Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-11 / 161. szám

1998. július 11., szombat fiifUSjÉÉ Oiszágban-világlian 2 TT——-tv.? ?»r*■■:—■ j ■ ^ ;\ u;\.m: .?!■>' r Í.Í -{Í< ;. _ _________________________________«i,______:____ ® Új parlamenti munkarendet szorgal­maz Bánk Attila. A kisgazda frakcióveze­tő szerint az Országgyűlés munkarendjét úgy kellene átalakítani, hogy a következő évben a plenáris ülés már egy hétig tart- S9n, majd a képviselők egy-egy hetet a bizottsági munkával, illetve a választók­kal való kapcsolattartással töltsenek. Bánk Attila a jövő hét elején kezdemé­nyezi: a koalíciós frakciók alakítsanak ki egységes álláspontot ebben a kérdésben. • Az MSZP-frakció sajtótájékoztatója. Ko­vács László szerint összefüggés van a tb-ön- kormányzatok megszüntetése, a Postabank ügye, illetve a pénzintézethez tartozó mé­diabirodalom feletti ellenőrzés megszerzé­sére irányuló törekvés között. Kovács László kifogásolta, hogy a koalíció az érintettekkel és az ellenzékkel való egyeztetés nélkül akar döntéseket kikényszeríteni. • Egészségügyi hiány. Csaknem egymilli- árd forintra tehető fedezet nélküli köte­lezettségvállalást talált — az intézmények átalakításával összefüggésben - az Egész­ségügyi Minisztérium új vezetése a népjó­léti tárcától átvett dokumentumokban - közölte Gógl Árpád miniszter pénteken újságírók előtt Budapesten. • Belügyi átszervezés. Az önkormányzati választások hibátlan lebonyolítását és a sikeres bűnüldözés feltételeinek biztosí­tását tekinti jelenlegi legfontosabb fel­adatának az új belügyminiszter - derült ki Pintér Sándor bemutatkozó sajtótájé­koztatóján pénteken. A tárca vezetője hangsúlyozta, hogy nem lesz tisztogatás a BM-ben, ám az új követelményeknek megfelelően az év végéig átszervezik a tárcát. A Központi Bűnüldözési Igazgató­ság pedig már a jövő héten visszakerül az ORFK közvetlen irányítása alá. • Realbanki biztos. Felügyeleti biztost és helyszíni ellenőröket rendel ki a Realbank Rt.-hez az Állami Pénz- és Tőkepiaci Fel­ügyelet (ÁPTF) pénteki határozatában. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy a Realbank nem a hatályos jogszabályi előírá­soknak megfelelően minősítette kockázata­it, és a valóságtól eltérő adatokat szolgálta­tott. A felügyelet így nem kapott megbíz­ható információkat a pénzintézet helyzeté­ről, amiről a kétévenként elvégzendő hely­színi vizsgálat során szerzett tudomást. Miskolc és Borsod-AbaúJ-Zemplén megye független napilapja Főszerkesztő: Görőmbölyl László Főszerkesztő-helyettes: Filip Gabriella Szerkesztők: Csórnék Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Méhes László (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Fíllp Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport), Szabados Tamás (tördelés) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Telefonok: Titkárság (fax is): 341-888, 341-630 Rovatok: társadalompolitikai: 341-894,gazdasági: 341-601, ~r kulturális: 411-275, spürt: 341-700. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft, Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Görőmbölyl László Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési és marketingvezető: Szabó Miklós A kiadó elme: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178., Telefonta 341-817 Hirdetés: (tel/fax): 411-425,412-162 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó Tel: (46) 412-162, (20) 589-923 Központi számaink: 341-866,412-542,412-164,341-600. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52)413-101. Előfizethető az inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kit. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357, Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52)413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza! Ha nem kapta meg lapunkat, egyéb terjesztési észrevétele van, hívja a 06-30/305-305-ös üzenetrögzítős telefonszámot! Ügyintéző: Kálmán Mária A hívás a megyéből ingyenes! Az FBI készíti a fantomképet Az Aranykéz utcai robbantok külföldiek is lehettek Budapest (MTI) - Az egyesült államokbeli Szövetségi Nyo­mozó Iroda (FBI) egyik fan- tomképkészítö specialistája, és több robbantási szakem­bere pénteken Magyaror­szágra érkezett, hogy a múlt csütörtöki Aranykéz utcai merénylet nyomozásában segítsenek - közölte Doszpot Péter alezredes a BRFK-n tar­tott sajtótájékoztatón. Az életvédelmi alosztály vezető­je cáfolta a pénteki Magyar Hír­lap azon értesülését, miszerint a rendőrségnek már vannak felté­telezései arról, hogy ki lehetett a négy halálos áldozatot követe­lő robbantás egyik tettese. El­képzelhető az is, hogy a robban­tás végrehajtóit és szervezőit külföldi bűnözői körök között kell keresni, azonban megbízó­juk lehetett magyar is - véleke­dett az alezredes. Doszpot Péter bejelentette: a hivatalos szakértői vélemény sze­rint a merénylet során a kis Pols­ki jobb első lámpája alá helyezett és felrobbantott, anyag 4-6 kilo- grammnyi -TNT volt. Szólt arról is, hogy a nyomozók értékelték a detonáció után készült videofelvé­teleket azonban az azokon szerep­lő személyek égyike sem hozható összefüggésbe a merénylettel. Kérdésre válaszolva az alezre­des elmondta: a nyomozás jelen­legi adatai szerint a robbanó­szerkezet nem a pilisszentlászlói „bombagyárban” készült. (A Központi Bűnüldözési Igazgató­ság (KBI) munkatársai nemrégi­ben Pilisszentlászlón robbanó­szerkezeteket és jelentős mennyiségű robbanóanyagot tar­talmazó laboratóriumot találtak, amelynek kapcsán négy külföldi állampolgárt vettek őrizetbe, il­letve helyezett a bíróság előzetes letartóztatásba. A rendőrség ve­zetői feltételezik, hogy több fővá­rosi merénylethez használt szer­kezet innen származott.) Doszpot Péter megerősítette: a merénylet célpontját, Boros Jó­zsef Károlyt, vagy ahogyan min­denki ismerte Boros Tamást többen is látták a robbantás helyszínén, azonban a szakem­berek a holttest foglenyomata alapján végzik majd el az áldo­zat személyazonosságának kizá­rólagos megállapításához szük­séges vizsgálatot. Megemlítette: a merénylet másnapján előzetes letartózta­tásba helyezett H. Zsolt ingat­lanvállalkozót még nem helyez­ték szabadlábra. (A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint Boros Tamás és H. Zsolt között egy több tízmillió forintot érő belvárosi ingatlan miatt alakult ki nézeteltérés. Kerékpárút az Alpoktól az Adriáig. Hamaro san elkészül a nyugati határ mentén PHARE-támogatással épülő kerékpárút újabb - Búcsú és Szentpéterfa közötti - 30 kilométeres szakasza. A határ menti kerékpárút építése még ezzel sem fejeződik be. A harmadik szakasz Szentpéterfa és Szentgotthárd között épül ki. Ennek elkészülte után közvetle­nül csatlakozik majd az osztrák kerékpárút-hálózathoz és ha Szlovéniában is elkészül a „folytatása", akkor az Alpoktól egé­szen az Adriáig lehet majd biztonságosan közlekedni kerék­párral. Fotó: MTI Nyugdíjbiztosítási bizonytalanság Az OTP bejelentés nélkül nem vásárolhat saját részvényeket Budapest (MTI) - A Nyugdíj­biztosítási Önkormányzat­nak az idén a törvényi elő­írások szerint több mint 11 milliárd 800 millió forint vagyonértékesitési kötele­zettsége van, amellyel a nyugdíjalap hiányát keli csökkenteni - válaszolta Sző­ke Károly alelnök az MTI ér­deklődésére pénteken. Szőke Károly kijelentette: a nyugdíjbiztosító közgyűlése jú­nius 30-án zárt ülésen határozott a limitált portfolio eladásáról, amelynek legnagyobb részét az OTP papírjai képezik. Azt, hogy a több mint kilencmilliárdos részvényeladás valóban megtör­tént-e, Szőke Károly - informá­ció hiányában - nem tudta sem megerősíteni, sem pedig cáfolni. Az alelnök azt viszont kizárt­nak tartotta, hogy az értékésítés összefüggésben lenne a társada­lombiztosítási önkormányzatok megszüntetésével. Emlékezte­tett: a kormány tavaly döntött a nyugdíjbiztosító vagyoneladási kötelezettségéről. A határozat végrehajtását májustól kezdve készítették elő. Szőke Károly hozzátette: brókercéget bíztak meg a papírok értékesítésével, és kikötötték a legalacsonyabb eladási árat is. A Nyugdíjbizto­sítási Önkormányzat alelnöke kétségének adott hangot, hogy áron alul vették volna meg OTP részvényeiket, ha egyáltalán már megtörtént az eladás. Az OTP Bank Rt. illetékes munkatársa az MTI-nek elmond­ta: a pénzintézet saját részvény­ként alaptőkéjének mindössze 2,7 százalékát tartja a kezében. Az OTP Bank nem vett saját részvé­nyeket, ezt egyébként is korlátoz­za a gazdasági társaságokról szó­ló törvény, illetve az értékpapír- törvény vonatkozó paragrafusa. A legnagyobb magyarországi banknak ugyanis - mint tőzsdére bevezetett cégnek - bejelentési kötelezettsége van, amennyiben saját részvényeket vásárol. Hadgyakorlat a Balti-tengeren Varsó (MTI) - A NATO Bé­kepartnerség keretében az esztendő legnagyobb hadgya­korlata kezdődött meg pénte­ken a Balti-tengeren. A Bal­tic Challenge 98 nemzetközi manőverben tengeri kísérő- konvojok, gyorsreagálású ví­zi és légi erők, továbbá men­tőhelikopterek gyakorlatoz­nak. A litvániai Klaipeda térségében zajló, kéthetesre tervezett akcióban ötezer ka: tona vesz részt. Az amerikai, dán, észt, finn, litván, lett, lengyel, német, norvég és svéd alakulatok mellett ma­gyar katonák is részesei lesznek a hadgyakorlatnak. Polgárháborús helyzet Protestáns be nem léphet a katolikus negyedbe Társadalombiztosítási kétségek Portadown (MTI) - Polgárhá­borús helyzet alakult ki pén­tek hajnalban az észak-íror­szági Portadown városában, ahol az utóbbi évek legsú­lyosabb összecsapása zajlott le a protestáns tömeg és a brit hadsereg között. A város határában múlt vasár­nap óta táborozik a legnagyobb protestáns szerveződés, az Orá- niai Rend több ezer híve, akik arra várnak, hogy a brit kor­mány engedélyezze számukra éves felvonulásuk áthaladását a katolikus negyedeken. Az ír ka­tolikusok évszázados leigázásá­nak emlékére rendezett, minden évben súlyos feszültséget szító megmozdulást a brit hatóságok az idén kitiltották az egyik fő északír protestáns erősségnek számító város katolikus negye­déből, az orániaiak azonban nem hajlandók távozni az átha­ladási jog megadásáig. A tömeghez péntek hajnalban mintegy 25 ezer protestáns szim­patizáns csatlakozott, akik meg­rohamozták a portadowni katoli­kus negyed köré vont katonai védmúveket, s mintegy hatszá- zan át is jutottak a külső szö- gesdrótgyúrún, ahol azonban a brit hadsereggel és a megerősí­tett északír rendőrséggel találták szembe magukat. A harcok péntek reggel hagy­tak alább, amikor az erősítés­ként kivezényelt brit ejtőernyős alakulatok helikopterekkel és katonai járművekkel a helyszín­re érkeztek. Koszovó - mélyül a válság. A Bujku című koszovói albán lap véleménye szerbit a nemzetközi összekötő csoport is­mét bebizonyította, hogy nem képes szembenézni azzal, hogy Ko­szovóban folyamatosan mélyül a válság. „Az összekötő csoport két tanácskozása között újabb hatvanezer albán polgári személy­nek kellett elmenekülnie otthonából”. Fotó: AP Budapest (MTI) - Göncz Árpád köztársasági elnök még nem döntött arról, hogy kéri-e a társa­dalombiztosítás pénzügyi alapjai­nak és igazgatási szerveinek álla­mi felügyelet alá vonásáról ren­delkező törvény előzetes alkot­mánybírósági normakontrollját - mondta az MTI érdeklődésére Faragó András, az államfő' szóvi­vője pénteken. Mint ismeretes: a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZÉF) Szövetségi Tanácsa két nappal ezelőtt levél­ben fordult a köztársasági elnök­höz, annak érdekében, hogy az államfő a törvény aláírása előtt kérjen előzetes alkotmánybírósá­gi normakontrollt. Faragó András elmondta, hogy az elnöki hivatalba csütör­tök. késő délután érkezett meg az Örszággyplés által elfogadott jogszabály.. Megjegyezte azt is, hogy a Tisztelt Ház nem kérte a törvéhy soron kívüli kihirdeté­sét. Ez azt jelentette volna, hogy a törvényt nem tizenöt;-hanem öt napon belül kell kihirdetni a kézhezvételétől számítva. A harcok a brit kormány szerint is folytatódhatnak Fotó: AP

Next

/
Thumbnails
Contents