Észak-Magyarország, 1998. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-28 / 23. szám

1998c JanuAr 28c, Sierra GAZDASÁG - HIRDETÉS Í$zak-Ma»yaror$iAo 7 A taxizás szabályozásáról Budapest (MTI) - A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerint a taxizás végleges szabályozá­sát a készülő személyszállítási törvényben kellene meghatározni - ezt Szeri István, az MKIK alelnö- ke nyilatkozta az MTI-nek a keddi országos közle­kedési kollégiumi ülést követően, ahol többek kö­zött a taxizásra vonatkozó jogi keretek megvitatá­sa is napirenden szerepelt. A kamara közösen készíti elő a Közlekedési, Hír­közlési és Vízügyi Minisztériummal a taxizás sza­bályozására vonatkozó koncepciót. Egyelőre kor­mányrendeleti szinten úják elő a taxizás feltétele­it, a személyszállítási törvény joganyaga 1999-ig készül el. A kormányrendelet koncepcióját március 15-ig dolgozzák ki annak érdekében, hogy a kötele­ző egyeztetések után még időben megszülethessen a jogszabály. A Magyar Kereskedelmi és Iparka­mara szándéka, hogy az egyéni vállalkozói igazol­ványok kiadásával egyidőben, július elsejétől a ta­xis engedélyek ügye is hozzájuk tartozzon. A taxi­zásról szóló kormányrendelet készülő koncepciójá­ban szerepel a taxizás személyi és tárgyi feltételei­nek újragondolása, köztük a taxizáshoz szükséges képzettség meghatározása. A személyi kérdések között felvetődött például, hogy a taxis fokozott büntetőjogi védelem alá kerüljön. A kamara elkép­zelése szerint a taxis drosztok használatának ren­dezése a helyi települési önkormányzatokhoz tar­tozna a területi kamarával egyeztetett módon. ÁRFOLYAMOK Budapest (MTI) - Tegnap a részvények a hétfői­nél magasabb árakon forogtak, de napközben alig változtak az árfolyamok. A forgalom mérsékelt maradt. Kárpótlási jegy i ■» tÁzWoi oíadá slát (ági ■ nőm volt kötós v minimális vfttoláro|ftnlat a brókorcogoklAI a a brőkofcOgnk mn>nmailr. olartásiár ainnúun 1 ~ s s £ « 3 £ S 2 2 « SS £ SIS S 2 lö 1 * íi * * * X R 52 S S 35 3 A PÜB Index jan. 21. 7506,58 +146,66 Valuta- és devizaárfolyamok Érvényben: 1998. január 27. • VAI IMA DIVI/A VÉTEL Eladás KÖZÉPÁRF. 331,58 349,57 339,39 Angol font 331,12 347,40 339,26 330,95 347,92 339,43 132,49 142,79 137,30 Ausztrál dollár 133,26 141,48 137,37 133,28 141,53 137,40 538,18 577,01 554,82 Belga frank* 538,32 571,14 554,73 538,31 571,60 554,98 28,98 31,23 30,03 Dán korona 29,14 30,92 30,03 29,14 30,94 30,04 36,5Ó 39,33 37,82 Finn márka 36,68 38,94 37,81 36,69 38,96 37,83 33,14 35,54 34,17 Francia frank 33,16 35,18 34,17 53,25 35,11 34,17 98,47 105,58 101,52 Holland forint 98,53 104,53 101,53 98,75 104,35 101,54 156,74 168,92 162,42 lapán yen* 157,63 167,37 162,50 157,59 167,34 162,46 136,04 146,61 140,97 Kanadai dollár 136,76 145,08 140,92 136,77 145,23 141,00 111,78 117,84 114,41 Német márka 111,60 117,24 114,42 111,86 117,29 114,43 v - . 26,67 28,75 27,64 Norvég korona 26,80 28,46 27,63 26,82 28,48 27,65 $ 112,51 120,63 115,99 Olasz líra** 112,49 119,39 115,94 112,95 118,98 115,97 15,89 16,75 16,26 Osztrák schilling 15,86 16,66 16,26 15,86 16,67 16,26 106,21 118,51 111,80 Portugál escudo 108,50 115,14 111,82 108,47 115,18 111,83 130,05 140,16 134,77 Spanyol peseta* 130,79 138,81 134,80 130,86 138,96 134,90 137,82 145,29 141,06 Svájci frank 136,93 145,23 141,08 137,43 144,77 141,10 24,95 26,89 25,86 Svéd korona 25,09 26,65 25,87 25,09 26,66 25,87 199,63 210,46 204,33 USA dollár 199,38 209,14 204,26 199,27 209,49 204,38 217,31 234,20 225,19 ECU 218,73 232,07 225,40 218,77 232,30 225,53 ’adott számok egy egységben értendők, forintban 1 egység, **: 1000 egység emenként az első sorban a Kereskedelmi és Hitelbank, a Jikban az OTP, a harmadikban a Postabank adatai Egy tucat életképtelen kismalac Valamennyi hátsó lábak nélkül, fejletlen végtagokkal jött a világra Hernádkak (ÉM - KI) - Tizen­két kismalac született hátsó lábak nélkül, illetve fejletlen végtagokkal hétfőről keddre virradóra egy hernádkaki gazdánál. A kocát mestersé­gesen termékenyítették meg, de ezzel közel egyidőben ugyanattól a kantól szárma­zó spermából tizenhárom egészséges kismalac szüle­tett a faluban.- Decemberben volt egyéves, és ez volt az első fialása - mondta ottjár- tunkkor az Öregnek nevezett koca gazdija, aki kérte, hogy gondját ne tetézzük nevének közlésével. El sem tudjuk képzelni, hogy mi tör­tént - mutatta elkeseredetten az ól mellett egy kosárban a malacok te­HIRDETÉS temét. - Agyonütöttük őket, ne szenvedjenek, kettőt meg a kutya vitt el. Kár ért bennünket, és azt nem téríti meg senki. S hogy mekkora a kár? A még- termékenyítés 1650 forint, a ma­lac ára egy éve 6 ezer forint volt. Megevett eddig vágj' hét mázsa takarmányt - derült ki a gazda felsorolásából.- Magunknak neveljük a mala­cokat, így látjuk el hússal a csalá­dot - magyarázta. Dudás Tamás inszeminátor (a mesterséges megtermékenyítést végző szakember) húsz év óta, amióta a szakmában dolgozik, nem látott még ilyet a környéken.- Ugyanezen a napon ugyanat­tól a kantól tizenhárom egészsé­ges kismalac született Hemádka­A szakember szerint ritkán for­dul eló' ilyen eset Fotó: F. M. kon. Ezt a kant az országban rég­óta és sok helyen használták min­den gond nélkül. , A Megyei Állategészségügyi és Elelmiszerellenőrző Állomás szak­állatorvosa érdeklődésünkre a konkrét eset körülményemek pon­tos ismerete nélkül elmondta: fel­merülhet ilyenkor az apaállat örök­letes tulajdonságainak hibája, ez azonban kizárható, hiszen egy má­sik alomban egészséges malacok születtek. Nem z álható ki viszont a koca genetikai rendellenessége, mint ahogy a vemhesség korai stá­diumában adott nem megfelelő mi­nőségű takarmány, valamint az anyagcserezavar sem. Az állatok­nál ugyanúgy, mint emberek esté­ben is, rendkívül ritkán fordulnak elő ilyen esetek. ■ 1 L I I... I 'S BEMUTATJA A DOHÁNYZÁS SÚLYOSAN KÁROSÍTJA AZ ÖN ÉS KÖRNYEZETE EGÉSZSÉGÉT! CANNES CLUB TOUR Sztárvendég: A BESTIÁK DIVATSHOW 1997. MOZISIKEREIBÖL ? Főnyeremény: kétszemélyes utazás cannes-ba ■ . . További nyeremények: «v bakancsok, ertekes ; IVIULXIFIO ER ajándékok P MULTI MOVIE PICTURE SHOW (Te és a sztárok, egy fényképen) " Izgalmas játékok a színpadon és a nézőtéren 1* A keverőpultnál: DJ BÁRÁNY Attila, DJ Bakits JOVÁN és tanítványaik Házigazda: LADÁNYI KRISZTIÁN ©január 30.# Miskolc Bahnhof, pesti út 91-93.

Next

/
Thumbnails
Contents