Észak-Magyarország, 1998. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-09 / 84. szám
1998. Április 9.r Csütörtök SZÓLÁSTÉR ' 'i í\v s -2 ?v’'V-V: ;■ •** -'‘*1 *Ésxak-Maqyarország Választások -1998 Mit kap az az újságíró, aki mesterséges hisztériát kelt a választásban résztvevők körül? Talán virgácsot, talán önkormányzati kitüntetést? Nem tudom. Valakinek fel kellene már hívni a figyelmüket arra, hogy hiteles tájékoztatásért kapják a fizetésüket, nem pedig azért, hogy a lakosságot az őrületbe kergessék. Ezzel lealacsonyítják felelőséggel publikáló társaikat is. Mit kap az a népszerű képviselő - aki nem utasít vissza egyetlen hozzá forduló választót sem - de a fentiek miatt hajszolt és fáradt? Valószínűleg infarktust. Mit kap a politikát ezek miatt szükséges rossznak tartó lakosság? Sokkot. És mit ad érte cserébe? Közönyt és nem segítséget. Ha együtt keresnénk, biztos megtalálnánk azokat a megoldásokat, amivel okosan - a fiataloknak követendő példát mutatva - tudnánk kiválasztani az arra érdemeseket. Például: ha a képviselőjelölt csak önmaga gyűjthetné a kopogtatócédulákat, mindegyik - régi és űj - egyenlő eséllyel indulna. Közben 750 embertől hallgatná meg, mit kéne másképpen csinálni. Legyen már a választó a fontos! Aki erre nem alkalmas, arra sem lesz, hogy az érdekeinket képviselje. Ezzel megszűnne a kopogtatócédula körüli hisztéria is. Ha észrevennénk már, hogy az egész ország egy csárdában dudál, nem kéne mindenkinek más nótát fújni. Kérem - újságírók, képviselőjelöltek, emberek! Politizáljunk már végre politikusán. Bailor Gyuláné, Miskolc (Csak remélni tudjuk, hogy levélírónk nem lapunk munkatársaira gondolt az általa emlegetett újságírók mesterséges hisztériakeltése kapcsán. Ha mégis, örültünk volna, ha konkrét példá(ka)t említ, alkalmat teremtve a kérdés megvitatására. A szerk.) * Már jócskán benne vagyunk a választási hadjáratban. Amerre a szemünk ellát, mindenütt plakátok, röplapok láthatók. Mondhatnánk úgy is, hogy semmi szükség rá. Szép dallamos szövegek, ígéretek, biztatások tömkelegével akarják megtölteni a választópolgárok fejét. Úgy gondolom azonban, hogy elegünk van már nekünk az ígéretekből, akarom mondani a hazugságokból. Nehéz milliókat költenek az adófizetők pénzéből az önreklámozásra, aminek aztán az eltakarítása is pénzbe kerül. A bársonyszékért versenyzők miért nem a saját költségükön pazarolnak? Több helyen aztán van is tetszésnyilvánítás a reklámplakátokat illetően, mert nem ritkaság az olyan látvány, amikor tehénszarral kikent szájú, kisütött szemű és több más torz személy válik gúny tárgyává. Biztos, hogy ez nem egy nemes gesztus, de ha nem volna plakát, akkor a vandálok nem tudnák ezt csinálni. Úgy gondolom, hogy felesleges már itt ez a nagy propaganda, mert ismerjük már mi ezeket az ígérgetéseket. Tudja már a magyar, hogy kire kell szavazni, ha egyáltalán szavaz. Nem szívesen szavazunk már mi arra, aki alattunk ki akaija vágni a fát. Mert még idáig csak azt tapasztaltuk. Megvolt a választás, aztán minket szépen leútak, a tűzhöz közelállók pedig dőzsöltek a nehéz milliókból. Gyermekkori emlékeim között még ott él elevenen, amikor Putnoki Móric meg Nagy Ádám álltak szemben egymással. Őket már várták a falusi gyermekek, mert cukorkát, meg csokoládét osztogattak a kocsiból, de a saját zsebükből, nem az állam pénzén. És ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül. A környezetemben élő embereknek is ez a. véleményük, mert ugye a sok kidobott milliókon lehetne a kórházakban a hiányos műszerparkot pótolni, a gyógyszerárakat támogatni, vagy 14 000 forint nyugdíjhoz valamicskét pótolni, és nem utolsó sorban a fiatalok lakásgondjain enyhíteni. Úgy bizony, Tisztelt Uraim! Nagy máié Lajos, Trizs Napi hatszázkilencven forint bruttó Egy országos hetilap február 22-i számában jelent meg egy cikk az illegálisan itt tartózkodókkal kapcsolatban. Idéznék belőle: „Egyetlen elfogott első napi ellátása 930 Ft, minden további nap 6-700 Ft. A kiutasítottak visszautazta- tási költsége csak Romániába 3180 Ft személyenként. A kiutasítás időtartama két-három év.” Nagyon szégyenletes dologra hívom fel az illetékes miniszterek és a miniszterelnök figyelmét a fenti sorok megjelenése' kapcsán. Én 49 éves, elvált asszony vagyok két gyerekkel. Harmincévi munkaviszony után munkanélküliként a napi segélyem 690 Ft bruttó. A pályakezdő fiam szintén öt éve munkanélküli, ő nem kap semmiféle segélyt, nekem kell (kellene) eltartani, a kisebbik iskolás, utána kapok kemény 4000 Ft családi pótlékot, amihez évente többoldalas kérvényt kell kitölteni. Az ideiből még az APEH-hoz is kell küldeni. Én itt születtem, itt éltem le eddigi életemet, mégsem kényeztetnek el, hogy legyen munkám. A segélyem annyi naponta harmadmagamra, mint az elfogott határsértöké (személyenként). Nekem a lakás rezsijét, hármunk élelmezését és mindent, ami az életben a legszükségesebb, ebből kell fedezni. Én csak egy évig kapom a munkanélküli segélyt, míg az illegális bevándorlók 2-3 évig kapják a napi díjat, és élvezik a magyarok szere te tét. Kis hazánkban nem lenne elég sok ember (több tízezer), akinek á fenti összeget ki lehetne utalni, hogy legalább hetente két- három alkalommal jobbat, többet - és egyáltalán - egyenek? Érdemes lenne eljönni Miskolcra, megnézni a Szent Anna-temető aljába vájt odúkat, 4-5 van, amiben emberek élnek már több éve. Megnézni az utcán a toprongyos nyomorgó koldust. Az éjjeli menedékhelyen (Baross G. utca) sorban állókat. Igaz, télen beindult az un. teajárat, de kérdem, egy csésze tea és egy szelet zsíros kenyér megmenti őket az éhenha- lástól, vagy a -18 fok hidegtől, ha az odúban vagy a parkban alszanak? A nyugdíjasok 90 százaléka nem tudja kifizetni a gyógyszerét, mert akkor nem tud még napi fél liter tejet sem venni. Nincs itthon nálunk elég nyomorgó ember, akiken kötelességük lenne segíteni? Ide mindenféle náció jöhet, befogadják. Mi, akik segítségre szorulunk, hová forduljunk, mert senki sem tesz semmit, hogy legyenek munkahelyek újra úgy, mint régen, amely biztos megélhetést nyújt. A mi gyerekeink mikor fognak tudni családot alapítani, amikor .még a létfenntartásuk is bizonytalan? Kevés a születések száma? Mire szüljenek, a lakáshoz jutás egyenlő a lehetetlennel, a munkához jutással együtt. Ilyen körülmények között csak gyarapítanák a nyomorultak számát. Koldusok országa lettünk! Eddig sem lehetett mesebeli gazdagságra szert tenni az irodai, gyári munkával, most még ezt is elvették tőlünk. Ezelőtt és most is egy réteg még feljebb került, és ugyanannyi, ha nem több viszont nullára íródott. Nem mindenkinek sikerül több milliárdhoz hozzájutni, a kisembert jobban meghurcolják pár tízezer forintért, mint ott, aid a nagy pénzeket megszerzi. Gyilkosság, robbantás, betörés a menő! A külföldi nemzetek maffiái itt randevúznak, sőt letelepedést is kapnak. Aki itthon szeretne élni, megélni, az ki van rekeszt- ve mindenből, a legalapvetőbből is. Ezt a panaszos levelemet végsó elkeseredésemben írtam, szeretném remélni, hogy meghallgatásra talál. Szabó Péterné, Miskolc Rendszersemleges szokásainkról Einstein óta tudjuk: az idő nem abszolút, hanem relatív fizikai fogalom. Tíz évvel ezelőtt pedig egy kiútkereső zsurnaliszta megjósolta, hogy az ország is, a vezetés is szembe fogja találni magát a kétütemú idővel. A válság gyors eredményeket sürget, hogy a bizalom helyreálljon, de az alapvető szerkezeti változások gyors megoldása nem vezethet sikerre. Régi jó, rendszersemleges szokásunk szerint itt sem találtuk meg a középutat. Évtizedeken át hirdettük, szajkóztuk, iskolákban tanítottuk a szerkezetváltás elkerülhetetlenségét, miközben semmi érdemleges változás nem történt. Miután a szerkezet összedőlt, választási ígéretekből egyszeriben túlkínálat jelentkezett, majd teljes kiábrándulás következett. Az első szabad választás előtt - némi túlzással - meg voltunk győzve arról, hogy másnap már olyan világ lesz itt is, mint a Lajtától nyugatra. A második választást követően pedig mindenki azt várta, hogy ötvöződik a Vergilius megénekelte aranykor és a nagy utópisták megfogalmazta: „mindenki szükségletei, mindenki igényei szerint részesül az anyagi javakból” világmegváltó elmélete. Ami majd szociális piac- gazdaság néven futja be csodálatos karrierjét. Ennek kudarcát mi sem bizonyítja jobban, az emberek túlnyomó része már azt sem hiszi el, amit kérdeznek tőlük. Felmérések tanulsága szerint a megkérdezettek 40 százaléka még nyilatkozni sem hajlandó elkötelezettségét vagy a jövő perspektíváit firtató kérdésekre, a lakosság számának csökkenése is az intő jelek egyike. Jellemző tünet, hogy március 30-ig a megye két választási körzetében egyetlen jelölt sem gyűjtötte össze a kopogtatócédulákat és a tizenhárom körzetben addig egyetlen szocialista jelölt sem vette az első akadályt. (Levélírónk ezt az információt feltehetően a lapunkban megjelent táblázatból vette. A pontosítás kedvéért: azoknak a nevét közöltük, akiket az említett időpontig nyilvántartásba vettek. Ez nem. zárja ki, hogy más pályázók esetleg már összegyűjtötték a kopogtatócédulát, csak még valamilyen ok miatt mm adták le. Ami tehát a hivatalosan nyilvántartásba vett jelölteket illeti, levélírónk állítása pontos. A szerk.) De a felelőtlen ígérgetések, ügy látszik, határtalanok. Ilyen például a munkához való jog Alkotmányban rögzítésének kilátásba helyezése. Van az országban egy-egy millió alkoholista és kvázi analfabéta. Mi lesz, ha az ígérgetők döntési helyzetbe kerülnek, és ez a társadalmi réteg számonkéri rajtuk foglalkoztatásukat? Talán ennek az állapotnak a megszüntetésére kellene előbb megoldásokat kitalálni és felajánlásokat tenni! Akik minimális előfeltétel nélkül, pusztán alanyi jogon munkát ígérnek, még az általuk visszasírt rendszer nekrológját sem olvasták el. Csak egyetlen ide vágó mondatot idézek belőle: „A teljes foglalkoztatás ürügyén a munkához való jog a munkahelyhez való joggá torzult.” Változnak az idők, de mi egy jottányit sem változunk bennük. Kiss József, Miskolc Továbbra ís vár/uk olvasóink kazügyekró! szóló véleményét, észrevételeit. A rovatba beküldött leveleket terjedelmi lehetősé- geinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni - minden esetben ügyelve az eredeti mondanivaló megtartására. A sze- mélyeskedő, bántó hangvételű,- a jogrendet, az etikai normákat sértő írások természetesen e helyütt sem jelenhetnek meg. Nem tudjuk közölni azokat a leveleket sem, amelyek nyehi- nyelvhelyességi okokból oly mérvű beavatkozást igényelnének, ami gyakorlatilag az eredeti szöveg átírását jelentené. Nem foglalkozunk a névtelen levelekkel, aláírásként pedig a teljes név helyett monogramot csak akkor használunk, ha ez a szerző védelmében valóban indokolt. A Szólástér rovatban megjelenőírások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. : _________________ Ú jra a vízmérők hitelesítéséről Április 2-i számukban Magda Etelka nyugdíjas mérnök - tárgyi tévedésektől hemzsegő - érdekes eszmefuttatást tett közzé a lakásba szerelt mellék- mérők hitelesítésével kapcsolatban. A mérőeszközök - többek között a vízmérők - hitelesítését törvények, kormányrendeletek szabályozzák. (1991. évi XLV törvény a Mérésügyről, 38/1955. (IV.5.) Korm.ren- delet, 127/1991. (X.9.) Korm. rendelet, 171/1996 (XI.26.) Korm. rendelet.) Ez utóbbi szerint hitelesítési idők: „21. Vízmérők (hideg és meleg vízre) bekötési és törzshálózati mérők - 4 év mellékmérók elszámolásra -6 év mellékmérők költségmegosztásra - korlátlan” Úgy véljük, ebből világosan kiderül, hogy a vízmű vezetőjének megállapítása nem értetlen és logikátlan, hanem a rendelet adta lehetőségre - nevezetesen a bekötési mérőre történő vízdíjszámlázásra és ennek egymás közötti elosztására - hívta fel a figyelmet. Sajnos a cikkíró fogalomzavarban szenved, nem tudván különbséget tenni a bekötési mérő (közös vízóra) és mellékmérők között. A korábban idézett kormányrendelet a bekötési mérők hitelesítésére 4 évet ír elő, és nem erre vonatkozik a korlátlan hitelesítési idő. Hogy milyen tapasztalatai voltak több évtizedes lakásszövetkezeti igazgatósági tagsága idején, nem vitatjuk. Főleg, amit a cikk második felében, a lakásszövetkezetekben dúló állapotokról ír. A számlázás akkor is, és most is mérés alapján történt, és ha - ez természetes eljárás - a fogyasztónak jogos reklamációja volt, akkor is, és most is korrigáljuk. Durva tévedés, hogy egy literes üveggel el lehet végezni a mérők hitelesítését a lakásban. Egy mérnök ilyet nem írhat le komolyan. Nem azért működik szerte az országban számos, több millió forintos költséggel létrehozott hitelesítő laboratórium, hogy azokat egy literes üveggel helyettesíteni lehessen. Végezetül ismét és határozottan kijelentjük: a vízmérők hitelesítését nem a Mivíz Rt. találta ki, hanem törvény írja elő. Erre csak akkor van szükség, ha a közösség elszámolásra kívánja használni. Költségmegosztásra korlátlan a hitelesítési idő, így ha a közös képviselő olvasott állások alapján összeszedi és egv összegben utalja az elfogyasztott víz ellenértékét a vízműnek (és ez az ország minden városában’ így van, nem csak Miskolcon), akkor ez a költséges procedúra feleslegessé válik! Ha a közösség képviselete mégis ragaszkodik az újrahitelesítéshez, akkor annak legegyszerűbb módja, hogy a közösség képviselője által megbízott vállalkozó bonyolítja le, és nem valószínű, hogy agyonhasznált mérőt szerelnek fel, mivel minden darabot az OMH hitelesít (nem literes üveggel.) Ajánljuk a cikkíró figyelmébe a Mérésügyről szóló törvény 6. paragrafusát, mely szerint joghatással járó mérés csak hiteles mérőeszközzel végezhető. Mivel a vízdíjszámlázás is ilyen kategória, nem a Mivíz Rt. fenyegetése a lejárt hitelességű vízmérők számlázásának megszüntetése, hanem a törvény előírásainak betartása. Fentieket összefoglalva: a vízmű a társasházat a bekötési vízméiőn keresztül látja el ivóvízzel. Onnan a társasház vezetékein, szerelvényein keresztül a lakásokba, ahol a részfogyasztásokat mérik akár elszámolásra, akár költségmegosztásra. Ennek módjába, rendjébe a Mivíz Rt.-nek nincs joga beavatkozni, ez a közösség feladata. Az elfogyasztott ivóvíz ellenértékének megfizetési módját - az érvényes jogszabályok betartása mellett - ók kérik, s a vízmű aszerint számláz a lakóközösség felé. Dömötör Zoltán igazgatóhelyettes, Mivíz Rt. * A korábban megjelent levél és a mostani válasz - tekintsünk most el az objektiven megítélhető, s Dömötör Zoltán által egyértelművé tett tárgyi tévedésektől - látszólag ugyanarról szól: a vízmérők hitelesítésének ügyéről. De csak látszólag - mert az egyik oldalon az anyagi gondokkal küszködő, az újabb kiadásoktól szenvedő állampolgár berzenkedése jelenik meg, míg a másik oldalon a törvény előírásainak pontos betartásáról esik szó. Ez utóbbi magatartás egy jogállamban teljes mértékben helyeselhető, kétségbe nem vonható. Ugyanakkor nem vitathatjuk el az állampolgár jogát sem attól, hogy adott esetben megkérdőjelezze valamely jogszabály helyességét, logikus voltát. (Még egyszer hangsúlyozom: ami semmiképpen nem járhat együtt az érvényes jogszabályok be nem tartásával!) Hiszen, gondoljuk csak meg: ha életünk minden területe pontosan és helyesen lenne szabályozva, vajon szükség lenne-e arra a tömérdek új törvényre és törvénymódosításra, amivel parlamenti képviselőink foglalatoskodnak, nem kis szorgalommal... Visszatérve a vízmérőkhöz, engedtessék meg egy megjegyzés. Aki vizet fogyaszt, általában áramot is használ,r sokan közülük gázt is. És talán nem kellene azon csodálkozni, hogy az ember nemigen érti a logikát, hogy ha az árammérőt meg a gázmérőt nem kell időről időre súlyos ezrekért hitelesíttetni, akkor a vízóra miért kerül neki ilyen sokba. Ezt persze meg lehet magyarázni - hogy tudniillik amikor a panelházak épültek, a tervezőknek és a szolgáltatóknak, meg mindazoknak, akiknek erre kompetenciájuk volt, eszükbe sem jutott, hogy a vizet is ugyanúgy, konkrét fogyasztás szerint kellene megfizettetni, mint az áramot csakhogy ez nemigen vigasztalja az állampolgárt.. És ez sajnos nem törvény kérdése. Ez annak a sajátos mechanizmusnak a terméke, amelytől például - hogy csak a tömbházaknál maradjunk - örökül kaptuk a nemcsak lakásonként mérhetetlen, de egyenesen szabályozhatatlan távfűtési rendszert is. (görömbölyi)
