Észak-Magyarország, 1997. december (53. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-17 / 294. szám
lili Ésiak-MagyarorszAg KULTÚRA 1997/ Dscimeir 17Szsrda APROPÓ Cenzor kerestetik Bánhegyi Gábor Veszélyben a haza és az erkölcs. Ismét fenyegetően közeleg a torz tudatformálás rémítő „veszedelemzete", amelynek következtében kis hazánkban két óra alatt elferdült lelkületű, sérült felnőttek és elkorcsosult gyermekek tömkelegé árasztja majd el az utcákat már halvány reményt sem érezve aziránt, hogy előbb-utóbb megtalálják helyüket a társadalomban. Ari ég nincs minden vesztve, bár az aggodalom egyre nő, hiszen holnap este elönti hazánkat a métely, és ez idáig egyetlen szervezet sem emelte fel tiltakozó szavát. Nem értem a közönyt, hiszen kevés az idő csütörtök estig, egyik kereskedelmi adónk akkor kísérli meg bemutatni Martin Scorsese másik „förmedvényét", a Taxisofőr című celluloidra rögzített lélekveszejtő „tákolmányát". Hová lett a taxisofőrök blokádállító összefogásai Vagy talán belenyugszanak abba, hogy ezentúl fuvar nélkül maradva céltalanul furikázhatnak majd magányos éjszakáikon? Eltűrik majd, ha könyörögve megállva a reményteli utas mellett azt hallják: „Ismerem a maguk fajtáját! Egyformák mind, láttam a tévében. A taxisofőr az fogja magát, kimegy Vietnamba, összevissza öldököl, aztán hazajön, bevágja magát egy kocsiba, meg akarja pumpolni a gyanútlan honpolgárokat, majd bemegy egy pornómoziba, utána meg fegyvereket vásárol és nekilát bosszúhadjáratot folytatni. Egy ilyen akar engem hazavinni?! Azt lesheti!" j\ taxisofőrök még összefoghatnak, hivatkozhatnak népre, nemzetre, tudatformálásra. Még kiálthatnak cenzor után, kiírathatnak népszavazást „Abcúg Scorsese!"-címmel. Az idő azonban sürget, és ha mégis levetítik a tévében ezt a kétségkívül rendkívül veszélyes alkotást, akkor már senki nem parancsolhat megálljt Scorsesenek, és akkor olyan szörnyűségeket kell majd a képernyő előtt ülve elszenvednünk, mint az „Aliz már nem lakik itt", „A komádia királya" vagy éppen „Az ártatlanság kora"... Halálközelben... Dobos Klára Mesél az ózdi néni, a kisfiú, akit a nyéki tóból húztak ki, a szerelmi bánat miatt öngyilkossággal próbálkozó Z. Gábor, a középkorú asszony... Nevek nincsenek, de mivel a szerző, Árvái Attila itt él Miskolcon, itt és a környéken - köztünk - élnek „szereplői” is. Elsősorban ettől különleges a nemrégiben második, bővített kiadásban is megjelent Halálközeli élmények magyar földön című kötet. No meg azért is, mert túl sok könyv nem jelent még meg ebben a témában. A fiatalembernek (értsd szerző) ez az első könyve. Lelkes kutatója (vagy inkább keresője, hiszen mint a kötet megjelenése előtt lapunknak nyilatkozta, nem gondol ő tudományos munkára) a rövid időre „meghalt” embereknek, vagyis akiknek egy-két percig nem vert a szívük, megszűnt a légzésük és ezt többen látták. Ezek az emberek nagyon hasonló dolgokat mesélnek „odaátról”: kilépnek a testükből, látják a körülöttük zajló eseményeket, találkoznak halott hozzátartozóikkal, lepereg előttük az életük, áthaladnak egy alagúton, amelynek végén a fényből békét, boldogságot adó szeretet árad... A tudomány persze próbálkozik magyarázatokkal. (Érdekes lenne a tervezett további köteteket kiegészíteni ilyen megállapításokkal is.) Az Élet és Tudomány című folyóiratban Pilling János írt nemrégiben összefoglaló cikket a témáról. Mondja, napjainkra nyilvánvalóvá vált, hogy a beszámolók nem hazugságok. Azt is megerősíti, hogy igen, ezeknek az embereknek erősen megváltozott az „élmény” után a világnézetük, a többi emberrel való kapcsolatuk. A természettudományos magyarázatok jórészt a klinikai halált kísérő élettani folyamatokra, elsősorban az oxigénhiányra építenek. De ezek pont annyira nem bizonyítottak még, mint a könyvbeli megközelítés... . Izgalmasak a történetek, nagyra értékelhető a vállalkozás, de azért egy szépséghibája van a kötetnek: nem igazán irodalmi nyelven íródott. Nem a szerző könnyed stílusára gondolok, azzal nincs baj, csak a megfogalmazásbeli hiányosságokra, és az észrevétlen maradt helyesírási hibákra. A következő részben remélhetőleg erre is odafigyel az elsőkönyves szerző, talán több idő jut a korrektúrára is... De inkább maradjunk a tartalomnál! Ha csak egy kicsit is „megijesztette” a könyv az olvasóit, ha elfogadják - nem is a túlvilág tényét, csak - a halálközelséget megtapasztaltak későbbi gondolatait, már megérte a könyv megírása: JHa azt képzeljük, hogy az életben a pénz, a presztízs és a vagyonfelhclmozás a végső cél, tévedünk. Életünk nagy színház és próbatétel. De ha ezt a színdarabot úgy játsszuk, hogy közben csak magunkra gondolunk és környezetünket figyelmen kívül hagyjuk, akkor ez az út nem vezet sehová...” Szomorú vasárnap az Amfiteát-Roomban Müller Péter Sziámi színháza a darab, a színész és a néző szolgálatában Filip Gabriella Miskolc (ÉM) - A Szomorú vasárnap című dalt a ’30-as évek végén az öngyilkosok himnuszaként tartották számon. A slágerré lett dalocska bejárta a világot. A zeneszerző, Seress Rezső életéről szóló színművet - Müller Péter drámáját - vasárnaptól a Miskolci Nemzeti Színházban játsszák. Az Amfiteát-Room névre keresztelt Játékszínben Müller Péter Sziámi rendezésében láthatjuk a Szomorú vasárnap című előadást. □ Ha az Amfiteát-Room kísérleti műhelynek tekinthető, miként illeszthető az Antigoné beavató színházi előadásával megkezdett sorba a slágerszerzőről szóló történet? - kérdeztük a rendezőt. • Nem kísérletezünk. Vagy mond-, hatjuk úgy is, minden előadás kísérletnek tekinthető. Most inkább arra tettem a hangsúlyt, hogy olyan színészekkel, akik nagyszínházi körülményekhez, dobozszínpadhoz szoktak, kijáijuk azt a kemény iskolát, amit a néző közelsége, az ezzel járó megfellebbezhetetlen, és igaz színészi játékot követelő előadás jelent. Kísérletnek tekinthető a szereposztás is, hiszen két különböző korú, eltérő mentalitású színész, Ábrahám István és Vida Péter felváltva jáNsza Seress Rezső, illetve a pincéi’ szerepét, a feleség mindkét előadásban Seres Ildikó... A játéktér ugyancsak egy kísérlet részének mondható. De ha a színháztörténetben a kísérletezés folyamatát nézem: a ’70-es évek második fele óta picit furcsa, hogyha a rendező ' nem az előadásra, hanem a darab eljátszására teszi a hangsúlyt. Értem ezalatt, hogy nagyon rendezőcentrikus lett a színház, és ez nekem borzasztóan ellenemre van. A rendezés - levezetve a szó etimológiájából - azt jelenti: ha van egy jó darab, akkor a rendező dolga ez alapján megteremteni a színpadi rendet. Aki ismer, az nem fog azzal vádolni, hogy nincs eredeti ötletem. Éppen elég avantgárd utazásban vettem, veszek részt... Nekem nem az a nagy kísérlet, ami formanyelvi újítást, ami hangsúlyos rendezői jelenlétet, ami szcenikai ötlethalmazt jelent, hanem arra törekszem, hogy megvalósítsam azt a színházi egységet, amit a darab, a színész és a közönség hármassága kíván. □ Említette a játékteret. Ez ugyanaz, mint az Antigonéé? • Ugyanaz. Mostanában a variálható terű színházak dominálnak, és mellettük vannak még a dobozszínházak. Kerestem egy harmadik utat. Végignéztem a színház- történetet, és próbáltam megtalálni az optimális játékteret. Az volt a feltételezésem - és ez most vizsgázik -, hogy a Játékszínben felépített amfiteátrumszerű tér számomra a legmegfelelőbb. □ Nem anakronizmus a Dob utcai kiskocsmát egy amfiteátrumba helyezni? • A Dob utcai kiskocsma anakronizmus lehet egy dobozszínházban is, egy fekete szobában is. Nekem egy dolog a fontos: kérlelhetetlenül jöjjön létre az egység a nézők és az előadás között. Egy szakrális térbe helyezem a történetet. Nem akarom asztalokhoz ültetni a nézőket, mert az banális, és nagyon idétlen lenne... Seres Ildikó és Ábrahám István Vida Péter és Ábrahám István □ Pedig maga a dráma írója is ezt ajánlja... • De sose játszották úgy! Nyilván megérezték a rendezők, hogy az nem jó megoldás. Ha lehet olyan színházat csinálni, hogy sok széksor van egymás mögött, és mindannyian szemben ülünk egy nagy tévével, akkor miért ne lenne jó, ha körben, emelkedő széksorokkal építem be a nézőteret. Mindenhonnan mindent lehet látni, és egymást is érzékelik a nézők. □ El lehet-e a mai. közönséggel hitetni, hogy valaha ennek a dalnak mágikus ereje volt? • Nem is akaijuk elhitetni. A dalnak nem az volt az ereje, hogy öngyilkosok lettek tőle a» emberek. Égyébként le is leplezzük a darabon belül, hogy egy zseniális csibész, Jávor László újságíró trükkje volt a legenda alapja, aki odatette a dalszöveget az öngyilkosok mellé. A Szomorú vasárnap ereje abban rejlik, hogy amikor nem volt még nemzetközi slágeripar, akkor hódította meg a világot. Seress maga mondja el, hogy száznyolc különböző lemezfelvételt gyűjtött össze. Nem volt olyan világsztár, aki nem énekelte volna ezt a dalt. Miközben Seress egy VII. kerületi kiskocsmában zongorázott... Zseniális zeneszerző és szövegíró volt. Én nagyon másfajta zenei világból jöttem, nagyon másfajta szövegeket írok, de hogyha objektiven nézem ezeket a dalokat, akkor látnom kell: annyira tömörek, annyira precízek, annyira erős érzelmeket közvetítenek, hogy nem lehet megkérdőjelezni, amit Klemperer is beírt a Kispipa emlékFotó: Dobos Klára könyvébe: Nem muzsikus - csak zseni. Némely Seress-mű úgy maradt fenn, mint a népdalok. 0 írta azt is: Szeressük egymást, gyerekek. Vagy itt van az a zseniális négy sor, amit ember nem tudna ma megírni: „Fizetek, főúr! Volt egy feketém. Meg egy életem, mit elrontottam én...” Seress sorsa azért érdekes, mert egy furcsa zseni, akibe kódolva volt, ami miatt összeomlik az élete, és öngyilkos lesz. Olyan világ vette körül, amiben nem akart élni. Behúzódott, beszorult saját magába, vak lett, félénk, szorongó, gyanakvó. Egy nagy tehetségű, kiskaliberű ember tragédiája ez. □ Ha egyetlen dal mágikus erejéről nem, is beszélhetünk, a művészetéről nem mondhatunk le... • Többről van szó... Az érvényes genetikai örökség a művészetekben kódolódik. Az érvényes örökségen nem azt értem, amitől az újszülött alkalmassá válik arra, hogy érvényesüljék a gyakorlati életben. Mostanában ezen van a hangsúly. Pedig úgy érzem, nem ez a lényeg. Ennél sokkal fontosabb tudás, hogy összetartozunk, hogy egy dolognak a részei vagyunk. Aki nem tudja szeretni a többi embert, az rosszkedvűen fog élni... Az érvényes tudás a művészetekben kódolódik. A művészed történetben van elrejtve mindannak a kulcsa, amitől az emberek jól vagy rosszul élnek. Kétféle ember tud jól élni. Az egyik, aki merő viszolygásból nagyon sok mindent távol tart magától, és így marad tiszta. A másik pedig képes megtisztulni a műalkotások által. A második „felvonásban” szabadult el a jókedv Miskolc (ÉM - BG) - Liszt Két epizód Lenau Faustjából című műve, Weiner Concertinója (op. 15.) - Várjon Dénes zongoraművész közreműködésével - és Dvorák 8. (G-dúr) szimfóniája hangzott el hétfőn este a Miskolci Nemzeti Színházban a Kovács László vezényelte Miskolci Szimfonikus Zenekar Szezonbérlet hangversenysorozatának keretében. Liszt művéből két dolgot lehetett az első pillanattól kezdve világosan érezni. Egyrészt azt, hogy a Mestert igen mélyen foglalkoztatta a Faust-téma. Másrészt pedig azt, hogy Liszt zseniális zongoravirtuóz volt, áld nagyon kötődött hangszeréhez, ismerve annak minden csínját-bínját, a zenekari hangszerelés azonban már nem volt annyira az erőssége. A rengeteg unisono az Éji menüiben bármennyire is „aláhúzta” és megerősítette a komor hangulatot, egy idő után hallgatói szempontból kicsit fárasztóvá vált és bármennyire igyekezett is a zenekar, nem igazán tudta a befogadói szívbe lopni az első epizódot. Ugyanez a zongoraszerű zenekarkezelés volt érezhető a Mefisztó keringőben is, de itt a sodró lendület, a remekbeszabott hangulatváltozások sorozata, a virtuóz dallamvezetések sorozata feledtetni tudta a néha feltörni készülő hiányérzetet. Weiner Leó Concertinójában sem igazán emelkedett a hangulat a tetőpontra. Ennek okaként talán az említhető meg, hogy Váljon Dénes és a zenekar helyenként nem együtt, hanem egymástól függetlenül muzsikált, amiben a szólista volt a ludas. Váljon Dénes hangszerbiztonsága lenyűgöző volt, de „kalapálós”, kemény billentéstechnikája - amelyben időnként a bal kéz erőszakossága a jobb kéz virtuóz futamainak elnyomását is eredményezte - ellentétben állt a zenekar lá- gyabb ívű előadásával. Bár ennek az írásnak nem tiszte, a tudósító mégsem tudja megállni, hogy a nagyobb együttmuzsiká- lásra való hajlamon kívül még az is zavarta, hogy a - színpadhoz való meglehetős közelsége miatt - Weiner zenéjén kívül mindvégig a fülébe ki'feott a szólista felfokozott összpontosítása miatt valószínűleg öntudatlanul kiadott, de meglehetősen hangos és folyamatos sziszegése és szuszogása. Dvorák 8. szimfóniájában azonban ismét remekelt a zenekar. Elszabadult a jókedv, a cseh komponista minden apró kis poénja a megfelelő mértékben „ült”. Ismét teljes volt a dinamikai és megfor máltságbeli összhang, amelyre Kovács Lászlónak „csak” rá kellett erősítenie a megszokottnál lazább és erőteljesebb mozdulataival. Nyílt nap — hurkával Miskolc (ÉM) - Karácsonyváró mulatság címmel nyílt napot tart a Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola (Miskolc, Kis-Hunyad út 9.) december 18-án, csütörtökön reggel 8-tól délig. A programban szerepel hurka- és kolbásztöltés a húsipari tanulók „előadásában”, a látogatók mézeskalácsot készíthetnek és meg is ehetik amit kisütöttek. Lesz csu- hébaba- illetve karácsonyi asztalidísz-készítés is. Kis-bükki képek Ózd (ÉM) - Bartha Csaba természetfotóiból Kis- bükki képek címmel nyílik - az ózdi régió környezeti állapotát bemutató - kiállítás december 18-án, csütörtökön délután 4 órakor az ózdi Általános Művelődési Központ Galériájában (Brassói u. 1.). A kiállítást Szitta Tamás, a Bükki Nemzeti Park munkatársa mutatja be az érdeklődőknek. A tárlat december 18-19-én, december 22-23-án, valamint január 5. és 30. között munkanapokon reggel 8 és este 6 óra között látogatható. SZIRT-toborzó Kazincbarcika (ÉM) - A Szabadon Szárnyaló írók, Rímfaragók Társasága (SZÍRT) várja a szavalni szeretők jelentkezését minden hónap harmadik hétfőjén délután 5 és este 7 óra között Kazincbarcikán a Béke mozi klubtermében. Jelentkezni egy szabadon választott és egy helyszínen kapott verssel lehet 10-től 50 éves korig.
