Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-20 / 67. szám

KOMMENTÁR Aprozi/a Marczin Eszter Nehezen tanultuk meg a hosszú, nem túl egy­szerű elnevezést: Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei integrált szerkezetátalakítási és válságke­zelési program. Mára azonban lassan megje­gyeztük, főleg azért, mert hátrányos helyzetű régiónk vállalkozói és önkormányzatai közül több százan próbáltak anyagi támogatáshoz jutni a programhoz kapcsolódó pályázatokon. Meg persze azért is, mert mint az úttörő kezde­ményezések általában, ez a program sem ment, megy zökkenőmentesen. I ölünk nyugatabbra természetes, hogy az egyes régiók önmaguk döntenek az állam által juttatott pénzek sorsáról, nálunk viszont sok mindennel együtt még ezt is tanulni kell. Az illetékes tárcák nagyon nehezen adták, adják ki a maguk kezé­ből az irányítást, a meglehetősen nagy összegek feletti rendelkezési jogot. Ettől - mint az iparka­mara gyakran hangoztatja - bürokratikussá, ne­hézkessé válik az egész folyamat. Határidők csúsznak, a nyertesek késve jutnak pénzükhöz, ami a tervezett beruházás, fejlesztés megkezdése szempontjából - a mai gyors árváltozások követ­keztében - egyáltalán nem mindegy. Ez az egyik oldal. A másik, amit a különböző gazdasági szer­vezetek szintén gyakran kifogásolnak: a pénzek elaprózása. A szakemberek közül többen úgy vé­lik, hatásosabb lenne a válságkezelés, ha keve­sebben, de nagyobb összegeket kapnának, hi­szen abból látványosabb eredmények produkál- hatók. A mostani gyakorlat szerint előfordul pél­dául, hogy egy huszonötmillió forintos beruhá­zásra, amelynek a fele nyerhető el a pályázaton, végül mindössze hárommillió jut. Magyarul a vállalkozó kapott is meg nem is, hiszen ebből, még a saját erő hozzáadásával együtt sem oldha­tó meg például a beígért foglalkoztatotti létszám felvétele. Veszélyes az elaprózás azért is, mert is­mét szembe találkozunk azzal a tétellel, hogy Borsod megye rengeteg pénzt kap, de eredmény­ként alig tud valamit felmutatni. Idén, a korábbi években tapasztaltaktól eltérő­en viszonylag időben megszületett a kormány döntése a szerkezetátalakítási programra fordít­ható összegekről. A kérdés az, hogy a területfej­lesztési tanács a pályázatok elbírálásakor ma­rad-e a többeknek keveset elv mellett, vagy cél­irányosan keveseknek ad többet? MSZDP: nem csak mondják, hogy baloldaliak Miskolc (ÉM - PT) - Laza szövetség kialakítá­sára törekszünk a baloldali pártokkal. Ahol nem tudtunk jelöltet állítani, a szocialistákat támogatjuk szavazatainkkal - jelentette ki Bodolai Kálmán, a Magyarországi Szociálde­mokrata Párt (MSZDP) B.-A.-Z. megyei elnö­ke a színeikben induló képviselőjelölteket bemutató tegnapi sajtótájékoztatón. A helyi MSZDP-sek szerint pártjuk az a baloldali politikai erő, amelyik nemcsak deklarálja a szociál­demokrata értékeket, hanem a dolgozók, munkavál­lalók érdekében ezen elvek szerint is cselekszik. Mi­csoda fejtetőre állított világ az, amelyikben az egy­ház és a jobboldali pártok szociálisan érzékenyeb­bek a társadalom problémái iránt, mint a baloldali pártok - hangzott el a felvetés Bodolai Kálmántól, aki szerint a ’98-as választásokon a helyi szociálde­mokraták fő célja, hogy legalább a voksok egy szá­zalékát megszerezzék, és inegyei listát tudjanak ál­lítani. Az MSZDP-sek úgy vélik: pártjuk lehetne a baloldali ellensúly a bal oldalon az MSZP-vel szem­ben. A megyei elnök a sors különös fintorának ne­vezte, hogy amíg a szocialisták tagjai a Szocialista Intemaeionálénak, a szervezet alapítójának számí­tó magyarországi szociáldemokraták nem. Az MSZDP jelöltjei, választókerületenként: 5. sz. vk.: Endrésik János, közgazdász 6. sz. vk.: Madarász György, külkereskedő 7. sz. vk.: Tóth Béla, szakoktató Katowicéi képviselet Miskolc (ÉM) - Egy katowieei képviselet Miskol­con történő megnyitásáról is szó lesz azon a tár­gyaláson, amelyet Gyárfás Ildikó, a megyei köz­gyűlés elnöke, és Janusz Frackowiak, a katowieei vajdasági parlament elnöke folytat ma a megyehá­zán. A katowieei vajdasági parlament delegációja tegnap érkezett megyénkbe - Gyárfás Ildikó meg­hívására. A lengyel deputáció - vasárnapi itt tar­tózkodásáig - a megye több települését is felkeresi. Mint ismert: Borsod-Abaúj-Zemplén és a len­gyelországi vajdaság 1993. decembere óta áll part­neri kapcsolatban. Az együttműködés révén me­gyénk - az itt élők és a helyi szervezetek közvetíté­sével - tavaly nyáron jelentős segítséget nyújtott az árvíz sújtotta katowieei vajdaságnak. Az állkapocs és az ajtó törött A szomszédok szerint „brutális" módon fogtak el egy betörőt a rendőrök Felsőzsolca, Miskolc (ÉM - BAL) - Szokatlan, vad körül­mények közepette állítottak elő egy körözött bűnözőt szer­dán este a miskolci rendőrök Felsőzsolcán. A letartóztatásra irányuló akciót jellemző „haté­konyságot” eltérően minősítik a hatóság illetékesei és az ese­tet szemtanúként megélő hely­beliek; az utóbbiak indokolat­lan rendőri brutalitásról szá­molnak be. Vagy harminc rendőr - két kis­busszal és legalább hat személyko­csival -jelent meg szerdán este fél kilenc tájban a felsőzsolcai Akác utcában - ezzel az információval keresték meg lapunkat az eset szemtanúi. Állítólag a környékbe­lieket felháborította a hatósági in­tézkedést kísérő brutalitás.-A fiú, akiért jöttek, 18 éves, és bolti betörésekért keresik. Amikor a rendőrök megjelentek, ő éppen kint tartózkodott az utcán, majd beszaladt az egyik házba r idézte fel a történteket Hankó Ádámné és Katlan Kálmánná. Utóbbi sze­rint unokaöccsét, miután betörték a ház ajtaját, a hatóság emberei kirángatták az udvarra, s olyan hevességgel ütötték, hogy a helyi­ek, attól félve, agyonverik, a vé­delmére siettek. A két asszony be­számolójából kiderül, a rokonok, szomszédok is kaptak az ütlege­lésből, valamint az etnikai hova­tartozásukat becsmérlő rendőri szitkokból. - Előzőleg más laká­sokba is benyomultak a rendőrök, spray-vel fújták le a bentlévőket. Aztán hallani lehetett a kiáltást: „Gyertek, megvan!”, akkor talál­ták meg a harmadik, vagy negye­dik házban - fejezte be az elbeszé­lést Katlan Kálmánná. A letartóztatott családtagjai a felsőzsolcai körzeti megbízottól pró­bálták megtudni, mi lett a fiúval, de nem kaptak választ, akárcsak a megyei rendőr-főkapitányságon. Annyit tudtak meg mindössze, hogy a rendőrség a sérültet azonnal kórházi vizsgálatra vitte; szerették volna viszont megtudni az orvos nevét, hogy - az esetleges későbbi eljárásban felhasználható - látlele­tet szerezzenek be a sérülésekről. Amikor nem tudtak meg semmi to­vábbit, lapunkhoz fordultak. Érdeklődésünkre a hatóságnál megerősítették a tényt: elfogtak egy körözött bűnözőt, aki ezenköz­ben állkapocssérülést szerzett.- Az illető ellen elfogatóparancs volt kiadva, nyolc vagy tíz ügy mi­att kerestük: ezek között abc-k, fagylaltozók, posta feltörése szere­pelt - tájékoztatott Fehérvári Ist­ván, a miskolci kapitányság köz- rendvédelmi osztályvezetője. - Ko­rábban többször a nyomára akad­tunk, de mindahányszor elfutott. Szerdán este ismeretlen bejelentő­től jött a hú a tartózkodási helyé­ről. Nagyobb számú egység szállt ki, és elfogta a gyanúsítottat. A rendőri vezetők elmondása szerint előzőleg volt eset, hogy egy sikertelen akció után üzent a ke­resett személy: „kevesen volta­tok...” Most 14 rendőr ment ki Zsolcára, négy személyautóval, hogy lezárja az Akác utca környé­két. A fiatalkorból épp csak kike­rült ember menekülni próbált, a jelentés szerint kerítéseken átug­rálva üldözték, végül egy lakás­ban az ágy alól húzták elő - szó szerint, testi kényszer alkalmazá­sával. Ezen közben az akcióban részt vevők szerint spray-t nem alkalmaztak. Az ingatlanokba va­ló behatolásra, illetve a többi civil távoltartására pedig a rendőrségi törvény értelmében joguk van. Az •állsérülésről Fehérvári István annyit tudott mondani: az üldö­zött vagy menekülés közben eles­ve szerezte („a küszöbbe üthette” - áll az orvosi jelentésben), vagy a megbilincselése közben („rátérdelt az intézkedő rendőr” - vallotta a gyanúsított). A pontos körülmé­nyek tisztázása végett „a vizsgá­lat folyamatban van”. Akárcsak a gyanúsított kihallgatása, ezért sem hozzátartozói, sem lapunk tu­dósítói nem beszélhettek vele. Az eset éjszakáján, majd tegnap délelőtt a Diósgyőri Kórház szájse­bészetére vitték a rendőrök a letar­tóztatottat. Ott nyolc napon túl gyógyuló, kezelésre szoruló serülést állapítottak meg. A vizsgálatot vég­ző orvost nem sikerült megszólal­tatnunk, de annyi kiderült: az orvo­si napló szerint feltehetően mene­külés közben szerzett állkapocs­csonttörés szerdán megállapított tényét a másnapi röntgen igazolta. Fehérvári Istvántól úgy értesül­tünk: az ügyészség nyomozóhiva­talához az ügyben feljelentés ér­kezett. Ezt a hivatal részéiül lap­zártánkig nem erősítették meg. Színek a szürke városban Máger Ágnes kiállítása a Rákóczi-házban Miskolc (ÉM) - Azért kell néha megállnunk, hogy utolérjen a lelkünk - idéz­te a szép gondolatot Bodo- nyi Csaba építészmérnök tegnap este Máger Ágnes festőművész kiállítása megnyitóján a Miskolci Galéria Rákóczi-házában. Ez közel ötvenedik tárlata a születésnapját nemrégi­ben ünneplő művésznőnek. Kincses Margit köszöntő zongorajátéka után az épí­tész elmondta, felmerült benne a kérdés, lehet-e igazán festőként élni eb­ben a városban, ahol oly’ kevés a szín. Városunk szürke, szálkás jellege in­kább a grafikának kedvez. De Máger Ágnes színes egyéniség, áradnak belőle a színek. Á családi portréi­ból ugyanúgy, mint a ,Magyar oltár”-ból, vagy a hét erényt és a hét főbűnt ábrázoló leporello-para- vánból. Máger Ágnes kiállítása április 15-ig látható. A művésznő, festménye előtt Fotó: Vajda János Ózd saját felsőoktatást akar Ózd (ÉM - MF) - Magyar- ország nem engedheti meg magának a szellemi tőke elkallódását. Erről Pokomi Zoltán, a Fidesz - Magyar Polgári Párt parlamenti frakciójának vezetője beszélt azon a tegnapi, ózdi fórumon, amelyen a helyi felsőok­tatás megteremtéséről volt szó. Ózd régi vágya, hogy mind a kulturális szint emelése, mind a fiatalok megtartá­sa érdekében, saját felső- oktatási intézménnyel rendelkezzen. E célra ala­kult évekkel 'ezelőtt az Óz­di Felsőoktatásért Alapít­vány. A kezdeti tervek a város jellegének megfelelő­en környezetvédelmi vagy szociális gondozói szakoso­dásról szóltak, újabban azonban a Budapesti Ker­tészeti Egyetemmel kiala­kult kapcsolat révén élel­miszeripari és kertészeti profil szervezése folyik. Fónagy János, aki nem­csak a megyei közgyűlés alelnöke, hanem ezen ala­pítvány kuratóriumának is a vezetője, konferenciát és baráti beszélgetést szerve­zett tegnap a Brassói úti Általános Művelődési Köz­pontban. Meghívást kap­tak a városban működő pártok és társadalmi szer­vezetek oktatásügyi szak­értői. Vendégként Pokorni Zoltán, a Fidesz parlamen­ti frakcióvezetője, a párt művelődéspolitikai szakér­tője tartott előadást. Elmondta: a hatékony válságkezelés egyik alap­pillére az oktatás kell le­gyen, mivel erre csak a modern termelőegységek képesek, ahol képzett em­berekre van szükség. Eh­hez nélkülözhetetlen a meglévő felsőoktatási rendszer decentralizálása, a vidéki intézmények szá­mának, lehetőségeinek és erejének növelése. Fontos, hogy ne legyen különbség a vidéki és a budapesti egyetemek, iskolák színvo­nala között. Mindez hozzá tartozik a sokszor csak ígérgetett esélyegyenlőség valóra váltásához. Az esélyegyenlőség kap­csán a frakcióvezető hang­súlyozta: nemcsak igazság­talanságot, hanem súlyos veszélyeket is lát abban, hogy a tehetséges fiatalok a lakóhelyük földrajzi fekvé­se, vagy esetleg munkanél­küliség sújtotta családjuk szerény anyagi lehetőségei miatt már eleve nem jut­hatnak el a diplomáig. Ez nem pusztán egyéni problé­maként kezelendő, hiszen Magyarország jövője szem­pontjából is kulcsfontossá­gú a szellemi tőke minél teljesebb érvényesülése. Egyszerűen nem engedheti meg magának az ország az ilyen értékek elkallódását. Az ózdiak Pokomi Zoltá­non keresztül a politikai élet minden élvonalbeli szereplőjének a segítségét kérték a helyi felsőoktatás megteremtéséhez. A vál­ságövezetben ez az elhang­zottakon kívül azért is fon­tos, mert az értelmiségiek képzése és megtartása, el­vándorlásuk megállítása a városi lét megőrzésének sarkallatos pontját jelenti. Lezsák: Ez a megye lett az ígérgetés áldozata Miskolc (ÉM-BAL)-Az Antall-kormány politi­kája már biztató távla­tokat villantott fel me­gyénk gazdasága és la­kossága előtt, amikor 1994-ben a jelenlegi kormányerők erre „ráígértek”, megalapo­zatlan várakozásokat keltve a választókban - jelentette ki Lezsák Sándor, a Magyar De­mokrata Fórum elnöke tegnapi miskolci sajtó- tájékoztatóján. A megyénkénti felmérések alapján készült országmér­leget - amire a választási program épült - mutatta be tegnap a pártelnök Mis­kolcon. Lezsák Sándor el­mondta: már korábban is fontos feladatnak tekintet­te egy effajta átfogó háttér- elemzés összeállítását. A rendelkezésükre álló ada­tok azt bizonyítják, hogy az előző ciklusban, az An­tall-kormány idején elin­dult folyamat 1993-ra már biztató távlatokat ígért, többek között Borsod-Ába- új-Zemplén megye számá­ra. „Erre ígért rá az MSZP-SZDSZ kettős a kö­vetkező választásokkor” - fogalmazott az MDF-veze­tő. Meglátása szerint utóbb éppen megyénket, az itteni lakosságot érte a legnagyobb csalódás. „Bor­sod lett a legnagyobb áldo­zata az ígérgetésnek, a túl­zott várakozásoknak -, a kétharmados parlamenti többség magabiztosan vit­te a csődhelyzetbe a me­gyét” - mondta Lezsák Sándor. A Magyar Demokrata Fórum országos elnöke ar­ról is beszélt, milyen intéz­kedéseket hoznának kor­mányra kerülésük esetén. Mindenekelőtt felülvizs­gálnák a nyolcvan évre tit­kosított állami iratokat; ezek mögött - véli az MDF - gazdasági bűncselekmé­nyek állnak, amelyeknek felderítését elzárták a köz­vélemény elől.- Nincs közbiztonság - idézte Lezsák Sándor a miniszterelnök közelmúlt­beli kijelentését, de hozzá­tette: - azt is elmondhat­nánk, hogy nincs oktatás- politika, egészségpolitika, területfejlesztés és még sok minden. A kormányfő egyúttal azt a kérdést is feltehette volna magának: ki a felelős mindezért - fo­galmazott az MDF orszá­gos elnöke. • Az atomenergetika Magyarországi problémái címmel tartott előadást tegnap este Vajda György akadémikus, a Miskolci Akadémiai Bizottság klub­jának vendégeként. Ismertette az atomerőmű-épí­tés jövőjét megszabó körülményeket, az atomerő­művek előnyeit, a kedvező magyarországi tapasz­talatokat és a nukleáris biztonság növelését szol­gáló intézkedéseket. Kisfiával fajtalankodott Miskolc (ÉM - PT) - Ter­mészet ellem erőszakos faj­talankodás elkövetése mi­att vette őrizetbe a városi rendőrkapitányság azt a miskolci férfit, aki hétéves gyermekével homoszexuá­lis kapcsolatot folytatott. Mint arról lapunkat Engel György, a miskolci rendőr­kapitányság élet- és ifjú­ságvédelmi alosztályának vezetője tájékoztatta: a ha­tóság egy orvos bejelentése alapján kezdett nyomozás­ba. A vizsgálat jelenlegi adatai szerint a gyermek azzal menekült meg a to­vábbi inzultustól, hogy egy orvosi vizsgálat során a doktor gyanút fogott. Az aggodalom nem volt hiába­való, amit az őrizetbe vett apa végül be is vallott. A rendőrség tegnap tett ja­vaslatot a gyermekével faj- talankodó férfi előzetes le­tartóztatásba vételére. A törvény öttől tíz évig teije- dő szabadságvesztéssel büntetheti a hasonló csele­kedetek elkövetőit.

Next

/
Thumbnails
Contents