Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-18 / 65. szám
Ü Észak-Magyarország tV*' WWMw íí Ilii AKTUÁLIS 1998. Március 18., Szerda Nem könyöradomány kell az önkormányzatoknak Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Az önkormányzatok gondjaival foglalkoztak azon a tegnap esti mezőkövesdi eseményen, ahol a Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőjelöltje, Tállai András mutatkozott be. A jelölt települési képviselőként tisztában van az önkormányzatok problémáival. Úgy véli, hogy a közel ezer, működőképessége határán mozgó településnek nem könyöradományok- ra, hanem normális állami finanszírozásra van szüksége. Kijutott a bírálatból a Belügyminisztériumnak is. Mint azt Balsay István fideszes országgyűlési képviselő elmondta: a tárca egy ideje „rendőrminisztérium” lett. Eltemették azok a feladatok - a robbantásos merényletek, a bűnesetek - melyeket nem tudott megoldani. így fordulhatott az elő, hogy csak sokadrangú kérdés lett az önkormányzatok támogatottsága az utóbbi időben. Pataki-képek az egyetemen Pataki János miskolci festőművész (képünkön balra) alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap este a Miskolci Egyetem galériájában. A tarlatot Kab- debó Lóránt egyetemi tanár, az egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja nyitotta meg. Fotó: Farkas Maya Ésmk-Mogyaroméfl S Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettes: Filip Gabriella Szerkesztők: Csomók Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport), Szabados Tamás (tördelés) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. E-mail: eszak@esznw.iscomp.hu Telefonok: Titkárság (fax is): 341-888,341-630 Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: josef Kogler Felelős kiadó: Görömbölyi László Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési és marketingvezető: Szabó Miklós A kiadó címe: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon/fax: 341-817 Hirdetés: (tel/fax): 411-425, 412-162 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó Tel: (46) 412-162, (20) 589-923 Központi számaink: 341-866, 412-542,412-164, 341-600. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztésellenőrzési Szövetség (MATESZ). ESZ’ Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ha nem kapta meg lapunkat, vagy egyéb terjesztési észrevétele van, hívja a 06-8Ö/305-30S ös üzenetrögzítős telefonszámot! Ügyintéző: Fekete Józsefné A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Kórhazszervezés, papírmunka nélkül Négy intézmény közös pályázata az informatikai rendszerfejlesztésre Miskolc (ÉM - SZK) - Ma még lázálom, ha valaki azt hiszi, kórházi előjegyzése oly módon is megtörténhet, mint például a helyjegyváltás a vonatra. Mint ahogyan az is: ha az egyik kórházból a másikba utalják, ne kelljen megismételni a beteg számára kellemetlenségekkel - a társadalombiztosítás számára pedig tetemes költséggel - járó diagnosztikai vizsgálatokat. Pedig ha a négy miskolci telephelyű kórház pályázata a közös informatikai rendszer bevezetésére sikerrel jár, az álom megvalósíthatóvá válik. Azzal együtt, hogy tudjuk: a pályázati pénz - egyelőre - a kórházvezetést támogatná a számítógépes információs rendszer megalapozásával. Ha a négy Miskolcon lévő kórház - a megyei, a Szent Ferenc, a Semmelweis és a diósgyőri - közös pályázatát nyertesként fogadják el, az megalapozná a kórházszervezet és -működés korszerűsítését. Az új informatikai rendszerrel szemben támasztott alapvető elvárások között szerepel az a feltétel is, hogy illeszkedjék az európai kórházi informatikai szabványokhoz, s megalapozza a külső kommunikációt. Közösen, hatékonyan A rendelkezésre álló keret - amint az a rendszerfejlesztési programban is szerepel - nem elegendő arra, hogy az összes kórházban átfogó, teljes körű információs rendszert építsenek ki (csupán a meglévő összes kórházi ágy mintegy 40 százalékára terjeszthetik ki), ezért az önkéntes alapon jelentkezők közül választják ki a tá- mogatandókat. A projekt csak egy megadott teljesítmény elérését támogatja, tehát a kevésbé fejlett alapokon induló pályázók többet, a fejlettebbek (a miskolciak esetében például a Szent Ferenc) kevesebbet igényelhetnek, a közösen pályázó kórházcsoporton belül is. A program egyik alapja a hatékony közös beszerzés, feltétele a fenntartók és a pályázók kötelezettségvállalása a rendszer működtetésére. Az ütemterv betartását rendszeresen ellenőrzik. Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgató-főorvosának helyettese elmondta: amennyiben megkapnák a támogatást, hamarosan elérhető volna, hogy a kórházvezetésnek a működés minden területéről beleértve a mosodát, az étkeztetést, a gyógyszerbeszerzést - naprakész pontos információja legyen, ami megkönnyítené az ésszerű tervezést, beszerzést, szállítást. Se lelet, se beteg nem utazna A rendszer további bővítésével eljuthatnának oda, hogy a beteg leleteit sem kellene utaztatni egyik kórházból a másikba, sőt, a kórházi előjegyzés is megtörténhetne a beteg utaztatása, sorakoztatása nélkül. Ha pedig a települési önkormányzatok is rá szeretnének csatlakozni a rendszerre (és ezért készek anyagi áldozatra), elérhető volna, hogy ha például a szerencsi háziorvos beutalja a betegét valamelyik miskolci kórházba, néhány nap múlva helyből megnézhetné, milyenek lettek páciense kórházi eredményei, s milyen terápiát javasoltak számára. A világbanki projektirodán megtudtuk: az első pályázati lehetőség 1996 végén volt. Ekkor a B.-A.-Z. Megyei Kórháznak más megyei fenntartású kórházakkal közösen benyújtott pályázatát elutasították. Az újabb fordulóra - melynek benyújtási határideje ’97 novembere volt, körülbelül 60 pályázat érkezett be, köztük a miskolci kórházak (490 milliós) pályázata. A kiválasztás - meghatározott szempontok alapján - pontozással történik. A pontozáson ugyan már túlvannak, az értékelés jóváhagyása a Népjóléti Minisztérium és a Világbank által azonban folyamatban van. Az eredményt körülbelül két hét múlva hozzák nyilvánosságra. Minden kapható az építéshez A Fészek Áruház és Tüzéptelep 100 millió forintos beruházással felújított és átalakított épületét tegnap adták át a vásárlóknak. A Raab Karcher Tüzép Vállalat egyik legmodernebb telepén 1800 négyzetméteren - bútorokon kívül - minden kapható, ami egy ház építéséhez szükségeltetik. Az áruházat Káli Sándor alpolgármester és Nagy László áruházvezető adta át a nagyközönségnek (képünkön). Fotó: Vajda János Késsel a kezében „ment” a szerencsi kasszáért Szerencs (ÉM) - Szerencsen fegyveres rablási kísérlet történt az egyik áruházban, de az elkövetőt a helyszínen elfogták és azóta már őrizetben várja sorsa jobbrafordulását. A Szerencs Áruház emeletén tegnap egy álarcos férfi késsel a kezében próbálta meg a kasszában lévő pénz átadására bírni az áruház dolgozóit, de célját nem sikerült elérnie. Amikor a nagyobb nyomaték kedvéért átugrott a pulton, az eladók segítségért kiáltottak, és a riasztót is bekapcsolták. Az elkövető látván szorult helyzetét a pénz helyett a menekülést választotta, de nem jutott messzire. Az áruház földszintjén az üldözői utolérték, és elfogták, majd ezt követően átadták a pár perc múlva kiérkező rendőri erőknek. Azóta R La rendőrségi fogdában várja sorsa további alakulását. Áprilisban indul a próbaüzem Kazincbarcika (ÉM) - Közös vállalat létrehozásáról írt alá szerződést az elmúlt év februárjában a BorsodChem Rt. az ausztriai székhelyű Krems Chemie AG-vel. Az alapítás oka az volt, hogy a két anyavállalat által nyersanyagként felhasznált formaldehid igényeket saját termelő üzemben állítsák elő. A 40 kt/év termelő kapacitású formalin üzem közel 1 milliárd forintos beruházása 1997-ben kezdődött, és idén áprilisban beindul az éles próbaüzem- A hivatalos átadás is ebben a hónapban történik. A termékek közel 90 százalékát a két alapító cég dolgozza majd fel. A BorsodChem Ipari Park első üzemeként betelepülő BC- KC Formalin Kft. 66 százalékos tulajdonosa a bar- cikai vegyigyár. MEGKÉRDEZTÜK ÁZOLVASÓT; A kisgazda elnök háza előtti robbantásról Özv. Petró Istvánná (58), nyugdíjas:- A robbantással Torgyán urat nem bántalmazni, csak figyelmeztetni kívánták - az én véleményem szerint. Az elkövetőket azok körében kell keresni, akik nem azt akarják, amit ő hirdet. Torgyán József nekem az első perctől nem volt szimpatikus. Meguntam már, hogy mindig csak azt hajtogatta, hogy Horn Gyula mondjon le. Ő még a nagy ígéreteken kívül semmit nem tett le az asztalra. A robbantásos módszert ennek ellenére kifogásolom. A választási kampányban, ha köze van ehhez, ilyen eszközöket nem szabad használni. Kanalas Imre (32), MÁ V-alkalmazott:- Aki robbantgat, azt elítélem. Dinamittal nem lehet politizálni, robbantgatások között nem lehet élni. Úgy hallottam, hogy „Torgyi" - mi egymás között így hívjuk Torgyán Józsefet - egy hatlakásos épületben lakik, vállalkozókkal együtt. Nem biztos, hogy a robbantás személy szerint ellene irányult, ezt egy kívülálló nem tudja megítélni. Az utóbbi időszakban annyira elterjedt nálunk az erőszak, hogy nem bízom már senkiben. Csak a lovamban, Jácintban. Ő még nem hagyott cserben, de a politikusok annál inkább. Szilágyi Zoltánná (29), bolti eladó:- Nem helyeslem ezt a módszert. Nem tudni, hogy ki csinálta, de a pártok közötti ellentétek szülhették a robbantásokat. Azok követhették el, akik nagyon nem szimpatizálnak a Független Kisgazdapárttal és személy szerint Torgyán Józseffel. Először a pártszékháznál próbálkoztak, most meg a pártelnök lakása került sorra. Ilyen módszerrel nem szabad a választásra készülni. Jó lenne, ha ez nem terjedne, hanem a választási gyűléseken, a hirdetéseken keresztül, a sajtóban, tévében, rádióban „mérkőznének" meg a politikusok. Gégény József (40), postás:- Elítélem. Azt mondják, igazodunk Nyugathoz, de én ezt leginkább a bűnözés, az erőszak terjedésében, a betörések, rablások, gyilkosságok számának növekedésében tapasztalom. A kulturált viselkedésben, az egymás iránti tiszteletben, megértésben nem. Mert lehetnek az embernek haragosai, ellenségei, de a vitákat nem ilyen módon kell rendezni. Ez nem európai eljárás, a választási küzdelemnek ez nem lehet velejárója. A robbantok - véleményem szerint - Torgyán Józsefet újból meg akarták félemlíteni. Elítélem, amit tettek. Németh Gábor (21), erősáramú technikus:- Elképzelhető: valamelyik pártnak a kísérlete volt a robbantás, de az is, hogy a kisgazda párt szervezte meg az akciót, hogy ezzel hívja fel magára a figyelmet. S hogy a választások előtt - vagy egyáltalán - megengedett dolog-e politikusok ellen merényletet megkísérelni? Ebben az országban mindent szabad. Ez a jövőben sem változik majd, sőt rosszabb lesz. Én nem így képzeltem el az Európába menetelést meg a demokráciát. Hogy valójában mi történt, azt a közember nem is értheti, mert nem láthatja, mi folyik a háttérben.