Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-12 / 110. szám
-Ma«takoisxA9 GAZDASÁG I99S. Május !2., Kim A bükkaljai borvidék borversenye Miskolc (ÉM - FL) - A bükkaljai borok jobb megismertetése és az értékesítési lehetőségek feltárása érdekében rendezik meg a II. Bükkaljai borvidéki versenyt május 16-án, szombaton délelőtt 9 órától Miskolcon, a Tudomány és Technika házában. A versenyt a Bükkaljai Borvidék Hegyközségi Tanácsa, a Magyar Agrártudományi Egyesület, a B.-A.-Z. megyei Földművelésügyi Hivatal, a B.-A.-Z. megyei Agrárkamara és az „Avaskörnyéki” Hegyközség-Miskolc hirdeti meg. A vetélkedésen a borvidéken termelt borok mellett Borsod- Abaúj-Zemplén valamennyi szőlő- és bortermőhelyeinek borai részt vehetnek. Nevezni a Tudomány és Technika Házának portáján lehet május 13-án, szerdán és 14-én, csütörtökön délelőtt kilenc és délután három, valamint 15-én, pénteken kilenc és déli tizenkettő órák között, fajtánként 2 palackban leadott bormintával.-A fehér borokat zöld rajnai, a vöröseket zöld bordói palackban parafa dugóval lezárva kell leadni. A bormintákon fel kell tüntetni a résztvevő nevét, rímét; a bor elnevezését (származási helyét, fajtáját, évjáratát); kategóriáját (száraz, félszáraz, félédes, édes). Fantázianévvel nevezni nem lehet és kizárt a direkttermő fajták és a direkttermő fajtákkal házasított borok nevezése. A nevezési díj mintánként 300 forint, a negyedik és az azt meghaladó számú minták után díjtalan. ÁRFOLYAMOK Kárpótlási jegy Tőzsde Index május 11.: 8466,48 -212,19 ÉRTÉKPAPÍRPIAC A Budapesti Értéktőzsde indexe az elmúlt héten erős ingadozást mutatott. A hétfői napon az index erős nyitás után tovább emelkedett, amivel ledolgozta a korábbi esést. Az emelkedés azonban nem volt tartós, a következő két napban korrekció követte. A papírok árfolyamára nem volt kedvező hatással a dollár gyengélkedése, és a választások miatti bizonytalanság. A gyenge forgalom is ennek tudható be, a piac inkább kivárt. A nagyobb papírok közül a Mól hét közepére Londonban már a kibocsátási ára alatt forgott, de az állami gáztároló tendert megnyerte, péntekre emelkedni kezdett az árfolyama. Jól tartotta az árát a Matáv, heti záró- ára 1330 forint lett. A kisebb papírok közül jelentősen emelkedtek a Skála papírjainak árfolyamai, bejelentették az S sorozatú részvények T sorozatúra cserélését. A Skála T-re 1900 forinton is volt kötés, heti záróára 1820 forint lett. A gyógyszergyári papírok rosszul szerepeltek, sokat veszített a Richter, 10 300 forinton is lehetett kapni az Egisből, ami már jó árnak tűnik a vásárlásra. A TVK gyorsjelentése alapján a társaság 1. negyedéves eredménye 4,6 milliárd forint, ami 50 százalékos javulás, ennek ellenére esett a papír árfolyama pénteken 2,5 százalékot, mert a piac 5 mil- liárdra számított. A választások miatti bizonytalanság továbbra is éreztetheti hatását. A határidős piacokon tovább tart a dollár árfolyamának csúszása. A BUX lejáratai követték a prompt piac eseményei, de optimizmusra utal a kamattartalmak tágulása 23 százalékra. Különösen magas az idei júniuson elérhető 25 százalék körüli „kockázatmentes” hozam, ha figyelembe vesszük a lejárat relatív közelségét és a politikai bizonytalanságot. A tőzsdén kívüli piacon befagytak az árfolyamok az áramszolgáltató fronton. Az eladók a kedvező választási eredményekben bízva kivárásra játszanak, a vevők pedig a Nomura jelentését olvasva kissé visszavettek ajánlataikból. Igazán erőteljes emelkedést csupán a Gyulai Húskombinát Rt. részvénye tudott felmutatni. Az MVM közgyűléséről kiszivárogtatott, egyes erőművek tőzsdei bevezetéséről szóló híresztelések hatására a Bakonyi Erőmű 55, a Mátrai Erőmű 125 százalékig erősödött. Az elemzést készítette: ELSŐ MISKOLCI BRÓKERHÁZ 3525 MISKOLC. KIS-HUNYAD U.27. TEi..:46/356-646 Amerikai tulajdonban az ÉMV A TRi modernizálást és új beruházásokat tervez Sajóbábonyban A bábonyi vegyigyár. Kedvező kilátások. Fotó: Bujdos Tibor Sajóbábony (ÉM - ME) - Amerikai tulajdonba került az Észak-magyarországi Vegyiművek Rt. (ÉMV RT). Az adásvételi szerződést az elmúlt héten szerdán írta alá a korábbi tulajdonos a Budapesti Vegyiművek Rt. és a Trans-Resour- ces Inc. (Delaware Corporation). Hatéves felszámolási procedúra végére tett pontot az a tény, hogy a Sajóbá- bonyi Társaság elnevezésű konzorcium az elmúlt év áprilisában megvásárolta az ÉMV-t. A befektetőcsoport tagja volt a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt., a Budapesti Vegyiművek Rt., az Energo- szer Kft., a Pharma-Inves- tor Kft. valamint több magánszemély. Időközben a sajóbábonyi cég 100 százalékban a Budapesti Vegyiművek tulajdonába került, amely most eladta a gyárat. Az okokról Valovits Emilt, a Budapesti Vegyiművek vezérigazgatóját kérdeztük.- Az elmúlt év második felében a kazincbarcikai Framochem Kft. megszüntette a foszgén beszállítását, amely a bábonyi gyár fontos alapanyaga - kezdte a vezérigazgató. - Ezért nem maradt más választás, mint újraindítani az ÉMV több éve üzemen kívül lévő foszgén- üzemét. A beruházás azonban olyan komoly összeget emésztett fel, hogy azt a meglévő piacokkal nem tudtuk ellensúlyozni. Tehát, ha a most aláírt adásvétel nem jön létre, elképzelhető, hogy ismét felszámolás alá került volna a vegyiüzem. Az üzlet érdekessége, hogy az amerikai vevő korábban is jelezte: érdeklődik a sajóbábonyi vegyigyár iránt, ám a tranzakció nem jött létre. Valovits Emil arról is tájékoztatta lapunkat, hogy az új tulajdonos változatlan formában elfogadta az ÉMV kollektív szerződését. A vételárral kapcsolatos kérdésünkre válaszolva a vezér- igazgató annyit árult el: haszonnal sikerült eladni a gyárat.- A vevő a sajóbábonyi gyár legfontosabb alapanyagszállítója és legfontosabb piaci partnere - tudtuk meg Bajusz Ferenctől, a sajóbábonyi cég ügyvezető igazgatójától. - Ezzel az adásvétellel nagyobb lehetőségek nyílnak meg az ÉMV előtt, hiszen jóval nagyobb tőke áll majd rendelkezésre és lényegesen nagyobb piacok. Összességében tehát örömmel fogadták az itt dolgozók a tulajdonosváltást. Boiti láncok Budapest (MTI) - Magyar- országon gyoi'sabban koncentrálódik a kereskedelem, mint a térség többi országában - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet jelentése. Az adatok alapján megállapítható, hogy a napi cikkek forgalmának 37 százalékát adják el a szupermarketek Magyarországon, míg a csehországi szupermarketekben 30, Szlovákiában mindössze 20, Lengyelországban pedig 16 százalékot tesz ki a nagy bevásárlóközpontok forgalma. A kis élelmiszerboltok részesedése a forgalomból Szlovákiában a legnagyobb - 61 százalék -, ezt követi Lengyelország 51, Magyar- ország 44, Csehország 43 és Románia 14 százalékkal, közölte a Gfk Hungá- ria.Változatos képet mutat az utcai és piaci árusítás részaránya a közép-kelet- európai térségben. Romániában ez a kereskedelmi forma 23, Lengyelországban 12, Magyarországon 4, Csehországban és Szlovákiában 3-3 százalékkal képviselteti magát. Sertésárak Budapest (MTI) - Tovább csökkent a kész vágósertés felvásárlási ára, a feldolgozók általában 10-25 forinttal adnak kevesebbet kilogrammonként a tenyésztőknek - derül ki a Földművelésügyi Minisztérium legfrissebb területi tapasztalatainak összegzéséből. A minisztériumi adatok szerint a nagyüzemi tartásban hizlalt sertésekért általában 230-300 forintot, a kisüzemiekért 210-280 forintot fizetnek kilogrammonként a felvásárlók. Az új gazda névjegye A Trans-Resources Inc. (TRI) éves forgalma 450 millió dollár. A társasághoz tartozik a CEDAR Chemical Corporation, amely a kálium-nitrát növényi tápanyag legnagyobb gyártója és forgalmazója a világon. Emellett egyéb műtrágyákat is gyárt és forgalmaz, és jelentős üzletága a növény- védószerek gyártása. A TRI-hez tartozik Izrael egyik legnagyobb vegyigyára, a Piaifa Chemicals. Az említetteken kívül számos intermediert gyárt a gyógyszer- és növényvédőszer-ipar részére. , A TRI igen gyorsan végre akarja hajtani az ÉMV Kft. modernizálását, marketingmunka keretében a kapacitások kihasználását, valamint új beruházásokat tervez. Az intermedierek gyártása során továbbra is szoros kapcsolatot kíván fenntartani a volt tulajdonossal. |A Budapesti Értéktőzsde 19. heti forgalma 1998. május 4-től május 8-ig 1 Részvény neve | Üzletek | száma Árfolyam értek Ft Értékpapír darab Minimumár Maximumár Átlagár előző heti átlagár Változás i.j JEGYZETT KATEGÓRIA BorsodChem Rt. 7733 780 223 490 244 626 7 475 8 030 7 727 7 867- 140 BRAU UNION HUNGÁRIA Rt. 57 128 207 330 13013 4 500 5 000 4 926 4 505 421 Cofinec 5t 91 299 460 12 073 3 500 4 080 3 781 3 896- 115 Csopak 51 71 180 710 17 533 1 960 2 150 2 030 2 095- 65 Danubius Rt. :m 996 374 940 96 624 4 995 5 490 5 156 5 402- 246 Dunaholding 1 240 000 10 12 000 12 000 12 000 0 12 000 I DélmagyarországiAramszotgaltató 340 4 199 091 S00 112 375 18 000 19 400 18 683 18 583 100 EG1S Gyógyszergyár Rt 663 5 458 624 120 253 727 10 250 11 600 10 757 11 562- 805 i Fotex Rt. 216 209 513 842 513 791 200 209 204 209- 5 Gardénia 33 10 516 500 6 575 785 830 800 832- 32 Graboplast Rt. 1 465 239 980 91 880 7 850 «20 7 974 8 243- 269 Human Rt. 108 145 916 220 24 628 2 900 3 000 2 962 2 912 50 Ibusz 3 458 200 255 880 900 898 895 : 3 Inter-Európa Bank 272 741 807 600 22 449 16 400 17 000 16 522 16 282 240 Konzum 3 172 960 324 260 270 267 270 0 Magyar Távközlési Rt. 4 382 27 989 567 948 10 853 107 1 210 1 347 1 289 1 227 62 MOI. Rt. 3 935 42 063 402 900 3307 539 6 210 6 580 6 359 6 395- 36 OTP Rt. 937 7 907 040 560 375 981 10 000 10 875 10 515 9 876 639 Pannonpiast 283 2 671 575 1 04 149 684 • 8 750 9 245 8 924 9 089- 165 Pick Szeged Rt. 297 1 207 264 540 45 553 13 000 13 700 13 251 13211 40 Prímagáz 187 160 462 780 17418 4 500 4 720 4 606 4 678- 72 | Richter Gedeon Rt. 765 6 787 645 730 154 794 21 350 22 800 21 925 22 469- 544 Rába Magyar Vagon Rt. : 526 741 453 260 113 611 3180 3 380 3 263 3 253 10 Styl 8 9 124 800 3 802 1 200 1 200 1 200 1 162 38 TVK 2 262 18 927123190 1 957 812 4 650 5 130 4 834 5 029- 195 Zalakerámia 222 1 240 729 530 61 275 10 000 10 650 10124 10 988- 864 ZWACK Unikum 38 64 199 260 6 743 4 500 4 900 4 760 4517 243 FORGAIMAZOTTI KATEGÓRIA Agrimpex n. 3 1 900 000 65 10 000 15 000 14 615 0 14615 Aranypók 1 114 000 6 9 500 9 500 9 500 9 200 300 Bizományi Rt Bp-i Ingatlan Haszn. Rt. 121 94 297 720 27 466 1 680 1 800 1 717 1 756- 39 | 10 4 193 820 3 406 600 620 616 455 161 § Domus 21 5 022 390 5 025 480 520 500 500 0 1 ERAVIS Rt. 9 2 224 300 227 4 800 5 000 4 899 4 917- 18 Fűzfői Papír 1 162 000 30 2 700 2700 2700 0 2 700 t Globus Konzervipari Rt. 69 60 437 880 10 780 2 750 2 850 2 803 2 897- 94 Horizon-Multiplan 17 3 190 000 23 255 60 80 69 80- 11 Hungagent n. 1 4 800 1 2 400 2 400 2 400 2 395 5 Kékkúti Ásványvíz 1 1 140 000 500 1 140 1140 1 140 1 104 ' 36 Mezőgép 63 818 584 360 74 228 5 450 5 710 5 514 5 526- 12 | Második Deviza Factory Rt. NABI É.am-i JármÓpari Rt. 17 18 443 400 729 8 050 15 00« 12 650 14 386- 1 736 86 180 666 260 18 131 4 850 5 050 4 982 5 005- 23 | Novotrade TjTy. ■ 1 1 504 800 209 3 600 3 600 3 600 3 600 0 Pannon-Váltó 12 2 942 400 2 980 490 495 494 490 4 1 Pannonflax 5 3 962 700 1 315 1 49.5 1 545 1507 1470 37 Phvlaxia Pharma Rt. 119 106 250 980 74 237 680 750 716 735- 19 !►§ Quesfor Rt. 2 2 750 000 500 2 750 2 75Ó 2 750 0 2 750 Rizikó Factory Rt. 15 7 630 500 567 6 600 6 900 6 729 6 753- 24 „Skála-Coop „T" 108 227 448 840 61983 1 800 1 900 1 835 1 738 97 Skála-Coop Rt. 1 3 450 000 1 000 1 725 1 725 1 725 1 670 55 Összesen 17 983 128 614 777 514 18 763 842 Kárpótlási jegy 142 280 596 788 149 774 881 950 937 943- 6 1 A fenti adatokat a Búd .ti Értéktőzsde információi alapján közöljük.