Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-23 / 120. szám
ÉszaK'Maoyakország ' c-jí ORSZÁOBAN-VíUGBAN V :: íx ■ - Y' . [ ■- . 1998. Május 23*, Szombat • Gyerneknap - ingyen. A miskolci Rónai Művelődési Központ május 23-án, szombaton gyermeknapot rendez. A program - amelyben vetélkedő, filmvetítés és játszóház várja a gyerekeket - tíz órakor kezdődik. • Koncert a gyermekekért. Jótékonysági koncertet tartanak május 24-én, vasárnap délután négy órától Miskolcon a Szent Anna templomban. Az esemény rendezője a Mozgássérültek Segítése Házi Zsoltika Emlékére Alapítvány és a Páli Szent Vince Szeretetszolgá- latos Egyesület. A koncerten fellépnek az Egressy Béni Zeneiskola növendékei, a Credo és a Laudate énekegyüttes, valamint a GYEK Kórházi Iskola növendékei. • Ingyenes jogsegély. A Keresztény Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége május 26-án, kedden délután három és hat óra között ingyenes jogi tanácsadást tart a Szakszervezetek Házában (Miskolc, Mindszent tér 3.). Sorszámot két órától lehet kérni. • Fogad a főkapitány. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Berta László ezredes fogadóórájának korábban közölt időpontja módosult. Május 27-e, szerda helyett 28-án, csütörtökön délelőtt kilenc órától tizenkét óráig várja az állampolgárokat. • Zaj lesz. A DAM ESZ Energiaszolgáltató Kft. értesíti a lakosságot, hogy miskolci, Puskin utcai Oxigéngyárában május 24-én 22 órától május 28-án 22 óráig, valamint június 3-án 18 órától június 10-én 22 óráig fokozott zajkibocsátás várható az Oxigéngyár fokozatos leállása és újraindítása miatt, amire Acélmű nagyjavítása miatt van szükség. • Ratzinger Szent István példájáról. Ma, amikor az európai egység helyreállításán fáradozunk, Szent István királyt is újra fel kell fedeznünk, mint a keresztény Európa egyik létrehozóját és irányítóját - hangsúlyozta Joseph Ratzinger bíboros, a Szentszék Hittani kongregációjának prefektusa, amikor átvette a Szent István Társaság kiadó Stephanus- díját. A Rómában rendezett ünnepségen elmondott beszédében Ratzinger emlékeztetett arra, hogy Szent István király fiához címzett intelmeit „a keresztény humanizmus és a mind időszerűbbé váló politikai etika egyik legszebb dokumentumának lehet tekinteni Ez az etika jelent ma igazi védelmet a különböző ideológiák hamis ígéretei mögött rejtekező barbárság ellen.” Éccak-Magyororaág ||> Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja Főszerkesztő: Görömbölvi László Főszerkesztő-helyettes: Fiíip Gabriella Szerkesztők: Csörnök Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Méhes László (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport), Szabados Tamás (tördelés) Szirkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. E-mail: eszak@esznw.iscomp.hu Telefonok: Titkárság (fax is): 341-888, 341 -630 Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341 -601, kulturális: 411-275, sport: 341-700. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: (osef Kogler Felelős kiadó: Görömbölyi László Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési és marketingvezető: Szabó Miklós A kiadó címe: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon/fax: 341-817 Hirdetés: (tel/fax): 411-425,412-162 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó Tel: (46) 412-162, (20) 589-923 Központi számaink: 341-866,412-542,412-164, 341-600. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztésellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza! Ha nem kapta meg lapunkat, vagy egyéb terjesztési észrevétele van, hívja a G6-8G/305-305-ÖS üzenetrögzítős telefonszámot! Ügyintéző: Kálmán Mária A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Tapasztalatok a közbeszerzésről Bizalmat erősítő katonák EBESZ- és NATO-ellenőrök Hajdúhadházon ip H " / ......... .. .........••. G yakorlatra indulnak a nemzetközi megfigyelők Fotó: HBN Hajdúhadház (MTI) - A Magyar Honvédségnél a közelmúltban rendszerbe állított BTR-80Á típusú szállító harcjárműveket mutatták be pénteken az EBESZ és a NATO hazánkban tartózkodó 56 képviselőjének a debreceni Bocskai István Gépesített Lövészdandár hajdúhadházi lőterén. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet 55 állama - köztük hazánk által elfogadott Bécsi Dokumentum ’94 alapján került sor a katonai bizalom és biztonságerősítés elvárásainak megfelelő látogatásra. Az ellenőrzésen 23 ország, köztük az USA és Kanada képviselői az elmúlt öt napban repülőtereket és katonai létesítményeket látogattak meg. Hajdúhadházon azokat az új páncélozott szállító harcjárműveket tekintették meg, amelyeket hazánk a volt szovjet államadósság törlesztésének részeként kapott. A Bocskai Lövészdandár eddig öt ilyen típusú harcjárművel rendelkezik, de további 145 leszállításáról született megállapodás. A bemutatón Gyarmati István, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára a világ egyik legkorszerűbb harcászati eszközének nevezte a BTR-80Á típusú harci járműveket, amelyeket működés közben is megtekintettek az EBESZ és a NATO képviselői. Budapest (MTI) - A közbeszerzéseknél a Piacgazdaság Alapítvány szabványosított pályázati rendszerek kialakítását, illetve a kisvállalkozások részvételét biztosító kvótarendszer bevezetését szorgalmazza - közölte Dezsériné Major Mária, az alapítvány ügyvezető igazgatója egy budapesti tájékoztatón. Az alapítvány által készített tanulmány szerint megállapíthatatlan, hogy a törvény hatálya alá tartozó szervek milyen gyakran mellőzik a közbeszerzési törvényt. Az eljárások megkerülésére, szabálytalan lebonyolítására a leginkább az önkormányzatoknál merült fel a gyanú, amelyek több mint 40 százalékkal részesednek az éves közbeszerzések értékéből. A magyarországi helyzetről szólva Dezsériné Major Mária elmondta: nagymértékben javítaná a közbeszerzések átláthatóságát és csökkentené a korrupció veszélyét, ha szabványosítod pályázati rendszereket és kiírásokat hoznának létre. Az alapítvány olyan kvóta- rendszer létrehozását javasolja, amely garantált részvételt biztosítana a kis- és közepes vállalkozásoknak a közbeszerzések piacán. Magyarországon 1995 novemberétől 1997 végéig a több mint 7500 közbeszerzési eljárás során közel 450 milliárd forint értékű pályázatot hirdettek meg, ebből tavaly közel 300 milliárd forint értékűt. A közbeszerzésre fordított pénzek feléért feldolgozóipari termékeket, több mint egyharmadá- ért építőipari szolgáltatást vásároltak a megrendelők - olvasható a tanulmánybanTiszavas-DWA kooperáció Budapest (MTI) - Az Industria ’98 szakvásáron megállapodást írtak alá vasúti teherkocsik gyártásáról a DWA-Ples Rt., a MÁV Tiszavas Kft. és a MÁV Rt. vezetői. A szerződés értelmében a gyártócégek kooperációban állítanak elő a MÁV számára 200 eltolható oldalfalú teherkocsit. A gyártást az ABN Amro Bank finanszírozza. A Tiszavas Kft. a bérleti díjból fedezi a hiteltörlesztést. A 200 kocsi körülbelül 23 milliárd forintba keiül. A DWA-MÁV Tiszavas együttműködésében három év alatt 700 vasúti ikerkocsi is elkészül. Erről egyelőre szándéknyilatkozatot írtak alá az érintettek. Mohi: indul a fűtőelem-aktivizálás Göncz Árpád Clinton elnökhöz Pozsony (MTI) - A Szlovák Atomfelügyeleti Hivatal szombattól engedélyezte a mohi atomerőmű első reaktorában elhelyezett fűtőelemek aktiválását. Ezen engedély birtokában május 23-tól az erőmű első blokkja - minimális teljesítménnyel - működésbe léphet. A hírt Jozef Zlat- nansky, a felügyelőség alel- nöke is megerősítette. Ha az üzemeltetők betartják a megfelelő műszaki előírásokat és semmilyen zavaró akadály nem lép fel, a reaktor július- végéig maximális teljesítményre fűthető fel. Az üzemeltető egyelőre nem jelezte, vajon szombattól élni kíván-e az engedéllyel. Az „általános gyakorlat” szerint az engedély kiadását követő 5-10 napot még a műszaki felkészülésre fordítják, s ha ennek során Balassagyarmaton a szlovák határ közelsége (70 kilométer) miatt a polgári védelem új szirénákat telepített a lakosság riasztására Fotó: MTI - Gyurkó Péter bármilyen indokolt aggodalom merül fel, akkor a hivatal bármikor elrendelheti a „felfűtés” leállítását. * A Global 2000 osztrák környezetvédelmi szervezet aktivistái péntek délelőtt elfoglalták a bécsi szlovák nagykövetség épületét, tiltakozásul a mohi atomerőmű fűtőelemeinek tervezett aktivizálása ellen. Az akciót azonban a szlovák nagykövetség kérésére az osztrák rendőrség egy óra múlva megszüntette: a teljesen békés, semmilyen ellenállást nem tanúsító aktivistákat eltávolították az épületből. A próbaüzem beindítását addig elfogadhatatlannak tartja a Global 2000, ameddig legalább a májusi bejárást végző nemzetközi szakértői csoport által felvetett biztonsági gondokat nem orvosolják Mohiban. Budapest (MTI) - Göncz Árpád pénteken levélben köszönte meg az Amerikai Egyesült Államok elnökének, hogy elkötelezettségével és támogatásával hozzájárult Magyarország NATO-csatlak ozásának washingtonbeli ratifikációjához. Bili Clinton csütörtökön látta el kézjegyével nz Észak-atlanti Szerződés Szervezetének bővítéséről szóló törvényt. A köztársasági elnök levelében rámutat: az amerikai döntés határozott állásfoglalást tükröz, amely szerint az Amerikai Egyesült Állmok szövetségesének tekinti hazánkat. A köztársasági elnök levelében végül megerősíti1 Magyarország elkötelezett az euroatlanti integráció’ továbbá a NATO-tagságból fakadó jogok és kötelezettségek vállalása iránt. EGY MONDATBAN • A minimálbér 19 500 forintos jelenlegi összegének 700 forintos emelését, és a korábban megállapított besorolási rendszer tarifáinak módosítását javasolja szeptembertől a munkaadóknak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, valamint az Országos Kereskedelmi Szövetség - tartalmazza a két fél pénteken aláírt megállapodása. • Az energiatermelő iparban mintegy 1660 milliárd forint értékű, tíz éven túl megtérülő beruházással évi 15,4 millió tonnára csökkenthető a széndioxid-kibocsátás Magyarországon: ez a mennyiség 30 százalékkal kevesebb a jelenleg kibocsátottnál - jelentette ki Zsebin Albin, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület elnök- helyettese pénteken. • A nemzetgazdaság - tulajdonosi hitelek nélküli - devizában fennálló bruttó külföldi adósságállománya 0,6 milliárd dollárral, a nettó külföldi adósságállománya 1,5 milliárddal csökkent az előző év decemberéhez képest - közölte az MNB. • Péntekig 198 jelölt lépett vissza az indulástól - tudatta a BM Országos Választási Irodája. • A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége is csatlakozott a vámhatóság és az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) által ez év január 30-án aláírt megállapodáshoz, amely a külföldön gyártott hamis hanghordozók illegális importjának, valamint a Magyarországon gyártott külföldre irányuló „kalóz” hang- és videokazetták számának jelentős visszaesését remélik. A LEGÚJABB, A LEGKISEBB FlAT. Autóbemutatót tartott tegnap délután a TWIN ’93 Kft. Miskolcon. A rendezvény résztvevői megismerhették és kipróbálhatták a Fiat család legújabb, egyben legkisebb tagját, a Seicentót. Fotó: Farkas Maya i