Észak-Magyarország, 1998. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-16 / 13. szám
megmarad MAGYAR LAPKIADÓK EGYESÜLETE menjen. az e- gész világ előre Apám nagyon hamar megtanított rá, hogy becsüljem a sajtónak a munkáját, azt mondta, hogy ő maga kultúrájának nagy részét ebből szedte. Azt mondta apám: egy szépíró megír egy regényt, amelyben jóra, szépre buzdítja a nemzetet, esetleg három-négy, tizenöt vagy harminc esztendő múlva érik meg a termés. De az újságíró meg tud valakit menteni, vagy el tud valakit ítélni. Az újságíró kezében mérhetetlenül nagy a hatalom. Az újságírónak csak azért kell a lelke mélyén imádkoznia, hogy tisztességes maradjon, és valóban azt tegye, hogy azt, amit kapott ezzel a hatalommal, arra használja fel, amit a debreceni polgár, amikor polgárrá avatták, az eskümintában elmondott: „Úgy segítsen meg az Isten engem, hogy az igazat nem hamisítom, a hamisat nem igazítom.” A sajtónak az a szent feladata van, hogy az igazságot mondja ki, az ártatlant mentse meg, a bűnöst leplezze le, és szolgálja azt az országot, amelynek a gyerekei vagyunk, úgy, hogy attól X