Észak-Magyarország, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-07 / 260. szám

1997. November 7., Péntek MÚLTIDÉZŐ Észak-MaoyarorszAg 31 Lenin, pöttyös kravátliban Bujdos Attila Miskolc (ÉM) - A keresőben élesre áll a kép: egy ismert fes­tő rézkarca a felszabadító vö­rös hadseregről. A háttérben a falon Nagy-Magyarország tér­képe. „Hát ez így együtt azért elég szenzációhajhász lenne” - figyelmeztet Rémiás Tibor. Végül is, igaza van. Egy születő­ben lévő cikkhez készülnek a fo­tók a félmúlt relikviáiról a Her­man Ottó Múzeumban. Az előző rendszert idéző tárgyak pedig ön­magukért beszélnek. A folyosói szekrényekből munkásőrcsizma, ifjúgárdista bakancs kerül elő. A polcokon miniatűr fegyvert mar­kolnak az ólomból öntött egyenru­hások - egy jobb jövőbe vetik vak tekintetüket a vázák és serlegek strázsái. A kisméretű réz Lenin homlokán táncot jár a vaku fénye.- Ez egy értékes darab. Az ilyesmit széthordta emlékbe, aki­nek volt belőle az asztalán. Ne­künk csak ez az egy van - mondja a nagy októberi szocialista forra­dalom vezérének parányi szobrá­ról Rémiás Tibor, aki a múzeum történeti osztályát vezeti. - Öt- ven-száz év múlva válik igazán értékessé az ebből a korból szár­mazó gyűjtemény, ha majd pótol­hatatlan lesz mindez - teszi hoz­zá, amikor a tárgyak valódi érté­két firtatom. A szocializmust idéző anyag már az állampárt idején is gyara­podott. A fontosabb tételek azon­ban csak a rendszerváltás környé­kén jutottak a birtokukba. Olykor kalandos módon. A pincében őrzik például azokat a fotóalbumokat és tárpunutatókat, amelyek a me­gyei pártbizottság titkos szintjéről kerültek elő. A Mindszent téri épület ötödik és hatodik émelete között a lift sem állt meg, itt tárol­ták az iratokat - meséli múzeumi kalauzom, aki életében először ak­kor tette be a lábát erre a szintre, miután az előző kormány idején egyetlen éjszaka alatt Pestre vit­ték innen a dokumentumokat.- Az iratok azóta visszakerül­tek a megyei levéltárhoz, de annyira pontos kimutatásuk ne­kik sem lehet róla, hogy mit őriz­Vlagyimir lljics, a pince falán... nek, mint nekünk. Hiszen ezek a tárgymutatók rögzítik: mi szere­pelt a pártarchívumban. A pártbi­zottsági gyűjteménykezelőtől kap­tuk - teszi hozzá a történész. A pincepolcon nemcsak a köte­tek soijáznak. Itt kaptak helyet a esanyiki KISZ-iskola mozgófilm­jei. A Kommunista Ifjúsági Szövetségtől egyébként is jelentős gyűjteményt' tudhat magáénak a múzeum. Ezt megint csak a vélet­lennek, illetve a véletlen képében jelentkezett Halmos Lászlónak köszönhetik. Ó volt a KISZ mis­kolci utódszervezetének irodave­zetője.- Nem akartam, hogy elkallód­janak ezek a dolgok, úgyis annyi minden tűnt el az átalakulás hó­napjaiban és azután - kapcsolódik be a beszélgetésbe, megokolva: miért tartotta fontosnak átadni, amit átadhatott. Szerinte teljeseb­bé tehetné a KISZ-es anyagot egy vörös vándorzászló és az Ifjúság a Fotók: Vajda János városért vándordíj kisplasztikája- aki ilyenről tud, a múzeumban jelentkezhetne. Ha ezek nincsenek is, itt van vi­szont a tanácsköztársaság lobogós vöröskatonájának szobra. A pince rendjét vigyázza. „Emlékül a Cse­pel Vas- és Fémművek Vöröscsil­lag Érdemrenddel kitüntetett munkásőr zászlóaljától” - lúrdeti a belégravírozott üzenet. A raktár- folyosókon ,,régiszag”: tulipános lá­dák, szemközt Lenin-festmények. Megdöbbentő a hasonlóság - mint­ha sablonnal készültek volna a portrék. Csak a nyakkendő mintá­ját illetően működhetett az alkotói képzelet, hol konzervatívan egy­színű a kravátli, hol pöttyös. Akad itt azért igényesebb darab is: a nagyméretű Lenin-mellszobor ap­rólékos kidolgozottságát művé­szettörténészek is dicsérik - árulja el az osztályvezető. Vlagyimir II- jics árnyékában Oprendek Sándor- művészileg igénytelenebb kivite­lű - szobra húzódik meg - a mun- kásőrlaktanya elől került ide. A falon Rákosi-címer.- Maga az első, aki a rendszer- változás óta érdeklődik erről az anyagról - osztja meg velem az információt a múzeum illetékese. Azt is megtudom: a nyilvánosság­nak még várnia kell, hogy a rend­szerezés alatt álló gyűjteményből tárlat legyen. A múzeum az intéz­mény alapításának százéves jubi­leumára készül, két év múlva ez alkalomból lesz nagy kiállításuk. A történelemtudományban lai­kus számára felmérhetetlen, hogy a szocializmus bóvliját, vagy iga­zán fontos anyagot hordtak itt össze. Halmos László megközelí­tése:- Ami itt van, a világot mutatja, egy adott pillanatban. És éppen ez az: még szinte min­denki él abból a történelmi pilla­natból. Még nem hűlt ki teljesen az emlékezet, jó és rossz sorsok öl­tenek testet ezekben a tárgyak­ban, amelyeknek az értékét az szabja meg, hogy milyen szemé­lyes emlékek kötődnek hozzájuk, s ahhoz a korhoz, amelyben szü­lettek. Mindez nehezíti a tisztán­látást, ami elengedhetetlen, ha igazán lényeges dolgokat akarunk megtudni a közös múltunkról. Nehéz például érzelmileg mit kezdeni azzal, amiről Szakáll Jenő gyűjteménykezelő mesél. Dolgoza­tokra bukkant a KISZ-iskola papír­jait rendezgetve.- Az volt a hallgatók feladata, hogy véleményt írjanak a család­tagjuk disszidálásáról. Mondha­tom, érdekes olvasmány volt... - teszi hozzá.- Évtizedekre lesz szükség, hogy elfogulatlanul beszélhessünk a félmúltról - ezek Rémiás Tibor szavai. Addig is a múzeum teszi a dol­gát: gyűjt, rendszerez, dokumen­tál. Készülnek a kartotékok, fel­jegyzik a tárgyakhoz kötődő histó­riákat, hogy mindez meglegyen ezer év múlva is, ha szükség lesz rá. Hátha valakit tényleg érdekel majd a nejlonba bújtatott munká- sőremblémás subaszőnyeg, vagy a fasizmus elleni harc témakörét a korszellemnek megfelelően tálaló diafilm (ára 18 Ft.) története. A félmúlt emlékei - a múzeumi raktárban November 7. - ízlett volna virslivel? De Gaulle: Nem volt sem nagy, sem októberi, sem szocialista... - a történész: de forradalom, az azért volt Az ország (értsd Pártunk és Kormányunk) az operában ünnepelt a nagy októberi szocialis­ta forradalom hetvenedik évfordulóján - 1987-ben. Ünnepi beszédét Lázár György, az MSZMP főtitkárhelyettese így kezdte: „Azok előtt tisztelgünk, akik a lenini bolsevik párt vezetésével megdöntötték a kizsákmányoló osztályok uralmát, életre hívták a világ első üiunkás-paraszt államát.” Ma - a nyolcvanadikön - már tudjuk, ennél árnyaltabb a kép. Ennek ürügyén beszélgettünk Kotics József kultúr antropológussal az ünnepekhez való vi­szonyulásunkról, Vargyai Gyula történésszel pedig november hetedike megítéléséről. Hornya István • Az ünnep kiemelkedik az idő­ből, szemben áll a szokványos­ul, a mindennapival, struktu­rálja az időt, tehát az életünket ~ foglalja össze az ünnep lénye­gét a kultúrantropológus. - Ilyenkor minden más: az öltö­zet, a szimbólumok, az ételek ls- A hagyományos társadal­makban az ünnep - mert szent ~ felemel, és azt az erőt adja, ami a további élethez feltétle­nül szükséges. A magyar pa­raszti társadalomban is az ün- flep a vegetációhoz, a munka­végzés fázisaihoz - az adott kö­zösség legfontosabb eseményei­hez kapcsolódott, létjogosultsá­ga sohasem kérdőjeleződött meg. Rangsorolunk □ Ez nem jellemző a politikai ünnepekre... • A politikai ünnepeket mindig egy elit hozza létre, próbálja be­vezetni, sqját képére formálni, de nincs konszenzus közösség és hatalom között. A diktatú­rákra ez kivált érvényes. □ Ilyen értelemben a politikai ünnep nem is ünnep? • De igen. Mert nincs munka, nem a mindennapok vannak. □ És november hetedike? • November hetedike sohasem volt ünnep a magyar társada­lomban, mert a hatalomnak nem voltak eszközei, hogy elfo­gadtassák. Az én környezetem­ben november hetedikén tuda­tosan tökfőzeléket főztek és et­tek. Ezzel jelezték, hogy ez a nap számukra nem ünnep. Má­jus elsejét - okosan - virsliosz­tással tette fogyaszthatóvá a hatalom. Csehszlovákiában a felvonulók fejenként kétszáz koronát kaptak, a BBC híradó­ban meg azt lehetett látni, hogy micsoda tömeg vonult fel. Ma sokkal nehezebb probléma ok­tóber huszonharmadika. Az or­szág demokratikus fejlődésében játszott szerepét ugyan senki nem vitatja, mégis rendkívül nehezen válik ünneppé. □ Válhat egyáltalán ünneppé? • Hosszú idő elteltével, ha már nem lesz személyes érin­tettség, nem lesznek ideológiai viták körülötte. Most a pártok azon vitatkoznak, hogy októ­ber huszonharmadikát, ugyanígy március tizenötödi­két együtt vagy külön ünne­peljék. A polgár is mintegy ál­lást foglal azzal, hol és kivel teszi ezt - vagy éppen távol marad. A nyugodt ünneplés­hez konszenzusra van szük­ség. Valószínűnek tartom, ün­nep lesz október huszonhar­madika is, ha azok, akik ezt a konszenzust megköthetnék már nem is lesznek jelen sem a mindennapjainkban, sem a közéletben. □ Mikor ünnepelünk hát? • A mostani társadalmak az egyénre építenek. Szabadon eldönthetjük, melyik a fontos - politikai és személyes - ün­nep számunkra. De elsőrendű­en nem a társadalom mint kö­zösség adja az ünnep keretét, hanem a család, amin belül megszentelődik az idő. Rang­soroljuk ünnepeinket: a szüle­tésnapok, a névnapok, vagy a karácsony és húsvét fontosab­bak, mint - mondjuk - október huszonharmadika. Mítosz és valóság • Kevesen ismerik azt a törté­netet, hogy 1944 októberében Sztálin közvetlenül Mali- novszkij marsallt, a II. ukrán front parancsnokát utasította, hogy november hetedikére fog­lalja el Budapestet - avat be bennünket Vargyai Gyula tör­ténész november hetedike tit­kaiba. - Malinovszkij szerint azonban ez lehetetlen. Sztálin válasza: maga ne vitatkozzon, ez politikai kérdés. Budapes­tet aztán csak 1945 februárjá­ban tudták elfoglalni az oro­szok. A két világháború között illegalitásban lévő magyar kommunista párt köreiben és az emigrációban is nyilván megemlékeztek november he­tedikéről. 1945-ben még csak a kommunista párt ünnepel. Majd Rákosi idején lesz hiva­talos eseménnyé. Magyaror­szágon november hetedikét - november hatodikén - pártke­retekben, így a Magyar Dolgo­zók Pártja, később az MSZMP központi megemlekezésein, is­kolákban ünnepelték. □ Miként történt ez? • Munkaszüneti nap volt, és nem volt ránk semmilyen ha­tással. A moszkvai katonai díszszemle tévéközvetítése je­lentette az eseményt Magyar- országon, ami azonban érde­kelte az embereket. Ilyenkor láthattuk a Szovjetunió fegy­vereit, még interkontinentális rakétákat is. Hogy aztán ezek makettek voltak-e vagy igazi­ak, az már más kérdés. Érde­kes ellenben, hogy ezt a két­ségtelenül nagy eseményt a Szovjetunióban rögtön világ- történelmi jelentőségűvé avat­ták. Még a magyar Tanács- köztársaság vezetői között is voltak, akik egy azonnal ki­robbanó világforradalomban bíztak. Ennek Sztálin vetett véget a „szocializmus egy or­szágban” elmélet megfogalma­zásával. □ Volt-e különbség az ünneplés hivatalos módjában a Rákosi- és a Kádár-korszak idején. • Nem, de nem is lehetett, csak annyiban, amennyire a két kor­szak egymástól különbözött. A kádári időkben „Sztálin elvtár­sat” már nem emlegették nagy hadvezérként. A megemlékezők elővették az előző évi beszédet, átfésülték és elmondták ugyan­azt - ugyanúgy. □ Minden ünnep esetében felve­tődik a mítoszteremtés kérdése. • De Gaulle, francia köztársa­sági elnök szerint a nagy októ­beri szocialista forradalom nem volt nagy, nem volt októ­beri, nem volt szocialista és nem volt forradalom. Az első háromban igaza is volt, de for­radalom volt, az kétségtelen. A Szovjetunió joggal mondhat­ta a maga nagy ünnepének. A francia forradalmat is a követ­kező generációk nevezték el nagynak. A téli palota ostro­máról, az Auróra szerepéről szóló legendák is később kelet­keztek. Hozzátartozik a mí­toszteremtéshez azonban az is, hogy némely vezetők szere­pét kiemelték, másokét pedig egyszerűen kitörölték a hiva­talos emlékezetből, pedig részt vettek az eseményekben. Őket még a képekről is ki kellett re­tusálni. Trockijt, akit először száműztek, majd 1940-ben Sztálin Mexikóban meggyil­koltatott, nem lehetett egy ké­pen szerepeltetni Leninnel, pedig ő volt a Vöröshadsereg katonai szervezője. □ Ma hogyan ítélik meg Oroszországban november hete­dikét a történészek? • Nem a mítoszok keletkezés- történetét kutatják elsősorban, hanem a valóságos események feltárására helyezik a hang­súlyt. Ezzel azonban a mítosz ellen is fel lehet lépni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents