Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-13 / 162. szám

1998. július 13., hétfő »a» **> fik JJ.--. / L ' W Műsor / Programok 14 Nagyvázsonyi lovasnapok Veszprém (MTI) - A régi helyszínen, de felújított nézőtéren, őzekkel, szarvasokkal benépesített vadaspark szomszédságában rendezik meg augusztus 1-2-án a hagyo­mányos nagyvázsonyi lovasjátékokat. Több mint húszmillió forintot költöttek eddig a Zichy-kastély parkjának rendbeté­telére, az új nézőtéri padokra, a szökőkút építésére. Ez azonban csak töredéke an­nak az összegnek, amelyet az IBUSZ a ké­sőbbiekben és összességében a nagyvázso­nyi Zichy-kastélyra szán. A kilenchektáros park ez évi rendbeté­telével ugyanis megkezdődött az a három évig tartó, nagyszabású beruházás, amely­re az IBUSZ összesen nyolcszázmillió fo­rintot irányzott elő. , Az elnök-vezérigazgató közlése szerint azt tervezik, hogy luxusszállót alakítanak ki a jelenleg a málladozó kastélyból, a környezetében pedig olyan szabadidő és idegenforgalmi központot hoznak létre, amely tízezreket vonz majd a Balaton­part üdülőtelepüléseiről. Ifjúsági kórusfesztivál Veszprém (MTI) - Nemzetközi ifjúsági kórusfesztivált rendeznek Veszprémben Vox Juventae Veszprém néven július 12-19-én. A résztvevők Németországból, Szlovákiából, Szlovéniából érkeznek a du­nántúli városba. A fesztiválnak kettős cél­ja van: az egyik az, hogy a hazai és külföl­di kórusok tagjai és vezetői megismerked­nek egymással, kicserélik tapasztalatai­kat, a másik pedig, hogy bekapcsolódja­nak a város idegenforgalmi programjába. Veszprém ugyanis, a Balaton északi part­jának szomszédságában, a turisták által leggyakrabban felkeresett város. Szívesen időznek ott a tópart vendégei a délutáni, esti órákban is. A kórusfesztivál résztvevői a fesztivál minden napján hangversenyt adnak, s más-más programmal lépnek fel minden al­kalommal. A meghívók a Megye Háza Szent István termébe, a veszprémi várba és a művelődési központba invitálják a zene­kedvelőket. A gazdag zenei műsort a Veszprémi Táncegyüttes fellépése színesíti. ' .ív': . U . - U ■ ' ’ MISKOLC Barlangi tárgyú és a környéket ábrá­zoló festmények. Baradla Galéria. Szabadság u. 3. Előzetes bejelent­kezés alapján tart nyitva. SAJÓSZENTPÉTER SÁTORALJAÚJHELY Kortárs avantgarde művészet. Mission- Art Galéria. Széchenyi u. 14. Nyit­va: délelőtt 10-től délután 1 óráig és délután 2-től este 6 óráig. Molnár Irén festőművész kiállítása. Madarak világa, A Zempléni-hegység kőzetei, ásványai, élővilága. Fé­nyes Újhely. Kazinczy Ferenc Mú­zeum. Dózsa György út 11. Nyitva: délelőtt 9-től délután 3-ig. Megyeháza Galéria. Nyitva: reggel 8-től délután 4-ig. Bacsó István és ifj. Bacsó István kiállí­tása. Lila Galéria. (Kossuth u. 149.) A Paál László Képzőművészeti Kör ki­állítása. Tájhéz-Lévay szülőház. SZERENCS BOLDOGKŐVÁRALJA Móser Zoltán fotóművész Párbeszéd a fáról című kiállítása. Boldogkő vára kiállítóterem. Duray Tibor festőművész festményei és domborművei. Városi Kulturális Központ, Városi Könyvtár. Rákóczi vár. Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási ideje szerint. JÓSVAFŐ A kiállítóhelyek egy része hétfőn zárva tart. A biztonság kedvéért a nyitva tartás idejéről érdemes előre tájékozódni. TISZAÚJVÁROS Jósvafői tájház, barlangtörténeti és használati tárgyak kiállítása. Dó­zsa Gy. út 3. Előzetes bejelentke­zés alapján tart nyitva, bejelent­kezni Balda Jánosnál (Jósvafő, Rá­kóczi út 1.) lehet. Egri Tibor festőművész kiállítása. Vá­rosi Kiállítóterem. Fekete-fehér fotók a fáról. Móser Zoltán fotóművész alkotásaiból látható kiállítás - Párbeszéd a fáról címmel - a boldogkői vár egyik kiállítótermében. A szekszárdi születésű alkotó fekete-fehér fafotói Paul Valéry. Párbeszéd a fáról című írása alapján rendeződtek kiállítássá. A képeket a boldogkői várban augusztus végéig tekinthetik meg az érdeklődők. Fotó: Bujdos Tibor Hét év Tibetben című amerikai filmet láthatja a közönség Miskolcon a Ró­nai Művelődési házban dél­után 17.00 órai kezdettel. MISKOLC Béke Deep impact (amerikai) 15.30, A miniszter félrelép (magyar) 17.45, 20, BÉKE Kamara Kinek a papné (amerikai) 16,18, 20, KOSSUTH Az ember aki túl keveset tudott (amerikai) 10, 14.30,16.30, 18.30, 20.30, HEVESY Tűzvirágok (japán) 17,19, Lesz ez még így se! (amerikai) 20.45, RÓNAI Hét év Tibetben (amerikai) 17, ÓZD Béke Gyilkosok gyilkosa (amerikai) 20, SÁROSPATAK Rákóczi Alien 4 - Feltámad a halál (amerikai) 20 óra, 5.50-9.30 Nap-kelte 9.30 Bor és ha­talom. Spanyol tévéfilmsorozat, 193/149.10.05-12.00 SZÜNIDŐRE! 10.05 Repeta - NYÁR (ism.) 10.35 Csatárnak született. Angol tévé­film (ism.) 12.00 Déli harangszó 13.00 Glóbusz. Tévéfilms., V/1. (1993,-ism.) 14.00 Cigánymagazin 14.25 Szlovák nyelvű mag 14.55 Derrick. Német bűnügyi tévéfilms. A szabadságba vezető út 16.00 Ja­nó és Bíbice. Belga rajzfilms., XIII/10. Kastellac gyűrűje (ism.) 16.30 Öregberény. Történetek vi­dékről, 1. A hazatérés (1993,-ism.) 17.00 Délutáni'rendelés 17.15 Kör­zeti mag*17.45 Körzeti híradók 17.55-18.10 Gyerekeknek! 18.00 Mixishow 18.35 A nagykövetasszony. Német tévéfilms., XV/5. Szívügy 19.30 Híradó 20.00 Az árnyékember. Német tévéfilms., X/9. Fejvadá­szok 21.10 Örökös tagsag. Polgár László 22.10 Aktuális, Hírek 22.35 Kenó 22.40 Tranzit 23.10 Habanera. Spanyol-kubai tévéfilmsorozat, IV/ 0.05 Képújság «sásaié 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsi­ka 9.05 Szünidei matiné 9.30 Az óceán lánya 9.55 A három kis barát 10.05 Emlékképek 10.25 Közép-eu­rópai Magazin 11.00 Heti hírmon­dó 12.05 Lapozó 12.20 Lóverseny 12.35 Esti kérdés 12.45 Minoritates Mundi 13.25 Bartók: 27 egynemű kar 13.50 Zöldszem, zöldfül14.20 Ami igaz, az igaz 14.35 Zengő ABC 14.45 Tarkabarka 15.45 Csilíagjel 16.20 Katedra nélkül 17.05 Az aranyló patak 17.30 Mese 18.00 Híradó 18.20 Mükjhcsvadászok 19.20 A külügyi népbiztos lánya 20.10 Héthatár 20.45 EstiTérdes 21,25 Sportpercek 21.40 Ezredvégi krónika 21.55 Szorításban _____ 2 3.30 Beavatás 7.00 Híradó 7.15 A Hét (ism.) 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda 10.00 Szom­szédok. Teleregény, 80. (1990.) 10.30 Kincsestár (ism.) 12.00 Déli harangszó 13.00 Tévémagiszter (ism.) 14.00 Talpra, Petőfi! XVI/16 14.25 A pampák királya. Brazil té­véfilm., 130/29-30.16.10 Repeta- Nyár 17.30 Indaba. Francia films., XXV/7. Lázas napok Indabában 18.00 Magyarorszag ma 18.3Ö kincsestár 20.00 Mesetar 20.20 MC 20.30 Híradó 2100 A sebesség bűvöletében. Angol dok.films., XIII/2. Az országúti versenyek 1922-ben Mussolini került hata­lomra, és azt ígérte: országát modernizálni fogja. E törekvé­sének egyik leglátványosabb szimbólumává a gépkocsi vélt. 21.30 EURÓPA MOZIJA. Spagetti show. Olasz film 23.15 A.K.T 23.30 Napbúcsúztató VTV Miskolc 9.00 A pénteki műsor ismétlése 16.00 Képújság 18.30 Műsorismer­tetés 18.35 Miskolci Krónika 18.45 várospolitikai Magazin 19.40 Váró­szoba - Egészségügyi Magazin 20.00 Film 21.40 Miskolci Krónika VTV Edelény ______ 1-es csatorna: Ö0.ÖÖ Telinform kép­újság 17.00 Szivárvány Sztár Maga­zin 17.30 Biztonsági Zóna 18.00 Hétről Hétre magazin. - Edelényről az edelényiekneic 19.30 Sztárran­devú 20.15-24.00 Telinform képúj­ság 2-es csatorna: 00.00 Telinform képújság 16.00-24.00 Szív TV ' VTV Kazincbarcika 16.00-24.00 Szív Tv RTL Klub, 20.00: Gyilkos lövés 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm... 9.55 Rajzfilm Klub 11.30 Az első csók 12.05 Sliders 13.00 Hírek 13.10 Élet­tér 13.20 Recept Klub 13.30 Megve­szem ;...! 16.05 Az első csók 16.35 A farm... 17.25 100-ból egy 6.00 TOP-10 6.25 Jelkép-kalendári­um 6,30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a TV2-vel 9.00 Mag­num 9.50 Szerencsekerék 10.15 Aki bújt, aki nem 10.40 Organikus na­rancs 11.00 Satöbbi 12.00 Nótaszó 12.30 Közvetlen ajánlat 13.00 Hét­köznapok tudománya 13.30 Stádi­um 13.45 A tegnap csodái 13.55 Satöbbi 14.55 Csupa,csupa élet 15.25 Az igazi szeilemirtók 15.50 Willy Fog utazása... 16.15 A követ­kező áldozat 17.05 Csupa, csupa élet 17.30 Baywatch 18.25 Mindent tudni akarok 19.00 Tények 18.05 Sliders 103Ö75küsz 20.00 Gyilkos lövés 21.55 Vészhelyzet 24.00 Dóra mozija 0.30 Fókusz V' . A*. 7.00 Superman legújabb kalandjai: Lois és Clark 8.05 Nixon 11.15 Tö­retlenek 12.45 Baráti kör 14.25 Úton hazafelé 15.50 Drágám, add az életed! 19.30 Szerencsekerék 19.55 Kedves nővérkék 20.30 Nyár a tengerparton 22.00 Tények 23.00 Petrocelli 24.00 Stádium 17.15 Lidércfény 0.15 Hajnaltól napestig 19.00 Superman legújabb kaland- jai: Lois és Clark 0.40 Tényék 1.05 Közvetlen ajánlat 20.ÖÓ A bűn utcája 21.40 Sztárközeiben: Leslie Nielsen 22.10 A csodabogár A műholdas és a kábelcsatornák programját a péntekenként megjelenő heti műsormellékletünkben közöljük. 0.15 Ä zsaru családja 1.45 Hiába futsz! 3.20 Az én pasim 5.00 Korrupt szentek Ü í, I J ...........-d m m 4.30 Hírek 4.30-9.00 Reggeli króni­ka 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurá­dió 9.00 Hírek 9.05-10.59 Napköz­ben 11.00 Hírek 11.05 Szonda 11.35 Petőfi Sándor: Úti jegyzetek 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.00 Hí­rek 13.05 Vendég a háznál 13.20 „Hadd zengjen énekszó!" 13.30 Erős vár a mi Istenünk! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Beszélni nehéz! 15.00 Hírek 15.06 Tudós Fórum - élőben 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni króni­ka 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Ta­lálkozás a stúdióban 17.00 Hírek 17.05 Kassza 18.00-19.00 Esti kró­nika 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Petőfi Sándor minden verse, 1. 20.00 Hírek 20.05 Régi magyar mu­zsika 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek 21.05 Szól a Rádió... 21.15 Hétfő esti filmzene 21.55 Szóló 22.00 Késő esti krónika 22.30 Pá­lyám emlékezete 23.00 Hírek. KE­NÓ 23.05 Lemezmúzeum 24.00 Hí­URH: 5.55-9.00 Körzeti információs magazinok 9.00-18.30 Azonos a középhullámú műsorral 18.30 Szlo­vák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00-23.00 Azonos a középhullá­mú műsorral 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 7.38 Sportreggel 8.00 Petőfi délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Naprakész 14.00 A Rádió kívánság- műsora 17.00 Hírek 17.05 Apukám világa 18.30 Délutáni csúcs 19.00 Hírek 19.03 Hétpróba 19.30 Kö- lyökrádió 20.00 Rockújság 21.00 Hírek 21.03 Zeneközeíben 22.00 Önazonos 23.00 Hírpercek. Benne: Sporthíradó 23.15 Korzó 24.00-4.20 Éjfél után... Miskolci rádió Adásidő: 5.55-22.00’az 1116 KHz- es középhullámon, 5.55-9.00 a 71,33 a 71,21 a 66,8 MHz-es URH adókon, a 7,74 MHz Duna Televí­zió hangsegédvivője. Állandó mű­sorok: 6.00, 7.00,12.00 Kossuth Krónika 6.30, 7.30,12.45,17.30 Észak-magyarországi Krónika 6.45 Napindító 7.20 Észalc-magyarorszá- gi Lapszemle 7.50 Országos lap­szemle 8.00 BBC Híradó 9.00-10.00 Calypso zenés műsora 17.00 Észak­magyarországi lapszemle 18.30-22.00 Nemzetiségi műsor 5.55 Hírek, tartalomismertetés 6.45 Tudósítóink jelentik 8.15 A hétvé­ge sportja 8.30 Zöldhang - Környe­zetvédelmi magazin 10.05 Táj-Szó­lás. A körzeti stúdiók közös műso­ra 13.00-15.00 Válogatás a Magyarországról jövök műsoraiból 15.15 Sportmagazin Rádió Top '5.00—18.ŐÓ; Óránként hírek, időjá­rás, közlekedési információk 6.15, 7.45: Lapszemle 5.10, 6.20, 7.30, 8.20: Az utcán...(Sztorik, anekdo­ták, kérdések - egyveleg Önöktől Önöknek) 6.30,13.30,19.00 BBC magyar nyelvű hírek Londonból 6.45.11.45.19.15 Sporthírek 18.00: Élő telefonos kívánságműsor 20.00: Előzetes a következő napi lapok­ból 20.05: Rögzített telefonos kí­vánságműsor 0.01 Sony Music le­mezbörze (ism.) 1.00 Éjszakai uta­zás (Néhány nyugodt perc - nem­csak éjjeli manók és baglyok szá­méra) 5.01 Ébredjen a Rádió Top­pal! Zenés, információs szolgálta­tóműsor 9.00 Turmix (a világ leg­újabb slágerei) 14.00 Koktél (dél­utáni csevegés mindenről, ami fel­dob...) 17.00 Lemezbörze - Újdonságok, érdekességek, ma a Warner Magneoton háza tájáról 19.05 SJH AS Country 21.31-24.00 A jazz, a blues, a klasszikus zenék kedvelőinek... City Rádió _ 10.00- 22.00 ig Zenés információs műsor a 96,3 ,Mhz-en 11.00- 20.00 Óránként hírek, időjá­rásjelentés 11.30,13.30,15.30, 16.30,17.30 Közlekedési informá­ciók 10.50,13.50, 16.50, 19.50 Sporthírek 10.00-14.00 Zenés dél­előtt Gál Lajossal Benne: 12.00- 13.00 Kívánságműsor 14.00- 18.00 City dzsúz - a City vi­dám, frissítő délutáni műsora Bör- csök Imrével 18.00-22.00 Zene...

Next

/
Thumbnails
Contents