Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-11 / 109. szám

12 Észak-MastakorszAo ________________________EREDMÉNYEK - TUDÓSÍTÁSOK_______________■.________1998« Máris II., Hétfő T VK Mali: esélyesként lettek bajnokok Tiszaújváros (ÉM - MI) - Remek gárda verbu­válódott össze a Tisza-partján, amelyet a lai­kusok egyértelműen az első helyre vártak a szombati triatlon országos csapatbajnoksá­gon. A forgatókönyv aztán a versenyen sem változott meg, mert a Lehmann Tibor, Már­kus Gábor, Ojava Ülő, Dimitrij Gaag összeté­telű TVK-Mali majd két perccel verte meg a második helyezett Oxigént. Molnár Erika, aki a tavalyi világranglistán második lett a nőknél, ezúttal nem versenyzett, csak szur­kolt, méghozzá az újpesti legényeknek. A fővárosiak (és persze a többiek is) a tiszaújvárosiak legyőzésére készültek, ám mindez csak részlegesen, a medencé­ben sikerült. A másik két számban ugyanis már nem volt ellenfele a „szupemégyesnek”, amelynek nemcsak a bajnoki aranyérem dukált, hanem az ab­szolút elsőségért járó 120 000 forint is. VII. Tisza Triatlon Országos Csapatbajnok­ság (750 M ÚSZÁS, 20 KM KERÉKPÁR, 5 KM FUTÁS) Felnőtt férfiak: 1. TVK-Mali TK (Lehmann Tibor, Márkus Gábor, Ojava Ülp, Dimitrij Gaag) 55:32, 2. Oxigén (Schu­macher Ákos, Pethő Zoltán, Szilágyi Egon, Rut- kovszki Ede, Lipták Tamás) 57:28, 3. BETÁFES- Batta Triatlon (Ágoston Szabolcs, Bartos Ferenc, Gazdag Péter, Koós Zoltán) 57:38, 4. Újpesti TE 57:58, 5. Győri Vízisport Egyesület 59:07, 6. Szé­chenyi Főiskola, Győr 1:00:03. Felnőtt nők: 1. Lágymányosi TK (Füri Csilla, Edöcsény Nóra, Harsányi Zsuzsa, Vadas Rita) 1:05:02., 2. Oxigén (Straubinger Györgyi, Szabó Zita, Gulyás Aletta) 1:07:45, 3. Széchenyi Főiskola, Győr (Pataki Ág­nes, Varga Erika, Küyassa Laura) 1:14:23 Utánpótlás fiuk: 1. Kistarcsai ÚTK „A” (Márta László, Kiss Gyula, Országh Péter, Kovács Ádám) 59:56, 2. TVK-Mali TK (Bum Gábor, Kaldau Szabolcs, Gályász And­rás, Török Dániel, Gál Andrea) 1:01:02, 3. Közpon­ti Sportiskola ,A” (Rajnai Frigyes, Pincési Balázs, Szabó Ákos, Sándor Attila, Lukács Péter) 1:01:19. Utánpótlás lányok: 1. Központi Sportiskola (Pincési Andrea, Komáro­mi Zsuzsa, Sáska Melinda, Szomjas Borbála) 1:12:15, 2. Kistarcsai ÚTK (Tóth Orsolya, Rozs- nyai Rita, Márta Melinda) 1:12:17, 3. Encsi Szaba­didősport Egyesület (Horváth Eszter, Varga Kata­lin, Bunyik Bettina) 1:13:32. OTP BANK DIÁKOLIMPIA, MEGYEI DÖNTŐ FIÚK 1. korcsoport, egyéni: 1. Cserpák Balázs (Nyírtriat- lon), 2. Ríz István (Hunyadi), 3. Farkas Ákos (Nyírtriatlon). Csapat: 1. Hunyadi (Ríz, Besenyei), 2. Miskolc, Selyemrét (Fucsku, Matlák), 3. Széche­nyi (Ádám, Bozsó). II. korcsoport: 1. Hajdú Ádám (Hunyadi), 2. Török Alfréd (Hunyadi), 3. Búza Gábor (Nyírtriatlon). Csapat: 1. Hunyadi (Hajdú, Török). III. korcsoport: 1. Czuczor Tamás (Nyírtriatlon), 2. Mélypataki Máté (Miskolc, Vörösmarty), 3. Benőcs Zoltán (Hunyadi). Csapat: 1. Miskolc, Vörösmarty (Mélypataki, Balogh), 2. Hunyadi (Benőcs, Kun), 3. Miskolc, Bulgárfóld (Burek, Nagy). IV. korcsoport: 1. Lakatos Gábor (Eötvös), 2. Gá­lyász András (Eötvös), 3. Brém Rudolf (Nyírtriat­lon). Csapat: 1. Eötvös (Lakatos, Gályász). V. korcsoport: 1. Bum Gábor (Eötvös), 2. Kaldau Szabolcs (Avasi), 3. Varga Attila (Nyítriatlon). Csapat: 1. Eötvös (Buru, Göbös), 2. Diósgyőr (Nagy, Simon). LÁNYOK I. korcsoport: 1. Csörsz Gabriella (Hunyadi), 2. Ste- fán Rita (Fráter), 3. Buczkó Beáta (Hunyadi). Csa­pat: 1. Hunyadi (Csörsz, Buczkó), 2. Széchenyi (Plaszkó, Csáki), 3. Szent Imre (Hócza, Tóth). II. korcsoport: 1. Lukács Viktória (Hunyadi), 2. Pe- kó Andrea (Hunyadi), 3. Iván Bernadett (Hunya­di). Csapat: 1. Hunyadi (Lukács, Pekó), 2. Szent Imre (Nagy, Varga). III. korcsoport: 1. Patcz Ivett (Bulgárföld), 2. Hor­váth Henrietta (Hunyadi), 3. Csekk Tímea (Nyírtri­atlon). Csapat: 1. Bulgárfóld (Patcz, Pánya), 2. Szent Imre (Hócza, Zelei), 3. Hunyadi (Horváth, Buczkó). IV. korcsoport: 1. Varga Zsuzsa (Nyírtriatlon), 2. Hor­váth Eszter (Encs, Váczi), 3. Varga Katalin (Encs, Váczi). Csapat: 1. Encs, Váczi (Horváth, Varga). V. korcsoport: 1. Gál Andrea (Eötvös), 2. Bunyik Bettina (Encs, Váczi). (A verseny 1-4. helyezettjei bejutottak a július 11-12- én, Kecskeméten rendezendő országos döntőbe.) Félig a vízben, avagy készülődés a női verseny rajtjára Fotó: Farkas Maya Most Mucha volt a cserekirály Labdarúgó NB l/B, 34. forduló: Tiszaújváros - Nagykanizsai Olajbányász 3-1 (1-0) Lilinger (középen) igyekszik áttörni két vendégvédő között. A kö­zéppályás két gólpasszt adott. Fotó: Farkas Maya Bánhegyi Gábor Tiszaújváros (ÉM) - Mucha cserélt, Mészáros jött, fejelt, elfutott, ezzel itthon maradt a három pont a pályaavató Ti- szaújvárosi SC - Nagykanizsa NB I/B-s bajnoki labdarúgó­mérkőzésen. Tiszaújváros, 2000 néző. Vezette: Birincsik (Mohácsi, Jenei). Tiszaújváros: Szabó II L. (5) - Szabó I L. (5) - Kovács I T. (6), Czövek (5) - Tóth L. (5), Lilinger (6), Nagy (6), Lajkovics (6), Loós (6) - Pap (4), Dobos (6). Edző: Mu­cha József. Nagykanizsa: Gelencsér (5) - Kiss I. (6) - Pálfi (5), Gyulai (5) - Kovács II T. (5), Csörnyei (4), Agics (4), Farkas (5), Pulai (5) - Horváthy Gy. (6), Kovács IIL. (3). Edző: Madár Gábor. Csere: Kovács II L. helyett Ofoeg- bu (4) a 46., Kovács II T. helyett Horváth L. (4) az 58., Farkas he­lyett Somogyi (-) a 69., Dobos he­lyett Kovács IL. (-) a 73., Kovács I T. helyett Mészáros (7) a 87., Nagy helyett Bocsi (-) a 89. perc­ben. Sárga lap: Czövek a 34., Kovács I T. a 73., Gyulai a 90. percben. Gólszerző: Kovács I T. (1-0) a 38., Csömyei (1-1) a 82., Mészáros (2- 1) a 87., Lajkovics (3-1,11-esből) a 90. percben. A találkozónak több érdekessége volt azon kívül, hogy Koscsó Lajos 1000 méteres szabadesés és 1500 méter ejtőernyőzés után hozta a stadionba a labdát. A két csapat hemzsegett az azonos nevű labda­rúgóktól. A hazaiak két Szabó Lászlója mellett mindkét társulat nemcsak nevezett, hanem szerepel­tetett egy-egy Kovács Tamást és Kovács Lászlót, így - a pályavá­lasztói jogot élvezve - római szá­mokkal különböztettük meg a lab­darúgókat. Ezen kívül már csak egy érdekesség maradt. Az íratlan szabály szerint az utolsó harminc percben pályára lépett labdarúgók nem szoktak osztályzatot kapni. Mészáros azonban három pályán töltött perc alatt megnyerte csapa­tának az igencsak ikszre álló ta­lálkozót, ezért ezúttal kivételt tet­tünk. 16. perc: Lajkovics passzolt Ko­vács I T.-hez, aki 11 méterről alig lőtt a jobb alsó sarok mellé. 18. perc: Tóth futtatta a jobb szé­len Lajkovicsot, aki a 16-oson be­lül álló Paphoz ívelt. A hazai csa­tár 12 méterről egyből lőtt - Ge­lencsér kezébe. 23. perc: Agics iramodott meg a jobb oldalon, majd felnézett és kö­zépre kanyarított. A labda Pulait találta meg, aki 7 méterről a felső léc és a bal oldali kapufa találko­zására fejelt. 38. perc: Lilinger bal oldali szög­letét Pap perdítette a felosonó Ko­vács I T. elé, aki 8 méterről a ka­pu bal oldalába perdített, 1-0. 62. perc: Horváth Gy. végezhe­tett el szabadrúgást. Á 24 méter­ről leadott lövés után a labda alig kerülte el a hazai kapu bal felső sarkát. 79. perc: Pap futtatta lyukra Ko­vács I L.-t, aki balról ajtó-ablak helyzetben 10 méterről ballal a bal sarok mellé lőtt. 82. perc: Egy jobb oldali beadás átszállt a hazai védők feje fölött. A labda Pulaihoz került, aki mellel megszelídítette a pettyest, majd középre gurított, ahol Csömyei 4 méterről passzolt az üresen ma­radt kapuba, 1-1. 87. perc: Hazai szöglet előtt cse­rélt a TSC. Lilinger megvárta, amíg Mészáros befut a félpályáról az ötös sarkára. A hazai középpá­lyás mesterien odavarázsolta a labdát, amelyet a frissen beállt csatár a bal saroknál a felső léc al­só lapjára fejelt, ahonnan a bőrgo­lyó a gólvonal mögé vágódott, 2-1. 90. perc: Mészáros tört be a 16- osra, ahol Gyulai lerántotta a ha­zai csatárt. Ä megítélt büntetőből Lajkovics a jó irányba vetődő Ge­lencsér fölött bombázott a kapu bal oldalába, 3-1. A hazaiak kezdték agilisabban a játékot, de a kanizsai védelem de­rekasan állta a sarat. A vendégek a középpályán az első öt perc után lassan átvették a játék irányítá­sát, mert a hazaiak középpályás sora nem volt hajlandó a védeke­zéssel foglalkozni. Az újvárosi vé­delmet azonban egyedül Horváth Gy. riogatta, hiszen a másik éket Kovács I T. remekül levette a pá­lyáról. Utóbbi játékkedvére mi sem volt jellemzőbb, hogy a hazai emberfogó szerezte az új stadion első gólját. A második játékrészben folyta­tódott a nagykanizsai mezőnyfö­lény, amely azonban igazi gólhely­zetek híján egészen a 82. percig meddőnek bizonyult. Ekkor azon­ban Mucha József cserekirállyá avatta magát, hiszen a pályára küldött Mészáros két pazar meg­mozdulásával bebiztosította a Ti­szaújváros három pontját. MUCHA József: - Számunkra csak a győzelem volt elfogadható. Örülök, hogy ezt az új stadio­nunkban teljesíteni is tudtuk. MADÁR Gábor: - Az utolsó öt percet szívesen elhagytam volna a mérkőzésből. A forduló további eredménylistája és táblázata a 11. oldalon talál­ható. Második a Vasút Bátonyterenye (ÉM) - A magyar bajnok AgriaComputer mögött a második helyet szerezte meg szombaton a Miskolci VSC extraligás női röplabdacsapata a Bátony- terenyén megrendezett Molnár László em- léktomán. Eredmények: MVSC - BVSC 2:0 (0,0), AgriaComputer - Kisterenye 2:0 (1, 5), AgriaComputer - BVSC 2:0 (0, 2), MVSC - Kisterenye 2:0 (0, 2), Kisterenye - BVSC 2:1 (-8, 12,13) - a mérkőzést vé­gül jogos óvás miatt a BVSC nyerte -, Ag­riaComputer - MVSC 2:0 (5, 1). Végered­mény: 1. AgriaComputer 6 pont, 2. MVSC 5,3. BVSC 4,4. Kisterenye 3. A tornát kö­vetően Torna Sándor, a Miskolci VSC új edzője elmondta, a tornán a miskolciak­ban egy ügyes, hajtós csapatot ismert meg. A szakvezetőre a tornán Gergelyfi és Bazan tett jó benyomást. A miskolciak a betegség miatt hiányzó Tóth Csilla távol­létében a Kaposvári, Bazan, Sike, Ger­gelyfi, Pallós, Puskás összetételben kezd­ték a játékot, de valamennyi mérkőzésen szóhoz jutott Dobos, Szurkos és Juhász is. Újabb világcsúcs Szekszárd (MTI) - A férfiaknál is született világcsúcs a szekszárdi súlyemelő Világku­pa-viadalon. Az 56 kg-ban a kínai Lan Si- csang lökésben sikerrel elbánt a 165.5 kg- mal is, miáltal fél kilót javított a világszö­vetség, az IWF által meghatározott, ez év január 1-je óta élő alapvilágcsúcson. Dopping a vb-n Zürich (MTI) - Doppingeset árnyékolta be a Svájcban zajló A-csoportos jégko­rong-világbajnokságot. Az olasz váloga­tottban szereplő Michael de Angelis szer­vezetében a Kanada elleni keddi mérkő­zés után Ephedrine-t és Pseudoephedri- ne-t találtak. De Angelist kizárták a vb- ről. Eredmények: E-csoport: Kanada - Finország 3-3 (1-0,1-1,1-2), Svédország - Fehéroroszország 2-1 (0-0,1-0,1-1). F-cso- port: Csehország - Svájc 3-1 (1-0,2-1,0-0), Oroszország - Szlovákia 6-1 (1-0,1-0, 4-1). A 9-12. helyért: Németország - Egyesült Államok 1-1 (0-0, 0-0, 1-1), Olaszország - Lettország 1-1 (0-0, 1-0, 0-1), Lettország - Németország 5-0 (4-0,0-0,1-0). HmnETÉS­-Jaj, bocs...- Húsz percet késtél!- Ne haragudj, de egy szimpatikus úr járt nálam a Hungária Biztosító Nyugdíjpénztárától.- Szóval te ...- Igen. Beléptem a Hungária Biztosító Nyugdíjpénztárába. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztára kiváló lehetőség azok számára akik nyugdíjpénztáruk megválasztásánál a szakértelmet, a tapasztalatot a magas hozamot és a biztos pénzügyi hátteret tartják fontosnak. Információ: 267-5929 és www.hbrt.hu Jó lépés. Mindenkinek.

Next

/
Thumbnails
Contents