Észak-Magyarország, 1998. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-21 / 93. szám
ü 1998. A»»tm ai.# Kipp _________________________SPORT ____________ Ésxak«Ma®ya*o*mA® 15 E tika, óh! Berecz Csaba • Tizenhét nap múlva közgyűlést tartanak a DKSK-BorsodChem női kosárlabdacsapatánál. Május 8-án az egyesület tagságának kell majd döntenie arról, a jövőben kik és hányán irányítsák a klubot, s hogy ki legyen a klub elnöke. Ehhez képest nem egészen három héttel az egyesület legmagasabb fóruma, a közgyűlés megtartása előtt vezetőedzőt szerződtetnek a klubhoz, majd ezen bejelentés után a klub még hivatalban lévő elnöke - ki tudja hányadszor - némasági fogadalmat tesz, az egyik elnökségi tag pedig nem tudja, hogy felhatalmazták-e az egy héttel ezelőtti elnökségi ülésen a klub elnökét, hogy szerződéseket kössön. Az edző szerződtetése nagyon is szükség- szerű, hiszen lassan minden valamire való játékos csapatra talál, s aki még nem kötelezte el magát, az tiszta viszonyok közé akar aláírni. Tudni szeretné, ki lesz az edző és hogy kitől kapja majd a fizetését. Ha Honos Péter marad „hivatalban", akkor már most minden tiszta, de ki garantálhatja ezt a ma még vívódó játékosoknak? Az egyesület tagsága csak május 8-án fog dönteni az elnök személyéről, s akkortól lesznek tiszták a viszonyok. Addig pedig? Tovább folyik a hatalmi harc. A hivatalban lévő elnök kommünikét ad ki eddigi eredményeiről, a volt vezetőedző pedig egy új szponzori csoport felállításán szorgoskodik immár hosszú hetek óta, s közben a csapatát is szervezi. így aztán az is előfordulhat, hogy ugyanazon a napon ugyanazzal a játékossal ketten is tárgyalnak diósgyőri részről. A játékos meg győzzön eligazodni a DKSK hatalmi útvesztőiben. És akkor még nem szóltunk a harmadik alternatíváról, amelyik Kamarás Györgyöt szerződtetné Nyíregyházáról, s ezt a vonalat - amelyet az egyik elnökségi tag visz - láthatatlan, de nem ismeretlen erők inspirálják. A DKSK legújabb „sztorija" a parlamenti választásokhoz hasonlatos. Mindenki a csúcsra igyekszik, s útközben bárki összeállhat bárkivel a „nagy cél" érdekében. A befutót szinte lehetetlen előre megjósolni, hiszen jelenleg még a tagok sem tudják, mire szavaznak május 8-án. Ennek a versenynek egy nagy vesztese lehet: a diósgyőri női kosárlabda. Győzelem idegenben Budapest (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott tegnap Teheránban lépett pályára Irán legjobbjai ellen a négy nemzet részvételével megrendezett torna első napján, s a Bicskei-legénység kétgólos győzelmet aratott. Irán - Magyarország 0-2 (0-1) Teherán, 70 000 néző. Vezette: Mahmud Ráfi (sziríai). Irán: Abedzadeh - Pejrovani, Pasazadeh, Kakpur, Mohammadhani - Esztili (Hamedzani), Dinmo- hammedi, Manszurian (Mahdavi), Minavand - Azizi, Emamifar. Magyarország: Hajdú - Fehér (Lakos), Sebők V., Hrutka, Mátyus - Szilveszter, Halmai, Illés, Sebők J. (Váczi Z.)- Horváth F. (Vincze O.), Korsós (Tóth N.). 16. perc: Egy kapu előtti kavarodást kihasználva Korsós Attila, a lest reklamáló iráni védők közül 8 méterről lőtt Abedzadeh kapujának bal alsó sarkába, 0-1. 58. perc: Illés lépett ki az iráni védők között és 16 méterről úgy emelt a hálóba, hogy a kapujából kifutó Abedzadeh csak beleütni tudott a labdába, 0-2. A torna másik mérkőzésén: Macedónia - Jamaica 2-1. A magyar válogatott szerdán Macedónia ellen játszik az első helyért. Miskolc (ÉM) - A Miskolci Egyetemi Körcsarnokban zajlik a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda döntője. Az eredmények: Nők: ELTE - Magyar Testnevelési Egyetem 82-62, JPTE Pécs - JGYTK Szeged 93-70, JGYTK Szeged - ELTE 66-88, Testnevelési Egyetem - Pécs 74-73. Férfiak: JGYTF Szeged - Magyar Test- nevelési Egyetem 81-71, Soproni Egyetem - Magyar Testnevelési Egyetem 87-75. Miskolci Egyetem - Soproni Egyetem 76-72 (50-36). ME: Bo- rosnyai (7), Varga (15), Hajdú (11), Vitális (17), Sneider (13). Csere: Fazekas (2), Balogh (-), Tvordy (4), Hamza (7). Edző: Miien Vukicsevics. A mai program: Magyar Testnevelési Egyetem - JGYTK Szeged 8.00. (női), Soproni Egyetem - JGYTK Szeged 9.45. (férfi), JPTE Pécs - ELTE 11.30. (női), Miskolci Egyetem - Magyar Testnevelési Egyetem 13.15 (férfi). Eredményhirdetés 14.45. Honos megkérte, Áronné aláírta Már a közgyűlés előtt edzőt szerződtetett a DKSK-BorsodChem csapata Miskolc (ÉM - BCS) - Honos Péter, a DKSK-BorsodChem női kosárlabdacsapatának elnöke az alábbi sajtóközleményt juttatta el lapunkhoz: „A DKSK-BorsodChem elnöke - az elnökségtől kapott felhatalmazása alapján - az alábbi tárgyalásokról, illetve szerződéskötésekről tájékoztatja a közvéleményt. 1. A DKSK-BorsodChem megállapodást kötött Áron Balázsnéval a vezetőedzői poszt betöltésére. Áronné megbízatása 1998. július l-ól 1+1 éves időtartamra szól. 2. Tárgyalásokat folytatunk más szakemberekkel is másodedzői (segédedzői) illetve szaktanácsadói státus betöltésére. Április végéig konkrét megállapodás várható. 3. A jelenlegi játékosállományból három játékost (Balogh Gabriella, Iványi Tímea, Berkó Edit) szerződése még egy évre a DKSK- BC-hez köti. Ezen kívül tárgyalásban vagyunk Anitics Líviával és Fodor Csillával, akiknek újabb szerződést ajánlunk. 4. Öt diósgyőri utánpótlás játékossal fogunk szerződést kötni (Bukovszky Mónika, Szávuly Réka, Szopkó Eszter, Turóczi Nikolett, Kürtösi Katalin). 5. Új játékosok igazolása folyamatban van. Jelenleg hat nemzetközi szintet is biztosító játékosra van ajánlatunk (köztük idegenlégiósokra is). Három-négy „kész” játékos leigazolását tervezzük. 6. Az elkövetkező bajnoki szezonban a csapat anyagi hátterét korábbi nagy támogatóink - BorsodChem, Miskolc Város Önkormányzata, DAM Rt. - segítségével kívánjuk biztosítani. Honos Péter elnök Miskolc, 1998. április 20.” * A DKSK-BC április 14-i elnökségi ülésén kitűzte az egyesület közgyűlésének időpontját. Ezek szerint a klub tagsága május 8-án találkozik, s ekkor szavaznak majd a jövőről is, hiszen az elnökség mandátuma lejár és új tisztségviselőket kell választani. A fenti sajtóközleménnyel kapcsolatban szerettünk volna néhány kérdést feltenni az egyesület jelenlegi elnökének, aki elzárkózott ez elöl mondván, a közgyűlésig nem kíván nyilatkozni. Szerettük volna megtudni, mikor és kitől kapott felhatalmazást az elnök arra, hogy szerződéseket kössön nem egészen három héttel a vezetőségválasztó közgyűlés előtt. Az egy héttel ezelőtt Kazincbarcikán megtartott elnökségi ülésen négyen voltak jelen: Honos Péter elnök, Sitkéi Dezső ügyvezető elnök, Kovács F. László társelnök és Orosz István marketing igazgató. Kovács F. Lászlóval nem sikerült kapcsolatot teremtenünk, viszont Sitkéi Dezsőtől megtudtuk, az elnök kapott ilyen jellegű felhatalmazást. Orosz István arra emlékezett, hogy volt szó felhatalmazásról, arra már nem, hogy milyen konkrétumokat fogalmaztak meg, de mint mondta: „meg kell nézni, mi szerepel az elnökségi ülésről készült jegyzőkönyvben”. Honos Péter (balra) 1+1 évre szerződtette Áron Balázsnét (jobbra) Akik még mennek, vagy mehetnek A közleményben néhány olyan játékos neve nem szerepel, akik a most véget ért bajnokságban a Diósgyőr csapatában játszottak. A válogatott kerettag Kalmár-Nagy Dóra szinte biztos, hogy a francia Aix-en-Provance gárdájához szerződik. Az idén a Ronchetti Kupa döntőjébe jutott együttessel már mindenben megegyeztek, s a szerződésről csak a center kézjegye hiányzik, amely a DKSK-val kötött paktum lejártakor (május 15.) kerül aláírásra. Molnár Enikő a fővárosban folytatja, hiszen mint azt a Ferencváros kosárlabda-szakosztályának igazgatója, Szabari János a napokban bejelentette: az irányító már aláírt a zöld-fehérekhez. Tóth Zsuzsa és Hegedűs Rita még szabad, a két fiatal játékos jövőjének sorsa még nem dőlt el. Anitics- nak és Fodornak a DKSK-n kívül más kérőik is vannak. Információink szerint a magas-bedobót egykori klubja, a PVSK ismét szívesen látná soraiban, míg a válogatott kerettag Fodort a Soproni Postás hívja. Még van egy lehetőség a javításra Férfi röplabda extraliga, rájátszás az 5. helyért: KVSE - Vasas Fitt 5 Próba Miskok (ÉM) - Április 25- én, szombaton rendezik meg a Fitt 5 Próba második próbáját, a futást. A verseny 10.30-kor kezdődik, és az alábbi útvonalon halad majd: Városház tér - Tizes- honvéd utca - Győri kapu - tíjgyóri főtér - Győri kapu - Szent István utca - Városház tér. Táv: 7 km. Nevezés 10.15-ig a helyszínen leadott nevezési lappal 300 Ft-os nevezési díj befizetése mellett. További információ a B.-A-Z. Megye; Szabadidősport Szövetség 46/353- 666-os, valamint Kislászló Csaba programfelelős 49- 457-544-es telefonszámán. Kazincbarcika (ÉM - BG1 - A KVSE férfi extraligás röplabdacsapata a Vasas otthonában a bajnokság 5. helyéért folytatott sorozat első mérkőzésén vereséget szenvedett, van lehetőség a javításra, hiszen a két nyert meccsig tartó sorozat második találkozóját ma délután öt órakor rendezik Kazincbarcikán. Az összecsapás előtt Dudás Andrást, a KVSE vezetőedzőjét kértük esélylatolgatásra: □ Mi ialt az oka a vasárnapi budapesti „villámvereségnek”? • Rossz felfogásban és rosszul játszottunk. Erre a mérkőzésre úgy kellett volna készülni, hogy nyernünk kell és kész. Ehelyett egy idő után sajnos összeesett a társaság. Mindenki jó iparos módjára darált, de hiányzott az a plusz, ami a mestermunkához szükségeltetik. Hagytuk a Vasast kezdeményezni, akik ezt meg is érezték, és ami a szomorúbb. ki is használták. □ Mérkőzés után volt egy kis elbeszélgetés? • Elmondtam a véleményemet és ók is elmondták a magukét. Ilyenkor nincs miről beszélgetni, ók is tudták, miben hibáztak. Edzett profi játékosok, akik tisztában vannak a képességeikkel és azzal, hogy az adott pillanatban mit hoztak ki magukból. A Vasasnal egy kivétellel ugyanazok játszanak mint a bajnokság elején. Az alapszakaszban végig előttünk voltak, saját pályájukon nem nagyon tudtunk velük mit kezdeni. Ebből következően nem szégyen tólük kikapni, csak az nem mindegy, bog}' mi mennyit tettünk vagy nem tettünk meg a sikeres szerepléseit. □ A sok röplabdaigazság egyike, hogy kétszer egymás után nem lehet ugyanolyan rosszul játszani. • Hiszem, a fiúk ugyanig}’ gondolkodnak. Jégkorong NHL: befejeződött az alapszakasz New York (MTI) - Ot mérkőzéssel befejeződött az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 1997/98-as idényének alapszakasza. A Washington Capitals győzelemmel fejezte be az NHL idei alapszakaszának küzdelemsorozatát, így a fővárosi együttes egy ponttal megelőzte leendő rájátszásbeli ellenfelét, a Boston Bruins csapatát. Győzelmének köszönhetően a Washington hazai pályán kezdheti a rájátszást. Ä Carolina Hurricanes elleni sikert a szlovák Peter Bondra két gólja hozta meg. Nem jutott be a rájátszásba az 1990-es évek elejének egyik sikercsapata, a New York Rangers, míg az alapszakasz legjobbja a Dallas Stars együttese lett, amely 109 pontot gyűjtött és a playoff első körében a San Jose Sharks együttesével találkozik. Az alapszakasz legeredményesebb játékosának Jaromir Jagr bizonyult. A Pittsburgh Penguins cseh jégkorongozója 102 ponttal (35 gól plusz 67 gólpassz) végzett az élen, megszerezve ezzel az Art Ross trófeát. Az utolsó játéknap eredményei: Washington Capitals - Carolina Hurricanes 2-1, Boston Bruins - Philadelphia Flyers 2-1, Buffalo Sabres - Ottawa Senators 1-2, Anaheim Mighty Ducks - St. Louis Blues 3-5, Vancouver Canucks - Toronto Maple Leafs 1-2. A rájátszás első fordulójának párosítása: Keleti-főcsoport. negyeddöntő: New Jersey Devils - Ottawa Senators, Pittsburgh Pengu- ins - Montreal Canadiens, Philadelphia Flyers - Buffalo Sabres, Washington Capitals - Boston Bruins. Ny uga ti -főcsoport, negyed ■ döntő: Dallas Stars - San Jose Sharks, Colorado Avalanche - Edmonton Oilers, Detroit Red Wings - Phoenix Coyotes, St. Louis Blues - Los Angeles Kings. Az elöl álló csapatok kezdenek hazai pályán. Az NHL 1997/98-as bajnoki alapszakaszának végeredménye KELETI-FŐCSOPORT NYUGATI-FŐCSOPORT ~--------É szak-keleti-csoport Közép-csoport 1. Pittsburg Penguins 40 18 24 228-188 98 1. Dallas Stars 49 11 22 242-167 109 2. Boston Bruins 39 13 30 221-194 91 2. Detroit Red Wings 44 15 23 250-196 103 3. Buffalo Sabres 36 T7 29 217-187 89 3. St. Louis Blues 45 8 29 256-204 98 4. Montreal Canadiens 37 13 32 235-208 87 4. Phoenix Coyotes 35 12 35 224-227 82 5. Ottawa Senators 34 15 33 193-200 83 ; : ( 5. Chicago Blackhawks 30 13 39 192-199 73 6. Carolina Hurricanes 33 8 41 200-219 74 ;; 6. Toronto Maple Leafs 30 9 43 194-237 69 Allanti-csoport Csendes-óceáni-csoport 1. New jersey Devils 48 11 23 225-166 107 1. Colorado Avalanche 39 17 26 231-205 95 2. Philadelphia Flyers 42 11 29 242-193 95 2. Los Angeles Kings 38 11 33 227-225 87 3. Washington Capitals 40 12 30 219-202 92 3. Edmonton Oilers 35 10 37 215-224 80 4. New York Islanders 30 11 41 212-225 71 4. San lose Sharks 34 10 38 210-216 78 5. New York Rangers 25 18 39 197-231 68 5. Calcary Flames 26 15 41 217-252 67 6. Florida Panthers 24 15 43 203-256 63 6. Anaheim Mighty Ducks2613 43 205-261 65 7. Tampa Bay Lightning 17 10 55 151-269 44 7. Vancouver Canucks 25 14 43 224-273 64 i; A vonal feletti csapatok jutottak 1» a rájátszásba. A vonat feletti csapatok jutottak be a r ájátszásba