Észak-Magyarország, 1998. február (54. évfolyam, 28-50. szám)
1998-02-20 / 43. szám
1998. FiiruAr 20.. Péntkk A MEGYÉBŐL JELENTJÜK Ésxak-MaqyarorszAo ENTÁR Módosítva Marczin Eszter Fellélegezhetnek a vállalkozók és fellélegezhetnek az egészségbiztosítási pénztár munkatársai is. A kormány tegnapi ülésén ugyanis úgy elöntött: elfogadja azt a javaslatot, amely szerint a jövőben a számítógépes adathordozón történő társadalombiztosítási járulékbevallás fakultatív lesz. Tehát a tíz főnél több dolgozót alkalmazó foglalkoztatók ugyanúgy választhatják a floppin történő bevallás helyett a nyomtatvá- nyos formát, mint tehették azt eddig is a tízfős létszám alatti cégek. Amennyi bosszúságtól, sorban állástól, pluszkiadástól kímélhették volna meg a törvényalkotók a munkaadókat, ha már korábban a jogszabály fokozatos bevezetése mellett teszik le a voksol! A törvény ugyanis természetesnek vette, hogy a cégek rendelkeznek a megfelelő számítógépes háttérrel, és azzal a szakemberrel, aki „életre kelti" az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által elkészített - mint kiderült, nem minden szempontból tökéletes - programot. A gyakorlat viszont nem ezt igazolta. Megyénkben is az a tapasztalat, hogy a nagyobb foglalkoztatok létszám még egyáltalán nem garancia a floppis bevallás technikai, személyi hátterének meglétére. És ott, ahol a vállalkozások napi fennmaradási gondokkal küzdenek, nem egyszerű egyik napról a másikra a számítógép, a nyomtató beszerzése, vagyis egy „felülről" majdhogynem kötelezően előírt beruházás teljesítése. A korrekció már ezzel is számol, hiszen a kormány a jövőben adókedvezményt kíván nyújtani a számítástechnikai háttér megteremtéséhez. A nagy sietséggel - és mint a módosítás bizonyítja - kellő körültekintés nélkül bevezetett jogszabály alkotói nem tették fel azt a kérdést sem: vajon az egészségbiztosítási pénztárak felkészültek-e az új rendszer végrehajtására? Nem volt világos, hogyan dolgozzák majd fel a beérkezett lemezeken felhalmozott adatokat, mi lesz a floppik sorsa ? /A szóban forgó módosító javaslat, amely országgyűlési elfogadásra vár, minden bizonnyal megadja majd a lehetőséget a hiányosságok pótlására, a vitatott kérdések tisztázására. De tegyük hozzá: mindezt a törvény bevezetése előtt kellett volna megtenni. Olcsóbb a fény-ár Putnok (ÉM - SZN) - Felújítják a közvilágítást a város egész területén. A képviselő-testület tegnapi ülésén egyebek mellett arról született döntés, hogy az Energovill-Holding, valamint az OTP által létrehozott Energovill-Lux Energiahatékonysági Rt. közvilágítás korszerűsítési programját Putnok ön- kormányzata megpályázza, és a beruházáshoz kétmillió forint saját erőt biztosít az idei költségvetésben az utcai világítótestek cseréjére elkülönített mintegy 3,5 millió forintból. A korszerűsítés az úgynevezett harmadik fél által finanszírozott konstrukcióban valósul meg, lényege, hogy a világítás-korszerűsítés költségét a társaság megelőlegezi, az önkormányzat pedig a tényleges energiamegtakarításból fizeti azt meg 8-10 éves futamidővel. Ruhát gyűjtenek a nyugdíjasoknak Ruhagyűjtés kezdődött ogy országos akció részeként tegnap azokban a borsod-abaúj-zempléni városokban, amelyekben működik vöröskeresztes szervezet. Mucsi József megyei Vöröskereszt-vezetőtől megtudtuk: a kezdeményezés a Magyar Televízió Gyorssegély című műsorától származik. Elsősorban idős, és kisnyugdíjas állampolgároknak gyűjtenek ruhaneműt. Tegnap és ma reggel 8-tól délután 6-ig várták, illetve váljak az adományokat, Miskolcon például a Hajléktalan Gondozási Központban (Baross Gábor utca 13-15. sz.). Február 24-én ugyancsak reggel 8-tól délután 6-ig pedig a vöröskeresztes gyűjtőhelyeken osztják szét az idős és kisnyugdíjas embereknek - akiknek nyugdyas- igazoiványukat, vagy nyugdíjszelvényüket magukkal kell majd vinni - a ruhát. Fotó: Farkas Maya Növekszik a gyermekkorúak bűnözése A kriminológus szerint a miskolci számadatok extrém jelenségre utalnak Miskolc (ÉM - BAL) - Megyénkben, de különösen a megyeszékhelyen oly mértékben emelkedett tavaly a gyermekkorúak által elkövetett bűncselekmények száma, hogy azt már a kriminológus is rendkívüli, extrém jelenségnek nevezi. A 14 év alattiak által elkövetett bűncselekmények addig sem alacsony száma 1997-ben ugrásszerűen megnövekedett. Megyei összesítésben egyötödével (a ’96-os 490 esethez képest 580-ra), ezen belül Miskolcon elképesztő arányban: közel 60 százalékkal, 145-ról 230-ra. Ezekben a bűnesetekben elkövetőként gyermekkorúak szerepeltek. Megmenthetők A hazai kriminológusok tisztában vannak azzal, hogy a tendencia növekvő (bár a statisztikák olykor „hullámzóak”). Az egyetlen év alatt bekövetkezett több mint másfélszeres emelkedést azonban Mün- nich Iván agressziókutató országos viszonylatban rendkívülinek, már-már extrémnek tartja, amire nehéz magyarázatot találni. Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet munkatársa, nem ismerve a helyi körülményeket, kérdésünkre nem tudott ilyennel szolgálni. Általánosságban elmondta: mindenekelőtt a fellazított társadalmi értékrend - amiben a felnőttek sem ismerik ki magukat - okolható. Nagy a válások száma, az ifjúságvédelem rendszere sem tökéletes, a televízió és a mozi is olyan viselkedési mintákat ad, miszerint: a konfliktusok agresszíven (is) megoldhatók. A szakember azért megjegyezte: ha sok gyerek ütközik is a joggal, a többségükből nem lesz „valódi” bűnöző (legfeljebb 15-20 százalékukból) - a család, az iskola segítségével még megmenthetők. Mélyebb elemzést igényelne a téma - véli Engel György, a miskolci rendőrkapitányság szakembere, de a rendőrök nem szociológusok, mindemellett a bűnüldözők sokat megtudnak a gyermekkorú elkövetők életéről, hiszen a különleges eljárásjogi szabályok kötelességükké teszi a körülmények felderítését. Honnan a magnó? A 14 év alattiak kizárólag vagyon elleni bűncselekményeket követnek el: elsősorban lopásokban, kisebb részben rablásokban vesznek részt, rendszerint idősebbek mellett, társtettesként - tárta elénk az élet- és ifjúságvédelmi alosztályvezető, aki itt a „csordaszellem” fogalmát említi. A legnagyobb baj szerinte, hogy ezeket a gyerekeket a szüleik nem számoltatják el, nem kérdezik: „fiam, honnan van az a drága magnó?”. A háttérben talán éppen ez áll: a környezet nem foglalkozik a fiatallal. A szülők általában megdöbbennek, amikor a rendőrség behívja őket: fogadkoznak, hogy mostantól többet törődnek a gyerekkel. Ez az esetek nagy részében elég a rendőröknek: a bűnelkövetőt némi lelki ráhatás után elengedik - hiszen a 14 év alattiak nem büntethetők. Az „eqedés” vége Tíz alatt van évente azok száma - gyakorlatilag a nagyobb tárgyi súlyú ügyekben, azaz rablásban részt vevők -, akiket a hatóság közvetlenül intézetbe utaltat, ideiglenes jelleggel. A nyomozást megszüntető határozatot viszont mindig megküldik a gyámhivatalnak, amelyik ugyancsak „kiemelheti” bármelyik fiatalt, vagy véglegessé teheti az intézeti létet. A feltárt bűnesetek számának növekedése - Engel György szerint részben - azzal magyarázható, hogy a gyerekeket köny- nyebb elkapni: „nem járták még ki a börtöniskolát”. A tendencia visszaszorítása érdekében a bűnüldözők csak a maguk speciális eszközeivel tudnak tenni - főleg a megelőzést célzó előadások, iskolai programok révén -, Íriszen mire ők összetalálkoznak egy 14 év alatti fiúval, az már a „hosszú erjedési folyamat végső következménye”. A rendőrség által „elengedett” gyerekeket az illetékes szervek nem igyekeznek kiszakítani családi környezetükből - tájékoztatott Váradi Erika jogász. Éppen ellenkezőleg: a megoldást a gyámhatósági gyakorlat (különösen az új gyermekvédelmi törvény megszületése óta) pontosan a családon belül keresi - ha van rá esély, a szülői háttér vizsgálata, család- gondozás, nevelési tanácsadás, pártfogó, netán nevelőszülő kirendelése útján. Emellett a jogi szakember arra is felhívta a figyelmet: egyre alacsonyabb az átlagéletkor az első bűnelkövetéskor, már 13 év alatt van, így nő a visszaesők száma is. Véges végtelen - számítógéppel Véges végtelen címmel Kosztkáné Karóczkai Róza számítógéppel készült alkotásaiból nyűt kiállítás tegnap az encsi Városi Galériában. A szubjektív módon értelmezett függvények feldolgozásával készült képeket Görömbölyi László, az Észak- Magyarország főszerkesztője ajánlotta a közönség figyelmébe. Fotó: Farkas Maya Torgyán nyugdíjba küldené Hornt Emberhez méltó körülményeket ígér az FKGP Sátoraljaújhely (ÉM - BA) - Az ország végveszélybe került. Gyökeres fordulatra van szükség. Horn Gyulát és csapatát mielőbb nyugdíjba kell küldeni. Mindezt Torgyán József jelentette ki tegnap este sátoraljaújhelyi fórumán. A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt elnöke népes hallgatóság előtt arról beszélt, hogy a válság az élet minden területén eluralkodott. Ennek legsúlyosabb jele, hogy soha ennyire alacsony nem volt az élve- születések száma, mint éppen ma. Ennek okait keresve a rabszolgatartó társadalommal vont párhuzamot: a rabszolgák sem szültek, mert nem akarták, hogy a gyermekeik rabszolgák legyenek. A kisgazda politikus nagy gondnak nevezte az érdekképviseletek hiányát Vidékcentrikusan kormányozna Torgyán József is, ami leginkább a parasztságot sújtja.- A kisgazdapárt nem hajlandó elfogadni a kiszolgáltatottságot, mert nem hajlandó embertelen társadalmat építeni - fogalmazott a szónok, aki bejelentette: aznap adta nyomdába pártja kormányzati programját. Hatalomra kerülése esetén az FKGP emberi körülményeket ígér az országnak. A vidékcentrikus kormányzás jegyében a fizető autópályarendszer felszámolásával kívánnak küzdeni Magyarország több részre szakadása ellen, illetve így kívánják megakadályozni, hogy a vidék hermetikusan elzáródjék az ország központjától. Jelentős adó- és társadalombiztosítási járulékcsökkentést is kilátásba helyeznek (elengednék a lakásépítést és a háztartási tüzelőolajat terhelő általános forgalmiadót), s egyszerűsítenék az adó- és a tb-eljárást. Helyi ügyekről szólva Torgyán József megengedhetetlennek nevezte, hogy Monokon, vagyis „nemzeti szimbólumunkon, a Tokaj- Hegyalján” használtakku- mulátor-feldolgozó épüljön. Ha valakinek ilyen ötlet jut az eszébe, az nem gazdasági kérdés, hanem orvosi eset - mondta Torgyán József. Közmű-privatizáció: egyelőre fantomkép Kórházak: az MSZP összevonna Miskolc (ÉM - BAL) - Tegnap a Magyar Szocialista Párt miskolci szervezete ragadta meg az alkalmat, hogy közvetlen formában, a sajtó útján tájékoztassa a közvéleményt a városi önkormányzat tevékenységével, illetve a közgyűlés jövő heti ülésével kapcsolatos véle- ményérőL Két fő téma szerepelt a sajtótájékoztató napirendjén: a ’98-as miskolci költségvetés és a kórházinteg- ráció ügye. A közgyűlés következő ülésén elfogadásra váró miskolci büdzsé hátteréről Káli Sándor alpolgármester beszélt. Jelen ciklus kezdetekor, „ha tűzzel-vassal is”, de megállították a város gazdálkodásának csőddel fenyegető tendenciáját - fejtette ki a legnagyobb közgyűlési frakció, az MSZP-s képviselőcsoport nevében. Az utóbbi két évben nem vett fel hitelt a város, így esélye van arra, hogy amint a hitelfeltételek kedvezőbbé válnak számára, végre az igazán nagyszabású fejlesztések is megkezdődhessenek. Káli Sándor arra is utalt, hogy - más területekkel ellentétben - a közüzemi vállalatok gazdálkodásának racionalizálása még várat magára; e témában felmerült a privatizáció lehetősége, ám az egyelőre „fantomkép”. Tompa Sándor miskolci pártelnök az utóbbi fél év híreit uraló kórház-ügyről beszélve elmondta: évek óta tartó törekvés, hogy a város támogatást szerezzen a mindinkább elodázhatatlanná váló kettős rekonstrukcióra. Több sikertelen pályázat után legutóbb már a kormány által sugallt integráción volt a hangsúly. Hardonyi András frakcióvezető is arra emlékeztetett, jószerével a megye összes kórháza átesett már valamilyen rekonstrukción, kivéve a két városi intézményt. Elmondta: a szocialista frakció indítványára az egészségügyi bizottság megszavazta, hogy változtassák meg a közgyűlés azon határozatát, mely (pozitív) parlamenti döntéstől tette függővé az integráció előkészítésének megkezdését. Kedvező parlamenti döntés ugyanis egyelőre nincs, ám kormányhatározat van: ez elég lehet ahhoz, hogy 1999-re a város bizakodva pályázzon újra a címzett támogatásra. Addig a két kórházban elkezdődhet a szervezeti integrációt célzó előkészítő műhelymunka. I. Miskolci Divatgála Miskolc (ÉM) - A tervezők, a gyártók, a kis- és nagykereskedők részére rendezi meg a hagyományteremtés szándékával az I. Miskolci Divatgálát a Manual Invest Kft. A március 18-20. között zajló programsorozattal a szervezők nem titkolt célja, hogy Miskolcot bekapcsolják a divat „vérkeringésébe”. Az ITC- székházban az árusítással egybekötött kiállításon a fehérneműtől az alkalmi ruhákig mindent megtalálnak majd az érdeklődők. A naponta megtartott műsoros divatshow-kat pedig neves művészek teszik majd még emlékezetesebbé. A divatgála háziasszonya Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház művésznője, a divatbemutatókon a Flirt and Dance Tánc- és Divatstúdió működik közre. Murai Gábor, a Manual Invest vezetője tegnap elmondta azt is, ha a közönség érdeklődése megkívánja, nem kizárt, már ősszel következhet a folytatás. A résztvevő 15-20 cég ezúttal 300 négyzetméteren mutatja majd be kínálatát.