Észak-Magyarország, 1997. december (53. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-05 / 284. szám

Észak-MagyaíorszAg rnyrm 1997. Dicimbk* 5.. Péntik MISKOLCI TÖRTÉNETEK Kobold Szalóczi Katalin Má r gyermekkoromban vágytam rá. Volta­képp nem is annyira esernyőre, mint naper­nyőre, lehetőleg pirosra, fodros szélűre, amit pörgetni lehet séta közben. De a szüleim kö­vetkezetesen esőkabátot vásároltak. /\sszony voltam már, amikor az első eser­nyővásárlásra adtam a fejem. Csakhogy mint a szerelemben: az a példány, mely hirtelen szívdobogást váltott ki belőlem, még véletle­nül sem hasonlított a megálmodódra. Rugós volt, egész picire összecsukható és kék. Bol­dogságkék. Fogantyúgombja cizellált, köze­pén ékkővel. Mint ékszert hordtam magam­nál, akkor is, ha nem volt rá szükség. így húz­ta ki egy fiatalember könnyedén a piaci alul­járóban a hónom alól. Aztán hosszas szünet következett, mígnem egy baráti látogatás alkalmával a fogason sor­jázó öt egyforma, hófehér, méretes, fanyelű ernyőn nem feledtem a szemem. Képzelem, micsoda vágyak gyúlhattak benne, minden­esetre a házigazda leemelte az egyiket, s ne­kem adta. Az élvezet áldozata lett. Pesten az Akadémia párkányára tettem, hogy kibonthas­sak, s elmajszolhassak egy csokoládét. A következő ernyő egyesítette elődeinek jó tulajdonságát. Flosszú volt, így nehezen el­lopható, és sikerült ráakadnom arra a régi kék színre. A fogantyúja azonban merő újdonság: üvegszerűen átlátszó, benne érdekes buboré­kokkal. Szerettem elrévedni rajta. Sikerült. Mire visszaszaladtam érte az IC-re, már elvitte a vonattakarító brigád. I alán sosem vettem volna újat, ha meg nem látom „őt". Stílusváltásban voltam épp. Elűzni szándékoztam magamtól minden bohóságot, megkomolyodni vágytam. „Róla" sugárzott a negyveneshez illő komolyság. Semmi kihívó nőiesség, annál több megbízhatóság és csupa célszerűség. Feje keményfából, csíkjaiban a szürke és fekete mellett egy kevés olajzöld. Meg kellett fizetni az árát, de nem sajnáltam. Azt viszont annál inkább, ha elődeinek sorsá­ra jut. Otthon közelebbről szemügyre vettem, hová lehetne felvésni a nevem, címem, eset­leg azt is: notórius esernyőelhagyó vagyok, kérem, juttassa el a következő címre... Eköz­ben tűnt fel a nyélen lévő felirat: Kobold. Alighanem márkajelzés lehetett... így, múlt időben. Néhány hete ugyanis, mikor még csu­pán mutatóban szemerkélt az eső, valahol munkám közben elhagytam. Előbb apróhirde­tést fontolgattam, aztán nyakamba vettem a várost, és sorra érdeklődtem utána. Legutóbb a színházban. Az azonosító jelek között meg találtam említeni a Kobold feliratot. Erre hirte- len lázas keresésbe fogtak, majd egy hölgy az egyértelműség kedvéért hátrafordult, s bizal­masan azt is megkérdezte: „Hozzátartozó?" Drogprevenciós Klub Miskolc (ÉM) - Érdeklődő szülők számára klubjel­legű kötetlen beszélgetéssorozatot kezdeményez a Miskolci Drogambulancia. A beszélgetésen szakem­berek: mentálhigiénés szakember, jogász és szociá­lis munkások adnak tájékoztatást droggal kapcsola­tos helyes szülői magatartásról, feladatokról. A klubfoglalkozásra nemcsak azokat a szülőket vár­ják, akik gyermeke már kipróbálta a drogot, illetve drogfogyasztó s szeretnének segíteni rajta, de azo­kat is, akik még közvetlenül nem érintettek, viszont szeretnének többet tudni e problémakörről. A foglal­kozások nyitottak, de anonimek. A tervezett időpon­tok délután 1 és 3 óra között: november 24. (hétfő), december 3. (szerda) és december 8 (hétfő). Helye: Miskolci Drogambulancia (Bottyán János u.). Menj, fáradt veterán! - búcsúztatta Arany Palóczy László megyei képviselő kétszer is korelnöke volt az országgyűlésnek . Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - Sokan alig vár­ják, hogy elérjék a nyugdíjkor­határt. Megpihenhetnek, passzióiknak élhetnek. És van­nak kivételek, akik még eztán is fontos közéleti szerepet vál­lalnak. Ilyen volt a saját korá­ban Palóczy László, és ilyen a maiak közül Isépy Tamás. Az előbbi - 65, majd 78 évesen - két ízben is korelnöke volt az országgyűlésnek. Isépy képvi­selőt - mint mondja - ebben kétszer is „megelőzték”. Azon­ban a megye honatyái közül az immár 73. évét taposó jogász így is a legidősebb... Palóczy László, akit egyszerűen csak népképviselőnek neveztek és tiszteltek, Miskolcon született, de Borsod megyét képviselte négy pozsonyi országgyűlésen. 1839-től volt megyei másodalispán, 1848- ban pedig Miskolc országgyűlési képviselője. A szabadságharc alatt követte a kormányt Debre­cenbe és Szegedre, emiatt - a vilá­gosi fegyverletétel után -kötél ál­tali halálra ítélték. Vizsgálati fog­ságában - éppen március 15-én - vele irattatták meg saját védőira­tát. Korára való tekintettel ké­sőbb kegyelmet kapott. Itt élnem, halnom... Hetvennyolc évesen - az akkor már a közügyektől visszavonult Palóczyt - a város ismét képvise­lővé választotta. Palóczy úgy kö­szönt el a várostól: ha az or­szággyűlésen meghal, hozzák ha­za és hamvait itt temessék el. Az 1861. évi országgyűlést ő nyitotta meg mint korelnök, s ahogyan azt megérezte, néhány napi betegség után elhunyt. Arany János így búcsúzott tőle: „Menj fáradt veterán! egy nemzet látta halálod/Kézben fegyverrel, harczon elesni dicső!” A pesti gyászszertartásra húsz­tagú miskolci küldöttség utazott. A díszes koporsót is ugyanők kísér­ték haza. A korabeli tudósító így számolt be a temetésről: „a Piacz utcza, Avashegy és a nagy temp­lom part környéke mozdulatlansá­gig meg vala rakva néppel. Ez a templom is gyászba borítva s a nagy halott czimerével sűrűn vala ékesítve.” Már ekkor eldöntötték, hogy a sírra emlékművet állítanak, de erre csak 1869-ben került sor. „Nem lesz itt tábla” Az emlékmű tehát elkészült, ké­sőbb szobrot is állítottak neki, és utcát neveztek el róla. De a Pap­szeri Palóczy-házon semmi jelzés nem utal arra, hogy itt lakott vol­na a város nagy szülötte. Az épület ma több család otthona, a legré­gibb lakó özvegy Kiss Jánosné - a közelmúltban elhunyt Béres Fe­renc énekes unokatestvére, mint azt még a bemutatkozáskor közöl­te -, aki férjével 1955-ben költözött be a házfelügyelői traktusba. Ké­sőbb a sors úgy hozta, hogy több lakrészt is „megörököltek”, majd hozzá is toldott a család a ház hát­só részéhez egy szobát. Jelenleg az egyik unokájával él az immár saját tulajdonú háromszobás lakásban.- Hogyne tudnám, ki lakott itt: Palóczy László szülőháza volt. Ké­sőbb a tiszapolgári Fleisher család vásárolta meg, de eleinte csak a te­leket töltötték a városban. Ahogy a szülők elhunytak, mind a két lány ideköltözött. De úgy éltek a két Isépy Tamás, aki jelenleg a megye legkorosabb képviselője Fotó: F. M. Az alig ismert Palóczy-ház a tetőtérből kirívó tetőtér-beépítéssel szárnyban, külön-külön a saját csa­ládjukkal, mintha idegenek lettek volna, vagy még annál is rosszabb. Emlékszem, egyszer a műemlékvé­delmi felügyelőségtől jártak itt ab­ban az időben, de az egyik Fleisher- lány, a rosszabb természetű, kites­sékelte őket: „Nem lesz itt semmi­féle emléktábla, ide ne járjanak idegenek bámészkodni.” „Megtisztelő párhuzam” így aztán nem csoda, hogy mikor Isépy Tamás képviselőt - aki pe­dig meglehetősen ismeri a várost, amelyben 60 éven át szinte meg­szakítás nélkül élt - arról kér­dem, tudja-e, melyik a Palóczy- ház, nem jut az eszébe. A Palóczy- val való párhuzamot azonban rendkívül megtisztelőnek találja, hozzátéve: mármint az ő számára. Jóllehet túl van már a hetve­nen, nem korelnök a parlament­ben - ahogy ő fogalmazott, mind­két ciklusban megelőzték néhá- nyan -, azonban a megye legkoro­sabb képviselője. Viszont: 66 éve­sen első munkába állóként lett 1990-ben az igazságügyi miniszté­rium politikai államtitkára!- Szóltak, vigyem be a munka­könyvem. Csakhogy amikor 1946- ban ügyvédbojtárkodni kezdtem, még nem létezett munkakönyv, ké­sőbb pedig nem kellett a magán­ügyvédi pályához. így aztán a meg­felelő rubrikába az került: „első munkába álló”. De nem csak ez volt akkor különös! Ha nekem valaki ’89-ben azt állította volna, hogy egy év múlva én ülök a politikai állam- titkári székbe, azt szívbaj nélkül beutaltattam volna a Lipótmezőre. A valódi polgári értékekről kér­dezem.- A polgári lét feltétele a sza­badság, a függetlenség szellemi és anyagi téren egyaránt. Csak az egyik nem elegendő. A mostani új­gazdagok sajnos csupán az utóbbi­val rendelkeznek, de ha megkér­dik őket, mit tudnak Bosch-ról, hát többségük legfeljebb a hűtő­gép márkára gondol. Akikben pe­dig megvan az igény a szellemi gyarapodásra, azzal kell, hogy tö­rődjenek, miként tudnak kijönni a következő fizetésig a filléijeikből.- Évek óta a fővárosban él, mennyire tartja magát még mis­kolci polgárnak? - tudakolom.- Égyre kevesebb időt töltök Miskolcon. De miskolcinak tartom magam, mert ott vannak a sírok - és Sátoraljaújhelyen. Az én sírhe­lyem is, a feleségem mellett, a Szent Anna temetőben. Cikkünk megírásánál Dobrossy István Miskolc- monográfiájára támaszkodtunk. Csiperke a szegénység ellen Miskolc (EM - PTA) - A gombatermesztés pró­zai dolog, nem igazán lehet ideákat társítani hozzá. A miskolci Oste- ratus Gombatermesztő Egyesület céljai mégis nemesek. Azon munkál­kodnak, hogy megélhe­tési lehetőséget teremt­senek a csekély kerese­tű emberek számára. Az egyesület elnöke, Keme- nesi Tibomé húsz éve fog­lalkozik gombatermesztés­sel. Hosszú évekig dolgozott a nyíregyházi konzervgyár­ban, ahol volt egy jól hasz­nosítható ötlete a hűtőhá­zak gombatenyésztéssel va­ló utóhasznosítására. Azóta érdekli ez a terület. Miskol­con két éve hozta létre egyesületét, tizenöt szegény sorsúalapítótaggal.- Ők szegény emberek, nehezen élnek. Egy kereset­ből nem egyszerű eltartani egy többgyermekes csalá­dot, még mérnöki diplomá­val sem - magyarázza az el­nök. - A gombatermesztés­ből senki sem tud meggaz­dagodni, de jó szolgálatot tesz a nehéz időkben. Több sikeres pályázat áll már a szervezet mögött, amely főként így szerzi be a gazdálkodásához szüksé­ges anyagokat, eszközöket. Legutóbb a megyei mun­kaügyi központhoz pályáz­tak azért, hogy a munka- nélküliek számára ingye­nes, a munkaügyi központ által támogatott gombater­mesztési tanfolyamot in­dítsanak. Az ötszáz órás képzést nagyrészt a gya­korlati munkának szente­lik. Az egyesület vállalta, hogy az ehhez szükséges helyet saját pincéjében biz­tosítja. A gombák közül a laska, a csiperke, és a síi­táké fajtákkal foglalkozná­nak. A megállapodás létre is jött, tizenhatan jelent­keztek a tanfolyamra.- Csak novemberben tudtam meg - amikor már beindult a kurzus -, hogy a vidéki kirendeltségek teljes egészében finanszí­rozzák az ilyen tanfolya­mokat. A miskolci központ viszont a hallgatóktól vár­ja a költségek - szemé­lyenként 93 ezer forint - húsz százalékát. Pedig a hallgatók a kevéske jöve­delmükből nem tudnak ti­zennyolcezer forintot befi­zetni önrész gyanánt. Erre pedig szükség van - tudtuk meg megyei munkaügyi központ kép­zési csoportján Verebélyi Tamástól:- A hónapokkal ezelőtt megkötött megállapodás­ban úgynevezett elfogadott képzési formaként szerepel a gombatermesztői tanfo­lyam. Ez azt jelenti, hogy a központ nem ajánlja a munkanélkülieknek, mert kevés helyen és kis szám­ban alkalmaznak csak ilyen szakmunkásokat. Azt azonban elismerjük, hogy egyéni vállalkozóként bár­ki foglalkozhat gombater­mesztéssel, ezért engedé­lyeztük a tanfolyam beindí­tását. A költség húsz szá­zalékát azonban a jelentke­zőknek kell állniuk, hogy ezzel az önrésszel biztosít­sanak minket szándékuk komolyságáról. Sajnálom, ha ez valamilyen félreér­téshez vezet, talán korri­gálni lehet még a dolgot például részletfizetési ked­vezmény felajánlásával. A munkaügyi központ se­gítsége azért lenne fontos, mert kapcsolódik az egye­sület további terveihez.- A Máltai Szeretetszol­gálattal együttműködve azon gondolkodunk, hogy az intézményben gondozott embereket bevonjuk a gombatermesztésbe. Úgy, hogy adnánk helyet, és in­duló anyagot számukra. Az őket oktatók a szóbaníorgó tanfolyamon szereznének képesítést. Félek, ha a tan­folyamot nem tudjuk elin­dítani, ez a terv is kudarc­ba fullad. És ez nagy csaló­dás lenne, hiszen hogyan vehetném ezután komo­lyan, hogy itt bárki is akar a szegényeken segíteni. Éppen ezért, ha akadna olyan segítőkész ember, vállalkozó, áld finanszíroz­ná az önrészt - bármilyen kis összeggel -, azt nagyon szívesen vennénk Egy jólelkű, magányos őrült a fejébe vette, hogy megszabadítja a város fáit az ágakra do­bált nejlonzacskóktól. Merthogy ez egy olyan város, ahol valakik, valamiért zacskókat haji­gáinak. Hősünk célszerszámot szerkesztett, és azóta is járja a parkokat, végzi misszióját. Az amúgy New York-i történet juthat azoknak a miskolciaknak az eszébe, akik a Középszer utca mögötti sétányon járnak mostanában. Va­lakik, valamiért szétdobáltak, a fákra csavartak néhány tekercsre való, útlezárásra használható terelőszalagot. Napok teltek el azóta, s a köz- tisztaságban érdekelteknek nem bántja a sze­mét. Az is igaz: a polgárosodásban sem tar­tunk még ott, ahol New York - egy világváros­ban hamarabb akad mindenre, így a fák zacs- kótlanítására is önkéntes vállalkozó. Persze a miskolci fák megtisztításához nem is lenne elég egy jólelkű, magányos őrült. Ide egy Lao- koon-csoport kívántatik... Fotó: Vajda János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents