Észak-Magyarország, 1998. február (54. évfolyam, 28-50. szám)
1998-02-16 / 39. szám
USZE •Magyarország SZÓUSTÉt 1998. Fibruár 16» Hitró Az Iszak-Magyarország szólástér rovata Bor és akkumulátor A monoki akkumulátorfeldolgozó-üzem megépítéséről tartott közmeghallgatáson a Tokajhegyaljai Szövetség véleménye tévesen hangzott el a monoki polgármester úr vitaindítójában. A monoki Makratelepen építendő akkumulátor-feldolgozó megépítésével a Tokajhegyaljai Szövetség akkor került először hivatalos kapcsolatba, amikor Szerencs város polgármestere levélben kérte a szövetség véleményét. Ezen kívül más, hivatalos megkeresést, ami a közgyűlést, az elnökséget és az elnök urat érintette volna, soha senki nem tett. Az állásfoglalást a Tokajhegyaljai Szövetség titkáraként én tettem meg, előzetesen egyeztetve az elnökség és a szövetség tagjaival. Ezt az állásfoglalást (amelyet mellékelek) megküldtem Szerencs város polgár- mesterének. Leskó István Tisztelt Magda Úr! Levelére, melyet a Perion Akkumulátorgyár Rt. Monok-Makra-telepen létesítendő használtakku- mulátor-feldolgozóüzem tárgyában kaptam, az alábbiakat válaszolom: 1. Nagy valószínűséggel a tervezett beruházás megfelel a hatósági kritériumoknak, hiszen akkor az EKF KE és a többi érintett szakhatóságok nem adták volna hozzájárulásukat az engedélyeztetési folyamathoz. Mivel nem rendelkezem kellő szakmai rálátással, nem vonhatom kétségbe a Szakértői Iroda és a szakhatóságok döntését. 2. Sajnálatos módon azonban hivatalosan, előzetesen nem kérdezték meg a tokaj-hegyaljai szőlész-borász társadalom szakembereit erről a kérdésről. A tokaj-hegyaljai borkultúra, mint a természeti és épített környezet unikális képviselője, Zemplén térségében viszont presztízsveszteséget fog megélni a jövőben a tervezett beruházás megépülése miatt. Jelenleg ugyanis a bortörvény értelmében a borok engedélyezett ólomtartalma 0,2 mg/liter. Az EU-csatlakozás szigorodó előírásai így is diszkriminatívak lehetnek a tokaji borra nézve, és egy ilyen üzem létesítése további támadási felületet adhat az amúgy is erős konkurenciának. Javasolnám e tárgyban az OBI, a KÉÉ Borászati Tanszéke, valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa megkeresését a közmeghallgatásig és szakvéleményüket kikérni. 3. Az 1998. január 27-én tartott Tokaj-hegyaljai Közalapítvány kuratóriumi ülésén a kuratórium is tiltakozását fejezte ki a beruházás ellen. Leskó István, titkár Parkoló - és pozitív diszkrimináció A mozgáskorlátozottakról mostanában elég sok szó esik. Beszél a témáról politikus, hivatalnok és az érintett egyszerű ember. Hangzatos vélemények látnak napvilágot a pozitív diszkrimináció szükségességéről, a mozgáskorlátozottak életminősége javításának tervezett vagy megvalósított intézkedéseiről stb. Bármennyire is sok az elhangzott szép szó, a tettek sajnos nagyon messze esnek ezektől! Magam is mozgáskorlátozott lévén, hitetlenkedve és értetlenül fogadtam a város önkormányzatának azon intézkedését, amely megváltoztatta a mozgáskorlátozottak parkolási kedvezményének eddigi gyakorlatát. Elgondolkoztató és elszomorító, hogy egy város vezetői ilyen egyszerűen megváltoztatják - gyakorlatilag visszavonják - egy hátrányos helyzetben lévő társadalmi réteg korábban meglévő kedvezményét. Tudom, az érintettek azonnal meg tudják magyarázni, hogy szó sincs kedvezményelvonásról, csak egy új rendszert kellett életbe léptetni, mert a régebbivel kapcsolatban sok volt a visszaélés, a csalás, így muszáj volt tenni valamit. Fentieket is előrebocsátva talán érthető, ha több kérdés is felmerül, amelyeken érdemes volna elgondolkozni.- A mozgáskorlátozottak parkolási kedvezménye országos gyakorlat volt - legalábbis eddig. Fel- ■ tételezhető tehát, hogy a kedvezménynek van valamilyen jogi alapja. Vajon ez a változtatás, amit a miskolci önkormányzat végrehajtott, megfelel a jog szellemének is?- Az új parkolási rendszer megalkotói megvizsgáltatták-e előzőleg, esetleg utólag, hogy az új rendszer bevezetése (a kidolgozás, a különféle táblák, felfestések stb.) és üzemeltetése mennyibe került ill. kerül? Mennyi ennek az új rendszernek az anyagi haszna? Ez az anyagi haszon pénzügyi oldalról legalább indokolni tudja-e a mozgáskorlátozottak kedvezményelvonását?- Nem merülhet-e fel jogos erkölcsi aggály a tekintetben, hogy az esetleges minimális anyagi haszon sokkal nagyobb kárt eredményez a pozitív diszkrimináció megvalósítása elvében és gyakorlatában? A címben hivatkozott írás szerzője felveti, hogy az üggyel kapcsolatos egyes kérdéseket az ombudsman is hátrányosnak, illetve diszkriminatívnak minősítette. Sajnos, az egész rendszerrel kapcsolatban ő sem foglalt állást, pedig úgy gondolom, lehetett volna egy-két észrevétele. Most, hogy ez a probléma így felmerül, kár volna védekezésképpen az illetékesek részéről ezt a jogsérelmet elbagatellizálni. Ez a kérdés nemcsak a miskolci lakosokat, hanem minden Miskolcra érkező mozgáskorlátozottat érint, tehát ha így vesszük, országos kihatásai vannak. Szeretném azt hinni, hogy az önkormányzat ismét átgondolja ezt a problémakört, és meghozza azt a felelősségteljes döntést, amely ezt a sajnálatos ügyet - a mozgáskorlátozottak érdekeit elsősorban figyelembe véve - a helyére teszi. Azaz alkalmazza a gyakorlatban a pozitív diszkrimináció elvét! Turbók Gyula Mályi Sorrend Ha visszapillantunk az országgyűlési választások több mint egy és negyed százados történelmére, úgy a soron következő minden tekintetben formabontó lesz. Példaként elég csak a legutóbbi kampányra utalni. A győztes program rövidített - de a lényeget kifejező ~ változata már ’93. augusztus 29-én egész oldalas újsághirdetés formájában közhírré tétetett. Ma viszont ezeknek még se híre, se hamva. Ugyanakkor az első számú vitatéma, hogy május hányadikán rendezzék meg az első, illetve második fordulót.' A közvéleménykutatók pedig az elsődleges és másodlagos pártpreferenciák feltérképezését végzik, és rendkívül csodálkoznak, amiért a megkérdezettek több mint 40 százaléka egyáltalán nem hajlandó nyilatkozni. Végül is érthető a tartózkodók magatartása. Hiszen nyugodtan mondhatják, a szó elszáll, az írás megmarad. Ez még akkor is igaz, ha a papír nagyon sok nyomdafestéket elbír. Az előző kampány díjnyertes cselekvési tervezetéből idézem a kulcsmondatot, ami az összes többire is jellemző volt: „Elfogadhatatlan a reálbérek társadalmi szintű további csökkenése.” Újabb idézetek helyett csak a leggyakrabban használt kifejezésekre emlékeztetek: jóléti társadalom, boldogulás, felemelkedés, munkahelyhez való jog, szociális biztonság, tisztességes privatizáció, ingyenes oktatás és tankönyv-ellátás, közbiztonság. Nincs értelme a mi lett volna ha... kérdéseknek, mert a történelem nem ismeri a feltételes módot. Mindent egybevetve kétségtelenül ma a legnehezebb feladat egy hihető, meggyőző és lelkesítő program összeállítása lehet. Mert a korábbi évtizedekben még volt mire hivatkozni: külső és belső ellenségre, kezdeti nehézségekre, cserearány-romlásra. Negyven évvel ezelőtt még ideig-óráig táplálni lehetett a jövőbe vetett hitet azzal, hogy tíz év múlva utolérjük az Egyesült Államokat. Ma viszont senki nem repes az örömtől annak a hírnek a hallatán, hogy harminc év múlva talán elérhetjük a nyugat-európai átlagot. Ezért vannak olyan nehéz helyzetben az ügyeletes madárjó- sok és közérzetjavítók. Kiss József Miskolc Megkülönböztetett vád 1998. január 31-i lapjukban Megkülönböztetett vád című írásukban cigányellenességgel vádolják Horn Gyula miniszterelnök urat a Lungo Drom január 16-i kongresszusán elmondott beszéde miatt. A tv-ben hangzott el, hogy a cigányság is határolja el magát a bűnöző társaitól. Nemhogy sértőnek, de nagyon is helytállónak találom ezt az erkölcsöt védő fogalmazását a miniszter- elnök úrnak, mivel az egész országban burjánzik a meg nem fékezett bűnözés. Igenis magyarok és etnikai kisebbségek becsületbeli kötelessége, hogy elhatárolják magukat a bűnözőkkel szemben, származásuktól függetlenül. Két csoportja van a társadalmunknak: becsületes, dolgozó, élni és tenniakaró emberek, és a mihaszna, mások gyilkolására, rablására felkészült kártevők. A mezőgazdaságban is irtják a vetemény közül a gyomot, mert ha hagyjuk bur- jánzani, a vetemény pusztul el. Ahelyett, hogy egy kötőszóba is belekötő pártok azért tartsanak napokig tartó tanácskozásokat, hogy a helyes társadalmi beilleszkedés irányelveit elferdítsék, inkább azzal törődnének, hogy legyen becsülete, munkája, kenyere a magyar népnek, beleértve az etnikai kisebbségeket is. Kristóf Gyuláné Miskolc * Csak a pontosság kedvéért: az említett írás az MTI tudósítása volt - következésképpen az Észak-Magyar- ország abban senkit semmivel nem vádolt, nem vádolhatott. (a szerk.) 1977. szeptember 16-án a Magyar Nép- köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökei Lázár György és Lobumir Strougál államközi szerződést írtak alá a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer felépítéséről. A létesítmény gondolata bizonyíthatóan az Osztrák-Magyar Monarchia korszakába nyúlik vissza, a Horthy-rendszer idején már komolyan foglalkoztak vele, a második világháború utánra pedig kormányszintű téma lett. A tervezési munkálatokat most közel egy évtizedes kísérletezés, különböző álláspontok összevetésének tanulságait felhasználva, a ma 87 esztendős, Németországban élő nemzetközi elismertségű tudós, vízépítő mérnök, a szakma doyenje, 35 ország hivatalos tanácsadója, Mosonyi Emil professzor vezette. A helyszín kiválasztása és maga a terv a hidrológiai, geológiai, biológiai, gazdasági, ökológiai szempontok maximális figyelembe vételével és összevetésével készült, és a szakmai körök világviszonylatban is a legnagyobb elismeréssel értékelték. 1988-89-ben a létesítmény már befejezéshez közeli állapotba került, amikor politikai sakk- nagymesterek a rendszerváltást elősegítendő - a következményekkel mit sem törődve - jóhiszemű, de a témában nem járatos embereket megtévesztve kommunista gigantomániáról, természeti katasztrófa előidézéséről és ökológiai szükséghelyzetről beszéltek, az építés támogatóit hazaárulónak bélyegezték. Ez volt a témában az a kolosszális alaphazugság, melyre később a tömeges népbutítás egész rendszere lépcsőzetesen ráépült: ha a rendszer- váltás előkészítésébe Bős-Nagymaros ügyét nem keverik bele, a vízlépcső- rendszer már rég kész, működik. A sajtó és a tömegkommunikáció - tisztelet a kevés kivételnek - ez ügyben „tette a dolgát”. A szakmához értő embereket sokáig hermetikusan elzárták a megnyilatkozás lehetőségétől. Annál többet szólhattak viszont a du- nakörösök (tudja-e valaki, hogy milyen erőt képviselnek?) irodalmárok, jogászok, színészek, a matyómintás sárga széldzsekibe pompázó amerikás magyar környezetvédő és agitátor Lipták úr, aki többek között kijelentette, hogy ha a magyar kormány felmondja a nemzetközi megállapodásokat, ő garantálja, hogy a nyugati magyar emigráció az utolsó fillérig kifizeti az esetleges kártérítéseket. A később megvalósult, de az akkor még csak tervezett szlovák „C” variánst eleve papírtigrisnek tituláló fő dunakörös Vargha János úr, valamint Illés Zoltán úr, a Fidesznek e témával foglalkozó alelnöke, és mindenki, aki két tányért összeütött vagy egy vízlépcsőellenes táblát felmutatva legalább tíz emberrel fel tudott vonulni, a tömegkommunikáció és a sajtó főszereplőivé váltak. Németh Miklós kormánya meghátrált, 1989. május 13-án minisztertanácsi határozattal egyoldalúan felfüggesztették a magyar fél által végzett munkálatokat, majd az Antall-kor- mány javaslatára a Parlament 1992. június 11-én ökológiai szükségállapotra és más - később a Hágai Bíróság által el nem fogadott megalapozatlan érvekre hivatkozva - egyoldalúan felmondta az 1977-ben megkötött szerződést. Ekkorra a dunakiliti tároló és duzzasztómű gyakorlatilag teljesen elkészült, a bősi létesítménycsoport 90 százalékos, a nagymarosi pedig mintegy 50 százalékos készültségi állapotban volt. A kormány, miközben sok milliót fizetett a különböző környezetvédőknek, saját álláspontját alátámasztandó munkákért, egyetlen komoly hatástanulmánnyal vagy vizsgálati adatsorral nem tudta igazolni döntéseit. A szlovákok az egyoldalú magyar lépést követően - a Dunát elterelve - megépítették az un. „C” variánst, melynek a Szigetköz vízháztartására káros következménye lett. Eközben az osztrákok a meglévő kilenc vízierőmű mellé a 72 százalékos népszavazási eredményre támaszkodva - Freudenau térségében újabb, a nagymarosihoz hasonló vízierőmű megépítése mellett döntöttek. A helyzet tarthatatlanságát felismerve a két ország - az ismert három kérdést feltéve - 1993 áprilisában a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult. A Horn- kormány belátta, hogy Magyarország számára kedvezőbb lenne egy peren kívüli megállapodás, kereste ennek lehetőségét. Ezt az ellenzéki pártok és a vízlépcsőellenes tábor elutasította, sőt egyes kormánytényezőket a magyar ügy elárulásával vádolták. Vargha János szokásos látnoki véleménye ez időben így hangzott: „A legrosszabb hágai döntés is jobb, mint egy peren kívüli megállapodás.” 1997. szeptember 25-én a Hágai Bíróság meghozta döntését. Ezt először egyesek magyar sikernek próbálták magyarázni, a valóság azonban teljesen más volt, miután kimondta az 1977. évi szerződés érvényességét és - a „C” variáns üzembe helyezésén kívül - a szlovák félnek adott igazat, Horn Gyula végre határozott lépésre szánta el magát, a magyar országgyűlésben - először 1989 óta - felelős magyar kormánytényezőként e témában reális hangot ütött meg. Kijelentette, hogy a hágai ítélet Magyar- ország számára nem siker, különösen nem győzelem, és csak azért nem kudarc, mert van lehetőség tárgyalásokra és megállapodásra a szlovák féllel. Ez alkalommal azt is megtudhatta az adófizető magyar állampolgár, hogy a vízlépcső idáig 360 milliárd forintba került. Napjainkban a korábbi főszereplők közül sokan úgy viselkednek, mint egykor a bourbonok, semmit nem felejtettek és semmit nem tanultak. Az, hogy lelepleződtek és bebizonyosodott véleményük abszurd és igaztalan volta, egyáltalában nem zavarja őket, sőt tovább vádaskodnak. A két fél által önként vállalt 6 hónapos határidő március végén lejár. A probléma megoldása összeurópai érdek, kitérni előle nem lehet, a Duna szintjét az adott szakaszon - ez ügytől függetlenül - emelni (duzzasztani) kell. A most folyó szlovák-magyar tárgyalások arról szólnak, hogy részünkről a veszett fejsze nyelét meg lehet-e menteni. Üt az igazság órája. A rendszerváltás egyik nagy hazugsága lelepleződött. Gáti Sándor. Miskolc A véleményszabadságot tiszteletben tartva közöljük a fenti írást, amelyből nyilvánvalóan kiderül levélírónk markáns álláspontja a vízlépcsőépítés ügyéről. A tények tisztelete miatt azonban fontos megjegyezni, hogy: 1. A hágai bíróság döntése nem mi- nősttette a környezetvédők álláspontját, egyszerűen azt mondta ki: a megtörtént dolgokat nem lehet semmisnek tekinteni, a. megoldás keresésekor a kialakult állapotokból kell kiindulni. A döntés azt is hangsúlyozza: a feleknek olyan megoldást kell találniuk, amely (más szempontok mellett) messzemenően figyelembe veszi a környezet- és természetvédelem szempontjait. 2. A hágai döntés egyértelműen megfogalmazza: Magyarországnak nem kell megépítenie a nagymarosi gátat. Az persze igaz, hogy nem is tiltja meg - de ebből arra következtetni, hogy a bíróság döntése miatt kell mégis megépíteni a gátat, alighanem túlzás. A jelenleg zajló vita legfőbb eleme éppen ez. 3. Hogy talán mégsem olyan egyértelmű és világos a helyzet, arra utal az a tény, hogy a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ alapvetően különböző álláspontra helyezkedett ebben a kérdésben mint az MSZP. 4. Ugyancsak tény, hogy a jelenleg körvonalazódni látszó magyar javaslatokkal kapcsolatban semmiféle előzetes hatástanulmány nem készült, a köz- gazdasági elemzésekről nem. is beszélve. Vízlépcsőügyben természetesen örömmel adunk helyt további véleményeknek is. (a szerk ) Hazugságlépcső Továbbra is váriuk olvasóink közügyekről szóló véleményét, észrevételeit. A rovatba beküldött leveleket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni - minden esetben ügyelve az eredeti mondanivaló megtartására. A személyeskedő', bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások természetesen e helyütt sem jelenhetnek meg. Nem tudjuk közölni azokat a leveleket sémi amelyek nyelvi-nyelvhelyességi okokból oly mérvű beavatkozást igényelnének, ami gyakorlatilag az eredeti szöveg átírását jelentené. Nem foglalkozunk a névtelen levelekkel, aláírásként pedig a teljes név helyett monogramot csak akkor használunk, ha ez a szerző védelmében valóban indokolt. A Szólástér rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
