Észak-Magyarország, 1998. február (54. évfolyam, 28-50. szám)

1998-02-07 / 32. szám

mm 1998. FiBKUát f., Szombat A MEGYÉBŐL JELENTJÜK Észak-MaoyaiorszAo KOMMENTÁR <4 bűnbak Bánhegyi Gábor Akiire ezek a sorok megjelennek, már meg is kezdődött a téli olimpia Naganóban. A Fel­kelő Nap országában, Japánban mi is ott va­gyunk, köztük szőkébb pátriánk két képvise­lője: egy műkorcsolyázó és egy biatlon ista. Persze vérmes reményeket ezen a világver­senyen nem táplálhatunk, hiszen a legopti­mistább szakember is legfeljebb egy-, nagyon optimális esetben két sportolót vár a tizenki­lenc közül pontszerző helyre. Dicséret illeti azonban ezeket a téli sportágakat űző fiatal­embereket és ifjú hölgyeket, hogy az esélyte­lenség biztos tudatában is vállalják a megmé­rettetést. Nem valószínű, hogy hatalmas lelki válságba kerülnek majd, ha a futottak még mezőnyében végeznek. Egyrészt azért, mert lesznek ott kísérők és szakvezetők bőven (a legújabb számítások szerint közel kétszer annyian, mint maguk a versenyzők), másrészt azért, meri mit várjunk egy olyan ország spor­tolóitól, amely közel sem nevezhető nagyha­talomnak a téli sportok terén. Magyarázat erre is adódik. Rögtön kettő. Az egyik az lehetne, hogy mifelénk senkit nem érdekelnek (néhány fanatikuson kívül) a téli sportok. Példának okáért az egy szem Zairét leszámolva talán Magyarországon található a világ legkevesebb jégkorongcsapata. Mert a huszonegyedik század sportja mifelénk nem reklámhordozó, sok pénzbe kerül, nincs elég fedett létesítmény. Igaz, lehetne, például Miskolcon is. jelentkezett is pár éve egy jó­nevű pénzintézmény, állja a kétszázmillió forint felét, ha az önkormányzat leteszi a má­sik felét. Még a költői kérdést sem kell felten­ni, hogy letette-e. Többek között ezért is kal­lódhatott el jónéhány tehetséges sportember, talán az egy szem gyorskorcsolyázó Hunyadi Emesét kivéve, aki mostanság Magyarország helyett Ausztriának szállítja sorra a világver­senyekről az érmeket Á. másik magyarázat az szokott lenni, Ma­gyarországon nincs elég hó, az is ritkán, a külföldi edzőtábor pedig költséges. Ezzel meg is találtuk jó magyar szokás szerint a bűnba­kot. Mindenért az az idióta Gavrilo Princip a felelős! Ha ez a szerencsétlen elborult elméjű diák nem öli meg Szarajevóban Ferenc Ferdi- nándot, ha emiatt a tizes években nincs az a Trianonhoz torkolló nagy cécó, akkor (talán) „hazai" pályán tenne erdélyi havasunk, Tát­ránk és kis szerencsével némi Balkánunk is. Tele hóval, jószerint ingyen. Halmoznánk is az érmeket nyakra-főre Naganóban. Vagy sem, de akkor újabb bűnbakot kellene keres­nünk. Itt már érdemes lenne feltenni a költői kérdést; találnánk-e. De nem kell. Kérdést sem feltenni, érmeket sem várni, téli sportok felkarolását sem remélni. A módszer bajor, a tőke hazai Fony íEM - PT) - A ba­jor földművelésügyi tárca ötven magyaror­szági település közül Fonyt, Hejcét, Regécet, Mogyoróskát és Baskót választotta ki, hogy né­met szakemberek segít­ségével fejlesztési terv készítésében működ­jenek közre Csütörtö­kön este Gyárfás Ildikó, a megyei fejlesztési ta­nács elnöke és Szabó György országgyűlési képviselő tanácskozott az érintett települések elöljáróival Fonyban.- Községeink lassan ki­halnak, mert nincs megél­hetési lehetőség a környé­ken. Pedig természeti adottságokban, fában, ter­mőföldben, szorgos embe­rekben gazdagok vagyunk. De nincs pénzünk ötlete­ink megvalósításához - hangoztatta Kormos Ist­ván regéci polgármester. A bajorok által felaján­lott támogatás abban segí­ti az öt települést, hogy a falu lakossága által támo­gatott, és magáénak val­lott kezdeményezéseket az európai normák által is el­fogadott programcsomag­gá ötvözze. A profi projekt birtokában pedig könnyeb­ben lehetne a megvalósí­táshoz pénzhez jutni. (A bajorok közvetlen pénz­ügyi segítséget ugyanis nem ajánlották.) Gyárfás Ildikó szerint a fejlesztési tanács megfelelő anyagi forrással rendelke­zik, de esetenként a nem kellő szakértelemmel ké­szített pályázatok miatt nincs lehetőség az elképze­lések támogatására. Ezért érdemes leime akár mikro- régiónként is fejlesztési menedzsert munkába állí­tani, aki pályázatok figye­lésével és írással foglalkoz­na. A bajorok által készí­tendő, EU-normáknak is megfelelő minta fejlesztési tervet az elnök támogatás­ra méltónak ítélte. Gyárfás Ildikó azt is bejelentette, hogy az erre az évre vonat­kozó pályázati felhívást március elején teszi közzé a fejlesztési tanács. Szabó György arra ösz­tönözte a jelenlévőket, hogy csak a települések közösségei által támoga­tott programok megvalósí­tását tűzzék ki célul, és mindenképpen kérjék a régióban már jól működő vállalkozások szakembere­inek gyakorlati segítségét. Hagyományidéző Dorottya-bál Hagyományélesztő és -teremtő céllal rendezett bált a lillafüredi Palotaszálló­ban tegnap a Polgárok Miskolcért és a Nemzetért Egyesület. A régi bálokat idéző nevet - Dorottya - úgy választották meg, hogy „rímeljen" a nyári Anna- báiokéra. A reprezentatív esemény díszvendége Ernest Buday kassai főpolgár­mester-helyettes volt (képünkön) - a szervezők szándéka szerint a rendezvény pártonkívüliségét jelképezendő. A vendégek szórakozását a báli műsorban ma- zsorelek, a Lazúr jKTSE tánccsoportja, a Miskolci Nemzeti Színház több művé­sze biztosította, a zenéről a Metronom Band gondoskodott. Fotó: Bujdos Tibor Csak egy lap lenne az adóbevallás Orbán Viktor gazdasági növekedést ígér az országnak Miskolc (EM - BA) - Évi 7 százalékos gazdasági növekedést, jelentős adókedvezményeket í- gér pártja hatalomra kerülése esetére a Fi­desz - Magyar Polgári Pórt elnöke. Orbán Vik­tor erről tegnap beszélt Miskolcon. A politikus a sajtó képvise­lőin kívül megyénkbeii vál­lalkozókkal is találkozott. Közös ebédjükön arról tá­jékoztatta őket, mire szá­míthatnak, ha a májusi vá­lasztásokon a Fidesz-MPP kerül hatalomra. Egyebek között elhangzott: kor­mányzó erőként nem kon­cessziós alapon megépítik az M3-as autópályát. A sztrádákon a fizetős rend­szer helyett az osztrák matricáshoz hasonló szisz­témát vezetnek be. A Fi­desz-MPP adóreformjának lényege az adócsökkentés, és a mellékjövedelmek áta- íányadóztatása mellett az adóeljárás egyszerűsítése: a bevalláshoz elég lesz egyetlen lapot kitölteni. A magyar tőkésosztály meg­erősödésére számít terve­zett intézkedései nyomán Orbán Viktor A sárdobáló kampány senkinek nem érdeke Fotó: Bujdos Tibor a Fidesz - hangsúlyozta Orbán Viktor. A politikus azért találko-. zott a vállalkozókkal, mert e réteget fontos vélemény- formálónak tartja. A ven­dégektől nem kértek pénzt, vagyis nem a „kampány­kassza” gyarapítását szol­gálta a rendezvény - mondta a pártelnök, aki aktuális belpolitikai ügyek­ben is állást foglalt. Az elmúlt négy ev legna­gyobb téttel járó kormány­zati döntésének minősítet­te a kabinet dunai vízieró- mű-építés ügyben hozott határozatát. Egyrészt ag­gályainak adott hangot, mivel szerinte ebben az esetben a kormány nem­csak átlépi az alkotmá­nyosság kereteit, de be is jelenti, hogy nem érdeklik ezek a korlátok. E szavak­kal utalt Horn Gyula azon kijelentésére, miszerint a kormány a parlament bele­egyezése nélkül is megköti a megállapodást a szlová­kokkal. Az sem világos, hogy mindez mennyibe ke­rül majd az országnak. Az első bejelentések szerint 500-600 milliárd forintról volt szó. Ez azonban azt je­lentené, hogy minden ma­gyar családnak negyedmil­lió forinttal kellene hozzá­járulnia a vízierőmű-épí- téshez. Márpedig jobb he­lye is lenne a pénznek - vetette fel az ellenzék, s ta­lán ezen érvek hatására is mind kisebb összegről tesz említést a kabinet. „Ha még két hétig várunk, ki­derül: mindent a szlovákok fizetnek” - ékelődött Or­bán Viktor. Az ellenzéknek támogatnia kell az SZDSZ azon törekvését, hogy a kormány tálja a nyilvános­ság elé: pontosan mibe ke­rül az országnak ez a dön­tés. A választási esélyekkel kapcsolatban a Fidesz- MPP elnöke úgy látja: az emberek már tisztában vannak vele, hogy' két párt között dói el a küzdelem; sem az MSZP-nek, sem a Fidesz-nek nem érdeke a sárdobáló kampány - szö­gezte le. • SzÁRAZFŐTÖZEK. Alsófe- lekes és Szuhogy között szárazfű, Kisgyőr, Doma- háza, Királd és Szalonna külterületén aljnövényzet égett tegnap, ám a tűzoltók minden esetben gyorsan megfékezték a lángokat Az akkumulátor­feldolgozó ellen Szerencs (ÉM - PT) - Tokaj-Hegvalja szőlőterme­lő és feldolgozó gazdái mintegy' száz lassú jármű részvételével tömegdemonstrációt szerveznek hét­főre. A Szerencsi Rendőrkapitányságtól kapott in­formációk szerint a menet a 37-es főút tarcali el­ágazásánál található Sárga borház mellól indul út­jára reggel 8 órakor Szerencsen át. Bekecs és Le- gyesbénye érintésével Monokra, az Andrássy kas­télyhoz. Itt tartják meg ugyanis délelőtt fel tizen­egykor a Perion Akkumulátorgyár Rt. Monok-Mak- ra telepen létesítendő használt akkumulátor-feldol­gozó mű részletes környezeti hatástanulmány en­gedélyezéséhez kapcsolódó közmeghallgatást. A tüntetők írásos petíciót adnak át a fórumon, majd az érkezési útvonalon távoznak Monokról. Abaúj vállalkozója Encs (ÉM) - A vállalko­zók bálját immár harma­dik alkalommal rendezte meg az Encs és Térsége Vállalkozói Klub tegnap este 7 órától. A rendezvé­nyen idén is átadták „Az év vállalkozója díjat", amelyet ezúttal Hámori Imre, a boldogkőváraljai Adyton Bt, tulajdonosa ve­hetett át. Vasat dézsmált a „buga-brigád” Miskolc (ÉM - BAL) - Szervezett sorozatbűn- cselekmények ügyében nyomoz a megyei rend- őr-főkapitányság. A nyomozás tárgyát a ko­hászatban gyártott acélbu­gák képezik. Jelenleg tíz gyanúsított van letartózta­tásban, akik a rendőrség szerint két - egymástól függetlenül „dolgozó” - csoportot alkotva, ám kö­zel azonos időszakban fosztogatták egy éven ke­resztül az ipari cég vagyo­nát; némelyikük a DAM Rt. alkalmazottjaként tet­te ezt. A bűnüldöző ható­ság szerint belső emberek­kel szervezték meg a zsák­mány kiszállítását, és ál­landó orgazdákon keresz­tül értékesítették azt. Az egyik csapat vezető­je egy miskolci vállalkozó volt, akit annak idején lo­pás vádjával küldtek el a gyárból. Két társa jelen­leg is kohászati dolgozó: az egyik üzemvezető, a másik a bugagazdálkodás készletkezelője. Aktív közreműködésükkel a „főnök” 1996 nyarától a következő év augusztusá­ig mintegy 500 tonna - közel 35 millió forint érté­kű - acéltömböt szállított ki illegálisan az rt. terüle­téről, egy belső telephelyű kft. teherautóit igénybe véve, hamis szállítóleve­lekkel. Az árut Ózdra vit­ték, s ott a vevőknek egy helyi cég tulajdonaként adták el - fiktív számlák­kal. A bárom letartózta­tott vagyonát a rendőrség zár alá helyezte. Akárcsak azét a hét em­berét, akiket hasonló bűn­cselekménnyel gyanúsíta­nak. A feltételezett elköve­tőket ebben az esetben is egy vállalkozó illetve egy foglalkozásnélküli vezette. A DAM nemesacél-henger­művének szállításvezető­jét és művezetőjét szervez­ték be a „buliba”: segítsé­gükkel az előző két ev so­rán 560 tonna acélbugát tulajdonítottak el (40 mil­lió forint értékben ), továb­bá 170 tonna betonacélt (10 millió forint) és 110 tonna idomacélt (8 millió forint). A töméntelen fé­met jelentős anyagi ellen­szolgáltatás fejében kami­onnal csempészték ki a gyártelepről - így került a letartóztatottak közé a két sofőr, a jármű tulajdonosa és a kapuban rendre „másfelé néző” rendész. A zsákmány értékesítése ugyancsak hasonlóan tör­tént, mint a másik eset­ben, visszaélve különböző cégnevekkel és hamis bé­lyegzőkkel. SZDSZ: a jó irány a gazdaság A szabaddemokraták bemutatták képviselőjelöltjeiket Miskolc (EM - BA) - He­lyileg jól ismert, nép­szerű embereket indít Borsod-Abaúj-Zemplén egyéni választókerüle­teiben a májusi parla­menti választásokon a Szabad Demokraták Szövetsége. Ezt tegnap sajtótájékoztatón jelen­tette be Tóth István, a párt megyei elnöke. A jelölteket bemutató ren­dezvényen a megyei elnök egyebek között arról be­szélt: a helyileg ismert em­berek kiválasztásával az SZDSZ azt az európai gya­korlatot kívánja követni, amelynek eredményeként összhang alakulhat ki a helyi és az országos pohti- ka között, hatékonyabbá, emberközpontúbbá válhat a törvényhozás. A párt jelöltjei olyan kul­turált kampányt folytat­nak majd, amelynek közép­pontjában a gazdaság áll - ígérte Tóth István, aki sze­rint mára már nemcsak a makrogazdasági mutatók jelzik, de az állampolgárok is érzik, hogy a gazdaság jó irányba halad: beindult a növekedés, az ország kike­rült az adósságcsapdából. Nem lehet más cél, mint a további növekedés feltéte­leinek biztosítása. Azokat, akik ennek érdekében ké­szek a párt színeiben meg­küzdeni a parlamenti mandátumért, Lovas Imre megyei kampányfőnök mutatta be. Az SZDSZ egyéni kép­viselőjelöltjei a megyé­ben. 1. választókerület (vk), Miskolc: Szűcs László, csa- ládioivos; 2. vk., Miskolc: T. Asztalos Ildikó, az ipari tárca politikai államtitká­ra; 3. vk., Miskolc: Szabó Tamás, laborvezető: 4. vk., Miskolc: Fazekas Mik­lós, testnevelőtanar; 5. vk., Ózd: Setter Ferenc, nyugdíjas; 6. vk., Sajó- szentpéter: Szvetits Zsu­zsanna, háziorvos; 7. vk., Kazincbarcika: Matyi László, országgyűlési kép­viselő; 8. vk.. Edelény: Hatvani Zoltán, or­szággyűlési képviselő; 9. vk., Encs: Farkas László, agrármérnök; 10. vk., Sá­toraljaújhely: Tóth István, sebészfőorvos; 11. vk., Sze­rencs: Tóth István, vállal­kozó; 12. vk., Tiszaújváros: Farkas Zoltán, polgármes­ter; 13. vk., Mezőkövesd: Herkely György, polgár- mester (pártonkivüli, az Agrárszövetség és a Füg­getlen Vállalkozók egyesü­lete támogatásával).

Next

/
Thumbnails
Contents