Észak-Magyarország, 1998. február (54. évfolyam, 28-50. szám)
1998-02-04 / 29. szám
hjm MagyarokszAg HÁTTÉR > HIRDETÉS 1998. FibruAr 4.. Szikba Rajt a választók kegyeiért Hivatalosan csak. február 28-án kezdődik el a választási kampány, a pádok már bemelegítettek, sőt azzal, bogy a köztársasági elnök kitűzte a voksolás dátumait, már el is kezdődött a választók kegyeién folyó versenyfutás. ban határozottan leszálló ágban vannak, így egyáltalán nem biztos, hogy meg tudják őrizni harmadik helyezésüket a hagyományosan jól kampányoló szabad demokratákkal szemben. Ennek viszont komoly következményei lehetnek a második fordulóban. Az MSZP startja sikerült a legjobban, és meggyőző fölénnyel vezeti a mezőnyt: lakossági támogatottsága most 6 százalékkal magasabb, mint "94 januárjában volt. A nagyobbik kormánypárton kívül a Fidesz- MPP és az FKGP esélyei is jobbnak látszanak, mint amilyenek négy évvel ezelőtt voltak. Az SZDSZ támogatottsága viszont 4 százalékkal elmarad az előző választások előtt mérttől, és az is egyre biztosabbnak látszik, hogy ezen a négy párton kívül nem kerül be más politikai erő a májusi választások utáni országgyűlésbe. Tavalyi ajándékok A Marketing Centrum legutóbbi felmérése január közepén készült. A felmérés előtti időszakra sokkal inkább a karácsony és a szilveszter nyomta rá a bélyegét, mint a politika, így nem meglepő, hogy 70 százalékról 53 százalékra csökkent azok aránya, akik válaszoltak valamit arra a kérdésre: mik voltak az elmúlt hónap legfontosabb belpolitikai eseményei? Míg decemberben a megkérdezettek 53 százaléka említette a NATO-népszavazást, most mindössze 13 százalékuk; ezzel együtt még mindig ezt mondták a legtöbben. A bős-nagymarosi vízlépcsőhöz kapcsolható eseményeket a kérdezettek 11 százaléka említette, az ár- és a nyugdíj- emelésekről a kérdezettek 10-10 százaléka emlékezett meg, a székesfehérvári romák elhúzódó kálváriájáról pedig 7 százalékuk. Pártügyeket, választási előkészületeket 6 százalékuk említett, a 65 év fölöttiek ingyenes utazását pedig 5 százalékuk tartotta említésre méltónak. A költségvetés elfogadását viszont mindössze 1 százalékuk. Langyos víz A változások egyébként azt is eredményezték, hogy a koalíció támogatottsága meghaladja az ellenzékét, amire ’96 májusában volt utoljára példa. Jelenleg a biztos szavazók 36 százaléka adná a voksát a koalíció pártjaira, míg valamelyik ellenzéki pártra mindössze 33 százalékuk. Érdemes megnézni ebből a szempontból a ’94 januári helyzetet is. Akkor a „biztos szavazók” 21 százaléka akart az akkori kormánypártokra szavazni, miközben az ellenzéki pártok támogatottsága 47 százalék volt. Mindez azt jelenti, hogy az előző választások előtt egyértelműen „leváltós” hangulatban volt a közvélemény, most viszont nincs. Valószínűleg ez is szerepet játszik abban, hogy jelenleg a megkérdezettek 58 százaléka ígéri biztosra választási részvételét, míg ’94 januárjában 63 százalékuk ígérte ezt. Ha pártonként is összevetjük a ’94. januári adatokat a mostaniakkal, akkor azt látjuk, hogy az MSZP, a Fidesz-MPP és az FKGP valamivel jobb esélyekkel vág neki a választásoknak, mint legutóbb, az összes többi párt pedig rosszabbakkal. A Fidesz helyzete nem csak a számok tekintetében jobb, mint ’94- ben volt, hanem támogatottságuk alakulása szempontjából is. Az előző választási ciklusban kifejezetten rossz volt a Fidesz „forma időzítése”. Támogatottságuk ’92-ben volt a csúcson, ’93-ban viszont leszálló ágba kerültek, és hanyatlásuk meg sem állt a választásokig. Viszont ’97-ben növekedett jobban a fiatal demokraták támogatottsága, és jelenleg inkább stagnálnak, mint hanyatlanak. Más a helyzet a kisgazdapárttal. Az előző ciklusban ilyenből több is akadt, ám komoly támogatottsága csak a Torgyán József nevével (fémjelzettnek volt. Az viszont meglehetősen állandónak, 5 százalék körül mutatkozott. A mostani ciklusban viszont az FKGP lakossági támogatottsága többször is elérte a 18 százalékot. Jelenleg azonNégy év után Az MSZP *94-ben annak köszönhette elsöprő választási győzelmét, hogy csaknem az összes egyéni mandátumot besöpörte. Ez úgy sikerült nekik, hogy támogatottságuk ’93-ban kezdett szép fokozatosan növekedni, és éppen ’94 januárjában átvették a Fi- desztől a vezető ellenzéki párt szerepét, így aztán az akkori második fordulóban be tudták gyűjteni a „leváltós” szavazatok döntő többségét. Jelenleg nagyobb a szocialisták támogatottsága, mint ’94. januárjában volt, ám az egyelőre korántsem tűnik biztosnak, hogy ismét be tudják majd gyűjteni az egyéni mandátumok döntő többségét. Ez azt jelenti, hogy hiába számíthat most még valamivel jobb első egyfordulós eredményre az MSZP, mint ’94-ben, az azért még nem dőlt el egyértelműen, hogy ismét abszolút többséget szerezhetnek. Ebben elsősorban a Fidesz, másodsorban az SZDSZ akadályozhatja meg őket. A Fidesz-MPP második fordulós esélyei változatlanul valamivel jobbak, mint a szocialistáké. Főleg azért, mert várhatóan ők tudják majd begyűjteni a „leváltós” szavazatokat. Abban az esetben pedig, ha az SZDSZ át tudja venni az FKGP- tól a harmadik helyezést, akkor a folytonosságra szavazók voksai sem kerülnek mindegy szálig a nagyobbik kormánypárthoz. Főleg azért nem, mert az SZDSZ-nek vannak hagyományosan jó körzeteik és kifejezetten népszerű jelöltjeik, így jó eséllyel pályáznak néhány egyéni mandátumra. Az FKGP-nek viszont még abban az esetben sincs túl sok esélye egyéni mandátumok szerzésére, ha meg tudja őrizni harmadik helyezését. Hiszen nincs olyan második fordulós felállás, ahol jelöltjeik meg tudnák verni akár a Fidesz, akár az MSZP jelöltjeit, sőt még az SZDSZ jelöltjeivel szemben is alulmaradnának. Marián Béla A botránymentes, politikailag csendesebb időszakok általában a kormánypártok népszerűségét szokták segíteni, ráadásul Horn Gyula számos ajándékot helyezett (elsősorban a nyugdíjas) választók karácsonyfája alá, ami meg is látszik az MSZP közvélemény-kutatási eredményein. Az összes megkérdezett körében 4 százalékkal, a biztos pártválasztók körében pedig 8 százalékkal növekedett a nagyobbik kormánypárt támogatottsága. Ugyanakkor az FKGP mutatói 3, illetve 5 százalékkal romlottak. Mindez azt jelenti, hogy a kampány felgyorsulása előtt a Fidesz- MPP és az MSZP küzd egymással az első helyért, a harmadikért pedig az FKGP és az SZDSZ, miközben más párt aligha fogja átlépni az ötszázalékos küszöböt. Hirdetés------------------------------------------------------A pártok lakossági támogatottsága '94 ill. '98 januárjában 40 1994. januar 1998. januar 35 30 20 inPÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Eridania Béghin-Say csoporthoz tartozó Szerencsi Cukorgyár Rt. mezőgazdasági igazgatósága munkatársat keres mezőgazdasági műszaki-informatikai szakfelügyelő munkakörbe, az alábbi feltételekkel: Képzettség:- Mezőgazdasági műszaki és/vagy elektronikai felsőfokú végzettség Munkahely: Szerencsi Cukorgyár Rt. Szerencs, Gyár út 1. Egyéb: Francia és/vagy angol tárgyalási szintű nyelvismeret, SAP-ban való jártasság és számítógép-üzemeltetési gyakorlat előnyt jelent. Feladatai: A Szerencsi Cukorgyár Rt. mezőgazdasági igazgatójának irányításával végzi:- a termelők cukorrépa-termesztési műszaki korszerűsítésének szaktanácsadását- a cukorgyár répaátvételi rendszerének fejlesztését, üzemben tartását- a cukorgyár és a termelői kör mezőgazdasági műszaki fejlesztési feladatainak előkészítését- a logisztikai rendszer ésszerűsítését, fejlesztését- az átvételi helyek műszaki felügyeletét, a számítógépes hálózatok üzemben tartását, karbantartását és az igény szerinti programmódosításokat- a cukorrépa elszámolás szoftverének karbantartásszervezését Bérezés megegyezés szerint. Szakmai önéletrajzát tartalmazó pályázatát 1998. február 15-ig várjuk. További felvilágosítás; Kiss László mg. igazgató 47/565-103 Szabó Gyuláné humánpolitikai vezető 47/565-107 | Máté Endre mg. szakfelügyelő 47/565-133. | „Miskolcért Együtt" Alapítvány 3531 Miskolc, Kőporos u. 8. Miskolc város és vonzáskörzetében működő kulturális, egészségügyi, oktatási, sport és egyéb szociális gondokat enyhítő akciók támogatása 18403295-1-05. „Vérünk Egészségéért" Alapítvány 3501 Miskolc, Csabai kapu 9. Pf.: 187. TEVÉKENYSÉGI kök: A vérképző rendszer betegségeiben szenvedő vagy veszélyeztetett felnőtt betegek felkutatása, kezelése, gondozása, a feltételek korszerűsítése, fejlesztése. Működés löldraizi területe: B.-A.-Z. megye egésze Adószám: 19077857105 A MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt. Ingatlanforgalmazási Irodája a Miskolc MJ. Város Önkormányzatának MEGBÍZÁSA ALAPJÁN, NYÍLT VERSENYTÁRGYALÁS ÚT)ÁN ÉRTÉKESÍTÉSRE HIRDETI AZ ALÁBBI ÓNKORMÁNYZATI TULAIDONÚ INGATLANOKAT. Bodótetőn ÖSSZKÖZMŰVES UTCÁBAN LÉVŐ ÉPÍTÉSRE ALKALMAS TELKEKET: 20027/86 helyrajzi számú 735 m2-es telket 1 470 000 20027/87 " 736 " 1 472 000 20027/88 " 735 1 470 000 20027/89 u 735 u 1 470 000 20027/90 u 758 " 1 516 000 20027/91 tt 762 * 1 524 000 FT-OS VÉTELÁRON. A vételárat egy összegben, szerződéskötéskor kell megfizetnie a vevőnek. Az ingatlanok a helyszínen bármikor megtekinthetők. Versenytárgyalás helye és időpontja: MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt. Ingauanforcalmazási Irodája Miskolc, Széchenyi u. 56. sz. 1998. FEBRUÁR HÓ 16-ÁN 14 ÓRAKOR A versenytárgyaláson való részvétel feltétele: A versenytárgylás napján 12 óráig 100 000 Ft bánatpénz befizetése az iroda pénztárába. A MEGHIRDETETT INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOSAN FELVILÁGOSÍTÁST A 46/348-430 És 349-405 telefonon adunk. I N K Ö Z Melyiket látná a legszívesebben a következő kormányzati lehetőségek közül? FideszFKGP koalíció polgári, nemzeti koalíció Fidesz egyedül FKGP egyedül MSZP egyedül MSZP-SZDSZ koalíció Ha a Fidesz nyerné meg a következő választásokat, melyik lehetőséget tartaná elfogadhatóbbnak? ha a Fidesz egyedül kormányozna nem tudja ha koalíciót kötne az FKGP-vel Ha az MSZP nyerné meg a következő választásokat is, melyik lehetőséget ha ismét koalíciót kötne az SZDSZ-szel A Marketing Centrum Országos Piackutató Intézet Közvélemény-kutató Üzletágának munkatársai 1998. január 16. és 20. között 1000 véletlenszerűen kiválasztott választó- polgárt kerestek fel személyesen, az ország 100 pontján. A mintavételi pontok tükrözik az ország településszerkezetét. Ugyanakkor a véletlen kiválasztás miatt a minta összetétele a nemek, az életkor és az iskolai végzettség szerint kismértékben eltér a népszámlálási adatok alapján várhatótól. Ezeket a kisebb eltéréseket a KSH 1996-os mikrocen- zusának felhasználásával matematikai módszerrel - úgynevezett többszem pontos súlyozással - korrigáltuk. A közölt adatok hibahatára a válaszadók számától és a válaszok szóródásától függően általában 3-5 százalék. A mezőkövesdi Szent László Gimnázium 1 %4-ben végzett IV. B osztálya ősz- tályfőnöke HANCSÓK KÁLMÁN széllé- mi hagyatékának ápolására alapítványt hozott létre matematikában kiemelkedően tehetséges tanulók felkutatására és támogatására. Az alapítvány számlaszama: 54200018-10052637 1842 55 70-1-05 Csatlakozásukat hálásan köszönjük. Csatlakozási szándékukat kérjük a kuratórium elnökénél bejelenteni az alábbi címen: Háncsok Ildikó 1082 Budapest, Futó u. 51. II. 17. A miskolci Gábor Áron Szakközépiskola alapítványának célja nehéz anyagi körülmények között élő diákjaink tanulmányi munkájának anyagi segítése, olyan képzésekben való részvételük támogatása, amely a végzés utáni elhelyezkedésüket, munka- vállalási esélyeiket növeli. Tisztelettel kérjük, hogy adója 1 %-ával támogassa Iskolánk alapítványát: ÉLETESÉLY ALAPÍTVÁNY msm 18403006-1-05 Számlaszámúnk 10200139-27015131. SZENDRŐ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK JEGYZŐJE PÁLYÁZATOT HIRDET GYÁMÜGYI ÜGYINTÉZŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE Pályázati feltételek: -------------------------------------□ magyar állampolgárság, büntetlen előélet, □ tudományegyetem állam- és jogtudományi karán szerzett egyetemi, □ vagy államigazgatási főiskolai végzettség A pályázathoz csatolni kell:----------------------------□ részletes szakmai önéletrajzot □ képzettséget tanúsító okirat hiteles másolatát □ három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Bérezés Ktv. szerint. Pályázat benyújtási határideje: 1998. február 15. Az állás betöltésének időpontja: /998. március 1. A pályázatot Szendrő Város Polgármesteri ^ Hivatalához kell benyújtani. | Cím: Szendrő, Hősök tere 1. p