Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-29 / 125. szám

□ Zuhantak az árfolyamok Budapest (MTI) - Már nemcsak a politikai bi­zonytalanság okozza a tőzsdei árfolyam zu­hanását és a forint gyengülését, hanem az in­tézményi eladók megjelenése a börzén és az állampapírpiacon, valamint a csúszóleérté­kelés várható változása miatti kivárás - nyi­latkozták gazdaságkutatók, akik a jegybanki beavatkozás szükségességét eltérően ítélik meg.- A külföldi befektetők most azzal szembesültek, hogy a leendő kormány a megtérülési számítások­nál használt algoritmusban a csúszó leértékelési formulát bizonytalanná tette - mondta Csillag Ist­ván, a Pénzügykutató Rt. ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető igazgató úgy látja: a bizalom csök­kenésének vannak politikai okai is, hiszen a leen­dő, tisztán jobboldali kormánykoalíció pártjai a választások idején erőteljes antikapitalista prog­ramot hirdettek, s ez megzavarta a befektetőket. Nem látni tisztán azt sem, hogy mekkora lesz a súlya koalícióban a piacgazdaságellenes retorikát használó kisgazdapárti elnöknek, Torgyán Jó­zsefnek.- A tőzsdei áresés már túlmegy azon, mint amekkorát a hazai kisbefektetők eladásai generál­nának, ezért bizonyosra vehető, hogy a külföldi, amerikai intézményi befektetők is eladásba kezd­tek - nyilatkozta az Hegedűs Miklós, a GKI Gaz­daságkutató Rt. ügyvezető igazgatója. , A forint megingásával magyarázta a Budapesti Értéktőzsdén tapasztalható áresést Duronelly Pé­ter, a Budapest Alapkezelő Rt. elemzője. A magyar nemzeti valuta megrendülését viszont két okra ve­zeti vissza. Az egyik a közép-kelet európai és közü­lük is kiváltképp az orosz deviza gyengülése, a má­sik pedig az, hogy a bankok technikai okok miatt nem képesek felvásárolni az egyre növekvő forint- kínálatot. Ésgak-Magyarerszái Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja Főszerkesztő: Cörömbölyi László Főszerkesztő-helyettes: Filip Gabriella Szerkesztők: Csomók Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Méhes László (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport), Szabados Tamás (tördelés) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-ZsiIinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. E-mail: eszak@esznw.iscomp.hu Telefonok: Titkárság (fax is): 341-888, 341-630 Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411 -275, sport: 341 -700. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: |osef Kogler Felelős kiadó: Görömbölyi László Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési és marketingvezető: Szabó Miklós A kiadó címe: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon/fax: 341-817 Hirdetés: (tel/fax): 411-425,412-162 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó Tel: (46) 412-162, (20) 589-923 Központi számaink: 341 -866,412-542,412-164, 341 -600. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés­ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! ^ATESZ Ügyintéző: ha TAXI. akkor CITY AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG AJÁNDÉKA j 500 Ft feletti viteldíj esetén 100 Ft kedvezmény i / HA felmutatja ezt a szelvényt! j hívja; a 46/ 303-303,311-111-et, éjjel-nappal J Ha nem kapta meg lapunkat, az »-37W terjesztési észrevétele van, hívja a 06-80/305-305ős uzenefrogzftős telefonszámot! Orbán Viktor kiszámíthatóságot ígért Nem új alapszerződéseket akarnak, hanem kiegészítéseket Bonn (MTI) - Orbán Viktor csütörtökön Bonnban tartott nem­zetközi sajtóértekezle­tén nagyon bizakodóan ítélte meg az MDF-fel és a Kisgazdapárttal foly­tatandó koalíciós tár­gyalások kimenetelét, és úgy vélte, hogy a kormányalakítási meg­bízás átvételétől számí­tott 2-3 héten belül megalakulhat az új jobbközép kormány. A Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke szerdán késő este érkezett Bonnba, hogy Helmut Kohl kancel­lárral, a Keresztényde­mokrata Unió (CDU) elnö­kével, valamint a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetőivel tárgyal­jon és egy külön találko­zón tájékoztassa a jelentős magyarországi befekteté­sekkel rendelkező német cégeket a majdani kor­mány gazdaságpolitikai el­képzeléseiről. A választási eredmény hátterét és következmé­nyeit elemző bevezetőjé­ben Orbán fontos változás­ként említette, hogy mos­tantól két nagy párt van jelen a magyar belpolitikai életben. Pártja sikerét ar­ra vezette vissza, hogy si­került együttműködést ki­alakítania a hasonló felfo­gású pártok és a különböző generációk között. A koalí­ciós tárgyalásokat illetően kifejtette, hogy mind az MDF, mind az FKGP szándékai világosak, tehát várhatóan gyorsan sikerül megállapodásra jutni. A MIEP-et - a nemzetközileg ismert francia szélsőjobbol­dali vezetőre utalva - ma­gyarországi Le Pen-párt- ként említette, s leszögez­te, hogy a megalakítandó jobbközép koalíció semmi­féle támogatásra nem tart igényt a MIÉP részéről. Orbán hangsúlyozta, hogy az elmúlt években ta­pasztalt gyakori változá­sokkal szemben az általa vezetett kormány minden­képpen kiszámítható felté­teleket kíván teremteni a külföldi befektetők számá­ra, mert a nyugati tőke to­vábbi beáramlására feltét­len szükség van. Kiemelt célként említette az inffa- sruktúra fejlesztését és a korrupció visszaszorítását. Külpolitikai kérdésekről szólva elmondta, hogy az EU-csatlakozás ügyében „valódi tárgyalásokra van szükség” és több területen, így a mezőgazdaságot, va­lamint a munkaerő szabad áramlását illetően lénye­gesen világosabbá kell ten­ni a magyar álláspontot. A szomszédos országokhoz fűződő kapcsolatok jövőjét firtató kérdésre adott vála- szában hangsúlyozta, hogy Magyarország kiegyensú­lyozott viszonyban érde­kelt. Szavai szerint az el­múlt években kötött alap- szerződések számos fontos kérdést nem rendeznek Az új kormány nem akarja újratárgyalni a meglévő megállapodásokat, hanem újakkal kívánja kiegészíte­ni. A bős-nagymarosi kér­déssel kapcsolatban kifej' tette, hogy az új kabinet ellenezni fogja új gát fel­építését és nullszaldós megállapodásra fog töre­kedni Szlovákiával. Méreg a Dunában - műszaki hiba Budapest (MTI) - A nö­vényvédő szer kiszerelése során, műszaki hiba miatt került a vízzel erősen hígí­tott, 5 százalékos Chin- mix-oldat a Chinoin nagy­tétényi telephelyén a csa­tornába, majd onnan a Dunába - közölte Orosz Jenő, a cég kommunikáci­ós vezetője csütörtökön. A telephely összes szennyvízkibocsátása na­ponta alig éri el a Duna másodpercenkénti vízho­zamát, a kedvezőtlen áramlási és keveredési vi­szonyok miatt helyenként felléphet a halakra veszé­lyes koncentráció. így az egyébként alig 6 ki- logrammnyi hatóanyag okozója lehetett a Százha­lombatta térségében ész­lelt halpusztulásnak - áll közleményében. A szer, amelyet szinteti­kus úton állítanak elő, de a természetben is megta­lálható azért kedvelt a fel­használók körében, mert melegvérűekre gyakorlati­lag ártalmatlan. A szerre érzékenyek viszont egyes halfajok. A műszaki hibák, embe­ri mulasztások miatt bekö­vetkezett környezetterhe­lés lehetősége kizárhatóvá válik a közlemény szerint, ha a Chinoin telephelyén nemsokára megépül a szennyvíztisztító, ami ha­sonló esetekre vésztározó­val is el lesz látva. A szennyezés a Duna bal partját elkerülte, nincs szükség az ott működtetett parti szűrésű kutak lezárá­sára sem. A szennyeződés már felhígult a folyóban, de a fokozott ellenőrzést min­denképpen folytatják. A Dunán történt nagy­arányú környezetszennye­zésről tájékozódott csütör­töki ülésén a kormány. A vizsgálatok folyamatban vannak, nem kizárt a bün­tetőeljárás megindítása. Robbantás: Pakisztán kiegyenlített Örvendező pakisztániak. A világ nem osztja véleményüket. Iszlámábád (MTI) - Pa­kisztán öt kísérleti atomrobbantást hajtott végre csütörtökön - je­lentette be a nemzethez intézett televíziós be­szédében a dél-ázsiai ország miniszterelnöke. A nyugat-európai kormá­nyok többsége és a NATO illetékesei is azonnal elí­télték - India esetéhez ha­sonlóan - Pakisztán lépé­sét, s az atomfegyverek el- teijedésének megnöveke­dett veszélye miatt szank­ciókat helyeztek kilátásba. Pakisztán szerint mind­össze annyi történt, hogy válaszoltak legfőbb ellen­lábasuk, India atomrob­bantásaira: „Most kiegyen­lítettük a számlát” Az indiai parlamentben nagy vitát váltott ki a pa­kisztáni kísérletek híre. Az ellenzék soraiból többen Fotó: AP hevesen támadták Atal Be- hari Vadzspaji kormányfőt, mondván, hogy regionális atomfegyverkezési hajszát indított el a két héttel ez­előtt végrehajtott indiai kí­sérleti atomrobbantások­kal. A miniszterelnök vi­szont éppen fordítva véle­kedett; szerinte a pakisztá­ni atomrobbantások utólag is igazolták az indiai kísér­leti robbantásokról hozott döntés helyességét. Mégis lehetett élet a Marson Washington (MTI) - A Mars körül keringő Mars Global Surveyor amerikai űrszonda a földi irányító­központba küldött legfris­sebb adatai tovább erősí­tik azt a feltételezést, hogy valaha kialakulhatott az élet bolygószomszédunkon - jelentette be szerdán az amerikai űrkutatási hiva­tal, a NASA. A szonda műszerei a bolygó egyenlítői vidékén jelentős mennyiségű he­matit-koncentrációt mu­tattak ki. A hematit a vas fontos vöröses színű ércás­ványa, de ami a jelen eset­ben ennél is figyelemre méltóbb: forró vizes (hidro­termális) oldatokból válik ki. Márpedig ha ez így van, a Marson valaha ha­talmas készletekben for­dult elő víz, és a bolygó légköre is jóval melegebb lehetett a mostaninál - hívják fel a figyelmet a tu­dósok Phil Christensen, az arizonai állami egyetem professzora úgy véleke­dett, ha a Marson élet nyomaira akarnak buk- kani a kutatók, úgy a Mars Global Surveyor ál­tal most bemért 500 kilo­méter kiterjedésű terüle­ten lenne majd a legcél­szerűbb megkezdeni a kutatást. A (földi értelem­ben vett) élet elengedhe­tetlen alapeleme ugyanis a víz és a hő. Halálos magyar buszbaleset Bukarest (MTI) - Egy magyar turistabusz utasai közül egy meghalt, négy súlyosan, négy pedig könnyebben megsérült csütörtök hajnalban Maro- sillye közelében, amikor szabályosan közlekedő jár­művükbe frontálisan bele­rohant egy nagy sebesség­gel haladó BMW gépkocsi. A busz vezetője félrerán­totta a volánt és megkísé­relte elkerülni az ütközést, de erre nem volt mód: az autóbusz az árokba csú­szott és féloldalára dőlt - közölte Szabó Béla, a bu­karesti nagykövetség első beosztottja. A turistabuszon 47 sze­mély tartott Budapest 18. kerülete polgármesteré­nek a vezetésével a test­vérváros Tusnádra, hogy részt vegyenek a híres csíksomlyói búcsún. A Dé­va és Arad közötti úton, Dévától mintegy 30 kilo­méterre hajnali 3 órakor bekövetkezett balesetben a busz utasai közül életét vesztette egy 54 éves pe' dagógus - nevét a hivata­los eljárás lezártáig nem teszik közzé, de családtag­jait már értesítették. A BMW három utasa közül kettő meghalt, egyikük életveszélyes sérülést szenvedett. A rendőrség perceken belül a helyszínen volt. A sebesültek közül négy a dévai kórházban első se­gélyt kapott és a többiek­kel együtt visszatért egy Magyarországról küldött mentesítő buszon. A másik négy sérültet a dévai kór­ház mentókocsival Aradra küldte át, kettejük állapo­ta súlyos, de nem életve­szélyes. A kormányhoz fordultak a túszok miatt Budapest (MTI) - A Ma­gyar Ökumenikus Szere­tetszolgálat az újonnan alakuló kormányhoz for­dul az elmúlt évben Cse- csenföldön elrabolt két munkatársa minél előbbi kiszabadítása ügyében - mondta Lehel László lel­kész, a szervezet igazgató­ja csütörtökön. A szeretet­szolgálat elmúlt évi mun­káját ismertető sajtótájé­koztatón elmondta, hop' Dunajszky Gábor és Oláh István megmentéséért ed­dig is nagy erőfeszítéseket tettek. Az utóbbi időben többször sikerült szót vál­tani velük telefonon, vala­mint többszöri levélváltást folytattak ügyükben ma- gasrangú csecsenföldi poli­tikusokkal is. Kisebb lehet a parlament Budapest (MTI) - Szájer József reális esélyét látja annak, hogy az új Or­szággyűlés megszavazza a törvényhozás létszám- csökkentését és a kor­mány alá rendeli az ügyészséget. A Fidesz - Magyar Pol­gári Párt alelnöke csütör­tökön elmondta: az eddig1 megnyilatkozások alapján joggal lehet számolni az­zal, hogy a többi parla­menti erő is támogatja majd a képviselők létszá­mának csökkentésére vo­natkozó - kétharmados többséget igénylő - javas­latot. HIRDETÉS ____________________ : •.............................==j % § A HÓNAP I ELŐFIZETŐJE 1 l május előfÍ2 vetőjét 1998. június 5-éi rí sorsoljuk B Érvényes előfizetéssel rendelkező |;l 1 régi olvasóink között 1 db 3000 Ft-os 1 R új előfizetőink között 1 db 2000 Ft-os | g vásárlási utalványt sorsolunk ki. _________I BORSOD ZÖLDÉRT Rt. Kertész Áruház-lánc kertészboltja. Miskolc, Búza tér 10. T.: (46) 328-288 I

Next

/
Thumbnails
Contents