farkas, Asztalos, Bialaszek, Labancz P. ügyvezető elnök. Guggoló sor: Filkusz, Stáb, Imre, Antal, Burg. A képről hiányzik: Törő Gy. társadalmi elnök, György, Papp, Veres, Kérdő, Csorna, Széles, Réti, Tóth L, Koós, Novák. Fotó: Farkas Maya Bemutatott transzparensek Az új Professzionális Labdarúgó Bajnok­ságban csak olyan zászlók, transzparen­sek jelenhetnek meg a stadionokban, melyhez a Magyar Labdarúgó Szövetség hozzájárult. A Diós­győri FC szurkolói tegnap délelőtt a DFC klubhelyiségében be­mutatták. és jegyző­könyvileg hitelesít­tették azokat a zász­lóikat, transzparense­iket, amelyeket a jö­vő héten kezdődő baj­nokság folyamán használni kívánnak drukkolás közben, hi­szen a be nem muta­tott, és engedély nél­küli zászlók és transzparensek hasz­nálata tilos. Fotó: B.T. Az Ózdvidéki BOKC „felliftezett” az NB I/B-be

Next

/
Thumbnails
Contents