Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-04 / 103. szám

199B. MÁJUS 4. HÉTFŐ 54. évfolyam, 103. szám Politikai merényletek Magyaror­szágon. Több magyar politikus és politikai párt ellen is követtek már el merényletet 1990 óta. 2. oldal Alapfokú tánciskola - nem alapfo­kon. Eleinte csak a néptáncot, később a tánc minden ágát tanítják. Ma már be is lehet iratkozni a Diósgyőri Alapfokú Táncművészeti Iskolába. 4. oldal Bemutatkoznak a képviselőjelöltek. Folytatódik a kampány. 5. oldal A Király-sztori, áz öreg edző és a fiatal elnök. 7. oldal A NAPI BEVÁSÁRLÁSRA ÉPÍTENEK. A multi­nacionális cég fekete felhő a kereskedők feje fölött. 8. oldal „Banánhéjas” siker Miskolc, Neerpelt (ÉM) - Első helyezést ért el miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola gyermek- kórusa a belgiumi Necrpeltben megrendezett nem­zetközi kórusversenyen. Összesen mintegy száz énekkar mutatkozott be a rendezvényen, köztük húszegynéhány gyermekkar. Az ötven tagú mis­kolci kórus az elmúlt pénteken adta elő műsorát. A kötelező mű belga szerzője külön is gratulált a miskolciaknak, mondván, ilyen jól még senki nem énekelte a banánhéjról szóló gyermekkórusművét. A verseny estéjén - hat másik kórussal együtt — díszhangversenyen szerepeltek a miskolci iskolá­sok. A hétvégén kirándultak, tegnap a szállásadó családok szerveztek nekik programot, ma pedig elindulnak hazafelé. A visszafelé út azért tart olyan sokáig (csütörtökön érkeznek meg), mert egy napot Párizsban is eltölt a Halmainé Újvári Mária kórusvezető, Zsignár Istvánná zongorakíséró és Nucz Istvánná igazgató vezette kórus - tudtuk meg Schultz Györgyné igazgatóhelyettestől. Vizsgálják a vízlépcsőt Budapest (MTI) - Megje­lent a tenderkiírás a Duna vízlépcsőrendszer vizsgá­lati elemzésére - tájékoz­tatta az ajánlatkérő Or­szágos Vízügyi Főigazgató­ság az MTI-t. A vizsgálatnak elemeznie kell, hogy a tervezett in­tézkedések. létesítmények mennyiben befolyásolják, illetőleg javítják a környe­zet állapotát. Azt is kell mérnie, hogy a létesítmé­nyek megvalósításának el­maradása milyen kárt je­lent a környezetnek, a la­kosságnak, a gazdaság­nak. Elemezni szükséges, hogy a feltételek meny­nyiben adottak a terve­zett intézkedések beveze­téséhez, a létesítmények megvalósításához és üze­meltetéséhez. Az elemzésnek foglalkoz­nia kell azzal is, hogy a tervezett intézkedések, létesítmények mennyiben jelentenek eltérést a nemzetközileg általáno­san elfogadott megoldá­soktól. El kell végezni a gazdaságossági értéke­lést, a költség-kár-haszon analízist, a tájhoz való vi­szony vizsgálatát, a köz­vetett társadalmi-gazda­sági, valamint a települé­si környezetre gyakorolt hatások elemzését. A teljesítés határideje ok­tóber 15-e. A részletes do­kumentációt 560 ezer fo­rintért vásárolhatják meg az ajánlattevők. Tűzoltás matuzsálemautókkal A miskolci tűzoltóság 125 éves, de már a létráskocsi is elég koros Látványos felvonulással kezdődött a tegnapi ünnepség Miskolc (ÉM - BAL) - A miskolci tűzoltóság köré vasárnap kivonult járművek némelyike a 125. év­forduló tiszteletére felsorakozott relikviának tetszhetett - ám mindegyik a mai napig szolgálat­ban van. A múlt századbéli megalakulás tiszteleté­re rendezett ünnepség sem feledtethette az áldo­zatkész munkát végző testület egyre nagyobb mű­szaki-technikai elmaradottságát. Önkéntesekből szervező­dött 125 évvel ezelőtt a vá­rosi tűzoltóegylet - erről emlékeztek meg tegnap a miskolci parancsnokságon, kapcsolódva Szent Flóri­án, a tűzoltók védószentjé­nek mai ünnepéhez. Né­hány évtized után az ön­kénteseket hivatásosok váltották fel (1935-ben), s a mind fontosabb szerepet betöltő tűzoltók a második világháború idején a tűzvé­delem mellett már a men­tősfeladatokat is ellátták. Erről Kobold Tamás pol­gármester beszélt köszön­tőjében. A védelmi szerve­zetet működtető önkor­mányzat nevében ígéretet tett, hogy a város a jövőben kiemelt feladatának tekin­ti a tűzoltóság áldozatos munkájának segítését. A segítség el is kel: a megemlékezés tiszteletére a parancsnokság épülete elé vezényelt Csepel létrás- kocsiról például joggal hi­Fotó: Bocsi Krisztián hette volna a járókelő, hogy a napokban nyílt emlékki­állítás „relikviájáról” van szó. Az 1972-es keltezésű jármű azonban ma is a tűz­oltók egyik használatban lévő eszköze. Magyarsóki György városi parancsnok nem is tagadhatta volna: igen nagy, esetenként több évtizedes a technikai lema­radásuk, múld a beavatko­zó (közvetlenül a tűzoltás­hoz alkalmazott), mind a személyes védelmet szolgá­ló eszközök terén. Előbukkant a mérgező susulyka Panoptikum a pataki várban Eleven történelem Fotó: Puskár Tibor Miskolc (ÉM - PTA) - A téli csapadékhiány mi- att egyelőre nem ele­gendő a nemrég lehul­lott eső, és a mostani í®el®g ahhoz, hogy be- mduljon a gombasze- z°n - tudtuk meg a miskolci Búza téri piac gombaszakértőjétől. Egyelőre termesztett sampiont - kilogrammon­ként, mérettől függően 200-260 forintért - és las­ka gombát - 200-250 fo­rintért - árusítanak a tiuza téri piacon. A nyolc ®Ve gombatermesztéssel oglalkozó Nácsa István­ná standján is ezek a faj­ták találhatók.- Inkább a sampiont is­merik és viszik az embe­rek, a laskát csak kevesen kérik - sorolja a termesz­tő.- Most még kevés az ér­deklődő meg a vevő, az emberek sokallják az ára­kat. Pedig így is épp’ hogy megtérülnek a költségeim. Legalább négyszáz forin­tos ár lenne az ideális. Gombaszezonról még nem lehet beszélni, ahhoz még egy kiadós esős idő­szakra, majd napsütésre lenne szükség - állapította meg Károg Istvánná gom­bavizsgáló szakellenőr. Május közepétől viszont már egyre többen árulnak gombát a standokon. A ta­vasz egyetlen - mái- ilyen­kor is megtalálható - sú­lyos mérgezést okozó gom­bája a kerti susulyka, amely előszeretettel buk­kan elő minden kertben, parkban. Az apró gomba „kóstolgatása” eddig min­den évben okozott balese­tet, tavaly két gyermek is megbetegedett miatta. A tapasztalatok szerint a mérgező gombákra nem figyelnek eléggé a természetjárók. A legveszé­lyesebbnek tartott gombát, a gyilkos galócát - egyetlen példány hét embert képes megölni, a mérgezési tüne­tek csak az elfogyasztás utáni negyedik-ötödik na­pon jelentkeznek - például évről évre kosarastól sze­dik le a kirándulók. Hogy ki mit gyűjtött, csak akkor derülhet ki ha bevizsgáltatják a gombá­kat. Az ellenőr szerint az évek során egyre keveseb­ben árusítanak gombát, ugyanakkor egyre gyako­ribbak a gombamérgezé- ses esetek. Amíg a hetve­nes évek elején országosan csupán két, tavaly már kö­zel harminc - a megyénk­ben három-négy - gomba­mérgezésről tudtak. Sárospatak (EM - PT) - A „magyarok régi és legújabb tettiről” hat­százötven évvel ezelőtt a Képes Krónikában - szövegben és képben Kálti Márk által - meg­rajzolt uralkodók figu­rái elevenednek meg a nagyközönség számára a sárospataki Rákóczi- vár kazamatájában május 2-től október vé­géig­A királyok hazajöttek Pa­takra, hiszen a város tör­ténete szorosan kapcsoló­dott életükhöz. Áz Ár­pád-házi királyok ezért igazán itthon érezhetik magukat ezen a tájon. Erről Dankó Katalin mú­zeumigazgató az Árpád­házi királyok képes kró­nikája címmel megtartott szombati kiállítás-meg­nyitón beszélt. Köllő Miklós a rendha­gyó történelmi tárlatot a következő gondolatok­kal ajánlotta a nézők fi­gyelmébe:- Az Árpádok miszti­kus homály fedte végze­tes élettörténete sok, má­ig tisztázatlan kérdést vet fel. Vajon véletlen-e, hogy az uralkodó család tagjai rendre idejekorán haltak meg? Titkos kór, ragály végzett volna ve­lük? Netán nemzetközi cselszövések, méregkeve- rők, és gyilokkal lesújtó kezek áldozataivá váltak? Az igaz felelet máig nem lehet tudni...- A kiállítás megterem­tői gondolatébresztőnek szánták az életnagyságú figurákat - fejtegette Kol­lo. - Ennek köszönhetően a Képes Krónika iniciáléi­ban megrajzolt képecské- ket háromdimenziós való­jukban láthatja az érdek­lődő közönség. Egyelőre termesztett gombákat kínálnak Fotó: F.M

Next

/
Thumbnails
Contents