Észak-Magyarország, 1998. február (54. évfolyam, 28-50. szám)
1998-02-28 / 50. szám
Történelem > A 150 évvel ezelőtti választási kampány idején a konzervatívok kis zöld leveles faág, a liberálisok fehér toll kitűzésével jelezték pártállásukat. II. oldal Interjú _______ A Lajos igen nem szerette ezt a dalt, pedig ez volt az utolsó nagy sikere —meséliJoe Murányi klarinétos Louis Armstrong What a wonderful world című daláról. III. oldal Műhely Borsos István: Éppen az a csodálatos a kőben, hogy nehezen adja meg magát. Oda kell figyelni rá, meg kell fejteni a titkát. A természetet alkotótársamnak tekintem. LV. oldal Napköszöntés karibi körben A hét embere Patkó Gyula, a microCAD egyetemi gazdája Kornya István patkó Gyula gépészmérnök harmincnégy éve került egyetemistaként az Őrségből Miskolcra, élete azóta összekapcsolódott az egyetemével. Gépészmérnöki diplomát. szerzett, majd Sályi professzor Mechanikai Tanszékén dolgozott, később pedig a Szerszámgépek Tanszéken, amelynek ma ő a vezetője. Öt évig a Gépészmérnöki Kar dékánhelyettese volt, jelenleg pedig a tudományos rektorhelyettes. Ebben a tisztségében ő a felelőse a héten megrendezett 12. microCAD számítástechnikai és informatikai seregszemlének.- Jövevény vagyok itt, Borsodban, mint volt Abrahám Kánaán földjén. Több mint harminc éve jöttem el az Őrségből. Itt lettem egyetemista, itt ismertem meg a feleségemet - aki szintén mérnök és itt kapcsolódtam be az egyetem tudományos életébe. Szóval miskolci lettem és vagyok - mesél életéről Patkó Gyula. - A biztos családi háttér segített abban, hogy mind szakmai téren, mind pedig vezetőként nyugodt körülmények között dolgozhassak. Szerettem volna, ha három lányom közül legalább az egyik a nyomomba léphetett volna - teszi hozzá mosolyogva. Az egyetemünkön felhalmozódott tudás és a régióban jelentkező tudás iránti igények egymásra találásának segítése és az együttműködés megvalósítása a feladatom - így foglalja röviden össze rektorhelyettesi ars poétikáját. Ezt szolgálja a város vezetésével, a Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával és a régió vállalataival kialakított kapcsolatrendszer. Ugyanígy' az egyetem áltál szervezett konferenciák, a kiállítások és a vásárok is, amelyek sorában az egyik legnagyobb a héten megrendezett microCAD számítás- technikai és informatikai seregszemle, amely kiállítás is, vásár is és konferencia is egyben. A feladatok elvégzése komoly erőfeszítéseket igényel, de szerencsére nagyi segítséget kapok az egyetem vezetőitől és közvetlen munkatársaimtól. Az eredmények mögött mindig csapatmunka áll.- On nem ahhoz a generációhoz tartozik, amelynek tagjai a komputerek mindennapos használatának világába beleszülettek. Hogyan került kapcsolatba ezzel a területtel?- Már diák koromban, 1968- ban számítógépet programoztam az egyetemen. Akkor még csak kevesen foglalkoztáit ezzel. A hetvenes évek közepén a Magyar Tudományos Akadémián volt a legnagyobb számítógép Magyarországon, amelynél ma már egy kis gép is többet tud. Azt. mondhatom hát, hogy az én generációm együtt élt és tartott lépést a számítástechnika fejlődésével. A személyes érdeklődés mellett ezt az is lehetővé tette, hogy' a Miskolci Egyetemen a legkorszerűbb technikák mindig rendelkezésre álltak. Én ma is napra kész ismeretekkel rendelkezem ezen a téren, magam is készítettem és készítek programokat és programrendszereket. Christopher Evens mondta, ha az autóipar olyan gyorsan fejlődne, mint a számítástechnika, akkor ma egy Rolls Roys 2 dollár 75 centbe kerülne és hárommillió kilométert menne egyetlen tankolással. Rendkívül szemléletesen mutatja ez a hasonlat a fejlődés mértékét és ütemét. A világot megváltoztatta a számítástechnika a bankkártyák használatától a nyilvántartások rendszerén át - mondjuk - a repülőjegy' rendelésig, és ezek segítik, megkönnyítik életünket.- Vannak-e ennek a fejlődésnek rossz oldalai, káros hatásai is?- Nem hinném. Azt mondanám inkább, hogy' ez a felgyorsult fejlődés egy nagy kaland: mindig újat látok és mindig korszerűbbet. Annak idején annak örültünk, hogy' valamit meg tudtunk oldani, ma annak, hogy ezt milyen egyszerűen tudjuk. S ez így' megy folyamatosan előre, hiszen a szakemberek szívesen tanulnak, szereznek új ismereteket. Mintha ezer év történelmét látnám lepörögni magam előtt, áttételesen értve persze: három éve még nyeregben ültünk, ma már autóval járunk. így van ez az informatikában is, mert az igénváv egyre nőnek. Régebben Trabantban ültünk, ma Mercedes- re vágyunk.- A példánál maradva, most min utazik az egyetem, Trabanton vagy Mercedesben vagy egy középkategóriás autón?- Talán a középkategóriások egyikén. Anyagi nehézségeink ellenére számos korszerű eszköz rendelkezésünkre áll. Természetesnek tartom, hogy mi még jobbakat, a legmodernebbekből pedig még többet szeretnénk. Az én feladatom, hogy' az információ és az eszközrendszer minden tekintetben lépést tartson az elvárásokkal és a nemzetközi fejlődéssel egyaránt. A microCAD ebben sokat segít. Hülyítés Görömbölyi László Kissé megrettentem, amikor csütörtökön reggel elolvastam a szerdán megyénkben járt kormányfő-pártelnök kazincbarcikai és edelényi lakossági fórumáról ’szóló, lapunkban megjelent tudósítást. Még néhány óra, gondoltam, és jön egy fax, vagy egy telefon, hogy ez meg az nem így hangzott el, a kormányfő nem ezt mondta, ő ilyet nem állított és így tovább, és így tovább. Aztán: se telefon, se fax - háT Istennek, minden rendben van, a beszámoló arról szólt, amiről szólnia kellett. Amitől bizony, egy kissé megrettentem. Mert miről is beszélt Horn Gyula a zsúfolt barcikai színházteremben? Például arról, hogy nem elégedett a kormánnyal. Amiben persze nincs semmi különös, vannak így rajta kívül még vagy pár százezren ebben az országban - sőt, ez utóbbiak közül sokaknak nem kellett ennyi idő, hogy a történtek láttán erre a következtetésre jussanak. Azért van valami fontos különbség Horn Gyula és a százezrek között: egyikük kormányfő, a többi meg nem az. Egyiküktől ilyet hallani kissé furcsa - ha a kijelentés után nem érkezik a hír: néhány miniszternek más, hozzá jobban illő elfoglaltságot talált a kormányfő. Ilyen hír viszont már régóta nem érkezik, amiből - most már tudom, meglehetős könnyelműséggel - a magamfajta közéleti érdeklődő arra a következtetésre jut: a kormányfő elégedett a kormányával. De nem, ő nem elégedett, sőt, elégedetlenségének mintegy okát adva még azt is mondta szerdán: amerre nézünk, nincs olyan terület, ahol ne kellene rendet tenni, amely ne kiáltana sürgős segítségért. Nos, ez egészen furcsa megállapítás Horn Gyulától, akinek politikusi képességeit a legádázabb ellenfelei sem vitatják. S mintha éppen e rendkívüli adottságai hagyták volna cserben: egy kormányfőnek talán mégsem kellene nagy nyilvánosság előtt állítania, hogy nem csinált semmit. Mert miről is szólt a fáma '94 tavaszán-nya- rán? Az MSZP-kormány rendbe teszi az országot - merthogy, nincs egyetlen olyan te fület... Már most, ha jelenleg éppen az a helyzet, ami négy esztendeje volt, hát akkor mit csinált itt a kormány? Megint csak azt mondom: ha százezrek érzik így, lelkűk rajta, joguk van hozzá, joguk van ahhoz is, hogy kimondják, amit gondolnak. Joga van ehhez Horn Gyulának is, tulajdonképpen szimpatikus magatartás - csak éppen ekkora őszinteséghez nem szoktunk hozzá, ha politikusokat hallgatunk. Persze, ha van bennünk egy szemernyi empátia, akkor van bennünk némi részvét is a kormány iránt. Olvashattuk: Horn Gyula biztosította a lakosságot, a kormány is megszenvedte az elmúlt négy évet. Med kényszerpályán volt, nem volt más útja. De az emberek megértették ezt, s ma már beigazolódott, van mire alapozni a kormánykoalíció terveit. Attól tartok, ismét csak vannak néhány százezren, akik ezt a megszenvedést kissé másként élik meg, mint a kormány. Hogy megértik-e a kényszerpályát, az kiderül májusban. Mindenesetre, amikor négy esztendeje Boross Péter kért a megértés mellé újabb négy évnyi bizalmat a választópolgároktól, annak nem volt sok foganatja... Elképzelhető persze, hogy erre éppen az a magyarázat, amiről ugyancsak beszélt a kormányfő a közbiztonság romlása kapcsán. Hogy mit mondott? Kilencven és kilencvennégy között vertek szét minden ellenőrzési rendszert, akkor kezdett halmozódni a rendőrség adóssága, s ellehetetlenülni maga a szerezet. Következésképpen: ha valaki eddig nem tudta volna, az Antall- Boross kormányoknak legfőbb küldetése az volt, hogy az MSZP orra alá törjön egy kis borsot - az alatt a röpke négy év alatt jól szétverünk mindent, hogy legyen elég baja a miniszterelnökként visszatérő korábbi külügyminiszternek. Ki tudja, lehet, hogy tényleg így történt. Bár, őszintén szólva ezt a logikát némileg zavarja az, amit a minap láthattunk-hallhattunk a reggeli tévéműsorban: mintha Boross Péter (az Antall-koimány belügyminisztere) és Kuncze Gábor között nagyobb egyetértés lenne rendőrségi ügyekben, mint Horn Gyula és koalícióshelyettes-belügyminisztere között. A szerencsés barcikaiak ott, a zsúfolt színházteremben (mások a tudósításból) megtudhatták az igazságot Bős-Nagymaros ügyében is. Az ellenzék a kampány érdekében elferdíti az igazságot, az emberek hülyíté- sére (így, szó szerint) használja fel a problémát. Mit tagadjam: az az érzésem, hogy ami a politikát illeti, ebben a hülyítésben van valami. De azt erősen kétlem, hogy éppen ez lenne az a pálya, amin az ellenzék képes győzedelmeskedni.
